Ennyi kavicsot kotortak ki a Duna Nagymaros-Budapest közötti szakaszán az 1968-tól 1985-ig terjedő tizenhét év alatt. Ha valaki esetleg nem értené, miért van ilyen állapotban a Duna-meder ezen a szakaszon; csak annyit lehet mondani: ezért.
Huszonkét millió háromszáznyolcvannyolc ezer száztizennégy köbméter sóder mai áron számolva minőségtől függően 171 és 242 milliárd forint közötti értéket képvisel. Első hallásra irdatlan mennyiségnek tűnik, azonban ha átszámoljuk, akkor ez a sóder beleférne egy 281*281*281 méter oldalhosszú kockába. A Balaton térfogatának mindössze 1,2%-a. Budapesten egy átlagos vízhozamú napon 2 óra 45 perc alatt folyik el ekkora mennyiségű víz.
Fontos leszögezni azonban, hogy ez a mennyiséget a 417 kilométer hosszú magyar Duna-szakasz mindössze 10%-án termelték ki (+ majdnem még egyszer ennyit a Szentendrei-Dunáról) és alig 17 év alatt. 1968 előttről pedig nincsen adatunk a kitermelt mennyiségről. Ha az egész magyar Duna-szakaszt vizsgáljuk, a Duna Bizottság által kiadott – a hajóút fenntartásáról szóló – tájékoztatók szerint a
Duna Szap-Mohács közötti szakaszán 1961-90 között összesen mintegy 70 millió köbméter kavicsot kotortak ki. Ez a rablógazdálkodás még a vízügyi szakemberek szerint is hiba volt:
"Az ipari kotrás nem része a folyószabályozási tevékenységnek. Ma már az esetek döntő többségében nem is szolgálja a szakágazat érdekeit, célkitűzéseit, sőt azokkal ellentétben van." (forrás)
De mi történik akkor, ha ekkora mennyiségű hordalékot szedünk ki a folyóból?
 |
| Mederkotrások Nagymaros és Budapest között 1968-1985 (Csoma. J. 1987.) |
1987-ben, amikor Dr. Csoma János megírta A NAGYMAROSI VÍZLÉPCSŐ ALATTI DUNA-MEDER VIZSGÁLATA c. kifejezetten optimista cikkét még úgy tűnt, hogy Nagymarosnál beüzemelik az erőművet. A teljesítmény növeléséhez pedig az kellett, hogy Nagymaros alatt a meder 80 centiméterrel mélyüljön egészen Budapestig, ahol az eredeti felszíngörbéhez kellett volna bekötnie. 1987-ben a medermélyülés eredetileg előirányzott célja már csaknem megvalósult, ennek oka azonban nem a szabályozás érdekében végzett kotrás volt. Sokkal inkább a házgyárak igényének kielégítése céljából végzett ipari méretű kavicskitermelés. A lakótelepek felhúzásához felhasznált kavicsmennyiség legnagyobb hányadát az 1970-es években termelték ki. A sóderbányászaton kívül más okok is felerősítették a meder mélyülését:
Csoma János cikkében kísérletet tett annak meghatározására, hogy a kotrás miatt mekkora mértékben mélyül a Duna Nagymaros és Budapest között. Nagymaros, Vác, Dunabogdány és Budapest vízmérce adatait használta fel, azoknak is a legkisebb jégmentes vízállás adatait. Az adatsorok egyöntetűségi vizsgálata alapján azt a következtetést vonta le, hogy 1969-ig az adatok egyöntetűek voltak, utána azonban határozottan csökkenni kezdtek a kis vízállások. A budapesti adatoknál viszont pont fordítva volt, itt a folyamatosan csökkenő kis vízállások 1969 után kezdtek egyensúlyba jönni:
Miért baj, az, hogy mélyül a folyó medre?
A Nagymaros alatti szakaszon a meder mélyülése azért komoly probléma, mert nem épült meg a Nagymarosi erőmű, ellenben a mérnökök által megkívánt medermélyülés megvalósult. Gondolhatnánk, hogy milyen jó dolog ez, hiszen a kimélyülő mederben a hajók is kényelmesebben tudnak közlekedni. Mint látni fogjuk, ez nem igaz.
