Pillantás a neszmélyi kacsaúsztatóra

Neszmélyen a folyószabályozás párhuzamművek rabláncára fűzött három dunai szigetet. A második és a harmadik eredetileg a folyó szlovák oldalához tartozó Dunaradvány és Dunamocs szigete volt, nevüket ma is ez a két település adja. A lánc végén található Mocsi-sziget most már Süttőhöz tartozik közigazgatásilag, de ez a három sziget körülölel egy negyediket, a Neszmélyi Alsó-szigetet. Ha létezik valahol alsó sziget, akkor kell lennie egy felső szigetnek is, ez a lánc első tagja folyásirány szerint.

Neszmély 1962. október 27. (fentrol.hu)

A fentrol.hu-n található a szigetről egy remek kisvizes pillanatfelvétel, amely egyrészt bemutatja a folyószabályozás okozta mederbeli változásokat, amikor a folyó még javában próbálta megtalálni az elveszett egyensúlyát. A mérnöki szemlélet mellett a légifotó megörökíti a folyóparti települések azóta eltűnt, a Dunával együtt élő archaikus gazdálkodási formáit is, melyből 1962-ben már nem sok volt hátra. 

Ebben az írásban a kép kerete adja meg az írás keretét is.

Nagyjából félúton járunk ekkor a folyószabályozás megkezdésétől számítva. Több mint hatvan évvel ezelőtt, 1962. október 27-én, már körülbelül 80 év telt el a párhuzammű felépülése óta. A Gerecséből lefutó patak alatt megkezdett, háromnegyed kilométer hosszú kőszórás valamikor 1880 és 1887 között épült fel, annak érdekében, hogy a medertágulat fő ágában kisvízkor is maradjon elegendő víz a hajók számára, illetve a szigetcsúcson lehetőleg ne akadjanak fel a jégtáblák. Ez azzal a mellékhatással járt, hogy az emberek száraz lábbal is bejuthattak a Felső-szigetre. Szigetcsúcsból ekkoriban három is volt. A Neszmélyi Felső-sziget csúcsánál egy félhold alakú zátony formálódott szigetté, miközben ettől a zátonytól délre, a mellékágban alakult ki a helyiek által Árvaházinak nevezett szigetecske. Ezek a félhold alakú zátony miatt egy ponton megtörik a párhuzammű, a kőszórás rövidebb szakasza már laposabb szöget zár be a főági sodorvonallal. 

A süttői vörös mészkőből készült kőszórás alaposan átrendezte a folyó hordalékviszonyait. Külső oldalán két elkülönülő parti zátony alakult ki, köztük egy szűkülő csatornával. Neszmély felőli oldalán mély vizet látunk, ami elsőre furcsának tűnhet: miért nem a főági oldal a mélyebb? Azért, mert a kőszóráson magasabb vízállás esetén átbukó Duna vízesésként mossa ki mögüle a hordalékot és halmozza át beljebb a mellékágba. Ami aztán felhalmozódik a lassabb áramlású részeken, a szigetek között, a parton. A felhalmozódásban segítségére volt az 1910 és 1920 között, ismeretlen célból felépített keresztgát, amely gyakorlatilag kacsaúsztatót csinált az egykori Duna-ágból. Itt megismétlődik az előbb vázolt jelenség, alatta kimosódás, kicsivel lejjebb már a felhalmozódás jelei látszódnak. 

Hordalék nem csak a Duna irányából jutott a lezárt mellékágba. A települést a folyótól elválasztó vasútvonal hídjai alatt a csapadékvizek időszakosan szállítottak szeméttel vegyes iszapot. A nagyobb vízmosások, és a palást alakú hordalékkúpok szépen kirajzolódtak 1962-ben. Vannak jelek arra is, hogy a hordalék-felhalmozódás nem egyirányú antropogén folyamat volt, hanem történt kivétel is. A kavicskitermelésre utaló nyomok a parti sávban arra utalnak, hogy a hordalék-elszállítás is antropogén folyamat volt; a neszmélyi lakosság a dunai kavicsot a házuk végében termelte ki a házalaphoz. Érdekes megfigyelni, hogy a gödrök elsősorban a legkönnyebben megközelíthető partszakaszon mélyültek, pl. a református templom alatti parton. E két ellentétes folyamat közül már csak a felhalmozódás maradt meg, habár a parton felnőtt ártéri erdő és aljnövényzet szűri a hordalékot, a nagyobb vízmosások völgyei a mai napig felismerhetők a parton. 

Amennyiben semmi nem változott volna 1962 után a kőszórások állagában, a mellékág nagy részén ma már erdőt találnánk. Az erdősülés a szigetcsúcson végbement, a két kisebb sziget összeforrt 2023-ra, azonban a mellékágban nem ment végbe a feltöltődés, mivel mind a párhuzamművet, mind pedig a keresztgátat megbontották (utóbbit két helyen is). Ezáltal jóval gyakrabban jut friss víz a neszmélyi ágba, viszont aki a szigetre készül, jobb ha visz magával valami csónakot. 

Az emberek szigettel való kapcsolata a párhuzammű megépülése előtt is szoros volt. Már a késő rézkorból is találtak rajta leleteket, ami egyértelműen jelzi, hogy ha csak időszakosan is, de meglehetősen régóta hasznosították, ezáltal formálták a szigetet eleink. Ez csak úgy volt lehetséges, hogy az árvizek csak ritkán borították csak el. Ez jellemzően a magasártéri szintet jelöli ki. 

A magasártéri szintnek a történelmi időkben más indikátorai is voltak; Ádám Szilvia kutatásai szerint a meglehetősen árvizes XVIII.-XIX. században a Neszmélyi Felső-szigetre különös módon a szántóföldi művelés volt a jellemző. A gabonában pedig semmi nem tud olyan kárt tenni, mint egy nyáreleji zöldár. Legkésőbb a XX. század elejétől kezdve változott a hasznosítás módja; a szántókat felváltották a kiskertek, kaszálók és az dunai ártérre jóval jellemzőbb gyümölcsösök. Az öreg alma- és szilvafáknak ma már csak írmagja maradt meg a szigeten, ugyanis a II. világháború után felhagytak a műveléssel, sőt a fák egy részét ki is vágták. Ez csak később, az 1980-as években történt, az 1962-es pillanatfelvételen a fák még megvannak. És megvannak még a tóvá szelídített holtágban úszkáló libák, kacsák, és békésen fürdőznek a jószágok a sziget kavicspados főági oldalán. 

Őket végül nem a Duna mosta el, hanem a téeszesítés.

Cserzőgödrök mesélnek Pesten a középkori Duna-partról

Köztudomású, hogy a folyószabályozások előtt a Duna jóval szélesebb mederben, jóval lassabb sebességgel folyt. A folyó szűkítése elsősorban a medertágulatokban volt szembetűnő, ahol a hajózó csatorna esetenként az eredeti szélesség 41-66%-ra csökkent. Azonban a meder szűkülése olyan eleve szűk szakaszokon is végbement, mint például a Gellért-hegy alatti szakasz, ahol a rakpartok közé szorított Duna jelenleg mindössze 240 méter széles. Városrégészeti kutatások szerint azonban a középkor során a Duna legalább egy házsornyival szélesebb volt az V. kerületben a Molnár utca és a Pesti alsó rakpart között. 

A lelőhelyek elhelyezkedése a középkori Pest városán belül. Piros: Molnár utca 7–9. (Irásné 1996.) 

2017 elején egy hotel beruházáshoz kapcsolódó ásatás során feltárultak a középkori Pest dunai oldalának kultúrrétegei. Az V. kerület Molnár utca 7–9. szám, valamint részben az egykori FKgP pártszékház (Belgrád rkp 24.) alatti régészeti feltárást Pomázi-Horváth Viktória vezette. Beszámolója idén, 2023-ban jelent meg "Reconstructing the Riverside of the Danube in the Medieval City of Pest" címmel a Magyar Tudományos Akadémia Régészeti Közleményeiben (Acta Archaeologia Scientarium Hungaricae), angol nyelven. 

