Stabil dunai partszakaszok három érdekes indikátora káposztásmegyeri példán

Ha valaki feltenné a kérdést egy geográfusnak, hogy hol találhatóak a Duna legstabilabb partszakaszai, ahol az évezredek során a legkevesebbet változott a part futása, lenne aki számtalan terepbejárás, fúrásminta és térinformatikai elemzés után tudna csak választ adni. A kérdés csak elsőre tűnik bonyolultnak, ha engem kérdeznének, csak annyit mondanék: ott a legstabilabb a partszakasz, ahol találunk egy működő folyami révátkelőt, egy ezzel kapcsolatos öreg csárdát, valamint egy római őrtornyot, vagy kikötőerődöt. Valahogy úgy, mint például a horányi révnél, vagy mostani bejegyzésünk témájánál: a megyeri révnél.

Kétségtelen, hogy a Duna egyik legfontosabb átkelőhelye volt a középkorban a megyeri rév. Legkorábbi írásos említése a XIII. század végéről való, Anonymustól származik, aki így ír róla:

"Néhány nap múltán Árpád fejedelem és előkelői közös döntéssel egyhangúlag és szabad elhatározásukból elhagyták a szigetet, és Soroksáron túl, a Rákos vizéig ütöttek tábort. Amikor látták, hogy minden irányból biztonságban vannak, és semmi sem fenyegeti őket, átkeltek a Dunán. A révet, ahol átkeltek, Magyar-révnek nevezték el, mivel a hétmagyarként ismert hét fejedelmi személy itt jutott át a Dunán. Átérvén letáboroztak a folyóparton, egészen felhévízig. A Pannónia földjét lakó rómaiak erről tudomást szerezvén, futással mentették életüket. Másnap pedig Árpád fejedelem és előkelői valamennyi vitézük kíséretében bevonultak Attila király városába."

Anonymus 300 év távlatából jegyezte le a magyar történelem e fontos eseményét. Gestájában sokszor a XIII. századi viszonyokat vetítette vissza a múltba, és gyakoriak a kitalált elemek is. 100%-ra nem állíthatjuk, hogy Árpád vezéreivel éppen itt kelt át a Dunán Pannonia meghódítására, de ami bizonyos: Anonymus korában a megyeri rév országos fontosságú folyami átkelő volt.
  

1. ábra A megyeri rév 1826-ban

 
Napjainkra a terjeszkedő város és part bekebelezte ezt a homokbuckákkal tarkított lapályt. Árpád vezérék ma kertes házakat, gyárakat, parti üdülőket látnának lovaik hátáról. A Külső Váci úton nagyon nehezen tudnának csak átkelni csúcsforgalom idején, a Duna pedig szinte leküzdhetetlen akadályként tornyosulna előttük felgyorsult sodrásával és megnövekedett mélységével. A IX. század elején ez a táj még füves, ligetes puszta volt, néhány elhagyott avar kunyhóval és a folyót szegélyező erdőben megbúvó romos római őrtorony csonkjával. A viharos nyugati szél által közvetlenül a parton épített mozgó homokbuckákat árvíz idején a lomhán szétterülő folyó nem tudta elborítani, ezért a magyar törzsek itt eresztették be lovaikat a majd egy kilométer széles folyóba. Nyári kisvíz idején a legmélyebb ponton sem merültek be a lovak szügynél mélyebbre. Jobb kéz felől a Medgyesi-sziget két ágának különböző áramlataival kellett megközdeniük, mielőtt a hatalmas sereg iszaposan, sárosan kievickélt a Dunából, "Attila városától" északra. Számukra, ez csupán rutin hadművelet volt, kiküldeni az előörsöket, biztosítani a hadianyag átszállítását tutajokon, vagy más kezdetleges csónakon. Számtalanszor megtették már a végtelen etelközi, levédiai sztyeppeken.

A túlsó parton ugyancsak ott meredezett a letűnt rómaiak emléke, egy őrtorony, melynek kőomladékai dombként magasodtak ki az ártéri erdőből (1. ábra Magas kő, a jobbparti csárdától kissé keletre). 

A Kossuth Lajos üdülőpart 85. számú telkén feltárt őrtorony volt az egyik, amely ezt az átkelőt védte a szarmatáktól, a következő, kissé délebbre az 59. szám alatti telken állt (2. ábrán zászlóval jelölve). Mindkét romot magaslatként jelölték a dunai mappáció térképészei 1826-ban. Szemben, a Megyeri Csárda alatt is őrtornyot feltételeznek a régészek, ezt azonban még nem tárták föl. Köveit valószínűleg gyorsabban széthordták az építőanyagban szegényebb bal parton. Utóbbi őrtorony keletkezése II. Valentinianus császár utolsó határerődítési fázisához kapcsolódhat, a 370-es évekből.

Ezek a fontos folyami átkelők a rómaiak távozása után sem merültek feledésbe, egészen a nomád állattartás hanyatlásáig használatban voltak. Ez pedig nem is volt olyan régen, mint gondolnánk, a XVIII. század elején még lábon hajtották a ridegen tartott marhát a Német-Római Birodalom és az Örökös Tartományok piacaira. A hajcsárok számára a megyeri rév is egy ideális folyami átkelőhely volt. Ott pedig, ahol ez a kelet-nyugati irányú forgalom találkozott az észak-déli irányú hajóvontatási és kereskedelmi utakkal, okos számítással csárdák épültek a megfáradt utazók számára.
 

2. ábra A megyeri rév vázlata.

