2016. szeptember 17., szombat

Jókai nem Ada Kaleh-ről mintázta a Senki-szigetét


Nem nagyon találni olyan Ada Kaleh-ről szóló beszámolót, amely meg ne említené, hogy erről a helyről mintázta Jókai Mór az Arany ember c. regény Senki-szigetét, ahol Noémi éldegélt. Kedves történet ez, jobban mondva széles körben elterjedt városi legenda. Ami már csak azért is furcsa, mert azok számára, akik esetleg vették a fáradságot és kinyitott Al-Duna térképpel olvasták az idevágó fejezeteket nyilvánvaló, hogy semmi hasonlóság nincs sem elhelyezkedésben, sem pedig geomorfológiájában Ada Kaleh és a Senki-szigete között. 


A cikk eredetileg csak az Ada Kaleh - Senki-szigete körüli homályt szerette volna eloszlatni. Azonban tüzetesebben meg kell vizsgálnunk Jókai Mór könyvének első fejezeteit a Duna szempontjából, ugyanis valami nagyon nem stimmel a helyszínekkel.

1. Térugrások az Al-Dunán.

A történet a Vaskapu szorosban kezdődik, a szabályozás előtti félelmetes természeti viszonyok költői leírásával, a bóra és a pestis fenyegetésének árnyékában. Nem Ada Kaleh szigetével kezdődik a könyv, amely ekkor még török fennhatóság alatt állott és nem Orsovával, a nézőpont szerint legelső, vagy legutolsó magyarországi várossal. Első azonosítható pontunk a második fejezetben (A Szent Borbála és utasai) bukkan elő, a rózsaszín köntösű, fehér liliomot hordozó Szent Borbála hajóval egyetemben. Ogradena egykor két részből állt (Ó- és Új-O.) előbbi román utóbbi cseh népességű falu volt a Duna magyarországi partján, Orsovátol 10 kilométerre nyugatra. Ezt a települést ma már hiába keresnénk, Ada Kaleh szigettel együtt süllyesztették el román-szerb koprodukcióban.


Tímár Mihályék ezután a Tatalia-szorosban bukkannak fel újra a térképen, ahol egy elszabadult hajómalom rohant velük szemben a zúgókon. Ez a földrajzi név egyedül Jókai könyvében fordul elő, a hozzá megtévesztésig hasonlító Tachtalia-sziklapad az Al-Duna legdélibb kanyarulatához közel, a Grében-hegycsúcson fölül volt, melyet csak 1897-ben sikerült a hajózás számára biztonságossá tenni. 
...Egyike a legnevezetesebb örvényeknek, miket folyamóriások képeznek. Minden hajóstérképen meg van jelölve ez a hely, két, egymással szemközt irányzott meghajló nyíllal. Jaj a járműnek, amelyik e nyilak irányába beletéved: az óriási örvénytölcsér körül úgy habzik a vízár, mintha tűzkatlan forralná, s a rétes alakú körforgó ölnyi mélyedéssel tűnik ki a hullám közül. Ez örvény százhúsz lábnyi mélységet vájt a sziklában, s amit e mély sírba leragad magával, azt ember nem szedi többet össze, s ha ember volt, dolga lesz vele a feltámadásnak!
A Tachtalia és Izlás zúgóin nem csak a folyó örvénylik veszélyesen, a regény földrajzi pontjai is elkezdenek összezavarodni:
Perigrada sziklaszigetet két ágban folyja körül a Duna. A szerb part felőli ág az, melyen a terhes hajók fölfelé mehetnek a Dunán. Ez a kényelmesebb, biztosabb és olcsóbb út, mert itt még felényi vontatóerővel lehet a hajót előremozdítani. A román part mentében szintén van a parti sziklák hosszában egy oly keskeny sziklaárok vágva, hogy egy hajó éppen elfér benne; de már itt ökrökkel lehet csak a hajót vontatni, s néha százhúszat is eléje fognak. A Duna másik ága a Perigrada-sziget túlfelén meg egy éppen keresztben álló kisebb sziget által szoríttatik össze. Ennek a neve Reszkivál. (Jelenleg ez a sziget már félig fel van vettetve; történetünk idejében még egészen megvolt.) E két sziget okozta szoroson nyílsebességgel rohan át a folyam; e szoroson felül pedig szélesen elterülve, a két sziklafal közét mint egy nagy tó tölti be.
A Perigrada-szirt és a Reszkivál-sziget a Vaskapu-szorosban található, már Magyarországon kívül, Orsova alatt. Semmiképpen sem lehet a Tachtalia-szorosnál, mely a Grében felett van, a Vaskaputól légvonalban 40 kilométerre, folyásirányban felfelé.

A Prigrada-szirt és a Vaskapu-csatorna

A regényben található egy újabb képzavar, ami akár lehetne a szocialista irodalomhamisítás maradványa:
Ez az átjárás arra való, hogy a szerb partról át lehessen menni a terhes hajóval a romániai part sziklacsatornájába.
Mivel történetünk az 1820-as években játszódik, a Románia nevű államalakulat még a könyv kiadása idején (1872) is csak 10 éves volt, és még 48 évet kellett volna várnia, hogy a Krassó-Szörény vármegyében található Tachtalia bal partja hozzá tartozzon, joggal feltételezhetjük, hogy itt valami komoly tévedés lehet. 

Az összetört hajómalom a fehér cica halála árán végül segített lerázni a török ágyúnaszádot. Miután túlélték a sziklaszorost, a bórát, lerázták az üldözőiket egy érdekes térugrás után újra a Vaskapu-szorosban találjuk hőseinket, ahogy közelednek Orsova városa felé, amelyet a regény kezdete előtt már el kellett hagyniuk: 
S amint a kettős sziklafal széttágult, a sötét boltozat is eltűnt a magasból. A bóra, amily gyorsan hozta, oly gyorsan tovakorbácsolta a barna fergeteget, s az utazók előtt egyszerre kitárult a gyönyörű Cserna-völgy. A két part hegyei szőlőkkel, gyümölcsligetekkel fedve a tetőig; az alkonynap melegítette zöld távolban fehér házak, karcsú tornyok, pirosra festett tetőkkel, s átlátszó kristályesőcseppeken keresztül tündökölt a szivárvány. A Duna megszűnt félelmes lenni; méltóságos terjedelmében foglalta el ismét a megillető medret, s a nyugat felé elterülő zafírkék víztükörben meglátszott az utazók előtt a szigetre épült Orsova.
A földrajzos itt vakargatja a fejét; vajon mit akarhatott ezzel a költő mondani? Elképzelhető, hogy Jókai a bevezető szakaszban leírt Ogradenát és a Tachtaliát Szvinicával együtt a Cserna-patak torkolata alá helyezte a tulajdonképpeni Vaskapu-szorosba? Néhány településnév ezzel mindenképpen ellentmond, de például Szkela Gládova falu valóban Turnu Severin mellett található:
Ezt az utóbbi csatornát egész hosszában folytonos sziklapad zárja el a nagy Dunától, s belemenni csak Szvinicánál lehet, kijönni belőle csak Szkela Gládovánál.
Szvinica azonban a Tachtalia-sziklapadtól délre. Nagyon nehéz elképzelni, hogy Jókainak ne lett volna egy komolyabb földrajzi atlasza a dolgozószobájában. Éppen ezért kissé érthetetlen a cselekmény térbeli ugráltatása, hiszen nem feltételezhette az olvasóközönségről, hogy ennyire nem ismerik az Al-Dunát és egyikük sem jön rá a turpisságra.

