Bél Mátyás dunai szigetei Pest-Pilis-Solt vármegyében

Lassan háromszáz éve készült el Bél Mátyás leírása Pest-Pilis-Solt vármegyéről. Mostani bejegyzésünkben művének egyik fejezetét mutatjuk be, amely a Dunával és annak szigeteivel foglalkozik. Összességében elmondható, hogy ennyi idő távlatából északon az emberi beavatkozásoktól eltekintve a helyzet szinte változatlan, míg délen történtek jelentős, természetes változások. 

Pest-Pilis-Solt vármegye allegóriája Mikovinyi térképén 1732. (forrás)

Bél Mátyás vármegyei felmérésével párhuzamosan, deklaráltan a Notitia Hungariae-nak illusztrációjaként, készültek egy kori tanítványának, Mikovinyi Sámuelnek térképei. Erre a királytól 1731-ben kapott felhatalmazása után fogott neki és a kor legkorszerűbb mérési technikájával, az Udvari Kamara mérnökeként készítette el több mint harminc magyar vármegye térképét. Ebből kifolyólag keresve sem találnánk jobb módot Bél Mátyás leírásának megjelenítéséhez mint Mikovinyi Sámuel 1732-ben elkészült Pest-Pilis-Solt vármegye térképét. 

Ezen a térképen a dunai szigetek nem csak szimbolikusan vannak jelen, alakjuk, méretük, egymáshoz viszonyított helyzetük valóságosnak mondható. Jó példa erre a Vác környéki szakasz, illetve a Haraszti és Taksony közötti elnyúlt szigetek. Budapest területén egyetlen jelentős eltérés tapasztalható; a nagyobb Óbudai és a kisebb Hajógyári-sziget helyzete fel van cserélve. A térképen ábrázolt szigetek pontossága északról dél felé csökken, különösen a Vajas-Duna által közrefogott terület különbözik attól a tájtól amit ma ismerünk, sőt más a XVIII. századi térképeken ábrázolt viszonyoktól is. A déli szakasz Bél Mátyás leírásában is elnagyolt, annak ellenére, hogy jóval több sziget található jóval kevesebb szó esik róluk, mint pl. a jól ismert Buda és Pest közti szigetvilágról.

Pest-Pilis-Solt vármegye ekkor még a Kiskunság nélküli területe Visegrádtól és Váctól (Kisoroszi ekkoriban még Nógrád vármegye részét képezte) egészen a Baja alatti Szeremléig terjedt, azaz a jelenlegi magyarországi Duna-szakasz közel felét tette ki. Tétény és Vác között kiterjedt a Duna mindkét partjára, Téténytől délre pedig a Duna képezte a vármegye határát. A jobb parton éppen ezért Fejér és Tolna vármegye térképei kiegészítik a szakaszról szóló ismereteinket. Bél Mátyás leírása azért is fontos, mert a vármegye települései mellett olyan pusztákat is felsorol, melyek valószínűleg a török korban pusztultak el. Ezek a puszták később fokozatosan kikoptak a térképekről. Ilyen a Szentendrei szigeten Puszta Szt. Péter vagy a Csepel-szigeten Gyála vagy Szőlős. Érdekes módon Csepel is pusztaként szerepel, annak ellenére, hogy 1717-ben telepítették újra. Bél Mátyás írásában szakszerűen hivatkozik korábbi szerzők munkáira, főleg a humanista műveltségű Istvánffy Miklós (1538–1615) Historiarum de rebus Ungaricis libri XXXIV c. művére. 

Akárcsak az egész országnak, e megyének is fő folyója a Duna. E területre azonban a vidéken lép be, amely Nógrád és Esztergom megyével határos. Hatalmas mederben folyik Visegrád alá egy ágban; itt a hegyek összeszorítják. Innen azonban kivergődve Bogdánynál kétfelé oszlik a víz, és szigetet képez, amely három mérföld hosszú, s kb. negyed mérföld szélességű. Istvánffy szerint e sziget nevét Szent András kápolnájáról kapta, máskülönben a honi törvényekben Ros szigetének nevezik, és azokhoz a javakhoz számítják, amelyek Magyarország koronájához tartoznak. II. Ulászló dekrétuma szerint "a Visegrád alatti Ros-nak nevezett sziget”. Azt hiszem, hogy azokról az oroszokról nevezték így, akiket Kálmán telepített ide.

