Mariaorter Wöhrd

A Naab torkolata alatt fekvő Mariaorti-sziget mintha az ezer finn tó valamelyik fagyos szigete lenne. Ezt az érzetet keltette a januári hóesés, a sziget sziklás partja, a körülötte szinte álló víz és a tudat, hogy a Duna egyik legészakibb szigetéről van szó. 1977-ben majdnem elárasztotta a regensburgi duzzasztómű, pedig kialakulását tekintve valószínűleg az egyik legérdekesebb dunai szigetről van szó.

Kilátás a Mariaorti-szigetre a Naab torkolatától

Maraort külsőre úgy néz ki mint egy átlagos, nagyobbacska bajor tanyabokor. Ahhoz képest, hogy viszonylag közel fekszik Regensburghoz, mindössze 120 lakosa van. Regensburg-Prüfening tulajdonképpen a szemközti parton helyezkedik el, a 8-as nürnbergi út pedig szervesen kapcsolja be a város agglomerációjába. 

Tájékoztató jellegű támla a szigeten, ingyen elvihető ismertetővel. Ilyet se látni mindenhol.

Mariaort nevezetességét és névadóját a Duna első nagyobb mellékfolyója, a Naab választotta el a falutól, amíg fel nem épült a szépen ívelt kerékpáros híd fölötte. A XIV. században felépült Mariä Himmelfahrt zarándoktemplom 1774-1776 között épült át barokk stílusban, és uralkodik ebben a formában a Duna és a Naab összefolyása fölött. Míg a zarándoktemplom a Naab fölé magasodik, addig a hozzá tartozó Szent Kereszt kálváriatemplom a Duna mellett található. A két katolikus templomban tartott misék élvezhetőségéből bizonyára sokat levon a közvetlenül mellettük haladó kétvágányú vasútvonal. Alig fél óra alatt legalább nyolc tehervonat haladt át a großprüfeningi vasúti hídon. Mindenesetre a hídról remek kilátás nyílik a Mariaort melletti szigetre.

A Naab torkolata fölé emelkedő zarándoktemplom (jobbra) és a kálváriatemplom (balra).

Mivel a Mariaorti-sziget egy része szántóföldi művelés alatt áll, tehát valahol be kell jutniuk a földbirtokosoknak. Ezt a célt szolgálja a felső csúcs közelében megépített keresztgát, melyen kikövezett út vezet keresztül. Mivel nem áll rendelkezésemre korabeli légifotó sorozat, így nehéz megmondani, hogy ez a gát eredetileg folyószabályozási céllal készült-e, és ez tette később lehetővé a sziget felszántását, vagy már eredetileg is a gazdálkodók érdekében épült. Valószínűleg köze lehetett a regensburgi duzzasztómű felépítéséhez, mindenesetre 1945-ben még nem létezett a gát. 

Bejárat a szigetre, áteresszel.

A bevezetőben említett tó párhuzam különösen a szigetre vezető keresztgátnál szembeötlő. Ezen létezik egy áteresz, csakhogy ebben áll a víz, nem áramlik keresztül rajta. Valószínűleg egy másik áteresz is létezhet, mert a duzzasztás ellenére is van minimális esése a folyónak a duzzasztóműhöz képest felvízi szakaszán. Erre utalhat az a kisebb örvény, ami a keresztgát felett pörgeti az uszadékfát, de az alvízi felbukkanását nem lehetett megfigyelni. Ugyan ez egy dunai sziget, de mielőtt a keresztgát felépült volna a mellékágban gyakorlatilag a Naab vize folyt, ami ezen a rövid szakaszon még nem tudott teljesen elkeveredni a Dunáéval.

Mariaorter Wöhrd 1945.
A sziget a kép bal szélén látható, nagyobb kiterjedésű, mint manapság.

Több, egymástól független forrás is arról számol be, hogy a Naab vize nem csak a Mariaorti-sziget mellékágát töltötte ki egykor, hanem a torkolat is jóval lejjebb, Regensburg városánál volt. A Naab és a Duna hat kilométeren keresztül folyhatott egymás mellett, miközben mindössze egy vékony, legfeljebb pár tíz méter széles földnyelv (a Mariaorter Wöhrd, a XIX. századra lefűződött Winzer-sziget és a regensburgi Wöhrd-ök közös őse) földnyelv választotta el őket. A Regensburg római kori történetével foglalkozó "Regensburg zur Römerzeit c. kiadvány belső borítóján is ezt a hidrológiai szempontból rendkívül szokatlan helyzetet látni. Mivel a regensburgi Oberer Wöhrd parkban álló tábla is azt állítja, hogy a sziget egy XIV. századi árvízi katasztrófa (talán pont a Magdaléna-árvíz 1342-ben) következtében jött létre, ez az elmélet mindenképpen a német tudományos élet részét képezi. 

Fasor, kőszóráson.

A Mariaorti-sziget valójában három részből áll, ami a duzzasztás miatt van. A megemelt vízszint elárasztotta a sziget alacsonyabban fekvő részeit és ezáltal leszakított belőle darabokat. Egy ilyen vékony, íves darab található a Naab-torkolat felé eső csúcsnál. Ez gyakorlatilag egy kőszórás, ami kijelöli a sziget régi partvonalát, amit kihangsúlyoznak a rajta felnőtt égerfák. Száraz lábbal nem lehet rá átkelni. 

Már itt is megjelentek. Hódcsapás a belső meder mentén.

A művelés alatt álló szigeten a könnyű bejárás miatt is sok ember fordul meg. A gazdákon kívül találkozni itt futókkal, evezősökkel (a sziget külső oldalán kisebb kikötő is létesült), sőt természetvédőkkel is. A sziget egyes részein jelenleg "természet-visszavadítás" zajlik, miután a németek rájöttek, hogy a duzzasztómű felépülése helyrehozhatatlan károkat okozott a dunaparti élővilágban. A felszámolt ártér lehetővé tette, hogy az intenzív mezőgazdaság a kikövezett folyóparton vegetáló egy sornyi égerfáig tartson. Most néhány parcellán próbálják tagolni a folyópartot, a művelés alól kivont területeken pedig a természetes vegetáció visszahonosítása folyik. Télen ugyan ebből nem sok látszódik, de a kihelyezett tájékoztató táblák bizakodásra adhatnak okot. A BUND Naturschutz in Bayern a helyi lakosságot bevonva dolgozik a projekten, részben közösségi finanszírozásból. 