A kutatott terület régészetileg két szempontból volt érdekes; egyrészt a nedves, iszapos környezet különösen kedvezett a szerves anyagokból és fémből készült tárgyak megőrződésének. Másrészt a XIX. századi árvízvédelmi feltöltések révén konzerválódtak és háborítatlanul fennmaradhattak a középkori kultúrrétegek. A fémtárgyak közül fontos megemlíteni a 181 pénzérmét, melyek a római kortól egészen 1859-ig bezárólag, segíthetnének datálni a különféle rétegeket, de a pénzverés és a rétegek keletkezési ideje nem minden esetben egyezik meg. A legtöbb érme a középkor végéről származik, a XIV. és XV. századból, de különös módon az 1500-as és 1600-as évekből egyetlen érme sem került elő, annak ellenére sem, hogy úgy tűnhet, a lelőhely a török-kori Pest középpontjában feküdt. 

Deszkával bélelt cserzőgödör és betöltésének leletei: hódoltság kori kerámia, tojáshéj, cseresznyemagok

A látszólagos középponti elhelyezkedés a Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templom közelségének tudható be; a lelőhely alig 200 méternyire található dél-délkeletre a középkori Pest városmagjának tekinthető épülettől. A Molnár utcai telkek belül esnek Pest első, még a tatárjárás előtt épült városfalain. Ennek nyomvonala bizonytalan, nagyjából a Városház utca nyomvonalán futhatott, a Dunát délen a Nyári Pál utca vonalán érte el. Amikor a XV. század közepén az új, ma is ismert városfal felépült, a Molnár utcai telkek a város széli területből a város közepére kerültek. Csakhogy a régészeti leletek és a feltárt járószintek azt bizonyítják, hogy ez a terület még mindig egy árvízjárta parti zóna volt, ahol az állandó megtelepedés feltételei egészen a török kor végéig nem álltak fenn. 

A lebontott házak alatt feltárt rétegekben az első helyben (in situ) talált rétegek nem idősebbek mint a XIV. század. E kultúrréteg alatt érintetlen sóderes-kavicsos altalaj húzódott, amely egyértelműen dunai üledék lehet. Szintjét 97,2 m.B.f abszolút magasságban határozták meg a szelvény nyugati (dunai) felében. A XIX. századi feltöltés előtti térszín minden feltárt korszakban a Duna felé lejtett. A szintkülönbségek kelet-nyugati irányban 1-1,5 méter között váltakoztak a feltárt kb. 40 méter hosszú szelvényben. 

(forrás)

A legkorábbi, XIV-XV. századi leletek közül meg kell említeni egy sövény-fa szerkezetű áztatógödröt és egy stéget, vagy pallószerű, fagerendákból és deszkákból álló építményt. Ezeket a 97,5-98,8 m.B.f szintek között tárták fel, és mindkettőre jellemző volt a közbetelepült iszapos-homokos rétegek jelenléte, melyekből rendszeres ártéri elöntésre következtethetünk. Az árvizek által lerakott üledékek évről évre emelték a parti terület szintjét. 

A szerves anyagok és a területen megtalált cserző- és áztatógödrök alapján a régészek arra következtettek, hogy Pest déli, Duna-parti részén cserzővargák és/vagy tímárok telepei állhattak. A cserzővargák elsősorban növényi eredetű cserzőanyagokkal dolgoznak, mint pl. a csertölgy, vagy cserszömörce, míg a rímárok timsóval kezelték az állatbőröket. A leletek alapján a régészek arra jutottak, hogy Pest város dunai oldalán délen vargaműhelyek álltak. Ez az egyszerre rendkívül vízigényes és büdös foglalkozás sehol máshol nem tudott volna megtelepedni, mint a folyóparton a déli városfal közelében. A frissen nyúzott állatbőrök tömegével, korabeli vegyszerekkel, állati ürülékkel és húggyal dolgozó mesterek hulladéka folyásirányban nem tudta szennyezni a város többi részét, és az uralkodó északi, északnyugati szélirány így zavarta a lakosságot legkevésbé.

Stégszerű építmény a késő középkorból

A cserzővargák elhagyott gödreit a török-korban szeméttel töltötték fel. A feltöltésben talált kerámia, ágyúgolyó, állatcsont arról tanúskodik, hogy a területet szeméttelepként használták, miközben a feltöltés egyben fokozatosan csökkentette az árvízveszélyt. A szemétgödrök felső része 99,1-99,68 m.B.f szintek között váltakoztak, ami azt jelzi, hogy a feltöltések miatt a járószint egy-két évszázad alatt több mint egy métert emelkedett. A török háborúk során több Pestet megjárt utazó leírta az egykori szabad királyi város nyomorúságát. A hanyatló kereskedelem és ipar, az elnéptelenedés és a sorozatos ostromok nyomot hagytak a városon, és a felhalmozódó szemét, épülettörmelék és összeégett romok bőséges alapanyagul szolgáltak a város dunai oldalának feltöltéséhez. Talán ennek is köszönhető, hogy a Molnár utca páratlan oldalán is megjelennek a lakóházak a török kiűzését követően. A telken álló XVIII. századi lakóépület járószintje már a 100 méteres abszolút szint fölé került, de a legnagyobb feltöltés a XVIII. század végi – XIX. század eleji árvizekhez kapcsolódik. Az 1838-as jeges árvíz következtében spontán módon is megkezdődött a pesti telkek feltöltése az újjáépülő házak esetében, miközben a központilag szervezett árvízvédelem megvalósulása a Kiegyezés utánra halasztódott, de valójában csak 1872 körül indult meg. A Lánchíd környékét kivéve jellemzően ekkoriban épült ki a Duna kikövezett partja, és emelkedett a járószint a mai 103,6 m.B.f utcaszintre. 

Nyolc évszázad járószint-változásai a Molnár utca 7-9. sz. alatt feltárt rétegek alapján.
Bézs: sóderes-kavicsos altalaj, szürke: középkori rétegek,
fekete: kora újkori büdös, nedves réteg, sötétszürke: modern feltöltés. 

Irásné Melis Katalin ugyancsak a Molnár utcában tárt fel középkori vargaműhelyeket 1994-ben. A "Középkori lakóházak és egy XV. századi vargaműhely régészeti kutatása a pesti belvárosban" c. tanulmányban ismertetett ásatások a Molnár utca Fővám tér felőli 36-38-40 szám alatt zajlottak, és merőben más terepszinteket és városfejlődéssel találkoztak. Itt sem került elő XIV. század véginél korábbi létesítmény, de mivel ez egy magasabban fekvő terület volt, már a XV. században házak álltak itt. Az egyik lebontott ház helyén (Molnár utca 36.) a XV. sz. közepén vargaműhely létesült izzasztókemencével és munkagödrökkel. A cserzőgödröket a szürkészöld vízzáró agyagrétegbe mélyítették, alját lapos állatcsontokkal fedték, melyek a cserzőlétől feketék voltak. Ezen deszkarétegek feküdtek, rajta nagyszámú, ruhából, cipőből származó bőrhulladékot gyűjtöttek össze a régészek. A cserzőgödrüket a török korban itt is betemették. A török kor végi járószinten kormos, égett anyagokkal vegyes épülettörmelékes réteg húzódott, mely minden bizonnyal az 1684-1686 évi ostromok nyomát viseli magán. A Molnár utca 36. szám alatt a feltárt XV. századi rétegek 99,26-100, a XVI. századi rétegek 100,5, a XVII. századi rétegek 101,4 m.B.f szinten helyezkedtek el. A Molnár utca 7-9 szám alatt feltárt viszonyoknál kb. másfél méterrel magasabb szintek tehát már lehetővé tették a tartós megtelepedést a Molnár utca Fővám térhez közeli páros oldalán.

Vékony kavicsos-sóderes-homokos rétegek váltakozása a szelvényben

Viszonylag bonyolult a Vigadó téri vízmérce adataihoz hasonlítani a Molnár utcai rétegsorokat, mivel sem a folyó középkori keresztmetszetét, sem a korabeli vízhozamadatokat nem ismerjük pontosan. A terület hasznosítása alapján nagy valószínűséggel elmondható, hogy az Árpád-korban a terület még nyílt meder, vagy annak parti zónája lehetett. Ez azt jelenti, hogy a Duna a pesti oldalon kb. 70 méterrel lehetett szélesebb. A város terjeszkedése nem csupán a medret szűkítette, hanem idővel a mederből alacsony ártéri szint jött létre, ahol a cserzővargák néhány árvizet leszámítva tudtak dolgozni, és nem keletkezett komolyabb anyagi káruk az elöntésekből. Később a romok elplanírozásával létrejött magasártéri szinten megtelepedhetett a pesti polgárság, felépült az első lakóház, majd ennek a lakóháznak már állami költségen biztosítottak ármentes viszonyokat a XIX. század végére. 