A "szigetre épült" Orsova ugyancsak képzavar. Orsova település a bal parton épült, nem a szigeten, bár ezt a következő fejezetben Jókai maga pontosítja:
Az új-orsovai sziget erőssége még a töröké.[...] A kiindulás egész csendben történt, az új-orsovai szigeterődben hangzottak a török őrszemek hosszan vont kiáltásai a sáncfalakról.
Ez az Új-Orsova pedig nem más, mint Ada Kaleh, a Senki-szigetének állítólagos ihletője, melyre a szerző ezt a két mondatot vesztegette a regényben összesen.

Sziklazátony az Al-Dunán (fortepan.hu no.86894)

Aztán szereplőink Orsovát elhagyva ismét Ogradenánál járva böngészik Traianus császár tábláját a Kazán-szoros bejáratánál. 
Mikor a nagy Sterbec hegytető a szerb parton eltűnik, következik ismét egy új sziklafolyosó, mely a Dunát ötszáztíz lábnyi mederbe szorítja össze. E bércfolyosó neve a „Kaszán”. Kétháromezer lábnyi meredek sziklafalak mind a két oldalon, miknek kanyarulatai opálszín ködökbe mélyednek el. Az egyik meredek fal oldalából ezerlábnyi magasról esik alá egy barlangból kilövellő patak, mint vékony ezüstsugár, mely köddé törve ér alá, mire a Dunába jut. A két sziklafal szakadatlan; csak egy helyen válik kétfelé a bérc, s az alpesi völgyborongásból e szakadékon át egy virányos táj dereng keresztül, a távolban egy karcsú fehér toronnyal. Az ott Dubova tornya, az ott Magyarország.
Dubova valóban Magyarország volt, Dunatölgyes néven, de már Orsova és Ogradena is, tehát felesleges volt hozzátenni, hogy az ott Magyarország. Hőseink a kazán-szoros után elhagyják a Veteráni-barlangot, a Klisszura-szurdokát, a Babakáj-sziklát, majd Galambóc várát. Galambóc várát valószínűleg csak messziről láthatták, mert a Babakáj-szikla az Ómoldovai-sziget másik mellékágában található.

Az Al-Dunai térgörbületet amúgy egyszerűen ki lehetne egyenesíteni pl. ha Ogradena helyett Turnu Severin, vagy Kladovo szerepelne, ha a Tachtalia-sziklapad helyett szimplán Vaskapu-szorost ír a szerző. De most már valószínűleg örökre így marad. Lépjünk is tovább az Ada Kaleh ihlette Senki-sziget témakörhöz!


2. Miért nem Ada Kaleh?
Három nap telt bele, hogy a hajó eljutott odáig, ahol a Morava a Dunába szakad. A folyam torkolatánál fekszik Szendrő. Ennek a harminchat tornyán is sokszor lobogott majd a Szűz Máriá-s, majd a félholdas zászló, s barna körfalait mindenféle nemzet vére festé.
Szendrő vára alatt a szél miatt kénytelenek megállni, de kapóra jön egy dunai sziget, melynek déli mellékága szélárnyékot és továbbhaladást biztosíthat főhőseink számára:
A hajó előtt áll az osztrovai sziget; abból egy hosszú, hegyes földnyelv nyúlik be a Dunába, északi oldala meredek és szakadékos, roppant, ős vénségű fűzfákkal benőve. A feladat az, hogy annak a szigetnek arra a déli oldalára lehessen eljutni a hajóval, ahol azután a Szent Borbála mind az északi széltől ment kikötőben védve megpihenhet, mind az emberi kíváncsi szemektől eltakarva marad. Mert az a szélesebb ága a Dunának, mely Szerbia felé övezi a szigetet, nincs a hajójárás útjában, tele van az zátonyokkal és „kopaszokkal”. 
A Temes-sziget a II. katonai felmérésen.

Ennél a pontnál a földrajzos ismét vakarja a fejét és bajsza alatt mormog: de hát az Osztrovó-sziget, magyar nevén a Temes-sziget mellett hőseinknek már el kellett haladnia Szendrő felé. Felső csúcsa ugyanis Szendrő és a Morava-folyó torkolata alatt található körülbelül 12 kilométerrel. Az alsó csúcsa pedig további 20 kilométerre van, visszafelé, az Al-Duna irányában. Mondjuk úgy, Jókai ennél a fejezetnél nem pillantott a térképre.

Elérkeztünk tehát a legendás Senki-szigetéhez, melyet az író egyértelműen nem a Vaskapu-szorosba, hanem a Magyarországhoz tartozó Temes-sziget és a törökök által megszállt Szerbia közé képzelt el. Ez a mellékág ma már csak nyomokban van meg. Nem is gondolnánk, de ezt is a Vaskapu I. erőmű építése számolta fel. A szigeteket általában elárasztották, de ezt a Temes-szigettel nem lehetett megtenni, mert értékes szántóföldek borították, továbbá volt rajta egy szerb lakosságú település is, mely a szigetről kapta nevét (Osztrovó, magyarul Temessziget). Így hát egy töltést építettek rajta keresztül, hogy a tározó megemelt vizétől biztonságban legyenek az immár jugoszláv javak. Jókai a sziget kialakulásának is szentel egy komolyabb részt, ezt már elemezgettük itt a blogon. A leírásból egyértelműen kiderül, hogy ezt a szigetet egy kanyarogva feltöltő, részben alsószakasz jellegű vízfolyás építette, nem pedig a Vaskapuban sziklapadok között örvénylő Duna.
A járt Duna-ágat elhagyta, ahol legalább ősromok jöttek eléje, ahol találkozott más hajókkal, ahol hosszú sorban álló malmok kelepeltek útjában, s ahelyett kitért a járatlan Duna-ág öblébe, ahol jobbról elfedi egy hosszú, kietlen sziget, melyet csupa nyár- és fűzfa látszik belepni; sehol egy emberi lak a partján, balról pedig a Duna vize egy sötét nádasban látszik elenyészni, melynek egy foltján emelkedik csak ki valami szárazföldet jelző növényzet: magasra felnyúlt ezüstlevelű nyárfák.