A sziget távolságadatai nagyjából megegyeznek a mai paraméterekkel, a Szentendrei-sziget csúcsai között a légvonalbeli távolság 25 kilométer, azaz három mérföld (1 magyar mérföld= 8353,6 m), szélessége változó, de a fél mérföld megfelel az átlagos szélességnek. 

A Duna aztán először a jobb oldali ágával Bogdány falut érinti, azután Tahy-, Szentpéter-, Várad-, Szempcz-pusztákat, majd Szentendre városát és végül Kissing-pusztát, s ezek mind a folyó partján vannak. Ezzel szemben bal oldalon először Vác húzódik meg, azután Dunakeszi, távolabb Szemes-puszta, s végül a minap a Tooth falu birtokosai által létesített vendégfogadó. 

A sziget jobb szélét először Kisoroszi, majd Tahy-pusztával szemben Tóthfalu, azután Megyer és végül kissé beljebb: Monostor. Ez alatt a falu alatt egy mérföldnyire, a toothi vendégfogadó és Kissing közt vége a szigetnek. 

A sziget déli csúcsa ma is ezen a ponton található, annak ellenére, hogy a Duna Mappáción szereplő Medgyesi-sziget elnevezés utalhat arra, hogy a Szentendrei-sziget déli csúcsa szigetek összeolvadása révén alakulhatott ki mai formájában. 

Cellarius úgy véli, hogy ezen a vidéken volt Salva, Antoniusnak a szálláshelye. Szavai így hangzanak: „Ptolemaeus elsősorban az alsó- pannoniai Salva városát mutatja, amely Salva az Antonius tartózkodási helye volt az Acuincumi úton, attól 42 000 lépés távolságra.” Tehát így kell olvasni, mint ahogy Ptolemaeusnál van, s nem úgy, mint ahogy a kiadásban írták: Solva, amint Reinesius Tamás is javasolta. A körül a sziget körül esett, amely Buda fölött van, amely mellett Vác települt, és Szent Andrásról nevezték el. S pedig nemcsak egyszerűen szálláshelye volt, hanem a lovas őrség, illetve a mór lovasok és a felderítő lovasok tábora is, amint ez világosan kiderül a birodalom ismertetéséből. Ezeket adja elő az a férfi, aki a régi földrajzban a legjáratosabb az ítéletére azoknak, akik e dologhoz értenek, hogy vagy cáfolják meg, vagy hagyják jóvá. 

A régészettudomány mai állása szerint Solva Esztergommal feleltethető meg. Lásd: H. Kelemen Márta - Merczi Mónika: Az esztergomi várhegy a római korban. MNM 2019. 

A Szentendrei-sziget 1732-ben (forrás)

Itt jöttek össze Rudolf uralkodása idején a keresztények a törökökkel 1599-ben béketárgyalásra, amint erről Istvánffy tudósít. Alig halad innen negyed mérföldnyit a folyó, amikor szeszélyesen ismét szétválik a meder, és egyéb szigeteket alkot. Mindenesetre Óbuda városától egészen Újbuda városáig többet is meg lehet számlálni. Több kisebb között két terjedelmesebb akad. A felső, amely Sicambriával szemben kezdődik és Óbudánál ér véget. Ezt ismét más szigetek állják körül. Azok, amelyek Óbudához legközelebb esnek, a római kultúra maradványait mutatják. Többek között egy nyílás tűnik szembe, víztárolóhoz hasonló. A romjai azt bizonyítják, hogy változatosan volt kiképezve és díszítve mozaikkal. Azt a helyet, ahol ez van, cserjék és tövises bokrok sűrű erdeje any- nyira belepi, hogy csak keservesen közelíthető meg. De amint ezt a legkisebb szigetet kert és különféle romok díszítik, úgy azt a nagyobbat, amely ezen túl terül el, szántóföldek, vetések, legelők és rétek tarkítják. Itt van a Zichyek majorja is. Ugyanis mindkét sziget ennek a grófnak a fennhatósága alá tartozik. Ezután ugyanabban a folyómederben egy harmadik sziget tűnik szembe, az előbbinél nagyobb medret hagy közben. Ez a pesti parthoz közelebb esik, teljesen a Rákos torkolatával szemben. Kb. 200 lépés hosszú és 60 széles, ahol legnagyobb a kiterjedése. Az egészet alacsony fűzfák és itt-ott vadszőlő borítja. Annyira alacsony fekvésű, hogy a folyónak még mérsékelt áradása is elönti, s csak a vízből kiemelkedő cserjék révén lehet észrevenni. A Zichy-szigetekkel szemben fekvő részen sima és homokkal borított. 

