2011. augusztus 3., szerda

Folyóparti ligeterdők I. - Bokorfüzesek



Ártéri erdőtípusok (Kárpáti 1957.)
Az idei tavasz elmaradt árvizei kapcsán már volt szó itt a blogon az ártéri szukcesszióról (az ártéri növénytársulások esetében végbemenő időbeli egymás utáni következést nevezik ártéri szukcessziónak). Ezen a tavaszon, végig a  Duna mentén a szárazon maradt partszakaszokon a megtelepedett lágyszárú növényzet zöldre festette a csupasz hordalékot. Az ártereken végbemenő mindennemű változást, amely a növényzet érinti indikátorként jelzi. Azonnal reagálnak az ökológiai viszonyok megváltozására. Akik rendszeresen megfordulnak a Duna partján, észrevehették az elmúlt évtizedekben ártereinken a bokorfüzesek térhódítását. Ahol nemrég még a Duna hullámzott, vagy apró homokpadon strandolhattunk 20 éve, ott ma lesétálva már erdőt találunk. Hogyan történhetett ez? Létezik a szukcessziónak egy elsődleges, azaz természetes változata. A szakirodalom ismeri az ún. másodlagos szukcessziót is, amely antropogén hatások miatt zajlik. A Duna menti bokorfüzesek ugrásszerű térfoglalása a folyószabályozások következtében meginduló medermélyülésre vezethető vissza. Ahogy a Duna egyre mélyebbre vágódik medrébe, úgy követi a part menti növényzet az alászálló vízszintet.
 
Az ártereken a  növényzet térhódítása elsősorban a vízborítás tartósságának függvénye. Könnyen belátható, hogy ahol ez az érték 100 %, ott a szárazföldi növényzetnek esélye sincsen a megtelepedésre. Azonban ott, ahol időszakosan visszahúzódik a vízborítás, kedvező feltételek alakulhatnak ki számukra. Ilyen területet vízpartjainkon sokfelé találhatunk, ilyenek a kiszáradó morotvák, holtágak, mesterséges (pl. árvízvédelmi, partvédelmi) létesítmények, zátonyok, szigetek, valamint egyéb partszakaszok.

A Duna két árhulláma által beszintezett bokorfüzes.

A bokorfüzes társulások jellemzően nyers öntéstalajon alakulnak ki. Ez a talaj tulajdonképpen egy hordalék összlet, melyben előfordulhat az agyagtól kezdve az iszapon, homokon keresztül minden szemcseméret, még a kavics is. Humusztartalma minimális, 1% alatti érték. A humuszosodás feltételei csupán időszakosan adottak, ugyanis az időszakos elöntések meggátolják az avar, vagy más szervesanyag felhalmozódását. A bokorfüzesek öntéstalaja minden elárasztás után új réteggel gyarapszik (kivétel ez alól természetesen a pusztuló partszakasz). Rendkívül sűrű gyökérzetükkel képesek arra is, hogy a periodikusan kiülepedő hordalékot folyamatosan megkössék, ezáltal gyorsítva a relatív térszínemelkedést. Természetesen ezzel maguk idézik elő a szukcesszió felgyorsulását, így hosszú távon a saját pusztulásukat.

Az ártéri szukcesszió folyamatának bemutatása képekben:


Az ártéri szukcesszió iniciális fázisában lévő csupasz zátony a Gödi-sziget északi részén, melyet rendszeresen elönt a Duna. Növényzet még nem volt képes megtelepedni rajta. Anyaga áradások által időről-időre áthalmozott durva homok és kavics.


Sarkantyú a Dunában. A csupasz kőszórást lágyszárúak és fűzfák veszik fokozatosan birtokba. Mivel az elöntés mértéke évről évre változik, előfordulhat, hogy a lágyszárú növényzet teljes egészében kipusztul. A füzek sokkal szívósabban kapaszkodnak gyökereikkel a kövek közé. Gyakran megfigyelhető, hogy a Duna hullámain érkező nagyméretű kidőlt fák derékba törik a fiatal bokorfüzest. Így jönnek létre a Palotai-szigeten is megfigyelhető, a talajjal párhuzamosan növekedő fák.