Az említett lelőhelyek távolsága a Dunától

Mivel a telek a Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templomtól (és az alatta feltárt Contra Aquincum római erődtől) alig kétszáz méterre található, felmerülhet a kérdés, hogy összevethető-e a két terület járószintje. Miközben a Molnár utcai feltárásnál a Duna medre 70 méterrel is szélesebb lehetett, addig a római erőd nyugati tornyai jóval közelebb találhatók a mai partvonalhoz. Feltehetőleg az erőd a római korban ott épült, ahol a legkeskenyebb volt a Duna, és a meder ettől dél felé kissé kiszélesedett. A római erőd terazzó járószintje Takács Ágoston szóbeli közlése alapján 100,1-100,5 m.B.f  magasságban volt. A középkori templom kőpadló maradványa 102,2 m.B.f. de találtak téglapadló maradványt is 100,6 m.B.f körüli szinten is. A templom legmagasabb járószintje tehát több mint két méterrel magasodott a tímárok gödrei fölé, a köztük lévő rövid távolság ellenére. A templom járószintje azt valószínűsíti, hogy a középkorban a Duna középvízszintje a mainál alacsonyabb lehetett, különben már a közepes árvizek is rendszeresen tiszteletüket tették volna a fontos egyházi épületben.

Felhasznált irodalom:

Irásné Melis Katalin: "Középkori lakóházak és egy XV. századi vargaműhely régészeti kutatása a pesti belvárosban" 1996.

Pomázi-Horváth Viktória: "Reconstructing the Riverside of the Danube in the Medieval City of Pest" 2023.

Szigetkeltető Dunakanyar - 2. Dunavirág ünnep Verőcén

2023. augusztus 12-én, szombaton rendezik Verőcén a második Dunavirág ünnepet annak örömére, hogy a folyó élővilága magára talált a Duna tisztábbá válása következtében. A tisztulás egyik legszebb indikátora a 2012-ben először észlelt tömeges dunavirágzás volt. Az eltelt évtizedben felélénkült érdeklődés azzal járt, hogy egyre többen szereznek tudomást róla, hogy nem csak a Tiszán látható ilyen csodálatos jelenség, de a tudományos világ is megmozdult annak érdekében, hogy minél kevesebb rovar végezze folyóparti fénycsapdákban. A Dunavirág ünnepen az érdekükben szervezett mentőakcióról is hallhatunk!

Dunavirágok tánca (Potyó Imre fényképe)

A szervezők meghívására lesz élőben Dunai Szigetek előadás is (ritka alkalom). Szigetkeltető Dunakanyar címmel tartok egy 45 perces fényképes előadást a Verőcei Művelődési Házban a Helemba és Kismaros közötti szigetek életciklusáról (születéséről, életéről, elhalálozásáról), ahol mind a mai napig születnek zátonyok és szigetek. Remélhetően minél többen leszünk és a dunavirágok is tiszteletüket teszik.

Tavaly egy remekül sikerült kenutúrán beszéltem a dunai szigetekről és a rájuk leselkedő veszélyekről Selmeczi Kovács Ádámmal közösen. Idén az előadás fedett pályás lesz a Verőcei Művelődési Házban (Árpád u. 20.), de lesznek programok a Duna-parton és a településen is. Érdemes eljönni, már csak azért is, mert az előadásból nem tervezek külön bejegyzést, annak ellenére, hogy szintézise lesz az elmúlt évtizedek terepi  megfigyeléseinek. 

A teljes program: 

10.00-11.00 Helytörténeti séta -Verőce fürdőtelepülés - Kik és hogyan nyaraltak itt az 1930-as években? Kinszki Imre fotóit követve felkeressük a település zsidó emlékeit is. A séta a művelődési ház elől indul Fábián Erika (Dunakanyarkult blog) vezetésével.

15.00-16.00 A dunavirág és a fény Dr. Egri Ádám (ELKH Ökológiai Kutatóközpont, Vízi Ökológiai Intézet) előadása

16.00-17.00 Dunakanyar, a szigetkeltető Szávoszt-Vass Dániel (Dunai Szigetek blog) előadása

17.00-17.50 A dunavirág mentőakció – filmvetítés, utána:
Hogyan lehet, és hogyan nem lehet dunavirágot filmezni - beszélgetés a film rendezőjével, Balázs Gergővel

16.00-17.00 Szárnyalló - kézműves foglalkozás

17.00-18.00 hangszerbemutató, hangszersimogató Molnár Balázzsal

15.00-17.00 folyamatosan filmvetítés: Poláros Világ - Dr. Kriska György filmje

17.00-18.30 Helytörténeti séta Költők találkozása Nógrádverőcén, a Rozsnyay-Dapsy házaspár vonzásában - Ady szellemét követve indulnak irodalmi sétára, amelyen a Verőcéhez fűződő versek is el fognak hangzani. A séta a művelődési ház elől indul Fábián Erika (Dunakanyarkult blog) vezetésével.

19.00-20.00 Dunavirágra hangolva -UnaCorda Őri-Kiss Botond koncertje

20.15-20.30 a mandala meggyújtása

19.00-20.15 A Duna élővilága –bemutató a Dunavirág Vízibusz és a Duna-Ipoly Nemzeti Park szakembereivel

20.30-22.00 A remélt dunavirág rajzás, rovarászás a Duna parton Szabadfalvi Andrással (Bagolybükk Környezet- és Természetvédelmi Egyesület) és a Duna-Ipoly Nemzeti Park szakembereivel

A programokra a belépés díjtalan! Szeretettel várnak mindenkit a rendezők:

• Duna-Ipoly Nemzeti Park, 
• Dunakanyarkult Egyesület,
• Verőcei Művelődési Ház

Az esemény linkje: https://www.facebook.com/events/124358700730519

Bél Mátyás csepeli szigetlajstroma

Bél Mátyás "Notitia Hungariae Novae Historico Geographica" című művének Csepel-szigetre vonatkozó 3. kötetének részeit Bodor Antal közölte szerkesztett formában, magyar nyelven 1936-ban, a kiadás kétszázadik évfordulóján. A leíró földrajzi munkában Bél Mátyás körüljárja a Csepel-szigetet és összesen 21 szigetet, illetve szigetcsoportot sorol fel. Mivel a Duna medre meglehetősen stabil ezen a szakaszon, ezek többsége a folyószabályozás ellenére mindmáig azonosítható. 

Csepel-sziget térképe (Pilis vármegye, Mikovinyi Sámuel térképe)

Bél Mátyás szigeteiről ez már a második írásunk. Míg az elsőben minden Pest vármegyei szigetet taglalt a Dunakanyartól a Vajas-torokig, ebben az írásban csak a szigetet körülölelő két ágról lesz csak szó. Korábban egy másik aspektusból is megvizsgáltuk a Rákóczi-féle háborúból éledező Csepel-szigetet, Savoyai Jenő szigeteit 1728-ban már egy viszonylag pontos térképen ábrázolták. A különnyomatnak is tekinthető "Csepelsziget és Budafok kétszáz év előtt" a szigeteken kívül tárgyalja a Csepel-sziget történetét, településeit, néprajzát, lakóit és azok gazdaságát. Bél Mátyás műve azért is fontos, mert sokszor szolgált kiindulópontként a későbbi szakirodalom számára. 