Szántóföld és dűlőút.

Az égerfasornyi szélességű parti sávot leszámítva természetközeli állapot csak a sziget két csúcsán található. Az alsó csúcs megközelítése a nehezebb, itt a hódok által keresztbe-kasul döntött fák igazi kalandpályát jelentenek mindazoknak, akik a helyi "Egyfás"-szigetre is kíváncsiak Regensburg felé tekintve. 

Az alsó szigetcsúcs és az "Egyfás" sziget.

A Mariaorti-szigetről leválasztott szigetecske igazából a helybéli hódok étvágyától függően egy vagy több fás. 2023. január 21-én éppen három égerfa és egy bokor állt a terméskövekből összehordott kupacon. Megközelítés kizárólag úszva, vagy evezve.

Felhasznált irodalom:

• https://de.wikipedia.org/wiki/Mariaorter_W%C3%B6hrd
• https://regensburg.bund-naturschutz.de/donauinsel-mariaort
• https://regensburg.bund-naturschutz.de/fileadmin/kreisgruppen/regensburg/Bilder/Donauinsel_Mariaort/190331_Projektbeschreibung_Donauinsel_Mariaort_Internet.pdf

Korrigált rekordárvíz Passauban

Passau városában 2013. június 3-án az árvíz elől menekülő lakosság arra lehetett figyelmes, hogy a Duna vize a városháza falán lévő összes történelmi árvízi magasságjegyet elborította, így az 1501. augusztus 15-én mért legnagyobb vízállást is. Még nedves volt a régi városháza fala, amikor Robert Firmhofer, a városi hivatal vezetője kézzel berajzolta az új rekord vízállást a városháza falára. Később a helyiek értetlenül csóválták a fejüket, mert miután az árvíz levonult, és a hivatalos 2013-as adat is felkerült a falra — már csak a második helyen szerepelt.

Az új rekord ideiglenes jelölése (forrás)

Passau városában három folyó találkozik, délről, az Alpokból érkezik a legbőségesebb vízhozamú Inn, középen, nyugatról a második helyezett Duna, és északról a fekete vizű, kacskaringós Ilz. A város eredetileg az Inn és a Duna közötti földnyúlványon épült fel, melynek legmagasabb pontját a hatalmas Szent István dóm foglalja el. Ezen a szakaszon a folyóvölgyekhez nem tartozik számottevő szélességű ártér, így a meredek dombok közé szorult városnál mindig is rendkívül kritikus szituációkat okoztak az itt találkozó folyók összeadódó, szétterülni nem tudó árvizei. Még akkor is, ha csak az Inn vagy a Duna áradt, a másik folyóra is visszaduzzasztó hatással volt. Passauban az is érdekes kérdés, hogy melyik folyóhoz képest határozzák meg az árvizeket, hiszen a 2013-as árvíz az Inn vízmércéjén "csak" 10,2 méterrel, addig a dunai vízmércén 12,89 méterrel tetőzött. Ezek azonban relatív szintek, a két árvíz abszolút (tengerszinthez képest mért) szintje természetesen egyezett Passauban. 

Valami történt Passauban. Árvízszintek 2013-ban és 2023-ban

A történelmi árvizek tetőzési szintjeit az idők kezdete óta szokás volt feljegyezni, hiszen az utánuk következő generációk számára ez fontos jelzés, sőt élet-halál kérdése volt. Így volt ez Passauban is, ahol igen régi árvízi jelek is fennmaradtak, de sok el is veszett lebontott házak, háborús pusztítás, vagy éppen a külső erők (fagyás, mállás) miatt. Passauban a leghíresebb árvízi jelgyűjtemény a régi városháza tornyán található. A feliratok alapján megállapítható, hogy ez egy folyamatosan alakított, bővített, a történelmi árvizek szintjeit is feltüntető látványosság. A 38 méter magas torony 1889-1892 között épült fel egy korábban lebontott torony helyén. Az első két hiteles árvízszint 1895-ben és 1899-ben kerül fel, az összes, utólag bejelölt korábbi árvíz szintje tehát nem volt feltétlenül megbízható.

Nem szerepel a felsorolásban például az 1342. évi katasztrofális ún. Magdaléna árvíz, ami július 22-én gyakorlatilag egész Közép-Európát érintette. Sokak szerint ez volt az évezred árvize Németországban, aminek a szintje a rekord 1501. évi árvizet is meghaladta. Több mint hatezer halálos áldozattal járt, a kiáradt folyók egész városokat öntöttek el, hidakat romboltak le, sőt sok helyen a folyók medre is megváltozott.  

2013-as árvízjegy a városháza mellett álló hotel falán.

A 2013 utáni helyzet szerint bizonytalan a 3. és 4. helyezett sorrendje is, ugyanis nem biztos, hogy az 1595. évi árvíz meghaladta a XX. század legnagyobb árvizét, az 1954-est (12,2 méteres vízállás). Annyi biztos, hogy helytörténészek igazították ki és cserélték fel a városháza falán a két legmagasabb árvíz szintjét. Szerintük a Mária mennybemenetele (Mariä Himmelfahrt) napján tetőző, de tíz napon keresztül pusztító 1501-es árvíz szintjének ábrázolása 2013 előtt nem volt méretarányos, jóval alacsonyabban ábrázolták.  Az 1501-es árvíz mintegy 30 centiméterrel haladhatta meg a 2013. évit (12,89 méter).

Egészen pontosan a korrekció előtt az 1501-es árvíz szintje 12,5 méteren volt a városháza falán. Ezt a 2013-as árvíz majdnem 40 centiméterrel haladta meg. A korrekcióval az 1501-es árvíz szintjét 65 centiméterrel megemelték, így az 13,15 méterre módosult. Viszont a régi rovátka levakolva ugyan, de maradt a régi helyén. 