Tímár Mihály élelemszerző útján rálel egy kis kunyhóra és az őslakos édesanyára és leányára, akik a sziget történetét is elmesélik neki:
Szegény férjem sokat beszélt egy kis szigetről, melyet ötven év óta alkotott a Duna az Osztrova-sziget melletti nádasban. Ő vadászni járt oda őszi napokban, s sokat emlegetett egy odvas sziklát, melyben zivatar elől meghúzta magát. Azt mondá, hogy ez a sziget senkié. A Duna építette - senkinek. Semmi kormánynak sincs még róla tudomása; egyik országnak sincs még joga azt a maga területéhez számítani. Ott nem szánt, nem vet senki. Föld, fa, fű senkié. Ha senkié, hát miért ne foglalhatnám én el? Elkérem azt az Istentől. Elkérem a Dunától.
És szóba kerül a kényes helyzet is, amely a sziget ismeretlenségéből adódik:
Nem kell tőle egyéb, mint hírüladni vagy Bécsben, vagy Sztambulban, hogy itt egy új terület van a Dunán, s azzal mi semmivé vagyunk téve. Senki e vidéken el nem fog árulni bennünket soha, egyedül ő. De én el vagyok készülve mindenre. Hogy ez a sziget létezik, annak egyedüli oka ez a szikla itt a sziget ormán. Ez tartóztatja fel a Duna-ág kanyarulatát. - Egy évben, mikor a törökök verekedtek a szerb Milossal, szerb csempészek három láda lőport rejtettek el e sziget rekettyebokrai között. Azután sohasem jött azokért senki. Talán elfogták, meg is ölték azokat, akik a lőport ide rejték. Én rátaláltam. Idehoztam e nagy szikla legmélyebb üregébe. - Uram! - Ha e szigetből, mely most senkié, engem ki akarnak űzni, én e lőporba kanócot vetek, a sziklát mindnyájunkkal együtt a levegőbe röpítem, s a következő tavasszal, a jégzajlás után nem fogja senki e szigetnek még csak nyomát sem találni itten!
Az Arany ember könyv alapján tehát Ada Kaleh és a Senki-szigete között párhuzamot vonni nem nagyon lehet. A Senki-szigete egy tipikus alluviális sziget, lassan folydogáló ágakkal, nádassal, sűrű vegetációval, hegyeket legfeljebb a távolban lehetne látni, ha a szerző írna róluk. Lakónépesség nincs rajta, éppenhogy egy fél családot el tud tartani. Ezzel szemben Ada Kaleh egy pezsgő település, amely az egész szigetet elfoglalja, hatalmas erőddel, iparral, mezőgazdasággal, katonasággal, hajójárattal a magyar part irányába. Egyetlen jellemzőjük hasonlít, a nemzetközi jog szerint nem tartoznak semelyik parton lévő államhoz sem. Csak a regény elkészülte után (1878-ban, a berlini kongresszust követően) száll itt partra néhány osztrák-magyar rendfenntartó, de a bekebelezés csak 1913-ban történik meg.

Sokkal valószínűbb, hogy Jókai a szűkebb pátriájából vette az ihletet. Egy olyan Duna menti város, olyan dunai szigetéről, melyen maga is birtokos volt. Ez pedig nem más, mint az első olyan földdarab Magyarországon, ahol Erzsébet királyné lába először érintette a magyar földet; a komáromi Erzsébet-sziget. A gyümölcsösök és zöldségeskertek között megbúvó nyaralók sokkal inkább felidézik a senki-szigeti idillt.


3. De vajon létezett-e a valóságban a Senki-szigete?

A III. katonai felmérés 13 valódi szigetet jelöl a Temes-sziget mellékágában a szerb határ mentén. Közülük 10 Magyarországhoz, 3 pedig Szerbiához tartozott (ezeket mind a sziget alsó csúcsánál találjuk). További három egykori sziget körvonala is látszik, ezek többé-kevésbé a Temes-szigethez forrtak. Az itt felsorolt szigetek közül ötnek volt neve; Valicka, Sugavica, Mali Spil, Sredo Potniak és Perina. Jókai talán éppen a hely zegzugossága miatt választotta regénye helyszínéül ezt a tájat. Itt nyugodtan el lehetett tüntetni a világ szeme elől Noémit és édesanyját. A közeli szerb part, a később szocialista iparvárossá fejlesztett Kostolac felé egyszerűbb volt a kapcsolattartás. A magyar parton széles ártér és a hatalmas Deliblát homokbuckái akadályozták az emberi megtelepedést.

Ha ma valaki a Temes-sziget mellett keresné a Senki-szigetét és a sziklát gondban lenne. Folyóágaknak már alig maradt nyoma, egy-egy mélyebb területen felnőtt erdősáv emlékeztet a kanyarulatokra. Az iparosítás is alaposan rányomta a bélyegét a tájra, a kostolaci hőerőmű hűtővízcsatornája középen kettévágta az Osztrovót. Nemhogy mi, még Noémi sem ismerne rá arra a paradicsomra, ahol annak idején felnőtt.

A könyv: http://mek.oszk.hu/00600/00688/html/
A térkép: http://dunaiszigetek.blogspot.hu/2013/03/keziratos-helyszinrajz-az-al-dunarol.html

2016. szeptember 10., szombat

Indul az Év Dunai Szigete 2016. szavazás jelöltállítása!


A Dunai Szigetek kormánya szeptembertől 7,5 milliárd forintból plakát és médiaoffenzívát indít az Év Dunai Szigete szavazás népszerűsítése és ismeretterjesztés céljából. :) 


Mivel az utóbbi két szavazás polgárháborúhoz közeli helyzetben zajlott, kérjük kedves olvasóinkat vegyék figyelembe, hogy ez a szavazás nem országos politikai népszavazás, hanem egy természettudományos blog díja, amelyet nem is emberek, közösségek, települések, hanem dunai szigetek kapnak. 

A selejtezőre lehet nevezni az előző évek nyerteseit is, de az biztos, hogy a végső szavazáson nem vehetnek majd részt. Ennek oka egyszerű, eddig csak a Dunakanyar nyert. Ideje hagyni másokat is nyerni, hiszen több száz létező és már eltűnt érdekes sziget található a Dunán, amelyek érdemesek arra, hogy az ország megismerje őket. De melyik szigetet lehet nevezni? Bármelyiket, ami a Dunán van/volt. Lehet nevezni valódi dunai szigeteket, amelyeket minden oldalról víz veszi körül (pl. Margisziget), lehet nevezni parthoz csatolt szigeteket (Pl. Kádár-sziget), és olyanokat is, amelyek már csak a nevükben szigetek vagy csak nagyon rövid ideig voltak azok (Pl. Imsós). Ihletért bátran lehet fordulni a blog jobb oldalon található címkéihez!

A nevezett szigetek közül olvasóink választhatják ki egy selejtezőn,  melyik kettő legyen ott a döntőben a blog nevezettjével kiegészülve (ez utóbbi csak a végső szavazás napján derül ki, de aki figyelemmel kísérte a idén blogot nem fog meglepődni). Tavalyi jelöltünk, a Nagy-Sziga-sziget, alias Liberland csúfosan leszerepelt, idén mindenképpen jobb eredményben reménykedünk!

A nevezett szigetek közti selejtező október 5-től október 12-ig tart majd. Október 13-tól pedig december 31-ig tart majd a "nagy" szavazás a három továbbjutóra. Eredményhirdetés hagyományosan az évzáró bejegyzésben várható.

Szigetet nevezni lehet ehhez a bejegyzéshez fűzött kommentben, vagy a facebook oldalunkon. Külön vállveregetés jár azért ha valaki hajlandó meg is indokolja a nevezettjét, esetleg az alábbi linken készít nekünk egy szép kék plakátot!


Eddig már háromszor osztottuk ki az "Év Dunai Szigete" megtisztelő címet, valahogy mindig a Dunakanyar nyert. Vajon idén is így lesz?


2016. ???

2016. szeptember 6., kedd

Hol is van pontosan a Süttői-sziget?


A kérdés koránt sem olyan egyszerű, mint elsőre tűnne!


Mivel Süttő település Magyarországon található gondolhatnánk, hogy a hasonló nevű sziget is Magyarországon van. Így tudja pl. a wikimapia és még egy pár internetes honlap, amely valószínűleg az előbbiről vette az információt. A wikimapia ráadásul hibás helyen jelöli a Süttői-szigetet, ami már csak azért is kártékony, mert az ember hajlandó bármit elhinni, ha a wiki- előtagot ott látja forrásként. Mivel a Süttői-sziget elhelyezkedése több érdekes földrajzi problémát is felvet, ideje, hogy tisztába tegyük a szigettel kapcsolatos tévedéseket.