Az ipari méretű kavicsbányászat egyik legfontosabb következménye a főág bevágódása és a Duna vízszintjének csökkenése. Minden más probléma, amit végig a Duna mentén tapasztalunk ebből vezethető le. Nyolcadik éve tárjuk fel ezeket a változásokat a blogon. A legnyagyobb probléma a mellékágak feltöltődése, ahol a bevágódás üteme nem tud lépés tartani a főággal, ezért tűnnek el sorban a dunai szigetek, szűkül az ártér. Mindez csökkenti a vízi biodiverzitást. A vízállások csökkenése miatt süllyed a talajvízszint, ami az ártéri ligeterdők átalakulását vonja maga után. Növényföldrajzi migráció zajlik, mindhárom ártéri ligeterdő egy szinttel lejjebb kénytelen lépni, követve a vízborítás változásait. A helyenként folyamkilométerenként több mint 1 millió köbméter hordalék kitermelése négyezerszer haladja meg az az érkező anyagmennyiséget. És mivel Bősnél megépült azóta az erőmű ez az érték tovább romlott. De ne gondoljuk azt, hogy az anyaghiány nem okoz semmilyen problémát a mederben. Konkrétan anyagi károkat okoz a partfalak egyre meredekebbé válása. Sok helyen kőszórással, betonozással kell védekezni az elmosódás ellen. A Duna ugyanis egyre "harapósabb" lett a hajózás miatt, a felgyorsuló vízsebesség és a hullámzás egyszerre pusztítja a partokat, az egyetlen helyen ahonnan még képes pótolni a hiányzó hordalékot. Ez azonban partomlásokhoz vezet, aki nem hiszi menjen ki a hajdanvolt Kismarosi-sziget főági oldalára, Felsőgödön az Ilka-patak torkolatát, látogassa meg a Kompkötő-szigettel szemközt folyamatosan omló 4 méter magas partfalat, vagy nézegesse bárhol a levegőbe lógó gyökerű fákat a főág partján. A kotrás a szűrőréteg vékonyításával csökkenti a parti szűrésű ivóvízkutak hatékonyságát. A lerakódó finomabb hordalék a mennyiségi és minőségi viszonyokat is ronthatja. A fővárosi lakásépítés tehát gyakorlatilag veszélyeztetette a város vízellátását.
Térjünk vissza a hajózás problémaköréhez! A folyó fenekén viszonylag egyenletesen elteregetett sóder kibányászása sok helyen felszínre hozta a sóder alatti idősebb földtani képződményeket. oligocén agyagpadokat Gödön, miocén andezitpadokat Dömösnél, amelyeket a folyó nem tud elhordani. Ezek relatív kiemelkedésükkel gázlókat hoznak létre, olyan szűkületeket, ahol nincsen meg a hajózás által igényelt 2,5 méteres vízmélység. És hogyan szokás a gázlókat kiküszöbölni? Természetesen újabb kotrással.
"A Duna hordalékszállítása a múlt század utolsó harmadában jelentısen lecsökkent a német és osztrák szakasz vízlépcsőzése következtében. Az éves lebegtetett hordalékszállítás a Fekete-tengerbe a vízlépcsők megépítése előtti 15-70 millió tonnáról 8-25 millió tonnára csökkent. Az osztrák szakaszról érkező görgetett hordalék éves tömege a dunacsúnyi duzzasztó megépülése előtt még 200 ezer köbméterre volt tehető, a duzzasztó megépülése után ez a mennyiség is elmaradt. (forrás)”
 |
| Mederkotrások időbeli eloszlása Nagymaros és Budapest között 1968-1985 (Csoma. J. 1987.) |
Csoma János cikkében kísérletet tett annak meghatározására, hogy a kotrás miatt mekkora mértékben mélyül a Duna Nagymaros és Budapest között. Nagymaros, Vác, Dunabogdány és Budapest vízmérce adatait használta fel, azoknak is a legkisebb jégmentes vízállás adatait. Az adatsorok egyöntetűségi vizsgálata alapján azt a következtetést vonta le, hogy 1969-ig az adatok egyöntetűek voltak, utána azonban határozottan csökkenni kezdtek a kis vízállások. A budapesti adatoknál viszont pont fordítva volt, itt a folyamatosan csökkenő kis vízállások 1969 után kezdtek egyensúlyba jönni:
 |
| Legkisebb vízállások süllyedése (Csoma. J. 1987.) |
A kiegyenlítő vonalak letörése az első három vízmércénél egyértelműen jelezték a meder mélyülését, de számszerűleg nem lehetett kifejezni vele a mértékét. A medersüllyedést ugyancsak ki lehetett mutatni a vízállás-vízhozam görbéken megfigyelt változással. Egy ilyen görbén a meghatározott vízálláshoz (H, m) meghatározott vízhozam (Q, köbméter/sec) társul. Ha megrajzoljuk a nagymarosi szelvényben 1970 előtt és után (1984-ig) felrajzolt vízhozamgörbéket számszerűsíteni tudjuk a meder változásait. Az alábbi ábrán kirajzolódik, hogy 1970 után az erőmű üzemeltetéséhez ideális 3000 köbméter/sec vízhozamok 1970 előtt 2,9 méteres vízállással vonultak le, 1970-1984 között pedig 2,35 méteres vízállással. Átlagosan tehát 65 centiméterrel mélyült a meder ebben a szelvényben. Vácnál 30, Dunabogdánynál 60, Budapesten pedig 20 centiméter volt, azaz a tervezettel ellentétben Budapestnél is mélyülni kezdett a Duna medre.
