2016. január 18., hétfő

Kisvízi helyzet Érd alatt


A 2016. év elején rekord alacsony vízállás vonult le a Dunán. A hidrológiai jelenségnek egy egész sorozatot szenteltünk Partra vetett szigetek néven. A sorozat másokat is megihletett. Kállai Tibor például az Érdtől délre eső Duna-szakasz mindkét partját mutatja be olvasóinknak. 

63 cm. Ennyi volt a Duna víz szintje Budapesten az év első napjaiban, ami csak 12 cm-re volt a valaha mért legalacsonyabb szinttől. Olyan részek kerültek szárazra ahol amúgy 2-3-4 méternyi víz van, ezt nem lehetett kihagyni!


írta: Kállai Tibor


Az érdi Ínség-szikla (Süle Zsolt fényképe)

A Minarettől indultunk el a régi érdi, azaz ófalusi strandhoz, ami egyben a Beliczay-sziget "orra". Az 1887-es térképen már jelölt kőhányás belső oldalán már csak szinte sár van, vagyis csak lenne, a mínusz 8 fok miatt betonkeménységűre van fagyva. Ilyenkor látszik, hogy a kőszórás elvégezte feladatát! Harminc éve vidáman fürödtünk a belső oldalán, sőt fejesugrást gyakoroltuk a kövekről a 2-3 méter mély vízbe most a fagy nélkül csak sár lenne benne. A Sulák-patak éppen csak csordogál a sóderpadon a nagyvízig.

A T-kő. Jól látszik, hogy feladatát elvégezte, a part (ha ideiglenesen is) áthelyeződött.

Délre indulva a T-kő a következő mederszűkítő, most teljesen szárazon van, felső oldala másfél-két méter mély iszappal töltődőtt fel, alsó oldala sóderes. Itt még látszanak a sóderbányászat/kotrás nyomai. Dél felé tovább haladva a 1626-os folyamkilométer táblánál egy árok őrzi a Beliczay-sziget kistestvérének emlékét.

Az egykori érdi strandon a kőszórás.

Felkaptatunk az egykori téglagyár bányájához, onnan csodálatos a kilátás, a víz és a növényzet között széles, világos sáv jelzi a szokatlan vízállást.
A battai téglagyár bányájába kényelmesen járható ösvény vezet, a gyárhoz kikötő is tartozott, itt a part bőségesen tartalmaz törött téglamaradványokat.

A "Hegyalatt" ahogy mi nevezzük előbukkant az Ínség-szikla testvére. Színre-szagra-magasságra is nagyon hasonló, a különbség, hogy lapos mederfenéken trónol. Az itteni szikla vízszinthez képesti magassága kb. ugyanakkora, mint az budapesti Ínség-szikláé. Bár egyértelmű, hogy a víz alámossa a partfalat, különösen a Tököl-oldali (balparti) medersarkantyúk hatására (1887-ben már térképen vannak) de a kemény agyaggal nehezen tud elbánni a víz.

Batta-Öregfalu alatt sétálunk tovább, kellemes fűzerdő, a kompig, s tovább is. Komppal át Tökölre, majd ismét dél felé az egykori Urbanicza-szigeten. A partfal szinte végig egy meredek leszakadás, amit fák próbálnak gyökérzetükkel megtartani...hasztalanul. Alatta keskeny, erősen a víz felé lejtő sóderen poroszkálunk. Szépen látszik a túlparton a hőerőmű ki és befolyója, majd a Kácsás-sziget. Itt már lapos a szárazra került meder, anyaga sóder és iszap fagyott keveréke. Hegymenetbe fordítjuk képzeletbeli hajónkat, a kompnál megcsodáljuk a papírhajót és a szigetet elzáró kőhányás ölelésében az iszapba elvermelt kis kotróhajót. Manapság már nem látszik egyértelműen miért is, de innen medencényi gödrökkel tagolt a táj. Az egykori L -alakú sarkantyúk maradványai ezek, kilométereken át kerülgetjük hol a víz felől, hol belső oldalán haladva. a nagyobbakban megmarad némi víz, pecások áztatják a damilt, hátha megunja a lassú agóniát valamelyik hal és felakasztja magát a horogra.

A battai téglagyárral szembeni part.

Pont az ófalusi téglagyárral szemben vagyunk, jól látszik innen az egykori kikötőjének molója. A nyolcvanas évek közepén élmény volt motorcsónakkal átjönni ide, lapos part, egy öböl amiben középvíznél nagyokat úsztunk...ma alig felismerhető, a fák benőtték, s szárazon is van.
Itt partvédő kőszórásba botlunk, jó darabon őrzi a partot, ahol egy szivattyúház romjai hevernek, még egy árvíz és csak az emléke marad.
Hód rágta fákba botlunk, szó szerint. Blendi fogai rendben vannak az biztos! Kiérünk arra homokos fövenyre, ami ügyesen fotózva akár valami idilli hely benyomását kelti, nyáron sokan táboroznak itt. Középvíznél kb. 30-40 métert lehet besétálni mire méteres víz lesz, most érthető miért, az enyhe kanyar belső ívén rakott le anyagot a folyó gazdagon. A táj változatlan még néhány kilométeren át, csak a homok helyett sóder az alj, itt már Halásztelek alatt járunk.

A Kisgyár utca magasságában hatalmas sóderzátony terpeszkedik, immár félszigetet képezve. Megkerüljük a fákkal benőtt kőszórást, majd vagy 60 métert sétálunk száraz lábbal a folyóhoz. Megdöbbentő a látvány, majdhogynem közelebb vagyunk a túlparthoz, mint a mögöttünk lévőhöz. Innen a gáton jutunk el az M0-ás hoz.

A Hárosi-öböl bejárata.

A Hárosi-hídról megdöbbentő látvány fogad ! A Háros-sziget nemhogy félsziget, de egy keskeny vizes árkot leszámítva már az sem !
Lemegyünk persze, a fagyott talajon besétálunk bátran. Az öbölben csónakok és egy AN-2 naszád raboskodik, itt most egy ladik sem tudna kihajózni...

A Kis-Háros déli csúcsa.
A Kis-Háros félsziget déli végi a partról.

Meglátogatjuk a Kis-Háros ex-szigetet, amin már fényesre taposott ösvény vezet keresztül, több család éppen akkor is ott sétáltatta magát, s kutyáikat. Kezd lemenni a nap, a már-már olvadáshatáron lévő levegő hamar hűlni kezd. A vízügy lassú emelkedést jelez a vízszintben a következő időszakra.

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...