Macskacsárda

Budafokon két híres Duna-parti vendéglő működött egymással párhuzamosan. A Kutyavillát és a Macskacsárdát legtöbbször "egy lapon említik" a kerület múltjáról szóló beszámolók, azonban ha mélyebbre ásunk a múltjukban erős alá és fölérendeltségi viszony rajzolódik ki. Míg a Kutyavillát jóval többször említik a korabeli hírek, jobb volt az elhelyezkedése, vendégköre, addig a Macskacsárda több szempontból is hendikeppel indult; nagyjából az sem világos, hogyan érte meg egy ilyen elhagyatott helyen vendéglőt üzemeltetni. 

A Macskacsárda /Fotó tulajdonos: Promontor - Budafoki Polgárok Gyűjteménye/ 

A Macskacsárda Budafokon még így is szépen illeszkedik a két világháború között fénykorukat élő Duna-menti csárdák láncolatába, ezért fontos, hogy helyet kapjon a csárdákról szóló sorozatunkban, a hierarchia leképeződése miatt éppen a Kutyavillákról szóló rész után. 

Ugyan egyes források a Macskavilla alapításának évét 1858-ra teszik, de erre vonatkozó bizonyítékot nem találtam, sem térképeken, sem pedig korabeli újságcikkekben. Első említését 1899-ből találtam, Lovik Károly: Éjjeli történet című tárcájának főhőse utazik ide, ebben az évben már állt a csárda épülete, újságcikkekben rendszeresen említik mint atlétikai és úszóversenyek helyszínét. Ennek ellenére 1910-ben, egy dunai helyszínrajzon csak a régi Kutyavillát tüntetik fel, a Háros-sziget északi csúcsa és a budafoki hajóállomás között nem jelölnek épületet a Duna partján. A bizonytalan történelmi kiindulópont mellett földrajzilag sem sokszor sikerült eltalálni, hol található a Macskacsárda. 1931-ben a Pesti Hírlap alaposan feladja a leckét a "tudós geográfusoknak":

"A Macska-csárdát ismeri Budapesten minden valamire való „szalma“, aki csak némileg is vigyáz nyári renoméjára, mint fenegyerek. Azonban csak kevesen tudják, hogy e vendégszerető intézmény a Háros-szigeten terül el, sőt ezt, talán el sem hiszik. Mivelhogy miféle sziget az, amelyre gyalogszerre fel lehet jutni? A Budafoki megállónál le kell szállni és onnét mindössze néhány percnyi séta. Legjobb esetben emigyen félszigetről lehet szó. Dehát ezt döntsék el, a tudós geográfusok." (forrás)

Nos, így kilencvenhárom év távlatából kénytelenek vagyunk kijavítani a szerzőt, a csárda nem a Háros-szigeten, hanem annak északi csúcsától fél kilométernyire, a Budafok felé fokozatosan szűkülő jobb parti mező szélén állt, közvetlenül a Duna partján. A pontos (pontosabban: hűlt) helyéről még lesz szó a későbbiekben. 

Nem teljesen világos mi alapján választotta ki az építtető a Macskacsárda helyét. Lehet, hogy korábban is állt ott vendéglő, vagy valamiféle épület, de annyi bizonyos, hogy a XIX. század végén a telke viszonylag távol, 2,5 kilométerre állt Budafok központjától és még messzebb Nagytéténytől, ráadásul a Kutyavillával ellentétben itt nem volt folyami átkelőhely sem. A környék ekkor még beépítetlen terület volt, még kiépített út sem vezetett ide. A gőzhajóállomás, a HÉV és a vasúti megállóhely is viszonylag távol esett tőle, talán ezért fordulhatott elő, hogy a csárda történetében a leggyakrabban előforduló esemény a tulajdonosváltás volt. Ezek történetét Szántó András Kertvendéglők Délbudán című 2016-os cikkében foglalja össze. Virágkorát az 1930-as és 1940-es években két leghíresebb tulajdonosának köszönhette; Schindele Józsefnek, aki 1938. február végén adta el a csárdát és Czágler Ferencnek, aki megvette tőle.

Miközben a sokkal inkább "domesztikált" Kutyavilla 1914 környékén beköltözött Budafok centrumába, addig a Macskacsárda nevéhez hűen földrajzi szempontból mindvégig megmaradt félvad állapotában, pedig a két világháború között sikerült némiképpen háziasítani. Javult a megközelíthetősége, ekkor már különjáratok indultak ide a Szent Gellért térről, hirdetések népszerűsítették a fontosabb napilapokban, sőt reklámcélú képeslapokat is kiadtak, lásd az első három fényképet. Dél-budai kirándulások, sportesemények kedvelt végpontja volt, tanári, gyári kollektívák rendeztek falai között összejöveteleket, kifejezetten szép teraszáról nagyszerű kilátás nyílt a csepeli ipartelepről kitáruló beépítetlen Duna-partra. 

Környéke ugyan fokozatosan beépült, bár ebben nem sok köszönet volt. Szövőgyár, kartonlemezgyár, festékgyár, zománcedénygyár és a Gschwindt-féle szeszgyár épült fel közvetlen közelében, ezen kívül volt a szomszédságában tehervasút, városi vízmű és vágóhíd is. Azaz a vendégkör a gyufatésztával főzött dunai halászlé illata mellé megannyi más illatot is magába szippanthatott a gyárak zakatolása mellett. 