Felmerülhet a kérdés, hogy mégis, mi alapján lehet egy árvíz szintjét ennyi év távlatából kiigazítani? A válasz egyszerű: valószínűleg a városban fennmaradt hét, korabeli árvízjegy alapján. Szerencsére ezek mind megtalálhatók a Deutsche Ischriften honlapon, szépségük miatt pedig mindenképpen érdemes ezeket egyenként is bemutatni: 

Roßtränke 6 © Universität Passau Lst. f. mittelalterliche Geschichte (forrás)

Nach · christi · geburt · tausend · fünfhun=/

dert · vnd · ain · iar · an · vnser · frawentag · / 

der · schiedu(n)g · ist die · wasser=/

güss · gangen · an · das · kreucz

Oberhausmuseum © BAdW München, Inschriftenkommission (forrás)

Was · das · nit · ein · grosse · klag · /

An · vnser · frawen · schiedung · tag · /

Als · sie · Jn · hi(m)mel · ward · enpfangen /

Ist · die · Güss · daher · gangen · /

Als · man · zalt · xv · co · vnd · j · iar · /

Mügt · ir · all · gelauben · fur · war ·

Im Ort 19 © BAdW München, Inschriftenkommission (forrás)

was · das · nit · ein · grosse kla · /

das · an · vnse(r) · frave(n) schidu(n)g / 

tag ·die tvnav · vnd · d[er · inn] /

sein · pede · gangen · da[hin] /

als · man · czalt · x · vc · [vnd i] /

iar · mogt · jr · glavb[en]

Bräugasse 18 © Universität Passau Lst. f. mittelalterliche Geschichte (forrás)

Anno · d(omi)ni Mo 501o Assu(m)p/

tio(n)is · marie · ist · die · wasser/

guss · gangen · an · mittel · des · /

 ckreucz

Innbrückgasse © BAdW München, Inschriftenkommission (forrás)

15 Augvsti / 1501 †

Lederergasse 43 © BAdW München, Inschriftenkommission (forrás)

15 // + // 01

Felhasznált irodalom: 

• Deggendorfer Zeitung, Dienstag, 4. Juni 2013 http://fsperl.square7.ch/nieder1/images/DZ_2013/2013_0604_dz.pdf
• https://www.niederbayern-wiki.de/wiki/Hochwasser_2013_(Passau)
• https://www.niederbayern-wiki.de/wiki/Hochwasser_1501_(Passau)
• https://www.inschriften.net/stadt-passau/inschrift/nr/di067-0296.html?tx_hisodat_sources%5Baction%5D=show&tx_hisodat_sources%5Bcontroller%5D=Sources&cHash=22e57d93bedd1ad26fdb4241df556af9
• https://de.wikipedia.org/wiki/Magdalenenhochwasser_1342

Ultima Thule, Szent Miklós és a kutyaház

Ha a Dunát egy képzeletbeli négyszögbe szeretnénk szorítani, az négy ponton érintené a folyót. Nyugaton a forrásnál, keleten a torkolatnál, délen a bulgáriai Szvisztov várostól keletre, a Vardim-szigetnél, és északon pedig a Regensburghoz tartozó niederwinzeri folyókanyarulatnál. 

A Duna legészakibb pontját jelölő Szent Miklós szobor

Thule, vagy Ultima Thule az irodalomban, a földrajztudomány történetében és a történetírásban jellemzően az ismert világ legészakibb pontját jelöli. Elhelyezkedését tekintve Regensburg ugyan nem hasonlítható a Shetland-, Orkney-szigetekhez, Izlandhoz, vagy Grönlandhoz, sem most sem pedig az ókorban. Viszont az tény, hogy a Duna Regensburgtól kissé nyugatra éri a legészakibb pontját, túl a 49. északi szélességen (49°01'55.9"N 12°03'53.9"E, DD: 49.032187, 12.064982). Ez a nevezetes szélességi vonal alkotja nagyrészt a határt az Amerikai Egyesült Államok és Kanada között. 

St. Nikolaus an der nördlichsten Teile der Donau.

Az igazi Szent Miklósnak éppúgy nincs köze a mitikus északhoz, mint Regensburgnak, azonban Niederwinzer mellett a Duna legészakibb pontjánál ott találjuk a valamivel melegebb éghajlathoz szokott, kis-ázsiai származású szent szobrát. Egy Nepomuki Szent János szobor kevésbé lett volna meghökkentő, azonban nem véletlenül áll itt Szent Miklós, ugyanis Niederwinzer katolikus plébániatemplomát neki szentelték, az ő nevét viseli.

A legészakibb pont a Naab és a Regen folyók torkolata között (pirossal)

Hérakleitosz óta a hidrológusok tisztában vannak azzal, hogy a hasonló konkrét pontoknak nem sok értelme van egy folyó szempontjából. Az állandó változás nem csak az aktuális vízszintet befolyásolja napi szinten, de ott vannak a mederbeli változások, a kanyarulatfejlődés, sőt a tektonika, ami már hosszabb, földtani távlatokban befolyásolhatja egy folyó partvonalát. 

Regensburgnál azonban az ember beleszólt a táj fejlődésébe, méghozzá úgy, hogy ez a kitüntetett pont lehetőleg ne nagyon mozogjon el Szent Miklós lábától. 1977 óta ez a Duna-szakasz nagyjából egy tóra hasonlít, aminek a partvonala állandó, különösen, ha egy szabad folyású szakaszhoz viszonyítjuk. Ugyan némi sodrása megmaradt, de a regensburgi "Laufwasserkraftwerk" (2381,3 fkm) 5,2 méterrel emelte meg a víz szintjét, alig egy kilométerrel a legészakibb pont alatt (2382,3 fkm). Az állandóságot szükségessé teszi az a tény is, hogy közvetlenül az balpart mentén halad a 8-as út Nürnbergbe és mellette a kerékpárút Mariaort felé, ezért a part a hullámverés okozta erózió elleni védekezés érdekében terméskővel van kirakva egészen a Naab torkolatáig. Szent Miklós szobrától kezdve Regensburg felé pedig egyszerűen kibetonozták függőlegesen a tározó partfalát, és ennek még lesz némi jelentősége a Duna legészakibb pontjával, és a címben szereplő kutyaházzal kapcsolatban.    

A nevezetes pirostetős kutyaház és a Duna legészakibb pontja.

A valódi és a kinevezett északi pont közötti eltérés.
Pirossal a kutyaház, míg Szent Miklós szobrát az árnyékról lehet felismerni. 