1. ábra Még csak Süttői-zátony. (mapire.eu) 

Az igazság az, hogy a Süttői-sziget Szlovákiában található, a Duna kellős közepén, bár a magyar oldalhoz valamivel közelebb. 1920-ig tartozott Magyarországhoz, majd 1938-1945 között ismét, az I. bécsi döntésnek köszönhetően. De miért került annak idején Csehszlovákiához, ha a magyar oldalhoz van közelebb? 

2. ábra Szabályozási művek 1930-ban

A Süttői-sziget elvesztését nyugodtan rá lehet írni a folyószabályozási mérnökök számlájára. Még olcsón meg is úsznák; a számlájukon csak két sziget; a Süttői- és a Nyergesújfalusi- szerepelne. Azonban ne feltételezzünk szándékosságot, a sodorvonal kialakítása még bőven az Osztrák-Magyar Monarchia idején történt. 1896 környékén értek el a folyó szabályozó mérnökök a Gerecse északi lábához a Szigetköz irányából. Ekkoriban a Süttői-szigetet még csupán zátonyként említették a térképek (1. ábra). 1898-ban már megvolt a Neszmélyi-Felső-sziget elzárása, ezt követte a Dunaradványi-, majd a Dunamocsi-szigeti kőszórás. Még az első világháború előtt elkészült az a szabályozási mű, mely Dunamocs falu partjától indult és ívesen követte az északi partot 1,8 kilométer hosszan. Felső harmadánál egy keresztgát is erősítette, így leginkább egy hatalmas T-sarkantyúhoz hasonlított a létesítmény. 

3. ábra Kisvíz 1969. november 12. (fentrol.hu)

Érdekes módon a dunamocsi partról induló kőszórás nem a zátony külső oldalát kapcsolta a parthoz, hanem tőle 100-120 méterrel beljebb végződött el. A mérnökök úgy gondolkodhattak, hogy a hajóknak elég lesz a 750-ról 470 méterre összeszorított meder, azt a kicsi zátonyt majd úgyis elhordja majd az útból a Duna. Végül mégsem így történt, sőt a zátony először egy hosszú, vékony szigetté alakult, majd fokozatosan meghízott a ma is látható orsó formára. 

4. ábra A Süttői-sziget 2006-ban (googleearth)

A keresztgát és a párhuzammű által elzárt (cseh)szlovák oldalon folyamatos volt a feltöltődés, az 1969-es légifotón (3. ábra) a belső ív mentén mindenhol folytonos kavicszátonyt találunk, melyen néhol vízáramlás nyomai fedezhetők fel. Az évek során ugyanis a kőszórás koronaszintje változott, hol megsüllyedt a meder, hol a jég, az uszadék, vagy a lakosság bontotta meg. A keresztgát part felőli végén pedig a Duna talált magának utat, egy új medret vájva magának. Mindebből középvíz felett természetesen semmi sem látszódott, csak a szigetté fejlődött süttői zátonyon felnőtt erdő. 

5. ábra A Süttői-sziget 2011-ben (googleearth)

Kezdetben az alig pár méteres szigetecske (1930 előtti állapot - 2. ábra) folyásirányban hízott meg a mai hosszára, de ez a még csupán három fányi széles volt. 1969-ben még ez az állapot látható, később a '80-as évektől kezdett a sziget felőli oldalán beerdősülni a zátony. Ez a folyamat jelenleg is tart, mostanában a sziget szélessége kb. 110 méter a legszélesebb pontján. A sziget szélesedésével párhuzamosan a felső szigetcsúcson található zátony feldarabolódott és egy 55 méter széles meder képződött a sziget és a kőszórás között. A zátony pusztulásának állít emléket a sziget csúcsánál található kiszáradt fatörzs. Ez a fa éppen az újonnan létrejött meder kellős közepén található. 
A 4. és 5. ábra tanúsága szerint valamikor 2006 és 2011 között szlovák kotrógépek kitisztították a keresztgát mögötti szakaszt, eltüntetve ezzel a 2006-os képen látható fás szigetkezdeményt. 

Kiszáradt fa az elmosódott zátonyon

A korábban egységes mederforma tehát egy különálló szigetre és zátonyra szakadt, előbbi a horgászok, utóbbi a vízimadarak kedvelt helye. Amikor a zátony éppen nem látszik ki  a madarak a kőszórásokat veszik birtokba (mint teszik azt éppen a kezdőképen). Komáromban mért 200 centiméteres vízállásnál (2016. augusztus 25. kora délután) a zátonynak éppenhogy kilátszik a teteje, az alábbi képen a sirályok jelzik pontos helyét. A kőszórás esetleges képet mutat ilyenkor, a keresztgátból két kőkupac látszódik ki. Valószínűleg a megnyitott gát anyagát rakták le a két szélén kupacokban, közöttük igen erősen áramlik a víz, mögöttük, a csendesebb szakaszon kellemes, strandolásra alkalmas homokzátonyt épít. A párhuzammű ugyancsak foghíjas, sok helyütt ennél a vízállásnál nem is bukkan elő, máshol pedig akár fél méter magasan emelkedik ki a madarak nagy örömére. 

Liba Sirálysor

A Süttői-sziget valódi dunai sziget, azaz az év minden napján hajó kell a megközelítéséhez. 
Nagyon erősen aszimmetrikus keresztmetszettel rendelkezik. A hajózó oldalon végig hatalmas terméskő-tömbök biztosítják a partot az elmosódás ellen. Mondjuk nem sok sikerrel, mert a felettük növő fák mindegyikének alá van mosva a gyökere. Egy komolyabb szélvihar bármikor kidöntheti ezeket. Indokolt is ez a kőszórás, hiszen a Duna meder itt nagyon összeszűkül és felgyorsul a sodrása.

A sziget meredek oldala, háttérben a Dunamocsi-sziget

Ezzel ellentétben a "szlovák" oldal lapos, apró kaviccsal és homokkal borított, lassan mélyülő part. Folyamatosan épül, vándorol, a kavics még nincs megkötve, de a fűzfák már szemet vetettek erre a részre is. Míg a sziget felső lassan pusztul, ez a rész épül, azaz a Süttői-sziget lassan vándorol a dunamocsi oldal felé. 

A Süttői-sziget épülő, szlovák oldala

Itt vissza is kanyarodhatunk a címben feltett kérdéshez. Hol található a Süttői-sziget? 
Szlovákiában, közigazgatásilag Dunamocs település része. 
Ezzel szemben a Dunamocsi-sziget, mely a neszmélyi öblözet utolsó szigeteként a Radványi-szigethez csatoltak Süttő határán belül található. A történelem itt egy érdekes földrajzi-névbeli változást okozott. Más, ehhez hasonló példát nem is tudnék mondani.  

Mivel nem lehetetlen, hogy a Süttői-sziget is nevezett lesz a 2016. év dunai szigete versenyben készült egy éppen aktuális plakát a közelgő szavazásra. 




2016. szeptember 3., szombat

Egy varászlatos sziget Neszmélyen


Valószínűleg minden folyóparti embernek megvan a kedvenc helye a Dunán. Vízitúrázóknak, horgászoknak, strandolóknak, vidéki nyugdíjasoknak és városi fiataloknak egyaránt. A Dunai Szigetek blog számtalan kedves helye mellett Neszmély határában rábukkant egy varázslatos szigetecskére egy mellékágelzáró kőszórás tövében. 