Kiszáradó holtág Sződligetnél. A képen a szukcesszió fázisainak fokozatos átmenetét lehet megfigyelni. Egy helyen van a csupasz meder, a lágyszárú növényzet, a fiatal bokorfüzes, valamint egy későbbi stádium, a  fűz-nyár ligeterdő. Nem kell túl nagy jóstehetség ahhoz, hogy kijelentsük, pár évtizeden belül itt is záródni fog a puhafás erdőtakaró.


Az iniciális fázis vége felé már nincsen üres földfelszín, nyílt víztükör. Megtörténik a lágyszárú növényzet záródása. Hamarosan kiszorítják őket a két oldalról lassan terjeszkedő fűzfák. A szervesanyag felhalmozódással együtt felgyorsul a humuszosodás és a talajképződés.


A bokorfüzesek kifejlődött (optimális) stádiuma egy kecske-szigeti példán. A birtokba vett zátonyon áthatolhatatlan, sűrű cserjeszint alakul ki. Könnyű megkülönböztetni ezt a társulást a mögötte látható magasabb fűz-nyár ligeterdőtől.


Mellékág elzáró zátonyon felnövekvő füzes a Kompkötő-szigetnél. Magassága már csaknem megközelíti a sziget magján nőtt erdőét.


Egy példa a gödi Duna-partról a degradációs fázisra. Az elmosott part előtt szigetként merednek az öreg fűzfák az ég felé. Az erdő tömbje felszakadozott, így a gyökereik egyre kevésbé tudják megkötni a hordalékot, melyet a folyó magával ragad. Rendszeresen érkező árvizeknek köszönhetően itt a Duna visszahódítja azt a területet, melyet régen az erdő elfoglalt tőle.

A bokorfüzes társulások jellemzése

Nehéz eldönteni, ha bokorfüzesben jár az ember, hogy ezek a füzek fák, avagy cserjék. Magasságuk maximálisan 4-7 méter, így jobbára két szintet különíthetünk el bennük; a gyep és cserjeszintet. Általános jellemzője a bokorfüzes társulásoknak a pionír jelleg, mely az ökológiai tényezők változására igen érzékeny. Gyorsan (akár évtizedek alatt) átalakulhat más társulássá. Továbbá jellemző még a fajok alacsony száma, mely nélkülözi az igazán ritka növényeket. Azonban tartalmazhat más társulásokból származó fragmentumokat, melyek magjait a folyó szállítja magasabban fekvő területekről. Ilyen fragmentum a Szigetközben található csermelyciprus (Myricaria germanica), az Alpokból származó havasi ikravirág (Arabis alpina) és erdei csillaghúr (Stellaria nemorum). Külföldről származó legjellemzőbb invazív faja a kipusztíthatatlan kanadai aranyvessző (Solidago canadensis).

Csermelyciprus

     A bokorfüzes társulásoknak két típusa van, az elsőn belül több altípust is megkülönböztetünk:

I. Csigolyafüzes bozót. Hazánkban állományai a  Szigetköztől a Csepel-szigetig terjednek. Megtelepedését elsősorban a Duna esés-, és hordalékviszonyai határozzák meg. A durva kavicsos zátonyokon, valamint a homokból felépülő szigetcsúcsokon találjuk ezt a társulást. Legnagyobb összefüggő bozótjait a Szigetközben találjuk. A szélsőséges vízállás ingadozást is elviseli, gyakran borítják el teljesen az árvizek. Kisvíznél előfordulhat, hogy a talajvíz -70 centiméterre száll alá, ezt is elviseli. Erdészeti szempontból legfeljebb az elmosódó partszakaszok védelmére alkalmas fajokat érdemes telepíteni.