A Szentendrei-sziget déli csúcsától számított két kilométerre kezdődnek a ma is ismert budapesti szigetek. E bekezdésben három szigetet említ Bél Mátyás, kihagyva a Népszigetet. A Hajógyári-szigetet, ahol még látta és le is írta a helytartói palota romját, a mellette fekvő (Nagy-)Óbudai-szigetet, ahol a második világháború utáni időkig folyt a mezőgazdasági művelés, valamint az azóta elkotort Fürdő-szigetet, amely egyértelműen azonosítható a rajta fakadó hévforrásokról és amelynek helyszínét sikerült nemrég igazolni a Rákos-patak torkolatánál.  

Itt meleg forrás buzog fel több ágból; fehérből majdnem kék színűvé változik, s annyira forró, hogy meztelen lábbal nem lehet elviselni. Az a híre, hogy itt valamikor meleg fürdők voltak, és ennek hitelét növeli a tó és a fürdőmedencék világos nyomai. De honnan ez a meleg víz ennek az igen hideg vizű folyónak e jelentéktelen szigetén? A budai fürdőktől ugyanis több mint 2000 lépésnyire esik és azoktól egy egész folyómeder választja el. Vannak, akik azt mondják, hogy a Nyulak szigetének része. Az ugyanis alig 300 lépésnyire a Duna széles ágában délre ér véget, s a Császárnak nevezett budai termálfürdőkkel szemben van, s van még egy kisebb sziget köztük, amely a városhoz tartozik. 

Utóbbi sziget ma már nem létezik, a leírás alapján ez a Festő-sziget lehetett, amelyet a Margit-szigetbe olvasztottak bele a szigeti lejáró építésekor. A Festő-sziget azonban nem szerepel Mikovinyi térképén.

Buda, Óbuda és Pest szigetei 1732-ben (forrás)

Attól a vadaskerttől kapta a nevét, amelyet a régi királyok nyulak nevelésére telepítettek ide. Később előkelőbb néven vált ismertté, minthogy Margit, IV. Béla leánya itteni életével és halálával szerzett hírt neki. E szigetről mondja Istvánffy: „Nevezik Nyulak-szigetének is és Margit-szigetének is I. Béla király lányáról. (Tévedés, a IV. Béláé volt, amint azt bebizonyítottuk a reliqiái ismertetésénél, amiket ma is őriznek Pozsonyban, a Szent Klára-kolostorban), aki visszautasítva az aragóniai királlyal való házasságot, itt töltötte szent szüzek között Istennek szentelt életét és a boldogok közé sorolták.” 

Ami a szigetet illeti, nemcsak világi, hanem elsősorban egyházi épületekkel, kolostorokkal volt ékesen díszített. A királynak, az érseknek itt saját palotái állottak, úgy, hogy ha a királyok akár vallási okból, akár pihenés céljából kivágytak a városból, itt megtalálták a pihenőjüket, alkalmasan felkészítve mind a vallásos cselekményekre, mind a szórakozásra. 