Ott ugyanis, ahol elvégződik a terméskőből kirakott part és a kerékpárút felemelkedik a közút szintjére van egy kisebb beugró, ahol jelenleg egy lakóhajó horgonyoz. Bárki lakik is itt, valószínűleg tisztában lehet a hely jelentőségével. A két motorral felszerelt, úszó luxuslakosztályhoz tartozó zárt stégen helyet kapott egy kutyaház is. A Duna ezen a ponton körülbelül négy méterrel van északabbra mint Szent Miklós lábainál. Tehát ez a stég, rajta a kis pirostetős kutyaházzal jelenleg az Ultima Thule a Dunán, a legészakibb pont, ameddig a folyó fizikailag terjeszkedhet (nem számítva természetesen a rendkívüli árvizeket). 

A gödi párhuzammű

A kisebbik Gödi-szigettel szemben, a nagyobbik Gödi-sziget egykori alsó csúcsánál 1949 környékén felépült egy párhuzammű. A műtárgyat egy keresztgát kapcsolta a Szentendrei-sziget tömegéhez, létrehozva egy elzárt "lagúnát". Légifotók tanúsága szerint ebben a lagúnában valamikor 1953-1956 között egy jókora zátony tűnt fel. Mérete alapján igencsak valószínű, hogy nem természetes eredetű felhalmozódásról van szó.

Zátony a párhuzamművön belül. 1961. (fentrol.hu)

1949 óta a párhuzamművet és a benne megjelenő zátonyt fokozatosan birtokba vette a növényzet. A vékony kőszóráson gyakorlatilag egy fasor nőtt fel, amely csak a zátonynál szélesedik ki. Erdő nőtt a lagúna belső, feltöltődő partja mentén is, amely részben eltakarja a párhuzammű kőszórását az árvízvédelmi töltés felől. A töltésről a keresztgát könnyen megközelíthető egy viszonylag széles, kitaposott ösvényen. A párhuzamművet a Dunáról jóval könnyebb felismerni, csak a terméskövet kell figyelni, ahogy megszakítja az alapból kavicsos partvonalat. A keresztgáttól északra viszonylag széles öböl tárul fel, ritka szép kilátással a felsőgödi "bástyákra". Az öbölben megtelepedtek a hódok, munkájuknak terebélyes fák is áldozatul esnek. A kidőlő fák viszont a habarccsal megerősített kőszórást bontják, a fák gyökerei felszaggatják a műtárgyat, miközben a külső erők azon dolgoznak a folyóval együtt, hogy a jókora andezittömbök minél kisebb darabokra hulljanak szét. 

A keresztgát feletti öböl, a párhuzammű északi csúcsával.

A párhuzamművön gyökeret eresztett terebélyes fák egyike.

A párhuzammű rakott termésköveit idővel a Duna (jege) alaposan megrongálta.

A rongálásból a kidőlő fák is kiveszik a részüket.

A párhuzammű építésére elsősorban a gödi gázló miatt volt szükség. Az 1669 folyamkilométernél található oligocén korú agyagpad kisvíz idején rendszerint akadályozta a hajózást. Összesen kép lépésben történt a gázló rendezése. Először az 1880 előtt a Fegyveresi-, azaz a nagyobbik Gödi-szigetet kapcsolták a Szentendrei-szigethez, úgy, hogy alul és felül is lezárták a mellékágát. A második lépésre jóval később, a II. világháború után kerülhetett sor. Ekkor a Fegyveresi-sziget alatti medertágulatot célozták a folyószabályozási munkálatok. A Váci Duna-ág rendezésére 1949-ben készített általános rendezési tervet a folyamszabályozási szolgálat. Ki kellett jelölni egy alkalmas sodorvonalat és egységesíteni kellett a medret további mellékágak lezárásával, keresztgát épült többek között a váci Égető-, és a Gödi-szigetnél. A sodorvonalnak egy 700 méter hosszú párhuzamművel adtak vezetést, és a Gödi-szigeten hosszú sarkantyúk beépítésével szorították össze a kisvízi medret a hajózás érdekében. E két sarkantyú hosszát nehéz meghatározni, ugyanis a meder közepe felé süllyed a szintjük, így a különböző vízállások határozzák meg a víz feletti hosszukat. A hajózóút biztosítása érdekében további kotrásokat irányoztak elő a gázlón. 

A Hadtörténeti Múzeum, a Fentrol.hu (Lechner Nonprofit Kft. légifilmtára) és a Vízügy légifotói alapján el lehet készíteni egy filmszerű bemutatót a környék fejlődéséről. A hipotézis az volt, hogy a párhuzammű fokozatosan fogta meg a Duna hordalékát és a képeken majd szépen kirajzolódnak a feltöltődés irányai. Ezzel szemben az történt, hogy 1953 és 1956 között (az 1956-os kép nem került bele a válogatásba, mert túlságosan pixeles) hirtelen bukkant fel a zátony a párhuzammű belső oldalán, és a területe számottevően nem is változott napjainkig. Csak a színe változott halványsárgáról zöldre a növényzet miatt. A legnagyobb ütemű feltöltődés a keresztgát part felőli felő oldalán történt. Mivel hordalékfogóként működött, a belső "lagúnába" ezáltal kevesebb hordalék került.

A lagúnában felbukkant zátony hirtelen megjelenése arra enged következtetni, hogy nem természetes eredetű a képződése. A forrásokkal összevetve a legvalószínűbb megfejtés az lehet, hogy a gázló kotrásából származó anyagot egyszerűbb volt ide deponálni, mint bárkákra pakolva elszállítani. Ezt erősíti az is, hogy közvetlenül a párhuzammű mellé rakták le, ahol a legegyszerűbben ki lehetett pakolni. A létrejött földdarabkát túlzás lenne szigetnek nevezni, mivel már keletkezése idején közvetlen kapcsolatban volt a szárazfölddel, de ez a fajta mikrodomborzat éppen a keletkezése szempontjából egyedülálló. 

A gödi párhuzammű és a Gödi-sziget közötti meder változása (1951-2005)

A fenti ábra statikus formában részben már megjelent. A diplomamunkám melléklete jelenleg a Gödi-sziget Wikipédia oldalát illusztrálja, most a párhuzamművel kibővített formájában jobban tanulmányozható rajta a Gödi-sziget fél évszázados fejlődése is.

