2015. július 18., szombat

Megkötött dűnéken, iszapos ártereken


A Szentendrei-sziget déli része a horányi autóskomptól a szentendrei kompig tartó úttól délre terül el. Könnyű felismerni az út szélén álló belépni tilos!, fegyveres őrrel védett terület táblákról. De aki ismeri a módot könnyedén bejuthat és bejárhatja a vidéket amíg el nem jut a következő kerítésig. 


Horány és Dunakeszi között legkevesebb kétezer éve jár a komp, ennek emlékét őrzi egyrészt maga a rév, másrészt az összedőlt római kikötőerőd, valamint a még nem teljesen összedőlt Horányi Csárda. Itt található a Duna egyik utolsó valódi szigete, a Szürkő a maga rejtett, részben ugyancsak összedőlt nyaralóival. És található itt olyan sziget is, amely már a hasonló nevű miniszterelnök pályája előtt eltűnt, sőt a vízművek ide már egyáltalán nem enged belépni senkit, még vízummal sem.


A Szentendrei-sziget déli részén két féle táj váltakozik, egy olyan amely már régen nem és egy olyan ami nemrég is Duna meder volt. A kettő között borzasztó egyszerű különbséget tenni, az egyik dimbes-dombos, míg a másik szinte tökéletesen sík. A Szentendrei-sziget kezedeményei (több ilyen is volt), már a jégkorszak végén léteztek. A Duna bevágódása következtében ármentes térszínné alakultak, melyre a hűvös és száraz éghajlati periódusokban homokot fújt az uralkodóan északnyugati szél. Hogy honnan származott ez az elképesztő mennyiségű homok? A Duna medréből, melynek akkoriban még kifogyhatatlan utánpótlása volt. Ezek a homokdűnék helyenként 20 méterrel vannak magasabban a mai közepes vízállásnál. Bár a Duna a jégkorszak vége óta ki-kiharapott belőlük oldalazó erózióval, ma is markánsan meghatározzák a sziget domborzatát. Időszakosan későbbi korokban is mozoghatott rajtuk a homok, sivatagi külsőt kölcsönözve a tájnak. 


Sivatagos tájhoz oázis is dukálna, de a Szentendrei-szigeten a Csepel-szigethez hasonlóan nincsen állandó vízfolyás. Azaz van, de az szigorúan védett és a felszín alatt történik Budapest irányába. Az Szentendrei-szigeten termelt ivóvíz az ok, hogy ezt a területet gyakorlatilag hermetikusan le kell zárni az állampolgárok elől. A déli részen egyetlen víznyerő hely van, a térképen kúttal jelölt hely.


A 38 fokos nyári pusztában gyalogolva olyan ez mint egy délibábos látomás, az ember nem is hinné el, hogy a Vízművek volt annyira jó fej, hogy kitett egy kék kutat ide, amelyből harmadik nyomásra már jéghideg friss víz csordogál. A mellékelt táblán kérik, hogy ha lehet ne szennyezzük el a vízbázist, cserébe kapunk friss vizet. Valamit valamiért.


A délibábos kúthoz hasonló döbbenet a vízművek földútján legelésző, hegyvidékekből ismert muflon nyáj. Az ember legkevésbé a Duna kellős közepén várja, hogy ilyen állatokat lásson. A legkülönbözőbb méretű egyedből álló csorda nehezen összetéveszthető az őzekkel a csavaros szarvuk miatt. Jobb híján a csápos kutakra másznak föl, lévén ezek az egyetlen magashegységi formák az egész szigeten. Igen fürgék és messziről elkerülik az embert. 

Mezei zsálya

Ugyan az árvízvédelmi töltéseket rendszeresen kaszálják, de beljebb, valamint a parton lehet találni szép gyepeket és mezőket. Még évtizedekkel ezelőtt a Hatos-sziget és a Luppa-sziget között gyakorolta a Honvédség a folyami átkeléseket. Ahogy elnézzük a fenti légifotón kitaposott utakat valószínűleg eljutottak a sziget belsejébe is valamiféle lőgyakorlatra. Ahol a lánctalpak felszakították a növényzetet ott, az előbukkanó homokot újra mozgásba hozta a szél. Ahol a harci járművek átkeltek a szigetre, most virágos rét terül el, felette a töltésen pedig egy lakott gátőrház.

Terjőke kígyószisz

Tejoltó galaj

Csombormenta

A réttől délre található a Tündér-sziget maradványa, ahová idén tavasszal sikerül már eljutni, igaz akkor kajakkal. Akkor megfogadtam, hogy alacsonyabb vízállás esetén visszamegyek megnézni, mi a valódi helyzet a keresztgáttal, átfolyóval és a beerdősüléssel.