A szigetekre vonatkozó részben számokkal jelölt szigetek magyarázata a szöveg után következik. Többségükről már jelent meg írás a blogon, ezek linkkel szerepelnek. Az efféle listáknak első ránézésre nincs sok értelme, azonban ez a leltár sokatmondó lehet még akkor is, ha csak a kimaradt szigeteket nézzük. A felsorolásból kimaradt a soroksári Molnár-sziget, a Csépi-sziget alatt 1876 után kialakult zátonysor, illetve a főágban a százhalombattai Kácsás-sziget, és ennel őse északabbra, melyet azóta elkotortak. A kiagyásnak két fő oka lehet; a szigetek mérete, illetve a kialakulásuk időpontja, melybe beleértendő a zátony-állapot is:

"Csepelszigetet mindkét oldalról kisebb szigetek övezik s ezekből a baloldalon tizet találunk. Az első [1] kevéssel Soroksár fölött fekszik. A második sziget [2] nagyobb s kertek és kaszáló számára alkalmasabb. Harasztival szemben kezdődik, Taksony alatt ér véget és e két falu tulajdonát képezi. Párhuzamosan szomszédos vele a harmadik [3], melyet Szt. Miklósnak neveznek, mert a hasonló nevű helységhez tartozik. Kevéssel lejjebb van a negyedik [4] s Tököl-sziget a neve, mert ennek határához tartozik, bár fekvése miatt a szomszédos Csép községet illetné meg. Vizenyős talaját fák helyett sűrű nádasok borítják.  Valamivel alább fekszik a jóval kisebb ötödik sziget [5]. A hatodik [6] Szt. Márton és Lacháza között az Angyalisziget. A monda szerint ezt arról az asszonyról nevezték el, aki a vízbe ott elmerült fiát siratta. Ez a hosszú, de keskeny , erdős sziget a ráckeveieké, akiknek háborús időkben gyakran volt menedékhelye. A Ráckeve városával szemben fekvő hetedik [7] sziget a peregieké. Egészen kicsiny és csak cserjét és gyümölcsfákat találunk rajta. A nyolcadik [8] jóval nagyobb, ez Ráckeve alatt fekszik, Becsével szemben s utóbbitól csak keskeny folyóköz választja el. Cserjék és gyümölcsfák vannak rajta, kisebbik része a becseieké, a nagyobbik a ráckeveieké. Kilencedik [9] a Somlyósziget, hasonló természeti tulajdonságokkal, az előbbinek közeliben kezdődik és Dömsödöt érintve Dab határáig nyúlik. Fű, fa dúsan nő rajta s árnyas berkeiben háborús időkben sok falu talált menedéket: Buda ostromakor 17 falu lakossága rejtőzött itt el. Majdnem a fele Dömsöd birtokában van, a többi Ráckevéé. A tizedik [10], Dab szigete, közel van az előbbihez, szintén erdős, de sokkal kisebb. Nevezetesebbek a jobboldali Dunaágban fekvő szigetek, közülük leginkább a Fácánok szigete [11], amely Promontor alatt, Háros pusztával szemben, Tétény fölött terül el. Hossza cca. 1000 lépés. Sűrű erdejében gyümölcsfákat is találunk s így a fácánoknak nemcsak erdei tanyát, de élelmet is nyújt. A víz romboló hatásának könnyen ellenáll, legfeljebb áradás alkalmával válhat használhatatlanná, tehát a nemes madarak bőséges táplálékát nem igen fenyegeti veszély. E szigeten egy régi monostor romjait láthatjuk, amely hajdan az apácáké volt. Eredetéről és pusztulásáról semmi bizonyosat nem tudni.Tétény közelében is van egy berek, szintén fácános, vadaskert. Ez a szárazföldön terül el [12], a nép mégis szigetnek nevezi, mert ha kiönt a Duna, víz veszi körül. Ezután Hamzsabéggel szemben három sziget következik [13], az első köztük a legnagyobb, füve dúsan nő s erdeje is van: Érd községé, amelytől csak keskeny meder választja el. Az előbbinek végénél van a két kisebb, erdős és termékeny sziget [14], mindkettő a tökölieké. Egy mérfölddel alább fekszik Újfalu sziget [15], nevét a községről kapta s csak keskeny  meder választja el. Sűrű, magas fái, melyek között gyümölcsfákat is láthatunk, árnyas otthont nyújtanak a szarvasoknak és őzeknek, virágai pedig a méheket vendégszeretettel fogadják. A szélesebb meder melletti részen van egy templomrom, mely hajdanában szép épület volt, de ma már legnagyobbrészt omladékban hever. Négyszögletes kövekből épült s alakja a kereszthez volt hasonlatos. Eresztékei ma is tartják a boltozatot, amelyeket sok dombormű díszít. A fennmaradt részek tanusága szerint a falak is hasonló módon voltak ékesítve. Amint azt a jövevények is beszélik, mindez Boldog Margit életszentségét ábrázolta és a király rendelkezésére készült. Nem csodálhatjuk tehát, hogy egyes geográfusok Csepelszigetet Margitsziget néven említik. Újfaluval szemben, a folyón túl látszik Ercsi község. Alább egy kisebb sziget következik [16], majd a ráckevei földek határánál egy nagyobb [17], melyet Besenyő-szigetnek neveznek. Vizenyős talaját nádasok borítják. Közel ehhez a két kisebb adonyi szigetet találjuk [18] utána a termékeny lórévi következik [19], s  mindjárt alatta a makádi [20], amelyet szintén sűrű erdő borít. Csapatostul élnek itt szarvasok és őzek. A jobboldali folyamág végén fekszik a két Almássziget [21]. Csepelsziget változatos kanyarulatú partszegélye majdnem mindenütt alacsony s a gyakori kiöntésektől pocsolyás és mocsaras, különösen az alsó végénél. Ezen a részen két halastó is van, egyik Makádnál, a másik Becse alatt. Utóbbinak a nép nyelvén Királyréte a neve s királyi tónak tekintették, mert egykor élelmet és szórakozást nyújtott a királyoknak." 

[1] Gubacsi-sziget  

[2] Közönséges-sziget

[3] Szentmiklósi-sziget

[4] Domariba-sziget?

[5] Csépi-sziget?

[6] Angyali-sziget

[7] Balabán-sziget

[8] Becsei-sziget

[9] Somlyó-sziget

[10] Dabi-sziget

[11] Háros-sziget

[12] Ismeretlen sziget a tétényi kastélykertben

[13] Érd három szigete

[14] Urbanicza-sziget

[15] Újfalusi-sziget

[16] Ercsi-sziget?

[17] Besenyő-sziget

[18] Adonyi-szigetek

[19] Lórévi-sziget

[20] Ismeretlen sziget Makád mellett

[21] Rácalmási-sziget(ek)

Kettészelt Torda-sziget

"Aligha van más dunai sziget, amellyel így elbántak" címmel akár rovatot is lehetne indítani, hiszen temérdek dunai sziget szenvedett helyrehozhatatlan kárt az emberi beavatkozás miatt. Utoljára a Vének melletti Torda-sziget került bele ebbe a kategóriába, ugyanis 2017-2022 között a szigeten épült fel az a torkolati műtárgy, amely a Mosoni-Duna visszaduzzasztása mellett a Szigetközt is lerövidítette egy kilométerrel. Mostani bejegyzésünkben beszámolunk róla, hogyan fest a kettészelt Torda-sziget egy évvel a "műtét" után. 

A kettészelt Torda-sziget (forrás)

Elsőként fontos leszögezni, hogy a magyar Duna-szakaszon két Torda-sziget is akad, az egyik Váccal szemben, a másik pedig Véneknél, a Szigetköz csúcsán. Előbbiről számos cikk született a blogon, miközben a véneki Torda sziget történetét alaposan feldolgozta Ádám Szilvia a doktori értekezésében (Dunai szigetek ártéri erdeinek természetvédelmi, ökológiai és tájtörténeti kutatása 2020.), valamint a torkolati műtárgy beruházását Jakab László mutatta be a Pangea blogon. Ahhoz, hogy távlatokban is lássuk a Torda-sziget felszámolását, mindenképpen érdemes kitérni a sziget fejlődéstörténetére. 