Neszmély alatti kilométer szélességű medertágulatban négy nagy sziget épült fel a folyó hordalékából; a Neszmélyi-Alsó-, a Neszmélyi-fölső-, a Radványi-, és a (Duna)Mocsi-sziget. Közülük az utolsó három közrefogta a legelsőt, mely a parthoz legközelebb feküdt. Ezt a három szigetet később a XIX. századi folyószabályozás kötözte össze egy-egy kőszórással, hogy a fő sodorvonal a mostani szlovák oldalhoz közeledjen. Ezzel létrejött Magyarország egyik leghosszabb félszigete, közel 6 kilométeres hosszával lehagyja a Tihanyi-félszigetet is. A hatalmas belső öbölben (Belső-Duna) középvíz alatt megszűnt a vízáramlás és felülről elkezdett feltöltődni a meder. 


Az elmúlt években azonban mintha megszűnt volna félsziget-jelleg. A Neszmélyi-Felső-, és a Radványi-sziget között egy 10-15 méter széles átmetszés készült, de a Radványi- és a Mocsi-sziget között is van vízáramlás a kőszóráson keresztül - legalábbis Komáromban mért 200 cm-es vízállásnál. Így ki lehet jelenteni, hogy a Radványi- és a Mocsi-sziget a "valódi" dunai szigetek nem túl népes családjához tartozik. Az átmetszés pontos időpontja nem ismert, de valószínűleg 2010 utáni. Célja a mellékág vízutánpótlásának biztosítása. Felmerülhet a jogos kérdés, hogy miért nem legfelül, az 1750-es fkm-nél a Felső-sziget csúcsán történt meg az átvágás, hiszen a szigetet a parthoz kapcsoló keresztgát is át van metszve. A válasz viszonylag egyszerű: azért, mert ezen a szakaszon található a Neszmélyi Hajóskanzen, ahol a muzeális hajókat ringató víz jobb ha nem áramlik. Már az áradások és a kisvizek is alaposan megnehezítik a skanzen működését. 


Visszatérve a Radványi-szigeten található elzáráshoz, komáromi 200 cm-es vízállásnál az átmetszésen körülbelül a Zagyva folyó vízhozamával egyenlő vízmennyiség árad be a mellékágba. A két víztest közti 0,4-0,5 méteres szintkülönbség olyan esést alakít ki, melyen vízi járművel lehetetlen alulról áthaladni, de felülről is nagyon kockázatos az örvények miatt. 

A nagyobbik átfolyás

Létezik egy másik, valamivel kisebb, de hasonló esésű átfolyás is közvetlenül a sziget csúcsánál, ahol a kőszórás elvégződik. E két átfolyás határolja le két oldalról azt a 45 méter hosszú, 15 méter széles, varázslatos szigetecskét, mely mai bejegyzésünk ihletője. Neve egyelőre nincsen.

A kisebbik átfolyás

A hely különlegességét a sokféleség garantálja. A sziget tulajdonképpen a mellékágban található és egy laza, mozgó sóderdomb kapcsolja a zárás egyenes kőszórásához. Rajta alig néhány fa nő, de ezek a fák magasak, így a belső öblöcskét teljesen elválasztják a mellékágtól. A sziget északi végénél található a kisebb átfolyás, de ettől még az öblöcske vize csendes állóvíz, remek hely horgászni. A mellékág oldalán már nagyobb a vízáramlás, a kőszórás átvágása és az átzúduló víztömeg még itt is érezteti hatását. 

Balra a szigetecske, jobbra a kőszórás vonala

A zárás túlsó oldalán, a Radványi-sziget csúcsánál egy másik, kisebb sziget található, kiterjedt kavicszátonnyal nyugati irányban. 200 cm-es vízállásnál a zátonyt bokától combig érő víz borítja, áttetsző vizében halrajok cikáznak. A zátonyon nőtt szigetet egy mély átvágás választja el a Radványi-szigettől, amely kivezet keresztben a főághoz. Felülről láthatatlan, az ártéri erdő összeborul felette. E csatorna kenuval, kajakkal is járható, bár mindössze 3 méter széles. Az itt beáramló víz egyesül a zátonyon átbukó vízzel és a kisebbik átmetszésen keresztül ömlik be a mellékágba. Nagyobb kövek miatt ez az átfolyás sem járható vízi járművel, de szerencsére könnyen át lehet emelni itt a hajókat. Ez a rész ugyancsak remek horgászhely.

A csatorna

Ha valaki el szeretne látogatni erre a szigetre érdemes figyelni a vízállásjelentést, mert a kikötésre alkalmas, a kőszóráshoz kapcsolódó kavicszátony alig néhány négyzetméteres. Egy kisebb család éppen elfér rajta. Magasabb vízállásnál eltűnik, alacsonyabb vízállásnál pedig a különleges átfolyások, vizes helyek tűnnek el. 

Pontos elhelyezkedése:  47°44'43.30"É,  18°23'0.24"K

2016. augusztus 22., hétfő

Zöld labirintus Bölcskén


Dunaföldvár és Bölcske között a Mezőföld éles peremmel szakad le a Dunára. A szinte függőleges löszfal teteje magasabban van, mint ameddig a Duna partján növő fák felérnek. Ez az alámosott partszakasz nem is olyan rég még folyópart volt, azonban a folyószabályozás révén a meder ma már keletebbre helyeződött át. Főként azért, nehogy még több leomoljon a partból. A szabályozás során felszámolt szigetek helyén összefüggő erdő nőtt, mely eséllyel pályázhatna a legáthatolhatatlanabb dunai ártér címre.

Ajánlott térkép


2016. augusztus 18-án délelőtt és kora délután Dunaföldváron mért 72-67 centiméteres apadó vízállásnál a bölcskei szigetek egy hatalmas ártéri labirintust alkottak, pocsolyákkal, tocsogókkal, átfolyásokkal. Sokszor kellett visszafordulni, ugyanis a földút előbb ösvénnyé szűkült, majd az ösvény csapássá, hogy az aztán eltűnjön egy mellig érő csalánosban, vagy uszadékfák tömkelege alatt. 


Már az is kihívás, hogy térkép nélkül lejussunk a Duna-partra. Bölcskén sok utca vezet a Duna felé, de ezek többsége elvégződik az ártéri rengetegben és csak kettő vezet el magához a folyóhoz. Az egyik ilyen az Iskola utca, amely keresztezi az Öreg-sziget egykori mellékágát. Száraz időben észre sem lehetne venni, ugyanis egy erdőn áthaladva a sziget elveszik a szántóföldek alatt. Alakját csak a mederben nőtt erdő rajzolja ki, melynek mélyebb részein az összegyűlő esővíz idézi meg a régi komoly Duna-ág emlékét. Az Öreg-szigetről nem nagyon lehet átjutni a Nagy-Duna partjára, legfeljebb a szántóföldeken keresztül. A felé induló földutak magányos épületekig vezetnek csak, onnan nincsen út tovább. Más kivezető utat kell keresni a labirintusból.