 |
| Vízállás-vízhozam görbe Nagymaros (Csoma. J. 1987.) |
A Nagymaros alatti szakaszon a meder mélyülése azért komoly probléma, mert nem épült meg a Nagymarosi erőmű, ellenben a mérnökök által megkívánt medermélyülés megvalósult. Gondolhatnánk, hogy milyen jó dolog ez, hiszen a kimélyülő mederben a hajók is kényelmesebben tudnak közlekedni. Mint látni fogjuk, ez nem igaz.
 |
| Kotrógép (forrás: Fortepan) |
Az ipari méretű kavicsbányászat egyik legfontosabb következménye a főág bevágódása és a Duna vízszintjének csökkenése. Minden más probléma, amit végig a Duna mentén tapasztalunk ebből vezethető le. Nyolcadik éve tárjuk fel ezeket a változásokat a blogon. A legnyagyobb probléma a mellékágak feltöltődése, ahol a bevágódás üteme nem tud lépés tartani a főággal, ezért tűnnek el sorban a dunai szigetek, szűkül az ártér. Mindez csökkenti a vízi biodiverzitást. A vízállások csökkenése miatt süllyed a talajvízszint, ami az ártéri ligeterdők átalakulását vonja maga után. Növényföldrajzi migráció zajlik, mindhárom ártéri ligeterdő egy szinttel lejjebb kénytelen lépni, követve a vízborítás változásait. A helyenként folyamkilométerenként több mint 1 millió köbméter hordalék kitermelése négyezerszer haladja meg az az érkező anyagmennyiséget. És mivel Bősnél megépült azóta az erőmű ez az érték tovább romlott. De ne gondoljuk azt, hogy az anyaghiány nem okoz semmilyen problémát a mederben. Konkrétan anyagi károkat okoz a partfalak egyre meredekebbé válása. Sok helyen kőszórással, betonozással kell védekezni az elmosódás ellen. A Duna ugyanis egyre "harapósabb" lett a hajózás miatt, a felgyorsuló vízsebesség és a hullámzás egyszerre pusztítja a partokat, az egyetlen helyen ahonnan még képes pótolni a hiányzó hordalékot. Ez azonban partomlásokhoz vezet, aki nem hiszi menjen ki a hajdanvolt Kismarosi-sziget főági oldalára, Felsőgödön az Ilka-patak torkolatát, látogassa meg a Kompkötő-szigettel szemközt folyamatosan omló 4 méter magas partfalat, vagy nézegesse bárhol a levegőbe lógó gyökerű fákat a főág partján. A kotrás a szűrőréteg vékonyításával csökkenti a parti szűrésű ivóvízkutak hatékonyságát. A lerakódó finomabb hordalék a mennyiségi és minőségi viszonyokat is ronthatja. A fővárosi lakásépítés tehát gyakorlatilag veszélyeztetette a város vízellátását.
Térjünk vissza a hajózás problémaköréhez! A folyó fenekén viszonylag egyenletesen elteregetett sóder kibányászása sok helyen felszínre hozta a sóder alatti idősebb földtani képződményeket. oligocén agyagpadokat Gödön, miocén andezitpadokat Dömösnél, amelyeket a folyó nem tud elhordani. Ezek relatív kiemelkedésükkel gázlókat hoznak létre, olyan szűkületeket, ahol nincsen meg a hajózás által igényelt 2,5 méteres vízmélység. És hogyan szokás a gázlókat kiküszöbölni? Természetesen újabb kotrással.
A Duna kibillentett egyensúlyi állapotát csak abban az esetben nyerhetné vissza, ha az emberiség békén hagyná.
De lássuk be, erre semmilyen esély sincs.
- http://www.goncol.hu/duna/Dkhaj%C3%B3%C3%BAtSTRAT%C3%89GIA2011nyilv%C3%A1nosOLVAS%C3%93.pdf
- A Duna Hajózhatóságának javítása tárgyú projektet megalapozó tanulmány, VITUKI, Budapest, 2007 szeptember
- Csoma János: A nagymarosi vízierőmű alatti Duna-meder vizsgálata. Vízügyi Közlemények 1987.
- Laczay István: Folyószabályozás, ipari kotrás és a partiszűrésű vízbázis Vízügyi Közlemények 1987.
- http://wwf.hu/media/file/1271767751_Dunahajo_Okologia_iHatasok.pdf
Árvízveszélyt (konkrétan a Római partét) nem csökkenthetné a kotrás. Naivan azt gondolnám, hogy ha egy méterrel alacsonyabb a meder, akkor egy méterrel alacsonyabb lesz az árvíz is.
VálaszTörlésCsökkenthetné, de akkor a Római parttól lefelé (és felfelé) is kellene kotorni. Az pedig a rakpartok állékonyságát fenyegetné. Annál pedig a lábas házak építése is olcsóbb lenne (lásd: Luppa)
VálaszTörlés