2014. szeptember 24., szerda

Vigyázat, őserdő! - belépni tilos!


A Múzeum körút a lóvasútjának váltóőrei, a (Nepomuki) Szent János kórháznak betegei és az angyalföldi Huba utcai templom firkászai mellé szó szerint feliratkoztak a Háros-sziget honvédei. A vászon itt ugyancsak tégla, ellenben az alkotók közül valószínűleg még sokan lehetnek az élők sorában 60-80 évesen. Szerencsére nem kell félteni a feliratokat, irracionálisan túlbiztosított területen találhatók, ahová csak három év probálkozása után sikerült bejutni.


A Háros-sziget az a hely, ahol újra 4 évesnek érezheti magát az ember. Csak itt aggódó nagymamák helyett biztonsági őrök kísérik minden lépésünket féltő gondoskodással: oda ne menjen be, tilos  - azt ne fényképezze, mert nem szabad, - jöjjön el onnan, arra menjen. 

A biztonsági őrök ellenére persze minden pusztul, omlik, romlik, kilyukad a tető, lehullik a vakolat. Mi lenne itt, ha nem lennének itt biztonsági őrök? Valószínűleg az ami a sziget nagyobb részén már van: áthatolhatatlan mérsékelt égövi kontinentális ártéri dzsungel. 

A Háros-sziget lényegét ez a csodálatos ártéri őserdő adja és nem a hajógyár, nem az elhagyott utász létesítmények, vagy az autószerelő műhelyek és raktárok. Kár, hogy csak az utóbbiakat lehet látogatni. Ez a dzsungel mindent felfalt, egészen az őrzött épületek faláig kúszott, ezzel nagyban leszűkítette a bejárható területet. Egy egész focipályát is elnyelt ez az erdő. Derékig érő tüskés szeder alkotja az aljnövényzetet olyan fák között, melyek törzsét nem látni a rajtuk felkúszott vadszőlő, iszalag és komló alatt. 

A sziget csúcsa felé tartó sínpárok is erre a sorsra jutottak, közöttük karnyi vastag fák nőttek fel, lezárva minden áthaladást Szerte-széjjel hevernek a kifosztott épületekből kidobált szerszámok, eszközök, bútorok. Beton és aszfalt tengereken parlagfű szigetek eresztettek gyökeret, elszáradó részeik lassan befedik az utakat és tereket. A területre a parlagfűirtás elmaradása miatt kirótt esetleges büntetésből valószínűleg a szigeten található összes épületet rendbe lehetne hozni. Vadszőlő kúszik fel a tetőre a vaslétrán, és semmi nyoma annak, hogy a tulajdonos esetleg megpróbálná lerángatni onnan. Mintha valahol az Amazonas mentén járnánk és nem Budapest egyik iparterületének szomszédságában. 

Helyben megismerhetetlen sziget a Háros. Nem lehet lemenni a partjára, dupla kerítés, szögesdrót és meredek part állja utunkat. A honvédségi firkáknál található kikötő deszkái lépéseink alatt megadják magukat és belepotyognak a folyóba. Az ártéri erdő körös-körül lezárja a láthatárt, még a három emeletes raktár tetejéről is csak a szomszédos Bauhaus logót látni dél felé. Ahol nem a biztosnsági őrök kiabálnak utánunk, ott a ösvények nélküli erdő áll elénk összefont szederindákkal. 

Talán ezért lehet az, hogy különös érzéseket ébreszetnek az egykor katonáktól nyüzsgő sziget lakóinak kézjegyei a hatalmas raktárépület tégláin.

Nem véletlenül írtuk annak idején, hogy a szomszédos Hunyadi-, más néven Mészáros-sziget a Háros látogatóközpontja, ugyanez kicsiben ott is tanulmányozható egy korlátozott létszámban látogatható tanösvényen. Itt a Honvéd Horgászegyesület tagjai tartják rendben a területet, mely le van zárva a látogatók elől. 

Jobban jár tehát a kutató, ha légifotókon, levéltári dokumentumok által igyekszik megismerni ezt a "terra incognitát"













A Hároson tett bejárás alkalmával a sziget töredékét láttuk csak, de mégis úgy hagytuk el a területet, mintha mindent láttunk volna belőle. Mindenesetre jó tudni, hogy őrző kezekben van Budapest utolsó őserdeje.

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...