2015. október 5., hétfő

Az "Év dunai szigete" szavazás selejtezője 2015


A tavalyi tíz nevezettet sikerült meghaladnunk az idén néggyel, így 14 szigetes választékból lehet szemezgetni a selejtező szavazásának egy hete alatt. Megtalálható a nevezettek közt a tavalyi második és harmadik helyezett, valamint az alábbi képen ott találjuk egy nevezett sziget mellett a tavalyi nyertes.
Tavaly összesen 436 szavazat érkezett, remélem sikerül ezt meghaladni és így nagyobb hátszéllel juthat be a döntőbe a 2 legjobb. Akik mellé majd jön egy harmadik a döntőbe; a Dunai Szigetek blog jelöltje. A szavazás 2015. október 12-én éjfélkor zárul és másnap estétől következik a döntő. 



Íme a jelöltek, hajrá szigetek!



panel management


A szavazás végeredménye (2015.10.13 0:01)

Továbbjutott a Zebegényi és a Kismarosi-sziget!

8 megjegyzés:

Peter írta...

Hajrá Zebegény!!

István Ipolyi írta...

Gratulálok a blog szerkesztőinek!
A természetet közelebb hozzák az olvasókhoz. Ez óriási értéke a honlapnak.
Az külön szerencse, hogy felvették a mi csodálatos Zebegényi Szigetünket a szavazásra érdemes szigetek közé.
Azt hiszem a Zebegényi Sziget azzal hálálja meg ennek a blognak a látogatóinak,hogy a legtöbb szavazatot szerzi magának....:)
Természetesen a többi sziget is nagyon szép. Mindenkinek az a szép, amelyhez remek életérzés, élmény köti.
Valakinek egy 5 négyzetméteres kis dunai zátony tetszik mert éppen azon élte át élete első szerelmével a legszebb pillanatokat.
Az a lényeg, hogy ezzel a szavazással a blog szerkesztői még egy nagy eredményt értek el azt hiszem.
Méghozzá azt, hogy az emberek érdeklődését felkeltették az egész Duna folyónak a partjaira, szigeteire, kempingjeire, a partokon elhelyezkedő településekre, és rádöbbentik a magyar kirándulót és turistát, hogy Magyarországon sok minden szép.
A további munkához sok sikert kívánok!

Üdvözlettel:
Ipolyi István Zoltán
Zebegény See Begin
Facebook csoport
szerkesztő


Éva Bányai írta...

Szavazzatok!








Szávoszt-Vass Dániel írta...

Kedves István, a Zebegényi-szigetet a zebegényi Bence nevezte, neki jár a köszönet! :)

Andresz írta...

A korrektség érdekékben azt kellene megoldani, hogy pl:facebookos bejelentkezés után egy ember egyszer tudjon szavazni... Üdv

Kendrik Erzsébet írta...

Zebegény valóban a Dunakanyar királya!!!!!! :) <3 (y)

István Ipolyi írta...

Tisztelt Dunai Szigetek Szépségverseny szervezői!
Aggályaimat szeretném Önök felé kifejezni.
Sajnálnám, hogy ez a rendkívüli szép és jó ötlet, hogy a Szigetek versenyeznek egy eszmei díjért, sajnos meghiúsulni látszik egyes résztvevők résztvevő és szavazó miatt.
Itt minden Sziget nyer, mert már eleve bejutott az Elitt klubba a három szereplős döntőbe..
Viszont tényleg sajnálnám azt, hogy sok ezer ember örömére rányomják egyesek a "nem tiszta játék" fullánkját.
Mert most attól tartok, hogy egyes szavazók manipulálják a szavazófelületet. Kérem még a verseny szervezőit, hogy az elején állítsák le ezt a szavazást mert egyértelműek a jelek, hogy valaki hecker vagy valaki más befolyásolja a szavazást.
Reggel 7 óra 56-os szavazási állás szerint a Kismarosi sziget folyamatosan tartja 15 szavazatos előnyét. Személy szerint nekem ez nagyon furcsa, hogy állandósult ez a különbség. Már csak azért is furcsállom mert a Zebegény See-Begin csoporton kívül több médiafelületet is bevontam éjfélkörül a Zebegényi Szigetre való szavazáskor. Valami nem stimmel. És úgy érzem nem szabadott volna a szavazáshoz, ezt a gyenge szavazófelületet használnia a DunaiSzigetek.hu-nak.
Üdvözlettel:
Ipolyi István Zoltán
Zebegény-See Begin
csoport szerkesztője

Szávoszt-Vass Dániel írta...

Ez a szavazás lezárult okt. 12. éjfélkor, így nem valószínű, hogy a különbség módosulni fog.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...