Előszó a Duna eltereléséhez

"Mi jelenti az országot annak, aki szereti? Például: az emlékezet mélyén dédelgetett látképek. Ilyen szegletekben kevés tájunk bővelkedik annyira, mint a Dunakanyar, Visegrád környéke. Szinte lábunkhoz tér a felséges, nyugodtan forduló és fényjátéktól eleven víztükör. Bámulunk és beleveszünk mozdulatlanság és mozgás, távlat és közelség, a csendet mélyítő ritka civilizációs zajok lebegtető zsongásába.

Néhány évvel ezelőtt földnyelv indult meg a víz közepe felé, be a látvány közepébe Visegrád és Nagymaros fölött. A látvány lehangoló. Nem a tájművészet tevékenykedik itt, hanem a huszadik századi ember eltéveszthetetlenül sivár ipari műemlékei készülnek: betongát, betonhíd, betonkorlát, betonpart, betongépház. Míg a kőgát gilisztaként araszol lassan be a Duna közepe felé, pocsolyává zsugorítva az egykor töretlen víztükröt, s jellegétől fosztva meg egy nemzeti értékű látképet, sok minden történt a magyar társadalomban. Tízezrek figyelték elszoruló szívvel a fejleményeket... Fel kell dolgoznunk magunkban egy pofont — azt a jelképes pofont, amellyel az épülő gát veri forradásosra a Duna tükrét Nagymarosnál.

A víz az élet szüntelen gazdag folyamatának jelképe ősidők óta, a víz elapadása az élet apályát jelenti mindig. A víz nagyon megtréfálta már néhányszor a kontárkodó embert a történelem során, és megtréfálja ma is óriási ökoszisztémákat pusztítva el. A vízlépcső ügye bennünk még nem zárult le. Nem mindegy, hogy milyen jelképként fog bevonulni történelmünkbe Nagymaros." 

Előszó: Kodolányi Gyula, 1988, április.

IN ENGLISH

Dunacsún 1992. X. 24. (EPA)

József Attila híres költeményétől kölcsönözte címét az a két kiadásban, 12 nyelven kiadott füzet, melyet a Kormányszóvivői Hivatal adott ki 1993-ban. "A Dunánál" c- kiadvány célja az volt, hogy felhívja a világ figyelmét a Bős-Nagymarosi projekt hátrányaira és természetkárosító mivoltára. Ebből a szempontból egy propagandakiadvánnyal van dolgunk, azonban propagandát nem csak rossz, hanem jó célok mellett is lehet folytatni. A kötetek csak kisebb részben állnak szövegből, a szerzők inkább a képanyagra helyezték a hangsúlyt. Kodolányi Gyula előszava után tőmondatokban és időrendben bemutatják az erőmű projekt történetét, és az ellene szervezett civil ellenállás fő mozzanatait is. Nem sokat vesződtek az erőmű paramétereinek bemutatásával sem, egyetlen ábrán hasonlítják össze az üzemvíz-csatorna vízszintjét a környező falvak és táj magasságviszonyaihoz. 

A bőséges, 90 korabeli fotóból álló válogatott képgyűjtemény három részre tagolható; elsőként a természeti tájat mutatja be. A fókusz a Dunakanyaron van, látványon, szigeteken, állatokon, növényeken, de szerepelnek köztük képek az Ipoly-völgyről és a Szigetközről is. A második rész a nagymarosi körgát építési munkálatait (főként földmunkák) mutatja be. Ezek alapján valószínűleg a legkeményebb szívű erőmű-párti mérnökemberben is megmozdul valami, legalábbis megértőbbé válik az erőmű ellen tiltakozók irányában. A megerőszakolt, holdbéli táj önmagában is elég rémisztő, holott a duzzasztás által okozott károkat, a vízbe fojtott szigeteket, elöntött régészeti lelőhelyeket, lebontott nyaralókat, tervezett árvízvédelmi töltéseket, zsilipeket értelemszerűen még nem is láthatjuk. 

A harmadik részben, külön fekete kerettel ellátott képek mutatják be a bősi, dunacsúni építkezést, ahol a földmunkák mellett ekkor már zajlott az erőmű betonozása és a Duna elterelése. Kezdőképnek azt a fotót választottam, ami kisgyerekként bennem is megmaradt, ahogy a TV-ben néztük nagyapámmal ahogy az óriási vasbeton tömbök zuhannak a folyóba. Hiába szurkoltunk, hogy a folyó rombolja szét az épülő torlaszt, vigye magával a tömböket, a víz végül kezdett elapadni, és a végén már alig szivárgott a beton és a terméskő között. Aztán a víz elapadt a szigetközi ágrendszerben is.

A Szentendrei-sziget északi csúcsa, 1986. (Ráfáel Csaba)

A visegrádi fellegvár, 1985-ben, jégzajlás idején. (Balaton József)

Még megvan a kisebbik Helembai-sziget, 1988. (Weress Kálmán)

Nagymarosi építkezések, 1989. (Asztalos Zoltán)

Az épülő körtöltés, Visegrád, 1988. (Weress Kálmán)

Visegrád, 1988. (Weress Kálmán)

Homokpuszta Nagymarosnál 1989. (Weress Kálmán)

A nagymarosi körtöltés és Visegrád, 1992. (Weress Kálmán)

Bős, 1986 (Kisbenedek Attila)

Bős, 1986. (Balaton József)

Vajka, 1991 (Cseke Csilla)

Nagymaros és a Dunakanyar ugyan részben megmenekült, de ez a menekülés folytonos, azóta is tart. A nagymarosi (+adonyi, +fajszi) vízlépcső-tervek folyamatosan parázslanak a hamu alatt és időről-időre fellángolnak kisvizes időszakokban. Van ami állandó, a gazdasági érdek a Dunakanyarban jelenleg is felülírja a táj-és természetvédelem érdekeit. Mindegy, hogy egy újabb hotelberuházásokról van szó, vagy éppen a Pilismarótra tervezett óriási kavicsbányáról, ahol a munkálatok korábban pont a nagymarosi erőmű-beruházás miatt indulhattak meg, hogy "megmentsék" a kavicsvagyont az elárasztástól. Éppen ezért fontosak ezek a fényképek, hogy tudjuk mit nyertünk azáltal, hogy nem épült meg a nagymarosi erőmű, és nem valósult meg a duzzasztás.

Duna Iroda - Ez történt a Dunai Szigetek blogon 2022-ben

Néha magam is elcsodálkozom, hogy a Dunai Szigetek blog még mindig létezik és még mindig van miről írni a Dunával kapcsolatban. Sőt, a megírandó témák száma egyre növekszik, miközben az olvasottság ezzel arányosan csökken. De ez nem feltétlenül baj.