A sziget névadója, a Váccal szemközti Tordával egyetemben egy azóta elpusztult középkori település volt. Ádám Szilvia elmélete szerint a település az erdélyi Tordáról származó só elosztása révén kapta ezt a nevet, azonban a "Torda" településnévként meglehetősen gyakori volt Magyarországon (lásd: Bihartorda, Torontáltorda, stb.) Tordateleke egykor feltehetőleg éppen a Torda-szigeten helyezkedett el. Pontosabban egy félszigeten, a Szigezköz legkeletibb részén. Ugyanis a Pannonhalmi Főapátság levéltárában őrzött feljegyzés szerint a Duna csak később vágta le a szigetet, miután a földnyelv Vének alatt átszakadt valamikor a XVI.-XVIII. század során. Az újonnan kialakuló Duna-medret Farkasúsztató-ágnak nevezték el. Tordateleke pusztulása után Gönyű és Vének közösen osztozott a (fél)szigeten. Keleti része ugyanis messze, Gönyűig nyúlt, a két falu közötti határvonalat egy markáns árok jelezte.

A Szigetköz déli csúcsánál a Duna rendszeresen változtatta folyását a kavicsos mederben. A kanyarulatfejlődés következtében a Torda-sziget is folyamatosan változott, mint azt láthattuk a félszigetből szigetté alakulásnál is. A sziget kialakulása eróziós munkáról tanúsodik; A Torda-sziget elmosódását korabeli feljegyzések és felmérések is megerősítik. Területe így változott az évszázadok során:

1808. 120 hold kaszáló, kb. 69 ha

1870. 61 hold, 35 ha

2018. 16 ha  

Azaz területe két évszázad alatt a negyedére csökkent a 2017-es építkezés megkezdése előtt. Elsősorban a főági part pusztult, a sziget hossza pedig folyamatosan rövidült. Először a Gönyűig érő nyúlványt pusztította el a Duna, később a sziget fő tömege is kezdett elvékonyodni. Mindez részben természetes, részben antropogén folyamat volt, hiszen a Szigetközből és a Csallóközből már évszázadokkal korábban is ismerünk dokumentált folyószabályozási munkálatokat, ami hatással volt a vízáramlásra. 

A kiinduló állapot, a Torda-sziget és a Mosoni-Duna torkolata 1940-ben

A Torda-szigetet is utolérte a folyószabályozás 1896 környékén. A Farkasúsztatót egy keresztgáttal lezárták a Mosoni-Duna oldalán, a Kolera-sziget déli csúcsától pedig egy párhuzamművet építettek a Torda-szigetre. Mivel a Kolera-sziget felső részét is elrekesztettékk, a Torda-sziget felső szakasza mentén nagyrészt megállt a vízáramlás. Ezt a mellékágat később depóniaként kezelték, a főág kotrásából származó kavicsmennyiséget a párhuzammű belső oldalán halmozták fel 1959-ben, ami később a Kolera-sziget részévé vált. A beavatkozások folytatódtak ezután is. Egyrészt a természetes élőhelyek helyreállítása érdekében megnyitották felül a Kolera-sziget zárását, valamint a Torda-szigetre vezető párhuzamművet is, így középvíznél megindulhatott újra a vízáramlás. Másrészt pedig a gönyűi kikötő építésével párhuzamosan kiegyenesítették a Torda déli partját egy kőszórással, annak érdekében, hogy a veszteglő hajókat itt ki lehessen kötni. 

Ezt a már korántsem idilli állapotot szüntette meg a Mosoni-Duna torkolatában felépített zsilip és duzzasztómű. A bősi erőmű egyik következménye volt az alvízi medermélyülés és erőteljes bevágódás. Ez azzal jár, hogy a már amúgy is alaposan megregulázott és szabályozott vízhozamú Mosoni-Dunát leszívta a főág. Egészen Győrig érezhető volt a vízszint csökkenése. Az EU-s finanszírozású projekt lényege éppen az volt, hogy valamennyi víz maradjon a Mosoni-Dunában. Ennek érdekében áldozták fel a Torda-szigetet. A torkolati műtárgyat építhették volna a korábbi mederbe is, azonban ott volt már a gönyűi kikötő, melynek ez a műtárgy alaposan megnehezítette volna a működését és a kivitelezést is. 

A Mosoni-Duna torkolata 2022 nyarán

Több száz éven keresztül a Torda-sziget egy üde kaszáló és legelő volt, melyet a hajóvontatás korában még a parton sem övezte galériaerdő. A füzeseket visszametszették kosárfonáshoz használt vesszők miatt, de vannak feljegyzések a nádvágásról is. Az eredeti kaszáló funkció egészen a legutóbbi időkig fennmaradt, a réteken feltehetően számos védett növénnyel, amikor is 1976-ban erdőt telepítettek az egész szigetre. Érdekes módon az erdészeti hasznosítás csak a 2000-es évek elejéig tartott. 2005-ben a sziget közepén már nem volt erdő.

A Mosoni-Duna torkolati szakaszán az alábbi fő változások történtek:

• A korábbi meder a gönyűi kikötő öblévé alakult át
• A Torda-sziget két elszigetelt (a képen erdővel borított) részre szakadt, a déli része gyakorlatilag az a kőszórás, amit még a 2000-es években hoztak létre a kikötő céljára
• Mindkét sziget-maradvány félszigetté alakult
• Vénektől keletre széles sávban kiirtották az ártéri erdőt és egy árvízvédelmi töltést építettek a zsilipig
• A torkolati műtárgy hídként is funkcionál, így a Szigetköz legeldugottabb településére viszonylag egyszerűen el lehet jutni az 1-es út felől
• A párhuzammű alsó részét kitermelték, a maradékot "bekanyarították" a Torda-sziget északi maradványához. Ez a kőszórás jelenleg a Szigetköz alsó csúcsa
• A Farkasúsztató-ágat végleg lezárta a töltés. Míg korábban itt nagyvíznél mozgott a víz, az új töltés ezt már végleg megakadályozza

Egy évvel az átadás után, 2023. július közepén a kánikulában így nézett ki a Torda-sziget (két) maradéka:

A Torda-sziget egykori déli partja vonalában húzódik az új töltés az öböl és a Mosoni-Duna között.

A torkolati műtárgy hajózsilipje.

A Torda-sziget keleti maradványához vezető lejtő, ahol ezentúl a kenukat ki lehet emelni. 

A Szigetköz új alsó csúcsa a zsilipről fotózva.

Már nem kell úszniuk a farkasoknak, használhatják a Vénekre vezető töltést.

Remélhetőleg a sziget felszámolása révén megoldódott a Mosoni-Duna torkolati szakaszán a csökkenő kisvizek problémája. Bár jellemzően a folyószabályozási megoldások többnyire újabb problémákat generálnak, amelyek újabb és újabb beavatkozást igényelnek, létrehozva egy végtelen ördögi kört. 

Ajánlott és felhasznált irodalom:

Ádám Szilvia: Dunai szigetek ártéri erdeinek természetvédelmi, ökológiai és tájtörténeti kutatása 2020.

https://mernokvagyok.hu/blog/2022/06/23/atadtak-a-mosoni-duna-torkolati-mutargyat/

https://pangea.blog.hu/2017/09/13/a_szigetkoz_csucsan

Aranykert Véneken

IN ENGLISH

Aranykertnek jellemzően a Csallóközt szokás nevezni. Hogy ez pontosan miért alakult így, talán az aranymosás miatt, valószínűleg sosem fog kiderülni, de annyi bizonyos, hogy az Aranykert egy darabkája megtalálható a szemközti Szigetközben, annak is az alsó csúcsánál, Vének település mellett. 

Erzsébet királyné udvartölgyei

Nem nagy kert ez, mindössze egy tucat tölgyfa alkotja, plusz az alattuk elterülő kaszáló. Mintha a keskeny folyóháton épült falu meghosszabbított nyúlványa lenne. A mellette futó hatalmas árvízvédelmi töltés mentén végig kivágták a fákat a mentett oldalon, de ezen a ponton ez a szabály mintha nem érvényesülne. A helyszínen kevésbé érzékelhető, de szabályos rendben ültették a kocsányos tölgy-ligetet, a fák termetéből ítélve jó régen. Közülük az egyik sajnálatos módon, az egyik ág elszáradt leveleiből ítélve idén kiszáradt. A tölgyek alatt kihelyezett információs tábla korukat legalább 125-127 évre teszi, ugyanis két ütemben 1896-ban és 1898-ban ültették a facsemetéket, előbb a Millennium, majd két évvel később Erzsébet királyné halála emlékére (1898. szeptember 10.). Az előbbi csoport hatszöget alkot, közepén a nevezetes Árpád tölggyel, melynek tövébe a falubéliek időkapszulát rejtettek. Ennek a facsoportnak a délkeleti tagja száradt ki idén, megbontva a geometriai formát. Az Erzsébet-facsoport öt példánya "X" betűt formáz, a millenniumi csoporttól nyugatra. Igazán jól ezeket a formákat lomb nélküli időszakban, "odafentről" lehet kivenni. A facsoport természetvédelmi értékét az adja, hogy állítólag a facsemeték az azóta kiirtott szigetközi keményfás ligeterdőkből származnak. 