Itt voltak mindenesetre a franciskánusoknak, premontreieknek, dominikánusoknak éppúgy, mint a cisztercitáknak hatalmas és alapos munkával elkészített kolostorai. Mivel pedig a királyok gyakran tértek ki ide az udvarhoz tartozókkal együtt, a köznép a szigetet általában „Urszigeth”-nek nevezte. Egész kerületét erős fal övezte és a hullámokkal szemben gátakkal védték. A sziget forgalmát fokozta Szentpál falva, egy eléggé népes helység. De mihelyt a törökök Budát hatalmukba kerítették, a sziget kezdett elhagyatottá válni, s aztán minél kevésbé gondozták a hullámverések elleni gátakat, annál jobban ki lett téve a Duna támadásainak. Nemcsak az épületek mentek tönkre, hanem a sziget nagy részét is leszakította az ár. Ma már abból a régi dicsőségből semmi más nem maradt fenn, mint romok s némi épületfal-maradványok. 

Még lehet látni a főtemplom kápolnáját, amelyet Boldog Margit képe ékesít. 

Azt hallottuk, hogy az a kunyhó, amely a szigeten van, a szénakaszálás célját szolgálja. Ugyanis kiváló füvű kaszálók pompáznak itt. 

A templom fölött kb. 200 lépéssel, magának a folyónak azon a szélén, amely Buda felé nyúlik, melegvíz-forrás van, amely bár nem tud kitörni a folyóból, mégis meleg gőzt bocsát ki, nyilvánvaló bizonyságául annak, hogy egészséges ér buzog fel. Akár a budaiakból folyik, akár máshonnan, mindenesetre bámulatos a heve, amely oly nagy hideg víztömegen keresztül hatol. A környéken lakók mesélik, hogy ha a folyó egészen befagy is, ezen a helyen mindig nyílás van, ami az ivásra módot ad. 

A Margit-sziget ekkoriban még kisebb területű volt, később a Budai-ág rovására terjesztette ki az ember. Felszíne is alacsonyabban volt, az árvizek gyakrabban öntötték el. Ne feledjük, ekkoriban még bőven tartott a kis jégkorszak emelkedő árvízszintekkel jellemezhető időszaka. Bél Mátyás még azelőtt írta le állapotát, hogy a sziget a nádor tulajdonába került volna. Ekkor még semmi nem emlékeztetett a későbbi parkosított tájra; úgy hasznosították a romokkal pettyezett területet, ahogy a Duna engedte. Szántóföldi művelésre feltehetően alkalmatlan volt, de kaszálóként hozott némi hasznot. 

Midőn ezekről elmélkedünk, eszünkbe jut, amit Plinius másutt említ: „Valami oknál fogva igen sok dolgot nem láttunk meg, vagy nem hallottunk a saját városunkban és a saját városunkról, amiket meghallottunk, olvastunk vagy megtekintettünk volna, ha Görögország, Egyiptom, Ázsia, vagy bármely más csodákat termő s ajánló föld mutatott volna. Én mindenesetre a minap olyasmit hallottam és láttam, amit azelőtt sohasem.” A sziget alatt ismét egyesül a Duna, s az egész egy mederbe szorítva folytatja útját bal felé, s Budát érinti, azt Pesttől elválasztva, amint már említettük, s a Gellért-hegytől visszaszorítva, nyíltabb területre tör ki korlátlanabbul. Mert ámbár azon a részen, ahol Fejér és Tolna megyéket a mi területünktől elválasztja, a magas partoktól mintha dombok lennének, összeszűkül, de a másik részen, ahol a mi síkságunkat mossa, mindenütt szabad területet talál, s ott fészkeli be magát. 