Dunai Szigetes posztokból nőtt ki az első tudományos cikk 2022-ben. 

Egyre biztosabban kijelenthető, hogy a blognak, mint műfajnak leáldozott. Egyre többen hagynak fel az írással, de azok is meredeken csökkenő olvasottságról számolnak be, akik még kitartanak. Ez a tendencia jelentkezik a Dunai Szigetek blogon évek óta, az idei átlagos olvasottsági számok a tavalyinak mindössze felét-kétharmadát teszik ki. Ezt semennyire nem kompenzálja a facebook oldalunk követőinek száma, ami idén is 10%-al bővült. Idén azonban az Esztergom-Szigetköz verseny némiképpen javított az olvasottsági összképen, az év dunai szigete szavazás—mint minden évben—alaposan kiemelkedett a mezőnyből 10 ezer feletti kattintásszámmal.

1. Az év dunai szigete - 2022 - 10323

2. A Festő-sziget vége - 3945

3. Helyzetjelentés és képriport a 2022. nyári országos szárazságról - 1941

4. Dunai Közlöny - Ez történt a Dunai Szigetek blogon 2021-ben - 776

5. A Gödi-sziget új csúcsa - 590

6. Hogyan nézne ki Budapest a Margit-sziget nélkül? - 519

7. Budapesti jégviszonyok a Dunán (1876-1950) - 514

8. Vácott előkerült a második 1838-as árvíztábla! - 491

9. Szent Zsigmond nyomában Nagymaroson - 447

10. Aquincum helyrajzi problémája Ortelius térképén - 445

Összesen két fénykép maradt fenn a váci Buki csárdáról, ez az egyik.
(Tragor Ignác Múzeum képszám 186.)

Fontos gyorsan leszögezni, hogy a romló olvasottsági mutatók miatt nem várható a blog bezárása, hiszen a visszajelzések alapján a Dunai Szigetek még mindig fontos hivatkozási pont a Dunát ismerő, szerető és tudományos szempontból kutatók számára. 

"Revitalizáció" Párkányban

Együttműködésből szerencsére idén sem volt hiány. Olvasóink észrevehették, hogy a 2022-es év 50 írásából 9 foglalkozott Váccal, ami nem véletlen. A váci Tragor Ignác Múzeum és Vác Város Levéltára folyamatosan küldte a jobbnál jobb témákat, fényképeket, ábrákat és térképeket a váci Dunáról. A Zomborka Márta és Horváth Ferenc által bőségesen rendelkezésre bocsátott adatoknak is köszönhető, hogy a blog története során a váci Duna válhatott a legjobban feldolgozott szakasszá. Ugyancsak fontos megemlíteni, mert nem gyakori esemény a Dunai Szigetek élő fellépés, de idén szeptember 3-án előadhattam Selmeczi Kovács Ádámmal közösen vezetett vízitúrán Verőcéről indulva. Külön köszönet illeti Horváth Illést és Ercsey Dánielt, akik egy-egy írással kivették részüket a dunai ismeretterjesztésből! Azonban a legnagyobb idei fejlemény az első tudományos cikk volt, ami nem a blogon, hanem a Mohácsi Szimfónia c. tanulmánykötetben jelent meg december elején, a Martin Opitz kiadásában. Ha minden jól megy ez a mohácsi csata korabeli tájrekonstrukciós írás valamilyen formában itt a blogon is megjelenik majd. Öröm volt a Patakrevitalizáció facebook oldal felbukkanása is. Tervben is van egy közös cikk, melynek megjelenése sajnos a "worst case scenario" esetében esedékes, azaz nem is baj, ha nem lesz belőle cikk. Végül fontos megköszönni a rengeteg érdekes és értékes képet, amivel az idei brutális nyári aszályt és kisvizet sikerült dokumentálnunk. 

A Gödi-sziget új csúcsa.

Talán a címben szereplő Dunai Iroda fejezi ki leginkább, hogy 2022 a korábbi évekhez viszonyítva szegény év volt a szigetbejárások szempontjából. Az írások többsége nem terepen állt össze, hanem az íróasztalnál. Viszont sikerült eljutni olyan helyekre, ahol még sosem járt a blog. Ilyen volt a bécsi Mühlwasser, az ausztriai Greifenstein és Zeiselmauer, a felvidéki Dévény, Pozsony és Dunacsún, ahonnan sikerült átsétálni az egyre inkább Szlovákiára hasonlító Rajkára a Szigetköz csúcsa nyomában. Ugyancsak Szlovákiában felkerestük a Zsitva torkolatát és az izsai római tábort, hátha látszik valami az év szenzációs felfedezéséről, a Brigetióba vezető római hídról. Párkányban megnéztük a fura sziget-revitalizációt. Magyarországon belül írtunk az elmaradhatatlan Gödi-szigetről, a Molnár-szigetről, ahová egy tájékoztató táblán dunai szigetes ábrák is szerepelnek. Jártunk a Gemencben, Pörbölyön, a Dunakanyarban Verőcén, Vácott, Pilismaróton és Tahitótfalun, a kisebbik Torda-szigeten. Jövőre remélhetőleg több idő lesz hasonló bejárásokra!

A majdnem kész Margit-sziget 1919 körül.

Idén több mint háromszor annyi szavazat érkezett az év dunai szigete szavazásra, mint egy évvel ezelőtt. Ennek talán az volt az oka, hogy sokkal többen laknak a nevezett szigeteken, illetve mellettük. Harmadik helyen a legtöbbször nevezett Gödi-sziget végzett 5%-os eredménnyel. Második a blog által nevezett Szigetköz lett parádés hajrával, de ez is kevés volt legyőzni az esztergomi Prímás-szigetet!

2022-ben tehát Esztergom város szigete lett az év dunai szigete közel kétharmados eredménnyel. Gratulálunk! 

Az elmúlt évek tapasztalata alapján jövőre annyi újítás lesz, hogy mindhárom jelöltet mi fogjuk nevezni, elkerülendő a nagyfokú redundanciát, hiszen annyi érdekes sziget van végig a Duna mentén, nem csak Magyarországon!