Aki a Dunához szeretne lejutni az Alsó-, de inkább a Felső-Rév utcán induljon el. Ugyan nem a révhez vezet, hanem a helyi horgászegyesület házához, ahol már zölden csillog a Duna egyik holtága. Keresztül kell menni az árvízvédelmi töltésen, amely pár száz méterrel balra létjogosultságát veszti a Földvár felé tartó magaspart miatt. Itt a csónakkikötőtől délre lehet kijutni a Nagy-Dunához, ahol ha élesen balra kanyarodnánk a legdélebbi szigetcsúcs után a mélyben megtalálhatnánk a bölcskei római erődöt. Ez az erőd, amely román uszályt is lékelt már eredetileg a túlsó parton épült, csak a folyó mederváltozásai során került a Duna kellős közepére. Az innen származó másodlagos építőanyagot; oltárokat és sírköveket a bölcskei katolikus templom kertjében állították ki. 


Kedvező vízállásnál a kikötőtől további két irány nyílik meg a csónakok előtt, egy északi és egy keleti irányba. Mindkettő erősen záródott medren keresztül. De akármelyik utat választjuk e kettő közül a víz mindenütt állni fog a hatalmas, mintegy fél kilométer hosszú mellékágelzáró gát miatt. A feliaszapolódás mértékéről árulkodik, hogy a gáttól északra 10%, tőle délre 50% nyílt vízfelület maradt meg. 


A gáton a látogatás ideje alatt volt vízáramlás. Ám ugyancsak össze-vissza folyt rajta a víz. Az utánpótlás egy sűrű, fiatal fűzesen keresztül érkezett, majd a gáton vezető kocsiúton keresztül folyt át a tőle nyugatabbra eső szabad vízfelszínű mederbe. Azaz ez a víz maradt az északi oldalon. Mivel a gátat szerencsére itt is megbontották, a víz egy másik része ezen a résen át a déli öbölbe csordogált. 


A gáton vezető kocsiút lassan ösvényre váltott, a sarjerdőben pedig megjelentek már idősebb fák is, amelyeket teljesen beborított a liános futónövényzet. Teljesen olyan érzés volt mintha egy őserdőben járna az ember, ezt az érzést különösen felerősítette a szúnyogok lerázhatatlan felhője. A kedvükért a harmincakárhány fokban célszerű volt hosszú ujjú pulóverben közlekedni. A keresztgát szigeti oldalának déli tövében a kezdőképen látható fennmaradt apró mocsárrét bújik meg, sárga nőszirmokkal, békalencsével és egy apró fokkal a holtág irányába. Talán ha harminc centi víz boríthatta, ennyi apadás és az egész elveszik, kiszárad újra. Még pár lépés az erdőben és már át is értünk Tolna megyéből Bács-Kiskunba. A folyami hordaléklerakódás és a szigetképződés ugyanis igen kevés tekintettel van a közigazgatási határokra. 


Egy réten az ösvény is elveszett, a mellig érő kórók és csalán között valahogy sikerült egy uszadékfával és szeméttel beborított ártéri erdőn keresztül kiérni a Nagy-Dunához. Mivel itt a legszélső fák még bőven vízben álltak nagyon nehéz volt a közlekedés. A Földvár és Bölcske között leszórt 10 sarkantyú miatt nagyon erőteljes a feliszapolódás a dunántúli parton, de ez védi meg a löszparti gazdák földjét az elfogyástól. A part mentén, az uszadékfák között egészen változatos szemét-típusokkal lehet találkozni, van itt villany égő, papucs, cumi, szteroidos flakon, a legszebb talán az ártéri élet változatosságát bemutató vécéülőke volt:


Bölcske zöld labirintusában nagyon könnyen el lehetett különíteni azokat a holtágakat, amelyek kapcsolatban vannak a főággal és azokat, amelyek nem. A fákra rajzolt iszapréteg kijelölte a legutóbbi árhullám magasságát, ez néhány esős napon keresztül még látható lesz, utána a jelek a feltöltődő medret fogják tovább emelni. 


Nem csak a folyószabályozás okolható a holtágak feliszapolódásáért. Közvetlenül a magaspart alatt húzódó medret a csapadékvíz is töltögeti időről-időre. Néhány helyen a meredek löszpart ugyanis kicsorbult, löszmélyutak futnak le a Duna irányába. Az itt lerohanó csapadékvíz rengeteg löszt és löszbabát hord magával, legyezőszerű hordalékkúpokat alkotva a holtágakban. Három ilyen löszszurdok fut le a szigetek mellett, mindegyikben friss hordalék volt az előző napi esők következtében. 


Lösz mellett friss vizet is hordanak ezek a völgyek a holtágba. Az egykori Földvári Alsó-sziget alul és felül zárt holtágából a csapadékvíz patak-méretű átereszen távozik a bölcskei zöld labirintus többi mellékágába, de az árvizek ide nem tudnak bejutni. Itt nincsenek iszapsávok a fák törzsein, sem a nádason, amely a csendes vizet jelzik. 


Ezen a szakaszon szinte lehetetlen átjutni az egyikről a másik szigetre. Járt utak, ösvények nem léteznek, vagy ha a térkép jelöli is őket, a valóságban már régen benőtte a telepített erdő, a szederinda, a csalán és másegyéb. Átvágni ezeken lehetetlen, talán még egy machete is kevés lenne hozzá. Marad a kerülőút és az újratervezés.  


A második legnagyobb keresztgáthoz például 5 kilométert kell kerülni, ugyanis egy térképen nem szereplő régi csónakház és stég mellett képtelenség továbbjutni a meredek parton. "Szerencsére" a Földvári-Alsó-sziget felső szakaszán még megvan a keresztgát, amelyen át be lehet jutni a szigetre és onnan egy másik keresztgáton ki a főághoz. Azaz csak lehetne. A második keresztgátról már ki lehet látni az erdővel borított párhuzammű mellett a főágra, de itt is áthatolhatatlan a dzsungel. Pedig a gégömb itt is "csak" sarjerdőt jelez. 


A bölcskei 10 kilométer hosszú zöld labirintusa féltékenyen őrzi titkait és a benne rejtőző vadvilágot. Miután az ember csalódottan, munkavégezetlenül felkapaszkodik a löszdombokra, hátha onnan jobb kilátás tárul a szigetekre újfent csalódik. Az ártéri rengeteg összezáródik a tekervényes Duna-ágak felett. De talán így is van ez jól.

A bölcskei szigetek történetéről és etimológiájáról talán majd egy következő cikkben...

2016. augusztus 15., hétfő

Gemenc szíve


Mi más lenne, mint a Gemenc? 

Gemenc alatt ma azt az ártéri területet értjük, amely megúszván a XIX. századi folyószabályozást a Dunántúli Duna parton nemzeti parkká szerveződött a Duna-Dráva Nemzeti Park részeként. Azt azonban jóval kevesebben tudják, hogy ez a földrajzi név még nem is olyan régen egy jóval szűkebb területet fedett le. Egészen pontosan a Dunának egyik szigetét.

Gemenci vadászház (fortepan.hu)

A Gemenc kifejezés először 1742-ben, Mikovinyi Sámuel térképen bukkan fel először Insula Gementz formában. Egyike a megannyi környékbeli délszláv földrajzi névnek (Sugovica, Grébec, stb.) A törökkel együtt a Balkánról felszivárgó szláv lakosság helynevei azután is megmaradtak, hogy ők beleolvadtak a környékbeli magyarságba, vagy éppen elüldözték őket, legutóbb a Rákóczi-féle polgárháború alatt.

Ekkoriban a Duna nyugatabbra folyt, az ártér pedig szinte a Szekszárdi-Dombság keleti lábáig tartott, Őcsény, Decs, Sárpilis és Bátaszék határában is Duna-mellékágak kanyarogtak. Jópár eltűnt települést is találunk az alábbi térképen: Szomfova templomos hely volt, Otsak lakóit valószínűleg a Duna mederváltozásai késztették költözésre. Ha nem is olyan széles, de a bal parton is megvolt az ártér, azonban itt a folyószabályozás csak pár métert hagyott meg a folyónak.