A Csepel-sziget 1732-ben (forrás)

Alighogy elhagyja a pesti területet, a Gellért-hegy alatt kis távolságra ismét szétválik és megosztott mederrel a kb. 5 mérföld hosszú és ahol a legtágasabb, 1 mérföld széles Csepel szigetét karolja át. A jobb ágával aztán először Tétény, aztán Érd, majd Érts és Adony, a ballal pedig Haraszti, Taksony, Laczháza, Dömsöd és Dab falvakat érinti. Ezen a részen, mivel alacsony területet érint, gyakran kiárad és elönti a szántóföldeket és réteket, olyan nagy mértékben, hogy tenger látványát kelti. A történetírók ezt a szigetet először Csepel-nek nevezték el, az első faluról, és Szent Margitnak, talán arról a templomról, amelyet a királyi szűz itt alapított. Mi „Jenői”-nek hívjuk, a hercegről, akinek most birtoka. 

Bél Mátyás távolságadatai a Csepel-sziget esetében is helytállóak, azaz a sziget kiterjedése a Szentendrei-szigetéhez hasonlóan alig változott. A tenger-szerű árvizekről szóló megállapításai a későbbi korokra is igazak, elég az 1838-as árvíz balparti elöntéseire gondolni, amikor a Dunától 20 kilométerre lévő Szabadszállás is víz alá került. Nevének magyarázatakor a "Jenői" név utalás Savoyai Jenő hercegre, akinek Ráckevén volt kastélya. Mikovinyi térképén viszonylag pontosan szerepelnek a kisebb, Bél Mátyás írásában nem szereplő szigetek. Ekkoriban még (Kiskun)Lacháza és Pereg is a Duna partján állt, az árvizek csak később üldözték el a lakókat. 

A Duna egykori mellékága, a Vajas (forrás)

A sziget alatt újra egyesült a Duna és a jobb partjával, amelyik emelkedettebb Almás, Pentele falvak, valamint Földvár és Paks városok mellett, a ballal viszont Vecse, Egyház, Dárda, Szent Benedek — ahol a Vajast bocsátja ki magából — Bodiszló felé vonul el, azután pedig Bajáig hömpölyögve, egyik oldalon Bács, a másikon Tolna megyék közt folyik. De amíg még a mi területünkön vonul, több szigetet alkot, egyet Vecsével szemben, a másikat Földvár vidékén, a harmadikat és a többit Paksnál, s így tovább, amelyek mind erdővel és füzesekkel vannak borítva, különösen, ahol a folyó a Vajast kibocsátja. Ezeken a helyeken szerte igen sok és gazdag a vizahalászat, főleg Földvárral szemben. 

Talán a legérdekesebb része Bél Mátyás leírásának a Vajas említése. Ez a Duna-ág egykor jelentős, hajózható ág lehetett, ma viszont a mezőgazdasági parcellák határainak kanyarulatai emlékeztetnek csak rá. Mikovinyi térképén azonban a Vajast olyan települések mellett látjuk, amelyeket ma a Duna főágának partján találunk; pl. (Géder)Lak, (Duna)Szentbenedek, Uszód. Továbbá Érsekcsanádot és Sükösdöt is a Vajas mentén találjuk, holott ez a két település a XIX. század elejéig a főághoz közel az ártéren terült el és csak az árvizek miatt költözött keletebbre az ármentes vonulatra. És ott találunk két már eltűnt falut is; Pandúrt és Kákonyt. Pest-Pilis-Solt vármegye déli része kissé elnagyolt lett, erről leginkább a Bogyiszló-Tolna távolság árulkodik. 

Mindezen hiányosságok ellenére Mikovinyi térképe a korabeli színvonalon kifejezetten jónak mondható és összhangban van Bél Mátyás leírásával. Amiből egyértelműen kitűnik, hogy a Duna képe a mostani Pest megye területén már 300 éve is a maihoz hasonló volt, míg délen, főleg a finomabb szemcséjű hordalék miatt jobban változtatta a medrét. 

Források: 

• Bél Mátyás leírása: https://library.hungaricana.hu/hu/view/MEGY_PEST_Pmmf_rs_10/?pg=19&layout=s&fbclid=IwAR3XtzJxFx_AWjUjCRXVYlkOonsDhxqe2ffiP8k18rGjBjpWvM5K39yyJLs
• Mikovinyi térképei: https://mek.oszk.hu/06400/06422/html/top_megye/megye.html