A köszönetnyilvánítást bőven érintettük feljebb, de továbbra is hálás vagyok a hírekért, korrektúráért, lektorálásért, szakmai jótanácsért, átküldött szakirodalomért, szakirodalomért, helyreigazításért, lelkes munkáért, meghívásért, terepbejárásért, evezésért, megosztásért, építő jellegű kommentekért, személyes találkozókért és közös kutatásért. Köszönet még egyszer mindenkinek!

Folytatjuk idén is!

Szávoszt-Vass Dániel

Alsógöd

Váci vízimolnárok szódagyára, a Buki csárda

Egykor szerves részét képezték a csárdák a dunai tájnak. Olyan külterületi mesterségek tartották fenn őket, mint például a vízimolnárok, révészek, mezőgazdasági munkások, pásztorok, kereskedők és egyéb átutazók. Ezek a foglalkozások az autózás, hajózás, gépesítés, telekommunikáció és a politikai rendszerek változása miatt szinte egyik napról a másikra eltűntek. És követték őket hamarosan a csárdák is. Egy ideig még az éledező turizmusból próbáltak fennmaradni, de a szocializmus ideje alatt túlnyomó többségük nyomtalanul eltűnt.  

A Buki-csárda és a Buki-sziget (Tragor Ignác Múzeum, képszám 186.)

A Dunai Szigetek blog egyik kimondott célja, hogy emléket állítson ezeknek a dunai vendéglátóhelyeknek. Ezúttal egy régen eltűnt kisváci csárda következik a sorban. Vácott, a Buki-szigettel szemközt, a jobb parton állt a Buki csárda. Már aligha lehet kideríteni, vajon a sziget kapta a nevét a csárdáról, vagy fordítva. Viszonylag ismeretlen hely ez, még váci viszonylatban is. Összesen két fénykép került elő róla, a váci helyszínrajzokon hol feltüntették, hol lehagyták, és a vonatkozó források is meglehetősen keveset beszélnek a csárdáról. 

Minden térképnél vagy forrásnál jobban adja vissza a csárda és környezete hangulatát a Tragor Ignác Múzeum birtokában lévő kezdő kép Ez az időtlen, festményszerű fotó éppúgy készülhetett volna a XVIII. században, mint a XX. század első évtizedeiben. Bal oldalt látjuk a még szabályozatlan Buki-szigetet, a jobb parton pedig a tipikusan fátlan Duna partot, ahol csak a csárda mellett nőttek hűs árnyat adó fák. A fehér épületek úgy bújnak meg árnyékukban, mint a nyáron delelő nap elől megbúvó birkanyáj. 

A Buki-csárda a magaspart és a folyó találkozásánál épült, ahol csak a legnagyobb jeges árvizek érhették el. Ez feltehetően ugyanaz a 110-112 méter magasságú "városi" folyóterasz, melyre jóval délebbre Vác városa is felépült [1]. A csárda mellett magasodó oligocén korú szürke, csillámos homokkőből tiszta vizű forrás fakadt egykor, melynek tiszta vizét már 1888-ban ajánlották, mint gyógyírt a város ivóvízgondjaira [2]. A Buki csárda élelmes bérlője, Szekeres István bizonyára olvasta ezt az írást, ugyanis még ugyanabban az évben szódagyárat létesített a csárdában a forrás vizét felhasználva [3]. Évtizedekkel később a Buki-szigeten épült fel a városi vízmű. Bár az szűrt Duna vizet szivattyúzott, elképzelhető, hogy a csárda melletti kis forrást is ez apasztotta el. Ennek ugyanis napjainkra a csárdához hasonlóan semmi nyoma nem maradt.

A csárda mögött mezőgazdasági területet látunk. Ez a tágas, beépítetlen térség ekkor még bőven külterület volr, mintegy 700 méternyire húzódott a Kisvác legszélső házsorait alkotó cigányputriktól. A képen nem látható, de a csárdától jobbra, 250 méterre haladt az országút. A Buki csárdától északra torkollott a Dunába a Kőhídi-, más néven a Felső Gombás-patak. Ennek a partján egy másik csárda állt; a malomból átalakított, ugyancsak nyomtalanul eltűnt Kőhídi csárda. 1826-ban a Duna Mappáció leírása megörökíti a Kőhídi-patakot és a partján álló Kőhídi csárdát, azonban a dunaparti Buki csárdát nem említi. 

"A kö hidi patak gyenge forrasbul ered, és soha sem dagad meg nagyon. A kö hidi kortsma az elött malom volt, de a kevés viz miatt meg változtatott [4]." 

Valószínű, hogy a Buki csárda ekkor még nem állt, talán ezzel összefügg az is, hogy a Duna felmérését végző térképészek a Buki-szigetet még Harsányi-szigetként írják le. 

Vízimolnárok kocsmája 1837. (forrás: maps.hungaricana.hu)

A Buki csárda első említését 1837-ben találtam meg, ekkor Mühlen Wirthaus-ként bukkan fel egy hajómalmokat ábrázoló helyszínrajzon. Ez a térkép nem az első és nem is az utolsó abban a sorban, mely a váci hajómalmok pozícióját ábrázolja. Vácott a középkor óta van tudomásunk folyami malmokról, Horváth Ferenc közlése szerint 1546-ban 9 hajómalom őrölt Vácnál. 1729-ben  kilenc önálló és 4 társmolnár dolgozott a Dunán. 1841-ben 36 molnárcsalád lakott Kisvácon [5]. Ez a létszám gyakorlatilag megegyezett az 1837-es térképen megszámolt Kisvác feletti malmok számával, azonban további malmok őröltek ekkoriban a város lakott területén belül folyó Duna-szakaszon is. A Buki- és a szemközti Váci, avagy Torda-szigetek között őrlő molnárokra rendszeres volt a panasz, hogy elállják a fellendülő hajóforgalom útját, ahol már a gázlóviszonyok eleve alaposan megkeserítették a hajósok életét. 

Héver István hajómalma Vácott (Fotó: Hörömpő Gergely)

Elhelyezkedéséből és német nevéből ítélve a Buki elsősorban a vízimolnárok korcsmája lehetett. 