Szelíd keserűfű

I. 1. Szelíd keserűfüves típus. A fásszárú növényzet borítása 70-100% között változhat, ami azt jelenti, hogy az állományt alkotó vörös- más néven csigolyafűz (Salix purpurea), kosárkötő fűz (Salix viminalis), csörögefűz, ciglefűz (Salix eleagnos) és csermelyciprus gyakorlatilag áthatolhatatlan bozótot alkot. A maradék felszínen a gyepszint lágyszárúi telepednek meg: a pántlikafű (Phalaris arundinacea), lapulevelű-, és szelíd keserűfű (Polygonum mite), mocsári nefelejcs (Myosotis palustris), kúszó boglárka (Ranunculus repens), vízi menta (Mentha aquatica). Két altípusa létezik:

1. a. Pántlikafüves, mely a Szigetköz zátonyaira jellemző, valamint  

Pántlikafű


1. b. Nefelejcses.

Mocsári nefelejcs

I. 2. Veresgyűrűsomos típus. A fásszárú növényzet ennél a típusnál valamivel ritkább borítású (60-90%), de sokkal áthatolhatatlanabb az előbb említettnél. Megjelennek a füzeken kívül más fásszárúak: a hamvas éger, (Alnus incana) a veresgyűrű som (Cornus sanguinea), az egybibés-, és fekete galagonya (Crataegus monogyna, ill. nigra). Zátonyszigeteken és emeltebb helyzetben lévő partszakaszokon találjuk ezt a típust. A talaj humusztartalma itt már magasabb, ritkább az elöntés, így faültetvények (nemes nyáras) telepítésére alkalmas lehet.

Veresgyűrű som

I. 3. Nyári tőzikés típus. Mozaikszerűen előforduló társulás, elsősorban morotvatavak, holtágak, teknők szegélyét alkotja. Az év 3-5 hónapjában ellepi a víz. Elnevezését a tömegesen megjelenő nyári tőzikéről  (Leucojum aestivum) kapta. A hófehér mezőket alkotó tőzike mellett előfordul még a mocsári aggófű (Senecio paludosus), réti kakukktorma (Cardamine pratensis), sárga nőszirom (Iris pseudacorus), réti ecsetpázsit (Alopecurus pratensis). Talaja a gyenge vízáramlás miatt humuszban gazdag.

Nyári tőzike

II. Partmenti bokorfüzes. Másik elnevezését a fő fafajáról, a  mandulalevelű fűzről (Salix triandra) kapta. Ez a társulás a kiegyenlítettebb vízjárású zátonyokon, partszakaszokon telepedik meg, ahol iszap és agyag is képes kiülepedni. Az egész magyar Duna-szakaszon előfordul. A mandulalevelű fűz mellett megtalálható ebben a társulásban a fehér fűz (Salix alba) és a kosárkötő fűz is.

Mandulalevelű fűz
Mivel van úgy, hogy az év több mint felében víz borítja a bokorfüzeseinket, ritkán adódik alkalom, hogy felkeressük ezeket a part menti zátonyokat, szigeteket. Ez így van jól, hiszen a Duna megvédi ezeket a társulásokat az antropogén hatásoktól. Megközelíthetetlenségük miatt sikerült megőrizniük egy darabot a szabályozás előtti Duna hangulatából.

 Ajánlott és felhasznált irodalom:
  • Hortobágyi Tibor - Simon Tibor (szerk.): Növényföldrajz, társulástan és ökológia 2000.
  • Pannon Enciklopédia - Magyarország növényvilága 1995.
  • Kárpáti István - Varga György: A vegetáció kialakulásának és a Duna vízjárásának kapcsolata a Gödi-szigeti mintaterületen. Hidrológiai Közlöny 1964/3
  • Kárpáti István - Kárpáti Istvánné: A hazai Duna-ártér erdőtípusa 1957.
Növények képeinek forrása: enfo.hu, terebess.hu, wikipedia.org, botanikaiforum.xobor.de, retep.sk.

2 megjegyzés:

libertárius írta...

Nagyon tetszik, hogy erről a témáról írsz, nagyon szeretem a duna parti tájakat!

Szávoszt-Vass Dániel írta...

Bárki más is írhat ide bátran, ha van egy jó témája és az a téma szerintem is jó! :) Szóval hajrá! (Addig legalább én is több időt tölthetnék a parton, vagy a vízben!)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...