Vének szürkeárnyalatos aranykertje (fentrol.hu) 1969. november 12.

Nem sok kellett ahhoz, hogy a Vízügy az árvízvédelem érdekében kivágja őket. Korabeli sajtóhírek szerint a tölgyfa-liget megmenekülését Pados Józsefnek, az utolsó véneki iskolaigazgatónak köszönhetjük, aki "általános iskolás korú diákjaival élő láncot alkotott a liget körül, és ez meghátrálásra késztette a motorfűrészekkel a letárolásra felvonulókat, illetve főnökeiket": 

Kimenekülünk az iskola szívig hatoló csendjéből. Pados József Véneken minden házról tud valami érdekes történetet. Portától portáig jutunk, s emlékeiben felmelegszenek régi történetek, huncutságok. A falu végén megállunk az Aranykert előtt. Gyönyörű tölgyek ringatják ágaikat a meleg szélben. 

— Ez itt a hét vezér fája. A millenniumkor ültették őket. A ránk maradt írások szerint az Árpád fája tövébe egy üvegbe helyezték a falu akkori lakosságának a nevét, s minden akkori pénzből is eltettek egyet a fa tövébe. 

— Ezek voltak azok a fák, amelyeknek a megmentéséért még nekem is telefonáltál? 

— Igen. Évekkel ezelőtt ki akarták vágni őket, mivel van egy olyan rendelkezés, hogy a töltés oldalától számítva hatvan méterig semmi nem lehet a terepen. Szerencsére, sikerült megmenteni őket. Sokat jártam utána, de nem volt hiábavaló a fáradozásom. Most már nemcsak a vénekiek, de a győriek is kedvükre gyönyörködhetnek benne, mert a Duna-parton egyre több kis nyaraló épül. Kolerasziget, Tordasziget, Angliakert, Szélkert, Ficsor-dűlő, Rókadomb, Ciglés, Ökörmező — valamennyinek tudja a történetét, s úgy ismeri a környéket, akár a tenyerét. (Kisalföld, 1974-06-12 / 135. szám)

Az Aranykert fái megmenekültek, 1982 óta természetvédelmi oltalom alatt állnak. Az iskola nem volt ilyen szerencsés, a véneki gyerekeket manapság Kisbajcsra viszik iskolába. 

Hűsölő Nepomuki Szent János

Annak ellenére, hogy a millenniumi tölgyek egyike elszáradt, még mindig kereken egy tucat fa dacol a vízügyi rendelkezésekkel, ugyanis Vénektől északra, a töltés oldalában áll egy öreg fekete nyárfa, amely oltalmazón nyújt árnyékot az alatta megpihenő Nepomuki Szent Jánosnak. Legalább három út forgalmát figyeli, miközben a háta mögött, a töltésen túl ott folyik a Duna.

Gubacs beszántott szigete

A Gubacsi-sziget eltűnt. Felszívódott szinte rögtön azután, hogy a Soroksári-Dunát 1872-ben elzárták. Hirtelen halála után gyakorlatilag semmi nem maradt belőle, ami egykori sziget-mivoltára emlékeztetne. Földi maradványai néhány helyen, szétszóródva még megvannak, és hallgatnak. Aki tudja mit kell keresni találhat néhány békalencsés tócsát, aknafedél alól kihallatszó csordogálást, vagy éppen egy frissen nyírt folyómedret. 

A Gubacsi-Duna ápolt és gondozott medre

Előző bejegyzésünk címéről a terepen egyértelműen bebizonyosodott, hogy a befejezett múlt idő sokkal inkább helyes. Ebben áttekintettük a sziget történetét — odafentről. Ezt követően, 2023. július 11-én egy terepbejárás keretében kellett volna feltárni, mi is maradt az egykori Gubacsi-Dunából, ami kelet felől határolta a Gubacsi-szigetet. Spolier! Két tényezőre vezethető vissza ennek sikertelensége, 1. nem volt mit feltárni, illetve 2. nem volt mód feltárni. 

Medermaradvány egy beépítetlen telek közepén,
Soroksár, Felső Dunasor 28.

A Gubacsi-sziget déli csúcsa Soroksár alatt volt, a Molnár-sziget mellett. Ez egy felparcellázott, beépített terület, lassan 100 éve. A kor tükröződik az épület-állományon, melynek egy része konkrétan a Gubacsi-Duna medrében épült fel. A Felső-Duna sor páros oldalon épült házainak hátsó kertje alaposan mélyül, éles kontrasztot alkot a páratlan oldallal, ahol a telek vége falszerűen emelkedik. Van ahol a szintkülönbség a 10 métert is elérheti. Ezt a magaspartot mosta alá egykor a Gubacsi-Duna, melynek ezen a szakaszon csak egy jókora beépítetlen telken maradt némi nyoma, egy keskeny árok a lekaszált gyep legmélyebb vonalában. Mivel a medret felparcellázták, csak a tulajdonosok engedélyével lehetne megvizsgálni. A molnár-szigeti torkolati szakasz nádassal benőtt terület, de itt is kerítés akadályozza meg a bejárást. 

Az alámosott magaspart Soroksáron, Felső Dunasor páratlan oldal.

Egy ponton, de még a Dobó utcától délre a régi mederben megmaradt vizet csatornázták. A csatorna két telekkel az említett utcától északra is tart, ahol egy aknafedél alatt hallani a víz állandó csobogását. Ez azt a naiv gondolatot ébresztheti az ide látogatóban, hogy a meder talán még ma is szállít vizet. Ez a víz azonban nem a Dunából származik, hanem a magaspart tövében fakadó talajvízforrások vizét gyűjti össze. Tehát bizonyos értelemben a régi meder egy szakasza mind a mai napig vezet némi vizet a Soroksári-Dunában.

A soroksári Dobó utca legmélyebb pontja alatt rejtőzik az egykori mellékág medre

Ez a nedves meder egy szakaszon a felszínen is megfigyelhető, a Dobó utcától északra, bár nem egyszerű rálelni. Kelet felől telkek határolják, nyugat felől pedig áthatolhatatlan, kimondottan ellenséges susnya. Nagy szerencsével megtalált állatcsapásokon közelíthető meg, pókhálókon és szúnyogfelhőkön keresztül. Ez a barátságtalan terület amúgy a Gubacsi-sziget szennyvízteleptől délre eső felére jellemző, és alapvetően akadályozza a mederformák megfigyelését. Mielőtt ezt részletesebben megtárgyalnánk érdemes bemutatni azt az árkot, ahol sikerült nyílt vízfelülettel találkozni.

Nem sok, de ennyi maradt a Gubacsi-Dunából

Körülbelül 3-4 méter széles árokról van szó, melynek felszínét 2023. júliusban mindenütt békalencse fedett. Nyugati, meredek partját egy párhuzamos, töltés-szerű magaslat kísérte. Nem lehetetlen, hogy az árkot mesterségesen kikotorták és az anyagot a part mentén halmozták fel. Manapság főleg fiatal zöldjuhar fák nőtték be a töltést, az aljnövényzet pedig borostyán. A túlsó part telekhatár, amelyet a lakók saját ízlésük alapján rendeznek be. A vizesárok egy szakaszon követi a magaspartot, azonban kiterjedése bizonytalan. Teljes hosszát azért nem sikerült megállapítani, mert a sziget gerincén, a kerékpárúttal párhuzamosan, de attól keletre fekvő földútról szinte képtelenség megközelíteni. Az okokat érdemes felsorolni, hiszen a jó képet kapunk belőle a sziget jelenlegi "hasznosításáról". Először is vannak a gondozott kiskertek, ahol a helybéliek termesztenek zöldséget. Ezek jellemzően kisebbségben vannak, a többséget alkotó elvadult susnyás területekhez képest.