"Évente, májusban, június elején, újbúza előtt Buki-csárdában molnárbált rendeztek. A mesterek, segédek molnárcsuszát főztek nagy katlanban; egyik gyúrta, másik főzte, volt, aki túrózta és tejfölözte, töpörtyűzte. Másik négy katlanban készült a híres váci halászlé. Az udvaron végig három sor terített asztalnál, cigányzene mellett szórakoztak nemcsak a molnárok és családjaik, hanem Vác vidámságot kedvelő fiatalsága, öregje. Később, amikor már Hever egyedül őrölt, segédeivel a Pokol csárdában tartotta a majálist. Nagy ladikban bepakolták a katlant, bográcsot, főznivalót, kisbárányt. Cigányzene mellett eveztek át a csárdába. Télen a Kőkapu mellett a Mayer-féle vendéglőben tartották a farsangi bált. A bejárat fölött ott függött cégérnek egy kis vízimalom-fogaskerék. Ez a vendéglő volt a váci molnárok törzshelye [6]. 

1911-ben a zártkörű pünkösdi Molnárbálra 2 korona volt a belépő, amiben a fogyasztás is benne foglaltatott. A bál délután háromtól kezdődött, a tánc reggelig tartott, a nagyközönséget a bérlő Herczog László szervezésében motoros csónak vitte a városból. A szomszédos Buki-sziget, amely ekkoriban még rét és legelő volt, ugyancsak rendszeres helyszíne volt a városi mulatságoknak, jótékonysági báloknak. Jellemzően akkor vették igénybe a szigetet, amikor a csárda kapacitását jelentősen meghaladta a vendégsereg létszáma. 

A Buki csárda más helyi vendéglátóhelyekhez hasonlóan a város tulajdonában állt, de nem a város üzemeltette, hanem bizonyos időre bérbe adták, rendszerint a szigettel együtt. Utóbbi addig volt lehetséges, amíg meg nem épült a szigeti városi vízmű az 1920-as évek végén. 

Árverés 1913. (forrás: Váci Hírlap 1913. Február 9.)

1928-ban a Buki csárda éves bérleti díja 900 pengő volt. Összehasonlításképpen ugyanebben az időszakban a Váccal szemben állt tótfalusi Pokol csárda bére 2000 pengő, a Nagysörházé pedig 3320 pengő volt. A bérleti díjakból következtetni lehet a vendéglátóhelyek korabeli forgalmára. A város tulajdonában álló vendéglátóhelyeken tilos volt a szerencsejáték és a közerkölcsbe ütköző üzem. Ilyen esetben a szerződést azonnal felmondták [7]. 

Miután a vízimolnár mesterség hanyatlásnak indult a váci hajómalmok számának csökkenésével párhuzamosan, a Buki csárda vendégköre is megcsappant. Ekkoriban más Duna-menti csárdák, pl. a horányi igyekeztek kihasználni a fellendülő vízi sportokat, de a Buki nem csak budapesti csónakházaktól volt messze, Vác város számára is külterületnek számított, melyet gyalog igen ritkán, inkább hajóval, csónakokkal közelítettek meg. 1929-ben a buki-szigeti vízmű töltése lezárta a mellékágat, így a vízitúrázók is inkább a másik part mentén eveztek. A mellékág lezárása után meginduló üledkéfelhalmozódás alaposan átformálta azóta a Duna medrét a csárda alatt. 

1942 tavaszán már felröppent a hír, hogy végleg bezárják a Buki csárdát, és odaadják vízitábornak a leventéknek, a környező földterületekkel együtt. Azonban a terv ellen komoly városi mozgalom indult. Összefogtak a horgászok, a bolgárkertészek és a csárda törzsvendégei. A tulajdonos székeskáptalan sem támogatta az eladást, sőt az alispán is a tiltakozók mellé állt, így nyárra nem csak a csárda menekült meg, de a Buki-holtág 70 katasztrális holdnyi területe is védettséget kapott [8] [9] [10]. 

A Buki csárda 1929-ben (forrás)

Ez a megmenekülés azonban csak ideiglenes volt. A II. világháború után végleg leáldozott Vácott a vízimolnároknak és a hozzájuk hasonló polgári társulásoknak. A csárda 1945 utáni történelme meglehetősen bizonytalan; nem ismert milyen háborús károkat szenvedhetett az épület, illetve érintette-e az vendéglátó helyek államosítása, vagy a romos épület még egy évtizedig pusztult a Duna partján, miközben a terjeszkedő város elnyelte ezt a vidéket. 

Az utolsó légifotó a Buki csárdáról 1957.

Légifotók alapján elmondható, hogy az épület, vagy annak romja valamilyen formában egészen 1957-ig ott állt a megszokott helyén, a Buki-sziget alsó csúcsával szemközt. 1962-ben azonban már nyoma sincs; a cementgyár számára épülő dunai rakodóhoz vezető út (ma Építők útja) építése során eldózerolták.

A Buki csárda pontos helye (mapire.eu)

Ha a Buki csárda ma is állna, talán profitálhatott volna a Budapest-Szob kerékpáros útvonal kiépítéséből, amely közvetlenül mellette halad el. Erre engednek következtetni a Verőce felé vezető kerékpárút mellett az utóbbi években gombamód kiépülő új vendéglátó helyek. Ha állna is még a Buki, a kezdő képen látható dunaparti idill mindörökre elveszett volna mögüle, az ipartelepek, a cementgyári rakodó és a lakóparkok, panelházak árnyékába már semmiképpen nem illene a vízimolnárok csárdája. 

 

Felhasznált irodalom:

[1] Schafarzik Ferenc dr.: Vác város fiatalabb pleisztocén (diluviális) terrasza, Hidrológiai Közlöny 1921 (1. évfolyam).

[2] Dr. Schik J. Jáczint: Közegészségünk érdekében. Váczi Hirlap, 1888-11-25

[3] Váczi Hirlap,1888-12-16 / 51. szám

[4] Duna Mappáció leírása II_239

[5] Horváth M. Ferenc - Hörömpő Gergely: Kisvác, falu a városban. Vác Város Levéltára 2017.

[6] Jakus Lajos: Váci hajómalmok in. Ikvai Nándor szerk.: Fejezetek Pest megye történetéből I. (Studia Comitatensia 7. Szentendre, 1979)

[7] Sápi Vilmos (szerk.): Vác története II. (Studia Comitatensia 14. Szentendre, 1983)

[8] Váci Hirlap, 1942-04-11

[9] Váci Hirlap, 1942-05-09

[10] Váci Hirlap, 1942-06-13