A megyeri rév két oldalán két csárda áll. Bal parton a Megyeri (1. kép), a jobb parton a Bivalyos. Azt nem tudni, hogy a török kor előtt is állt-e ott bármiféle fogadó, de nagy valószínűséggel igen. Mindkét csárda ármentes térszínen épült fel, ami ezen a Duna szakaszon a 105 méteres szintvonallal jellemezhető (2. ábra). Ez azonban nem jelentette azt, hogy a legnagyobb - jeges - árvizek nem tehettek kárt bennük. Ugyancsak a dunai mappáció térképészeitől származik ennek leírása:

  

"Az 1809 esztendő beli jéginduláskor...A Káposztás Megyeri Kortsmának Duna felől való részét a víz elérte, s a dombormókon kívül mindent elöntött; általis tsapott a későbben készűlt Pesti Országútnak azon tájján, melly a' Csőszházon alól vagyon most ezen Pusztának belső térségibe tódult az árvíz a patak kiömlésénél; a Köhid magosságánál fellyebb haladván annyira, hogy rohanásával egy rendbéli forspontot is levert, 's ezentúl a lapályokat széltire a homokdombok allyáig ellepte..."
 

1. kép. A megmagasított út és a helybenmaradt csárda épülete

A történelem folyamán a római őrtornyokat kőbányaként hasznosították. Nagyon ritkán előfordult, hogy erődítéseiket felújították és újra használatba vették (lásd: Pone Navata erődje, Visegrád Sibrik-domb) Legtöbbjüket azonban még a talajszint alatt is elbányászták. A dunakeszi rév kikötőerődjének kváderköveiből származik a helyiek pincefalazata, még a XIX. században is bányászták ezeket. Jutott belőlük bőven a romjaikon felépült csárdák falába. A közeli Budai-hegység kőbányáiból két fő kőzettípust használtak építkezésekhez, a könnyen faragható édesvízi mészkövet (lásd: aquincumi szarkofágok), valamint a Hárshegyi homokkövet. Vajon a Megyeri Csárda falában látható köveket az 1695-ös építkezésre szállították át a révészek, vagy az őrtorony maradványait használták föl másodlagosan (2. kép)?

2. kép A Megyeri csárda hátsó falában talált kövek.

Szemben, a Bivalyos Csárda nevében is őrzi az hajcsárok ősi mesterségét, 1798-ban épült falait nem lehet tanulmányozni, jobb állapotú vakolata elfedi a régi korok köveit.

A megyeri rév stratégiai fontosságának további jelentős középkori momentuma a szigetmonostori Medgyesi-sziget csúcsán épült sánc. A területet ma a Szentendrei-sziget legdélebbi csúcsának ismerjük. A mellékelt szelvényen (1. ábra) és vázlaton (2. ábra) feltüntetett sánc elhelyezkedése hasonló az Esztergom melletti Ebszorító-sziget sáncához. Építéséről és építtetőjéről nincsen semmiféle adat, csupán annyit jegyzett fel róla Keller Ignác mérnök 1826. június 30-án, hogy "A Sziget farka, hol régi santzolásnak maradványi láttzanak csorba..." A sánc méretéből és alakjából ítélve nem beszélhetünk állandó erődről, sokkal inkább egy jelentősebb hadművelet során épülhetett, a megyeri rév biztosítására. Feltételezhető, hogy Buda valamelyik ostroma során a támadó magyar királyi hadak emelhették 1542-1686 között. Ma már nyomát sem találni a sáncoknak.

A Duna szabályozás a káposztásmegyeri szakaszt sem hagyta érintetlenül. Árvízvédelmi töltés létesült, amely az ármentes homokhalmokhoz kapcsolódva a Megyeri Csárdától indult déli irányba. Különlegessége, hogy egykor vasúti sínpár futott rajta, mely a Tungsram gyárat kapcsolta össze Rákospalot-Újpest állomással. 

A Káposztásmegyernél szélesen terpeszkedő folyómeder akadályozta a hajózást a váci-ág déli szakaszán, ahol az összes vízhozamnak csak a kétharmada áll rendelkezésre (a maradék egyharmad a szentendrei ágban folyik le). 1921-23 között hatalmas T sarkantyú épült meg a mederben, amely 180 méterrel helyezte beljebb a partot, egy 900 méteres párhuzammű révén. A két pangó vizű öblöt - szokás szerint - szeméttel és építési törmelékkel töltötték fel. Ezen épült fel a lassan hét éve pusztuló, bezárt Tungsram strand. A meder szélessége az egyesült ágban 830 méterről 600-ra, míg a váci-ág szélessége 600 méterről 390 méterre csökkent. Örülhettek a komposok; így rövidebb utat kellett megtenniük a bal parti Rév utca végéből Pünkösdfürdőre.

1950 körül a párhuzammű északi szakaszát átvágták az ide költöző Dunai Flottilla kikötőjének építésekor.

 

3. kép. Az épülő Megyeri híd (legifotok.hu)

A megyeri rév átkelő jellege fokozatosan szűnt meg. A Dunán épült hidak, a rideg állattartás megszűnése, a vasúti közlekedés fejlődése együttesen okozták a forgalom csökkenését. Végül a Megyeri híd felépülése  (3. kép) adta meg a kegyelemdöfést az utasforgalomnak. 2011. január 1-jével  végleg megszűnt a kompforgalom Pünkösdfürdő hajóállomására. Sajnos a forgalom megszűnésével együtt járt a környék lepusztulása. Napjainkban a megyeri rév emlékét Anonymus Gestája és a két parton álló, mai napig működő csárda őrzi az utókor számára.

 

A témához szorosan kapcsolódó bejegyzések:
 
100. Palotai-sziget. Fejlődés és morfológia

118. És végül gát épül a Római parton
138. A váci rév vándorlásának hidrológiai okai