Én nem tudom ki nevezte el ezt a szigetet Tündérnek, de az biztos, hogy nagyon régen, vagy sohasem járt ott. Az északi részen elképesztő mennyiségű szemetet rakott le a legutóbbi magasvíz, ami nagyszerűen fennakadt a sarj füzesen. Uszadékfa, pillepalackok és egyéb úszó hulladékból helyenként combig érő áthatolhatatlan akadályok emelkednek. A parton nem lehet sétálni a vízállás és a vízbedőlő fák miatt. A meder itt csak részben kavics, leginkább cuppogós iszap, ezért senki nem jár ide strandolni. 


A part járhatatlan az iszaptól, az erdő járhatatlan a szeméttől, a tündér-szigeti mellékág pedig szimplán járhatatlan. Mint láttuk a tavasszal még kajakkal sem lehet bizonyos részeket megközelíteni. Ez a táj élő embert nem nagyon látott még előttem, az iszapban csak vaddisznó és őz lábnyomokat találni, a sziget alacsony árterében még senki nem tördelte le a száraz ágakat, a magas ártérben áthatolhatatlan a szederinda és csalán dzsungel. Nincsenek itt kitaposott ösvények, a mellékágat északról alig lehet megtalálni, a felső medernek már nyoma sincs. 


Az egykori keresztgát nyomvonaláról is csupán sejtések vannak, kövek csak néhány helyen, a magasabb partoldalban találhatók. Mintha az erdő elnyelte volna nyomtalanul. A mellékágban alig volt már víz, volt helyette egy rakás bedőlt fa, cuppogós sár és szúnyogokból álló felhők. Ilyen elvadult dzsungelt én még életemben nem láttam. 


A szigetre északon könnyedén be lehet sétálni, azonban délebbre, ahol a meder már megjelenik ez egy közel lehetetlen küldetés. Persze egy nyakig érő gumicsizmában ez nem nagy ügy, bár még abban is el lehet teljesen süllyedni helyenként. A kifolyónál volt egy ritkásabb rész, ahol vadcsapáson át lehetett vergődni egy iszapos domborulaton ahhoz a kifolyóhoz, melyen tavasszal még vígan lehetett kajakozni. Ez a rész alacsony vízállás esetén levágódik a főágról és csupán a mesterségesnek tűnő meredek árok látható. 


Ezen szerencsére ki lehetett jutni a Szentendrei-Dunához, ahol az első képen látható idilli kép fogadott. Szép a kilátás nyílik a Luppa-szigetre, a Megyeri hídra és a Pilisre Szentendre felé. 


A parton a vízbedőlt fák és az iszap és a szemét mellett más érdekességeket is találni, például groteszk módon megtört fűzfákat (fent) és hódrágás nyomait (lent). Utóbbi nem valami friss, a juhar már megtalálta a módját, hogy a derékbetört törzsét kijavíthassa. 


Tulajdonképpen öröm volt kiérni ebből a sáros, pókhálós, szúnyogfelhős, szemetes, sűrű erdejű Tündér-szigetről. A Szentendrei-sziget déli részének nyugati oldalán még van egy hasonló állapotban lévő sziget, a Tenke-sziget, melyről már korábban ugyancsak volt szó itt a Dunai Szigeteken. Itt a homokdombok közelebb húzódnak a Dunához, a legmagasabban villanyoszlop is épült. Jó lenne rá felmászni, egészen jó képeket lehetne csinálni erről, meg a Dunakeszi-Horány révnél álló párosról. Ez a part ugyancsak szigorúan védett vízmű-terület, és látszik rajta, hogy szépen karbantartják. Ha vízmű alkalmazottak lennénk csak akkor mehetnénk tovább dél felé a Medgyesi-szigetre, ahol meg tudnánk nézni alulról a Megyeri hidat. De nem vagyunk, így a bekamerázott kerítés mögötti terület vágyálom marad. (Talán egyszer kenuval...)


A töltés-vízvezeték párhuzamokat időnként szivattyúházak szakítják meg, némelyikben a jelek szerint laknak is. Kertjeik rendezettek, többnyire tele vannak örökzöldekkel, így kissé elütnek a környezetüktől. Jó tudni, hogy néhány ilyen állomáson van nyilvános kék kút, azaz a tikkadt vándorok sem halnak szomjan.

Elhagyva az utolsó ilyen épületet még áthaladunk egy elpusztult településen, a középkori Bolgárfalun, mielőtt elérnénk a Szigetmonostor-Szentendrei révállomást. Ahol újra tiltótábláktól mentes földre léphetünk.

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...