Insula Gementz Mikovinyi Sámuel térképén

Mikovinyi térképén, azaz történetünk (és a térképezés) kezdetén Gemenc egyetlen szigetet jelölt, melyet minden oldalról a Duna ölelt körül. Északról és keletről a Nagy-Duna, délről és nyugatról pedig a folyamatosan szűkülő Keselyűs-, vagy Ásás-Duna. Manapság ez utóbbi csupán egy árok, gyakran ki is szárad, nehéz róla elképzelni, hogy egyszer itt kanyargott a Duna főága, mely elválasztotta egymástól Tolna és Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegyét. Gemectől északra találunk egy Major-szigetet (Insula Major), mely későbbi térképeken is megtalálható még, mielőtt végleg eltűnik a köztudatból. A Major-sziget etimológiai különlegesség, hiszen nem túl sok latin nyelvű Dunai-szigettel találkozhatunk Magyarországon. A major itt ugyanis nem a majorságra utal, hanem latinul egyszerűen "Nagy"-szigetet jelent. Valamiért ez a kifejezés maradt fenn. 

Érseki Uradalmi erdők a Duna mentén 1820-ban

Először a Major- és a Gemenc-sziget nőtt össze, miután a kettőjüket elválasztó Duna-meder lefűződött. Amióta a Keselyűs-Duna is árokká zsugorodott a Gemenc név átöröklődött a szigetről a rajta található erdőre. Ez az erdő a kalocsai Érsekségi Erdei Hivatal tulajdonában volt, amely megkezdte a korszerű erdőgazdálkodást a tágabb értelemben vett Gemencen. Birtokosként az érsekség szembeszállt a szántóföldi mezőgazdasági hasznosítással kecsegtető árvízvédelmi munkálatokkal, ennek köszönhetően nem a Duna partján, hanem jóval beljebb épült meg a töltés. 

A szabályozási munkálatok azonban átalakították a tájat, az egykori Gemenc-szigetet északról már nem a Duna, hanem annak átöröklött medrében folyó Sió és a Sárvíz határolta. Megépült a keselyűsi út folytatásaként a gemenci vadászházhoz vezető széles erdészeti út, mely új földrajzi neveket létrehozva Alsó- és Felső-Gemencre osztotta az egykori szigetet. 

Gemencz, 1823

1945 után Gemenc egyháziból állami kézbe került és a földrajzi név lassan elterjedt a Sió torkolattól Bátáig, sőt még azon is túl terjedő átréti rengetegekre. Ennek két fő oka volt, egyrészt állami kézben a Gemenci Állami Erdő- és Vadgazdaság rendelkezett a terület felett, így a Gemenc elnevezés vált általánossá. Másrészt a természetvédelmi terület 1977 óta ugyancsak a Gemenc nevet visel, így ez az eltűnt dunai sziget igen komoly karriert futott be. 

Gemenc a II. kat. felmérésen 1859 körül

Ma már általánosan elterjedt név a Gemenc, de mi lett volna, ha valamely másik erdőrész, vagy sziget neve válik széles körben elterjedté? Hiszen lehetett volna e terület akár Rezét, Pörböly, Grébec, Gyűrűs-alj, Pandúr, vagy Szomfova is. 

2016. augusztus 6., szombat

Hét év


Nagy idő. 
És rengeteg Dunai Sziget.
Nem csak sziget, hanem minden, ami kicsit is Duna.
Hét éve ezen a napon indult útjára a Dunai Szigetek blog és még messze van a vége. 

Ada Kaleh szigete (fortepan.hu)

2009. augusztus 6-án csütörtökön, egy szép nyári estén kezdődött minden...

E hét év alatt többször is bejártuk a Dunát forrástól a torkolatig, elkalandoztunk mellékfolyói mentén, időben pedig a jégkorszaktól egészen a jelenkorig. Személyesen sikerült az Ausztriai Melktől egészen a horvátországi Erdőd váráig bebarangolni a Duna mindkét partját. Ami azt jelenti, hogy még mindig van mit bejárni, bemutatni, felkutatni.

E hét év alatt egy gödi blogból sikerült először egy dunakanyarbeli, majd egy országos blogot létrehozni, melyet most már sokan olvasnak a határokon túlról is. Sok idő telt el a nagy örömmel és meglepetéssel olvasott legelső kommenttől, a lelkes szerzők által beküldött cikkeken, a rádióinterjúkon, tévés szereplésen, a külföldi nyelveken írt Donauinseln blogon, a sok lelkes szerző által beküldött cikkeken át a jelenig.

E hét év alatt elkészült 488 bejegyzés. Ezek az utóbbi időkben ugyan heti egyre csökkentek, de ezzel párhuzamosan hosszabbakká és mélyebbé váltak. Nem lehetetlen, hogy a rövidebb, egyképes bejegyzések is visszatérnek majd. Nagy öröm volt, hogy vannak visszatérő szerzőink is, akik akár csak egy ötlettel, akár egy komolyabb cikkel is sokat tesznek hozzá a blog arculatához.

Báziás kikötője a Vaskapu-szoros bejáratánál (fortepan.hu)

E hét év alatt rengeteg szigetet bejártunk szárazon, vízen, árvízkor és kisvízkor. A kimaradt szigetek, Duna-szakaszok száma egyre csökken és lassan sor kerül majd mindegyikre. Az akciórádiusz középpontja a Dunakanyar, innen született a legtöbb bejegyzés. Előkészület alatt áll egy Duna-szalag, melyen a cikkek helyeit fogjuk feltüntetni folyamkilométer szerint, hogy láthatóvá váljanak a kiugróan sokat szereplő és a kellőképpen elhanyagolt vidékek, melyekre több gondot is lehet fordítani a jövőben. 

Ártéri gyertyák a születésnapi Dunán

Sosem gondoltam volna az első bejegyzés megírásakor, hogy ilyen messzire jut a blog egyszer. Ezért köszönet mindenkinek, akik olvasóként, íróként, hozzászólóként segítette a munkát! 

Kifejezetten szeretném olvasóinkat az írásra ösztönözni, hogy járjanak nyitott szemmel a Duna partján és járjanak utána mindannak amit a folyó mentén látnak! 

Valahogy így született ugyanis az első bejegyzés is ezen a blogon!


2016. augusztus 3., szerda

A Napsziget erődje


Vinica kereskedővárosa a XV. század elején eltűnt a föld színéről. Az 1420-as évek török hódítása pusztította el valószínűleg az egykor virágzó római, majd bolgár, végül genovai várost. Méghozzá olyan nyomtalanul, hogy a régészek azóta sem találták meg, legfeljebb feltételezéseik vannak romváros elhelyezkedéséről. A tucatnyi lehetséges helyszín egyike egy román dunai sziget. 

Vinica városa Petrus Roselli portolán térképén (wikipédia)

Magyarországról nézve a Duna egy ponton túl már ismeretlen folyóvá válik, nyugat felé ez a pont bizonytalan, de kelet felé, miután elhagyta Orsovát és a Vaskapu-szorost már egy teljesen idegen dunai táj tárul a szemünk elé. Nem csupán idegen, de ismeretlen is. Hiszen ki hallott már közülünk valaha Vinica városáról? A széles, hatalmas ártereket bejáró folyó itt már más népek történetét őrzi, nem véletlen, hogy a görögök innentől már más névvel is illették a folyamot. Istros és Danubius, mintha két külön folyó lett volna már az ókorban is. Alsó szakaszán alacsony vízálláskor olyan romok bukkannak elő, amely más világok történetét mesélik el. 