A Macskacsárda története során összesen kétszer dőlt össze. Először 1923. augusztus 13-án, éppen pénteken este fél hétkor. A halálos áldozattal is járó esemény Budafok egyik legnagyobb katasztrófájához kötődik, amikor körülbelül 30 tonna lőpor robbant fel a csepeli Weiss Manfréd hadiüzemben, nyomában beszakadt tetők, kitört ablakok, leszakadt oromdíszek maradtak szerte Budafokon, miközben a lakosság a nappali világosságot okozó tüzek fényében menekült Tétény felé. Hasonlóan a Kutyavillához, főleg a Duna áradásai rontottak sokat a Macskacsárda állagán, gyakorlatilag az összes nagyobb árvíz idején részben, vagy egészben víz alatt volt, ami komoly terhet rótt a tulajdonosokra, különösen az 1939-1941-es időszakban.

A második összedőlés már az utolsó volt. A második világháború után a tulajdonos Czágler Ferenc még kinyitotta a csárdát, és a telefonszáma alapján legalább 1950-ig birtokában is volt az épület, de egy későbbi időpontban a közeli gyárak távolból érkező munkásainak szállásává alakították át. Azonban a megviselt állapotú épületre, amely kb. három hónapig állt a Duna árvizében, 1965-ben, folyamatosan érkeztek a panaszok, melyet a korabeli sajtó részletesen tárgyalt, rávilágítva arra, hogy a szocialista rendszer sem törődött sokkal jobban a munkások életkörülményeivel: 

"A szoba faláról sexbombák mosolyognak. Az asztalon lábas, zsirosbödön, sótartó és egy pakli kártya. A lépések alatt nyikorog, recseg a korhadt deszkapadló. A mennyezeten, az oldalfalon mély repedés, az ablak szárnyát szél csapkodja. — Óvatosan nyissa ki a konyhaajtót — mondja az egyik lakó —, mert ha erősebben rántja meg, nyakunkba szakad az egész miskulancia. A sok toldozás-foldozás helyett lebonthatnák már ezt a rozoga vackot. A Macska csárda — így nevezik a viharvert házat — még útonállók betyár tanyájának sem felelne meg, nemhogy munkásszállásnak. Az épületben jelenleg a Szeszipari Vállalat vidéki dolgozói laknak." (forrás)

A panaszokat iktatták, és a hatóság intézkedett:

"Telefonált szerkesztőségünkbe Ecsedi Sándor, a Budafoki Szeszipari Vállalat munkásszállójának gondnoka. — Mi már nem szégyenkezünk — mondotta. — A rosszhírű, ócska Macskacsárdát bezártuk, hamarosan végleg eltüntetjük, csákány alá kerül. Vidéki dolgozóinkat a gyárral szemben felépített korszerű, mosdóval, konyhával ellátott munkásszállóban helyeztük el. Itt barátságos otthonra találtak." (forrás)

miatt valamikor 1966 szeptemberében, egy évvel a Kutyavilla pusztulása után a már munkásszállásként működő Macskacsárdát is eldózerolták. Pompás terasza korabeli légifelvételek alapján pár évvel túlélhette az épület pusztulását.

Búcsúpillantás. 1963. 09.07. (fentrol.hu)

Törmelékhalmok és a Macskacsárda hajdanvolt terasza. 1967.11.21. (fentrol.hu)

A Macskacsárda környékét, de a tágabb értelemben vett budafoki Duna-partot gyakorlatilag sittlerakóként használták az 1960-as években. Az építési törmelék, köztük hatalmas vasbeton darabok a háborús károkat szenvedett főváros lebontott épületeiből származott. A gyártelepek mentén ez az anyag biztosította a feltöltést, egyben a parterózió elleni védelmet is. Talán a Macskacsárda terasza is megvan még valahol, a ráhordott törmelék alatt. 

Jelenleg azonban nyomát sem találni, annak ellenére, hogy a Macskacsárda helyének beazonosítása nem túl bonyolult feladat, ugyanis a hozzá legközelebb álló hatalmas gyárépület mind a mai napig ugyanott áll. Ez egy kettős siló az egykori Gschwindt-féle szeszgyár telkén, melyből a II. világháború után Budapesti Szeszipari Vállalat (BUSZESZ) lett. A légifotón tisztán látszik, hogy a Macskacsárda épülete a silótól közvetlenül délre állt, körülbelül 30 méteres távolságra, ami nagyjából megegyezik a siló épületének hosszával. Ezen a területen jelenleg az élésztőgyár tartályai állnak, a telek kerítése valószínűleg metszi a csárdaépület egykori helyét. Az építési törmeléket jelenleg szépen nyírt fű borítja, és kerékpárút vezet keresztül. 

Itt állt egykor a Macskacsárda

Az itteni Duna-part egykor lankásabb volt, összehasonlítva a korabeli képeslapokat a jelenlegi helyzettel. A partra hordott vasbeton és építési törmelék szinte függőleges partfalat hozott létre, ahol a romokon nőtt növényzet miatt a folyó szinte megközelíthetetlen. Az emberi jelenlét elsősorban a lerakott tekintélyes mennyiségű szemétben nyilvánul meg, amit egyszerűen leborítanak a partra, hogy a többi munkát majd az áradás végezze el. Ezen kívül az itteni levegőt megüli a gyárból származó, tömény, émelyítő élesztőszag, ami valószínűsíti azt a feltételezést, hogy ezen a partszakaszon belátható időn belül nem épül újjá a Macskacsárda.