Domariba Fatelep

Ha valakinek esetleg az az őrült ötlete támadna, hogy elindul az újpesti Palotai-sziget alsó csúcsától déli irányban, hogy egy csendes, lakatlan, lepusztult ipartelepektől mentes dunai partszakaszt keressen, összesen harminchat kilométert kell gyalogolnia, keresztül Budapesten, Soroksáron, Dunaharasztin és Taksonyon, egészen a dunavarsányi Domariba-sziget északi részéig, ahol egy sorompó mellett elhaladva az elhaló motorcsónakzúgás mellett végre csak fák és madárfütty legyen társasága a Pilisi Parkerdő fatelepén.

Majosházi szigetbejáró

A fatelep kifejezés talán túlzás, de a parkerdő is az, csak éppen a másik megközelítésből. Tény, hogy a Majosháza és Dunavarsány által közösen birtokolt sziget arculatát régóta és jelentős mértékben az ipari jellegű erdészet határozza meg, ahol nem búzát vagy kukoricát, hanem különféle fafajokat termelnek, gondoznak, majd aratnak le, jellemzően a kevésbé esztétikus, de annál hatékonyabb tarvágás formájában. Hiába "halak otthona" a Domariba nevének tükörfordítása, az erdészet a legkorábbi idők óta jelen van a szigeten, már 1850-ben, a Soroksári-Duna lezárása előtt, újsághirdetésekben tájékoztatták a lakosságot a ráckevei császári és királyi uradalom által szervezett lábon álló szálfa vásárokról. 

Nyiladék viszonylag természetes erdőrészek között

A szigetfejlődés aktív szakaszában keletkezett árok nyomvonala

Erdőirtás a folyóparton

Tarvágás a Domariba közepén található őrház romjai közelében

A fában rendkívül szegény vidéken a Domaribához hasonló erdőterületek nagy becsben álltak, innen látták el a környéket az építkezéshez, asztalosmunkához, hordókészítéshez, kocsikészítéshez, stb. szükséges faanyaggal, de ezekből az erdőkből fedezte a lakosság a tűzifaszükségletét is, a levágott gallyakat rőzseként értékesítették. 

Mivel a Domariba meglehetősen keskeny sziget, a magasfeszültségű vezetékek alatt meghagyott nyiladékokon keresztül egyik partjáról átlátni a másikra, a vízjáték sem okoz problémát, így az erdőművelés egészen a folyópartokig terjeszkedhet, meglehetősen keskeny sávra szorítva össze a partmenti természetes galériaerdőket. Ráadásul ezekben lépten-nyomon megjelennek a telepített fák, a mellékág partján például egy valószínűleg korábbi ültetvényből származó, túlélő platánfákkal és diófákkal is találkozni. 

Úgy kell elképzelni ezt a Domabriba-szántóföldet, hogy a különféle parcellákon különféle növényfajokat termesztenek, és mivel nem egynyári növényekről beszélünk, a különféle parcellákon különféle életkorban járó terményeket figyelhetünk meg. Vannak mérnöki pontossággal kialakított vetemények, ahol az akácfák sűrű sorokban nőnek egymás mellett, várva arra, hogy kiegyeljék őket, máshol egymástól szabályos távolságra ültetett, szálfaegyenes nyárfák közelítik a vágásra érett méretet. Egyes parcellákat tavaly learattak, a keréknyomokat, felgyújtott gallyak hamuját éppenhogy elkezdték elegyengetni a külső erők. Vannak olyan részek, ahol az erdő úgy néz ki, mintha természetes lenne, a tölgyes, juharos erdőrészek szinte természetes, keményfás ligeterdő külalakot öltenek, különösen szembeötlő a lombkorona szép záródása, a cserjeszint félhomálya, de az ilyen területeken is van erdőművelés, a vágásérett példányokat egyenként, szálaló favágással termelik ki. 

Volt az erdőművelésnek a tudomány, például a talajtan és hidrológia számára is pozitív hozadéka, az Agrártudományi Közleményekben rendszeresen írtak a szigetről (más tudományos folyóiratokban sajnos nem szerepelt a Domariba), vizsgálták a meszes öntéstalaj rétegződéseit, ásványos összetételét, a talajvíz szintjét, a korábbi szinteket jelölő glejes nyomokat. 