Ott, ahol a Duna végleg búcsút int Bulgáriától egy 13 kilométer hosszú sziget nyújtózik Olténia és Dobrudzsa között. A neve Păcuiul lui Soare, melyben érdekes módon nem az insulă (sziget) szó szerepel, hanem annak archaikusabb verziója. Nyugati vége Szilisztra bolgár város keleti szélétől indul és kisebb, nagyobb mellékágak megszakításával húzódik kelet felé. A sziget közigazgatásilag Ostrovo településhez tartozik, mely az első jobb parti román település Dobrudzsában. Itt a Duna ágakra szakadva kanyarogja be a meglehetősen széles árterét, ahol Románia legnagyobb dunai szigete, a Balta Ialomiței található. E hatalmas szigeteket eredetileg lápok, mocsarak és ártéri erdők borították, de a szocializmus ideje alatt a partokon védtöltéseket emeltek és átalakították mindet mezőgazdasági területté. 



A Napsziget legkeletebbi csúcsán, ahol a Duna élesen észak felé kanyarodik masszív, négyzet alakúra faragott kőtömbökből épített falak süllyednek a Duna medrébe. Néhol kibillenve, néhol az erdőben folytatódva, sűrű aljnövényzettel benőve folytatódnak, de legjobban a Duna partján nyomozható a rejtélyes erőd nyoma. 1956-ban kezdődtek errefelé a tudományos igényességű régészeti ásatások, ennek köszönhető, hogy a rom nagyrészt kiszabadult az ártéri dzsungelből.





A régészek közel ezer éves folyamatos emberi jelenlétet mutattak ki a Napszigetről. Kezdődött minden a rómaiakkal, de a történelem errefelé más népeket sodort a Duna partjára, mint a Pannóniából ismertek. A hely kezdetben valószínűleg egy vámhely lehetett a Duna egyik gázlóján a közeli Durostorum (ma: Szilisztra, Bulgária) mellett. A Duna partjára sodort népek leszármazottai eltérően vélekednek az erőd kialakulásáról. Míg a bolgárok szerint az Első Bolgár Birodalom idején Krum kán építette fel itt palotáját, addig a román források a proto-bolgár emlékekről mélyen hallgatnak, náluk az erőd csak 971-972 készül el I. (Tzimiszkész= vörös csizma) János császár uralkodása idején, aki a kijevi rusz, valamint magyar és besenyő szövetségesei ellen viselt háborúja során terjesztette ki ismét a Birodalom északi határait a Dunáig, miután 64 napos ostrom után bevette Durostorum erődjét. A két uralkodó személyesen tárgyalt a békéről, a fogságba esett kijevi fejedelem ígéretet tett arra, hogy tiszteletben tartja a dunai határt.

A napszigeti erőd alaprajza, szaggatott vonallal az elpusztult falak (wikipédia)

A határ biztosítása érdekében 971-ben pedig elkezdődött a szigeti erőd építése. Az éppen elkészült erőd, a flotta frissen felavatott folyami hadikikötőjével együtt tíz éven belül a bolgárok kezébe került. Helyzete miatt igen gyakran cserélt gazdát, alkalmanként bizánci, kun, bolgár, török hadak foglalták el. János császár erődjének felépülése és a végső pusztulása között 6 különböző réteget tártak fel a régészek, gyakran tűz nyomai választották el az egyes régészeti korokat egymástól. 1359-ig ortodox metropolita székhelye volt, ezután a metropolita átköltözött a Duna túlsó oldalára, Havasalföldre. Az ismeretlen nevű várost 1421-1422-ben végleg elhagyták lakói. Hogy ennek a török hadjárat, vagy a Duna mederváltozása volt a végső oka nem tudni. 

Az erőd XX. századi pusztulása (1958-as és 1974-es partvonal)

Az egykor trapéz, vagy négyzet alakú erőd 3-5 hektár alapterületet foghatott körbe. Ennek nyugati részét teljesen elmosta a Duna. Egy 24 méter hosszú rakpart, egy 10,5x14,7 méteres torony és egy kapu maradt fenn, valamint egy 42 és egy 240 méter hosszú falszakasz, mely helyenként 5-6 méter magas lehetett. A rövidebb fal leglátványosabb szakasza a Dunára merőlegesen leszakadó rész. Alapozása megperzselt tölgyfacölöpökön nyugodott, 4-6 méter széles faragott kőtömbökből állt. Már a méretei alapján is hatalmas erődről beszélhetünk. A város lakói halászat és mezőgazdaságon kívül iparral és kereskedelemmel is foglalkoztak.

Az erőd neve még ma sem ismert, Vinicával való azonosítása azon alapul, hogy az eltűnt város 200 mérföldre állt a Duna torkolatától és virágzó kereskedőváros volt. A szigethez közeli Călărași pedig a 370. folyamkilométernél található. Azonosítását nagyban megkönnyíthette volna, ha sikerül feltárni a metropolita palotáját, de ha létezett is, már biztosan a Duna fenekén van. 

Nagy Tulchia-sziget és környéke 1864-ban (forrás: http://charta1864.ro/charta.html)

A település sorsát egy török hadjárat pecsételhette meg, a romokat azonban a Duna hordta el. Dél felé viszonylag magas part húzódik Dobrudzsában, de az erőd már a középkorban is egy szigeten állhatott. A kikötő helyzete ugyanis egyértelműen jelzi, hogy az erőd és a magaspart között folyóágnak kellett húzódnia, mégpedig elég nagynak ahhoz, hogy egy dunai flotta elférjen benne. A szárazföldi kapcsolat csak a keskeny keleti partszakaszon volt lehetséges, ugyanis a szigettől délre egy nagyobb mocsaras tó (fenti képen Eseru Garlitei) húzódott. A Duna errefelé már alsószakasz jellegű és viszonylag gyakorta változtatja a medrét ezáltal a szigetek alakja is gyakran változik (lásd a két mellékelt ábrát). Feltételezhetjük, hogy a középkori város lakói gondot fordítottak arra, nehogy a Duna elmossa a városfalat, akár kőszórással, akár csatornák ásásával. Miután ők nem voltak többé a folyó nekiláthatott alámosni, bedönteni a masszív falakat.

Az erőd (Ostrov Bokui csúcsán)  környezete napjainkban és a II. kat felmérés idején (mapire.eu)

A folyószabályozás és a mellékágak felszámolása inkább csak rontott a lelőhely állapotán. A főág éppen a romoknál kanyarodik észak felé, kialakítva az állandóan alámosódó homorú partoldalt. Tervben van ugyan egy látogatóközpont építése a szigeten, azonban a romok nehéz megközelíthetősége, a szúnyogok, az árvizek és a hely ismeretlensége akadályozza a kivitelezést. A Duna közben szépen lassan minden egyes árvízzel tovább bontja a falakat. 


Ajánlott és felhasznált irodalom, valamint a képek forrása:

http://www.pontuleuxin.ro/m-pacuiul-soare.php
Ionuţ Oprea: CETATEA BIZANTINĂ DE LA PĂCUIUL LUI SOARE, JUD. CONSTANŢA
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...