Kiskerti művelés a Gubacsi-szigeten, valahol a háttérben húzódik a meder

Csak régi térképekről lehet megmondani, hogy a kaszáló valaha Duna-meder volt.

Az 1970-es években még TSZ művelés alatt álló területen a mezőgazdasági művelés megszűnése után a természet önhatalmúan kitöltötte a rendelkezésére álló űrt. Ennek jellemző példája az embermagasságú kanadai aranyvessző, vadrózsabokrokkal tarkítva. Ez utóbbiak teszik igazán aknamezővé a sziget déli területét. A kanadai aranyvessző az ültetett erdőkben is jelen van. A magától felnőtt, többé-kevésbé természetes erdőkben az emberi megtelepedés nyomai hátráltatják a sziget bejárását. A soroksári gyilkosság emléke óvatosságra intheti az embert, amikor az erdőben megbúvó kunyhókat közelíti meg, ahol jobb esetben ki van írva, hogy "magánterület", rosszabb esetben a túl későn felhangzó kutyaugatás hozza a frászt a gyanútlan vándorokra. A földútról keletre forduló dűlőutak többsége ilyen telekre vezet, keresztülhúzva a mellékág nyomvonalának megfigyelésének tervét.

Idill a Gubacsi-Duna mellékágában

Ott, ahol a Gubacsi-Duna egykori medre eltávolodik a magasparttól és az ártéren kanyarog, keresztezve a kelet-nyugati irányú dűlőutakat, egészen más jellegű probléma merül fel. Egészen gyanútlanul lehet keresztezni a folyómedret, annak ugyanis semmiféle nyoma nem maradt a terepen. Se egy markáns mélyedés, se a növényzet változása nem jelöli ki. Akárhányszor próbáljuk megtalálni a régi térképekről átmásolt nyomvonalat a kerékpárút közvetlen keleti oldalában, ugyanez az eredmény. A medret elszántották, betemették, ráadásul még be is nőtte az embermagasságú gyom. És ugyanígy semmi maradványa nincs a szennyvíztelep déli oldalában ültetett nyáras véderdőben, ahol még aljnövényzet se nagyon zavarná a kilátást. A terep legfeljebb deciméteres magasságokban változik, de soha nem ott, ahol kellene.

150 éve itt még Duna-meder volt, ma már nyoma sincs

A Gubacsi-szigetet kettévágó, a Soroksári-Dunának némi vízutánpótlást nyújtó szennyvízkifolyó

A Gubacsi-sziget északi része a várható eredményt tekintve rosszabb helyzetben van, ugyanis a terület be van építve zártkertekkel, a parton csónakházakkal, sőt északon lakóparkokkal is. Sokkal intenzívebb az emberi felszínformálás hatása, ennek ellenére a terep (természetes) morfológiája sokkal élénkebb, mint a szennyvíztelep kifolyójáról délre. Ezen a szakaszon a szennyvíztelep volt a fő oka a Gubacsi-Duna eltűnésének. Az 1950-es években felépített létesítmény eltemette a legnagyobb kanyarulatát. A tőle északra fekvő mederszakaszt a téglabányászat semmisítette meg 1-2 évtizeddel később. Először egy negatív forma (bányagödör) jött létre, majd ezt rekultiválták, de a feltöltés a meder szelvényében is a magaspart szintjéig emelte meg a terepet.

A Soroksári-Duna medrében épült, elhagyott sporttelep. 

Nyugati oldalán a Gubacsi-sziget alaposan meghízott az elmúlt másfél évszázadban. Ahol most bezárt, pusztuló és szépen rendben tartott csónakházak, vendéglátóipari egységek váltakoznak, régen a Soroksári-Duna hullámzott. A szabályozás előtti part valahol a Vízisport utca nyomvonalán haladt. Ez az utca abban az értelemben is vízválasztó, hogy keleti oldalán szemmel láthatóan magasodik a térszín, kontrasztot alkotva a páros oldalon található sík területtel. Itt található a Gubacsi-sziget északi csúcsa, mely körülbelül Vízisport utca Közműhelytelep utca sarkán ágazott ki a Soroksári-Dunából.

A Gubacsi-sziget legmagasabb térszíne a Vízisport utca páratlan oldalán

Ha a Közműhelytelep utcán a GÉV felé tartva jobbra pillantunk, egy ápolt, gondozott füves területet láthatunk, ami mélyen benyúlik a telkek mögé. A kezdőképen látható mélyedés ez, ami ívesen követi az egykori meder északon fennmaradt nyomvonalát. Kelet felől meredek part határolja, ami emberkéz munkája. A folyamatos feltöltések alaposan leszűkítették és szűkítik ma is a sport- és ipartelepek hátsó kerítésénél. Az itt lakók megerősítik az előző cikkben írtakat, miszerint a TSZ előtt bolgárkertészek művelték a szigetet, jelentősen hozzájárulva annak eltűnéséhez. A mederről nem tudnak semmit, így nekem kell elmagyaráznom, hogy a házuk mögötti szépen ápolt gyep a Gubacsi-Duna leglátványosabb formában fennmaradt szakasza. Itt már olyan apró dolgoknak is lehet örülni, hogy a házak ereszcsatornái mind ebbe a mederbe vezetnek az alagcsövezett veteményesen keresztül. Az itt elszivárgó vizek pedig valahogy mindig megtalálják útjukat a Dunához. 

Ki tudja, talán valahol a mélyben, a régi medrek nyomvonalán...

Eltűnő Gubacsi-sziget

Kevés dunai sziget eltűnését tudjuk konkrét évszámhoz kötni. A kezdetben Gubacshoz, majd Soroksárhoz, aztán a főváros XX. kerületéhez, végül ismét Soroksárhoz (XXIII. kerület) tartozó Gubacsi-sziget éppen ilyen. 1872-ben már előrehaladott állapotban volt a feltöltődése, de a gubacsi-zárógát 1872-es felépülése után azonnal kiszáradt a mellékága, azóta az urbanizáció lépésről-lépésre számolja fel azt, ami még megmaradt belőle. 

A Gubacsi-sziget 1775-ben (mapire.eu)

A Soroksári-Duna felső szakaszán Csepel és Soroksár között beszorul két viszonylag magas part közé. Nyugaton a Csepel-sziget legmagasabb vonulatát képező futóhomokos terület; a Királyerdő, míg kelet felől a Gubacs és Taksony közötti II/b folyóterasz határolja azt a kb. 800 méter széles öblözetet, melyben egykor legalább négy név szerint ismert sziget helyezkedett el. 

Volt egy ötödik is a Gubacsi-, Molnár-, és a két Zsidó-sziget mellett, ennek nevét azonban egyedül a III. katonai felmérés (1880) térképszelvényén örökítették meg. A Plesze-sziget már ekkoriban is a part részét képezte, egy darabka árteret, ami hozzáforrt a magasparthoz, ott ahol a Gubacsi-sziget elkeskenyedett. A Plesze feltehetően egy fantomsziget, egyetlen térképen sem ábrázolják a mellékágát, amely ha létezett is, a térképezés korára már feliszapolódott.

A Gubacsi-sziget 1880-ban. (mapire.eu)

Az öblözetet két átkelő határolja, északon a török-korban elpusztult Gubacs falu révátkelője, ahol később a szűkület miatt kedvezett a terep a Soroksári-Duna lezárásához, valamint délen a mai molnár-szigeti komp, a Soroksári-Duna legkeletibb pontja. Földtörténeti skálán a Duna viszonylag későn jelent meg ezen a tájon, földrajztudósok az idősebb folyóteraszokat innen jóval keletebbre azonosították, azaz a Duna medre fokozatosan, elsősorban tektonikai okokból vándorolt nyugati irányba. Mígnem a jégkorszak vége felé elfoglalta mai nyomvonalát és bevágódva kialakította a két partján fekvő fiatalabb kavicsteraszokat. Ezek a kavicsteraszok a Pannon-tó üledékeire telepednek, ezek elsősorban tómedencében kiülepedett homokból és agyagból állnak. Utóbbi fontos szerepet töltött be a Gubacsi-sziget fejlődéstörténetében. A magaspart mentén Taksonyig számos forrás fakadt, közülük az egyik mellé 1780-ban kis kápolnát építettek. Napjainkban is megvan az 1780 körül épült Mariahilf kápolna a Helsinki út Meddőhányó (beszédes földrajzi név) utca kereszteződénél. 