A holtág nyílt vízfelülete

Galériaerdő-boltozat a holtág felett

Vöröses avarszőnyeg a sekély vízben

Az egész szakaszra jellemző vízi holtfák.

Nádas a főág mentén

A sziget morfológiájáról, fejlődéséről még nem írt senki, vélhatően ennek az a racionális oka, hogy (durván általánosítva) folyószabályozás ide-vagy-oda a Domariba-szigettel nem sok minden történt az elmúlt negyed évezred alatt. Kicsit növekedett a területe, elsősorban a mellékág rovására, de a formája, pozíciója nem, ennek talán az lehetett az oka, hogy a Soroksári-Duna középső szakaszán sem az alsó szakaszra jellemző duzzasztás, sem a felső szakaszra jellemző leszívás nem érvényesült itt, azaz 1873 óta nagyjából minden maradt a régiben, a vízállás a középvízhez igazodva "merevedett meg" a feszített víztükrű Soroksári-Dunán.

Még a mellékágban is maradt némi összefüggő víztükör, hol mélyebb, hol sekélyebb, vízinövényes szakaszok váltakoznak, ahol a vízbe dőlt fákon különféle hüllők, kétéltűek, madarak napozhattak az április végi verőfényben. Szépségét tekintve ez az ág vetekszik a Somlyó-szigetével és az ottani reflxiókkal. A mellékág feliszapolódását, lefűződését főként az állandó emberi jelenlét megjelenése gyorsította fel. Már az erdészetnek is szüksége volt szigeti bejárókra hidakra, melyeken keresztül a faanyagot el lehetett szállítani, de a bejárók építése a sziget északi parcellázása idején gyorsult fel, amikor a vadnyugat betelepüléséhez hasonló, de viszonylag jól dokumentált folyamatok indultak meg az 1970-es évek elején. Korabeli újságcikkek és légifelvételek alapján rekonstruálható, hogy sok más dunaparti és szigeti üdülőtelephez képest itt jobb esetben fél-legális vagy illegális megoldások történtek. 

1971-ben az állami erdészet engedélyezett egy üdülőtelep létesítését a Hírlapkiadó Vállalat dolgozói számára, akik jellemzően nem újságírók voltak, hanem a hírlapkiadást végző adminisztratív munkát végző emberek, akik pénzügyekkel, terjesztéssel, kiadással, hirdetésszervezéssel, technikai dolgokkal foglalkoztak. Azonban nem csak vállalati üdülő létesült, hanem a szomszédságában további harminchárom nyaralóépület, melyre az erdészet ugyan rábólintott, valamint egy járási vezető beosztású tisztviselő szóban engedélyezett, de hivatalos engedélyük nem volt az építkezésre. Ennek ellenére az ingatlanok fennmaradhattak, sőt bírságot sem kellett fizetniük. A Domariba teljes parcellázása Majosháza község szorgalmazta ugyan, de a megyei tanács elutasította. 1973-ban a Magyar Közlönyben az állam Parkerdővé alakította a sziget be nem épített részét, így a további építkezések egyszer s mindenkorra lekerültek a napirendről. A beköltözők azonban önszorgalomból töltéseket építettek a kisebbik Duna-ágon keresztül az ingatlanjaikhoz, ekezet később elbontották a víz poshadása miatt, és két hidat építettek az északi csúcsnál kellő nagyságú áteresszel. 

Dunavarsányi szigetbejáró, a korlátnál található átfolyóval

Ennek ellenére a sziget két csúcsa megközelíthetetlen, délen egy magántelek kerítése zárja le, melyet a kiságon keresztül vezettek, az északi részen pedig mind a part, mind pedig a szigetcsúcs be van épülve. A Domariba-sziget többi része azonban kényelmesen bejárható, az erdészeti utakon kívül a parti ösvény is vezet a Soroksári-Duna mentén, ahol számos stég sorakozik, különféle állapotban és valószínűleg különféle jogállásban a legálistól illegálisig bezárólag.