2017. január 29., vasárnap

Januári jeges összefoglaló


Az utóbbi években meglehetősen elszoktunk a valódi téli időjárástól. Talán éppen ezért volt oly sokak számára különleges a 2017. első havában érkező -20 Celsius fokot is elérő hőmérséklet. Akik a Duna partján élték meg ezt a januárt szinte rögvest feltették a kérdést: vajon idén befagy a Duna? 

Fehér Kati: a Szentendrei-sziget csúcsa 720 méter magasból (Index.hu)

Nem lőnénk le a poént, de valószínűnek tűnik, hogy a Duna a viszonylag hideg 2016-2017-es télen sem fagy már be. Az előrejelzések szerint februártól már enyhül a hideg és eltűnik a jég a folyóról. Januárban három héten keresztül 0 fokot ritkán meghaladó hőmérséklet és a kisvízi helyzet sem volt elég a folyószabályozás által felgyorsított folyónak a befagyáshoz. Bizonyos helyeken (pl.a szerb-horvát szakaszon) ugyan beállt a folyó, és időnként a folyó felszínének jelentős részét hatalmas kerek jégtáblák borították, de a XIX. századi híres jegesedésnek — amikor a két part között kocsival is lehetett közlekedni — nem volt esélye. 

Január hetedikétől kezdve érkeztek hírek az ország minden pontjáról, hogy úszó jégtáblák jelentek meg a Dunán. Másnap már országos hír volt, ennek köszönhetően a Dunai Szigetek blog is kapott jónéhány fényképet, melyek közül a legjobbakat most egyetlen bejegyzésbe összefűzve adnánk közre: 

Bereczky Bence: Zebegényben befagyott a mellékág. 2017.01.08.

Zirig Árpád: A Duna Verőcénél. 2017.01.08.

Szokolics György jégtörőjével a Luppa-sziget mellett. 2017.01.08.

Kállai Tibor: A Duna az érdi Kakukk-hegy tövében.

A helyzetre való tekintettel még az Indextől is kaptunk telefonon kérdéseket, ami szerkesztett változatban január 11-én jelent meg. Érdemes elolvasni ezt a cikket, mely akár itt a blogon is megjelenhetett volna.


Talán a legszebb képeket az európai Copernicus földmegfigyelési program optikai távérzékelő műholdja, a Sentinel-2A műhold készítette, amikor 2017.01.08.-án délelőtt 10:53-kor átrepült Magyarország felett. Így fest 800 kilométer magasságból a zajló Duna Budapesten és a Dunakanyarban. A részletesen is böngészhető képeken jól látszik, hogy annak ellenére, hogy számtalan jégtábla úszik a Dunán, a folyó mentén nagyon kevés helyen látunk beállt jeget. Esztergom alatt a sarkantyúk között, a szobi zátonyokon, a Zebegényi-sziget mellékágában, valamint a parthoz kapcsolt szigetek mellékágaiban volt elvi lehetőség a zavartalan dunai korcsolyázásra. Budapesten a Népsziget és a Hajógyári-sziget mellékágában képződött jég, valamint a Ráckevei-Duna teljes hosszán.


A part mentén befagyott Duna Alsógödön. 2017.01.14.

Zajlás a Dunán Alsógödön. 2017.01.29.

A januári jégzajlás egy kisvízi helyzetben zajlott. Budapesten a minimumot 2017.01.24. 06:00-kor mérték, ekkor 73 cm volt a vízállás. Mivel az Ínség-szikla Budapesten 90 cm környékén bukkan elő a Szabadság-híd tövében sok olvasónk felkereste a nevezetes helyszínt. 

Süle Zsolt: A kisvízi helyzet magyarországi indikátora, az Ínség-szikla. 2017.01.11.

Külön cikket is lehetett volna szentelni a drónos felvételek számára. Az interneten még az amatőr felvételek között is találni csodálatos filmeket. Érdemes keresgélni tehát, itt most mi kettőt választottunk ki: 


A második videó különlegességét adja a Széchenyi jégtörő bevetése a szerb-horvát határon, ahol a Duna beállása miatt a hatóságok magyar segítséget kértek. 



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...