Amíg létezett, viszonylag nagy kiterjedésű volt a Gubacsi-sziget. A megszűnése előtti mederviszonyok alapkán számolva területe 1 négyzetkilométer volt. Alakja viszonylag elnyúlt volt (2,8 km hosszú), területe északon és délen kiszélesedett, míg a "dereka" karcsú volt, 200 méter széles. Mellékágának hossza meghaladta a 3,5 kilométert. Északi csúcsa a mai Vízisport  utca és közműhelytelep utca kereszteződésében lehetett, déli csúcsa pedig Soroksáron, a Tárcsás utca meghosszabbított vonalában. 

Nevét az északi csúcsánál fekvő magasparton, közvetlenül a Duna mellett lévő Gubacs faluról kapta. Ezt a falut már 1067-ben említik oklevelek, amikor a százdi apátságnak adományozzák. A tatárjárás idején feltehetően elpusztult, a pusztulás emlékét megőrizte a Tatárdomb földrajzi név, amely magában rejtette a templomos falu romját. Ezt a dombot ma már hiába keresnénk, pusztulását (vele együtt a faluhelyét is) közvetett módon a pannon agyag okozta. Gubacsot pusztaként a Grassalkovich család által újratelepített Soroksárhoz kapcsolták közigazgatásilag. Maga a faluhely 1897-ben a frissen megalakuló Erzsébetfalvához került (Pestszenterzsébet), de a sziget maradt Soroksár tulajdonában. 1950. január elsején Soroksár és Pestszenterzsébet XX. kerület néven Budapest részévé vált, de a kerület 1994-es szétválasztása után a sziget viszonylatában kisebb módosításokkal helyreállt az 1898-as közigazgatási határ. A környékbeli svábok a Kohlbacher Insel nevet használták, amely feltehetően személynévből eredhetett. 

Valószínűleg a Gubacsi-sziget a Duna fokozatos bevágódása miatt magától is lefűződött volna. Hosszú és keskeny mellékága a XIX. században is fokozatosan szűkült, de jóval lassabban ment volna végbe a sziget eltűnése emberi beavatkozás nélkül. Hosszas vita után 1872-ben lezárták a Soroksári-Dunát egy töltéssel a mai Gubacsi híd felett, alig 800 méterre a Gubacsi-sziget északi csúcsától. Árvízvédelmi szempontokkal indokolták a beavatkozást, amely fél évszázadra mocsarat csinált a Soroksári-Dunából. A gáton egy hajózsilip szolgáltatott némi átfolyást, de nagyságrenddel kevesebbet, mint korábban, amikor ez az ág a Duna vízhozamának 1/3-át vezette le. A zárás következtében a Soroksári-ág felső részén gravitációs módon leürült a meder és kiszáradt a Gubacsi-sziget mellékága. Ezzel együtt megszűnt az árvízveszély, csökkent a talajvíz szintje, azaz az emberi megtelepedés lehetősége, mely eddig csak a folyóterasz szintjén volt lehetséges és észszerű, kiterjedt a Gubacsi-sziget egész területére, sőt még a korábbi meder szárazulattá váló parti szakaszára is. 

A Gubacsi-sziget 1930-ban.

Talán a fővárostól való távolság miatt eleinte lassan ment a sziget beépülése. 1930-ban mindössze a Soroksár felé eső déli csúcson jelent meg néhány utcányi parcellázás a Sziget csárda környékén, ezen kívül mindössze egy szivattyúházat jelölnek rajta a térképek. Sokat elmond a mellékág vízvezető képességéről, hogy a HÉV vonalától nyílegyenes mederben vezették le a csapadékvizet egy árokban, ami keresztülvágta a régi mellékágat és a szzigetet is. A Gubacsi-sziget nagy részét ekkoriban feltehetőleg bolgárkertészek művelték, bár az erre vonatkozó adatok bizonytalanok, és a térképek a túlsó Csepel-parton jelölnek hasonló tevékenységet. 1940-re mindössze annyi változott, hogy a téglagyártól délre lévő Duna-szakaszon is megindult a parcellázás, kénes-sós gyógyfürdő és egyéb vízparti létesítmények épültek a folyóparton. Ez valójában nem a Gubacsi-sziget területén történt, hanem az egykori Soroksári-Duna kiszáradt medrében. Az ártéri parcellák ekkor még mindig kirajzolják a mellékágat, mint földrajzi határt.

A még nagyrészt beépítetlen Gubacsi-sziget 1940-ben

1950. január 1-től a Gubacsi-sziget Nagy-Budapesthez került, ezzel alapvetően felgyorsult a sziget "hasznosítása", azaz beépítése, ezzel párhuzamosan pedig a szigetre emlékeztető felszínformák elpusztítása. Az első jelentős beruházás a Dél-pesti Szennyvíztisztító Telep felépítése volt. A telep ugyan csak 1966-ban kezdett el működni, de az 1952-es terv szerint a Gubacsi-Duna-ág középső szakaszán kezdett el épülni. A bővülő szennyvíztisztító-telep és a mellette telepített véderdő eltüntette a mellékág kanyarulatát. (Érdekes módon az észak-pesti párja is egy dunai szigeten, a Palotain épült fel.) Az 1970-es évektől kezdve a telep északi oldalán ipartelep kezdett épülni, miközben a szigeten gazdálkodó TSZ épületei is megjelentek a Gubacsi-sziget északi részén. Tervezett munkálatok mellett a Gubacsi-Duna meder felszámolásában magánjellegű törekvések is szerepet játszottak. A teraszfelszínen álló ipartelepek és telephelyek hátsó udvarát a tulajdonosok különböző mértékben töltögettek, jobb esetben földdel, rosszabb esetben hulladékkal. 

1964, téglagyári gödrök a Gubacsi- Duna medrétől keletre.

Terjeszkedő feltöltések a régi mederben. 1964, (fentrol.hu)

Új bányaterület a Gubacsi-szigeten 1972-ben (fentrol.hu)

A Gubacsi-sziget északi csúcsánál már 1852-ben dolgozott a téglagyár, melyet 1867-ben Drasche Henrik vásárolt meg. Csak az 1970-es évek második felében zárták be, kéményeit 1979-ben robbantották fel. A téglagyár bányagödrei kezdetben a teraszfelszín alatt rejtőző pannon agyagrétegeket bányászták. A termelés fokozatosan haladt dél felé, majd a téglagyár utolsó évtizedében (1964-1972 között) új bányagödröt nyitottak a korábbi ártéren, amely belevágott a Gubacsi-sziget északi részébe. A bányagödrökben kisebb tavak alakultak ki talajvízbetörésből, a két nagyobbat Nádas-tónak illetve Kék-tónak hívták, és a környékbeliek horgásztak benne a tiltás ellenére. Az új bányagödör viszonylag rövid ideig termelt, azonban hosszan tartó hatása volt. Az 1980-as években a gödröket feltöltötték, és a feltöltés határa jelölte ki a XX. és XXIII. kerület határát az 1994-es szétválásnál. Tehát az 1965-1972 közötti bányagödör átkerült Soroksártól Pestszenterzsébethez. A feltöltött bányaterületen az ESMTK sporttelepe létesült, miközben a téglagyári épületek helyén a Mediterrán lakópark épült fel 2000-2005 között. 

A Gubacsi-Duna-ág felszínen meglévő nyomvonala 2022-ben.

Azóta a Gubacsi-szigeten sokasodnak az épületek, miközben az egykori szántóföldi művelés helyét átveszi az elvaduló növényzet. A jelen helyzet bemutatása, valamint a Gubacsi-sziget jövőjére való előrejelzés egy következő bejegyzés témája lesz.