2014. január 8., szerda

Geomorfológiai megfigyelések az Újfalusi-szigeten, Tamás nádor sírjánál


Zách nembéli Tamás - másodikkként e néven - a Magyar Királyság huszonegyedik nádora az úr 1186. évében elhalálozott. Holttetemét Ercsénynél csatlósai csónakba tették és a révész átkelt vele a hömpölygő folyamon a szemközt lévő Szent Miklós szigetére. A szigeten a kőművesek abbahagyták a kövek faragását, az ácsok is lábukhoz tették nehéz fejszéiket, ahogy a tonzúrás bencés szerzetesek kegyuruk csónakon érkező porhüvelye elé siettek. Az épülő kolostor szentélyében már készen állt a sírbolt, ahová nem sokkal később, latin nyelvű szertartás keretében elhelyezték. Mikor bezárult Tamás nádor fölött a nehéz, faragott márványlap, akkor kezdődött az ercsi monostor évszázadokon átívelő, viszontagságos története.

Monasterium de Erche ordinis Sancti Benedicti situm in insula Loci Secreti (fantáziarajz)

A révész ma is megvan és ugyanolyan kelletlenül indul át a folyón túl rekedt emberek kedvéért. Ercsi mezőváros is ugyanott magasodik a Mezőföld magas löszplatóján, a monostort azonban hiába keresnénk a túlsó parton. Mint ahogy hiába keresnénk a középkorban Ercsihez tartozó Szent Miklós szigetét, helyén több száz éve már az Újfalusi-erdő sötétlik. Hideg szélben kelünk át a folyón és a révészek furcsán néznek az ember után, amikor nem a falu felé indul el, hanem folyásiránnyal szemben, a sarkantyúk felé. 

Aki nem tudja mit és mikor kell keresni egész nap elbolyonghat a parton úgy, hogy végül azzal a gondolattal tér haza, hogy Bél Mátyás és Rómer Flóris bizonyára nagyon elnézett valamit: monostorokat nem szokás folyómederbe építeni. Ide mégis kifejezetten alacsony vízállás idején érdemes ellátogatni. Legjobb, ha az Ínség-szikla is kilátszik.
 

A part errefelé kifejezetten szakadozott, nyilván a két sarkantyú sem véletlenül került ide, velük kívánják a partomlásokat valamelyest fékezni. Közöttük van egy harmadik satnya sarkantyúnak kinéző terület, ahol a parton heverő kövek színe, formája és mérete elérést mutat a partbizosítás később idehordott anyagától. Itt állt volna Tamás nádor bencés monostora?

3 méter hosszú római faltömb a mederben (forrás)
Itt egészen biztosan nem. A parton talált cserépedény és kerámia maradványok között - melyeket már Rómer Flóris is vizsgált - nem találni középkori eredetűeket. Ellenben bőven van bronzkori, sőt akad római kerámia is. Peremük éles, tehát nem lehet szó arról, hogy a folyó távolabbról hordta volna ide őket. De mit keres római kerámia a Csepel-szigeten? A helyzet - úgy néz ki - tovább bonyolódik. 

Rómer Flóris a fent említett lelőhelyen (XIV. és XXII. jegyzőkönyvében) a Duna partján római falmaradványokat ír és rajzol le. A Duna középvízszintje alatt található faltömbök 2,1-2,2 méter szélesek, 14-15 méter hosszan húzódnak, erősen kibillentek és darabokra hullottak. Egyes falszakaszok sosem bukkannak a vízszint fölé, ezeket az Argonauta Búvárrégész csoport szonárral mérte fel 2009 nyarán. Megfigyeléseik szerint a fal szerkezete tipikusan római jegyeket mutat, opus spicatum technikával épülhetett. A vízbe süllyedt faltól pár méterre délre egy másik faldarab látszik félig az iszapba temetve. Ez a körülbelül egy négyzetméteres faldarab egészen más szerkezetet mutat. Faragott, nagy méretű, mállás által legömbölyített kötömbök helyezkednek el egymás mellett vastag habarcsréteggel közöttük. Az egész úgy fest, mintha ez a fal az oldalára dőlt volna. Segédvonalakkal megpróbáltam jobban kiemelni a kövek elhelyezkedését. 


A falak vastagsága, duna-parti helyzete és a falazás technikája alapján valószínűleg egy római kikötőerőd állhatott ezen a ponton, amíg a Duna oldalazó eróziója alá nem mosta és a mederbe nem rogyasztotta. Azt nem tudni, hogy ez mikor következett be az elmúlt 1600 évben.

A római erőd pusztulása után eltelt nyolc évszázad elegendő volt arra, hogy a falak tornyok teljesen összedőljenek, bár feltételezhető, hogy a Tamás nádor által alapított monostor építésekor még a felszínen voltak a római falcsonkok. Talán a nádor maga is ismerte ezeket a romokat, s ezért választotta ki ezt az ármentes, de kellőképpen elszigetelt helyet a bencések, majd saját síremléke számára. Ismerve a római kikötőerődök méretét valószínűleg a helyben rendelkezésre álló építőanyag jelentősen mérsékelte az építkezés költségeit.

A monostor felépülése után Tamás nádor bencései nem maradtak sokáig Ercsi Szent Miklós tiszteletére emelt monostorában, negyed század  múltán (a XIII. század elején) II. András király a cisztercieknek adta. Mintha átok ült volna a helyen: ők sem maradtak sokáig, ismeretlen okokból a heiligenkreutzi apát 1225-ben elűzte őket. 1238-ban IX. Gergely pápa utasította az esztergomi érseket és magyarországi követét, hogy Szent Benedek rendjének ercsi monostorát, amely közvetlenül a Szentszék alá tartozik és amely részére nincs remény, hogy saját rendjéből meg lehessen reformálni, adják a karthauzi rendnek. Négy év múlva pedig jöttek a tatárok és a kolostor elnéptelenedett, de legalábbis olyannyira megfogyatkoztak a szerzetesek, hogy 1253-ban újra a cisztercieké lett, akik helyreállították a megrongálódott, de súlyos kárt nem szenvedett monostort. Utolsó ismert birtokos cseréjére 1485-ben került sor, amikor Mátyás király az ágostonos remetéknek adományozta. Legutoljára egy 1523-as oklevélben említik, majd a monostor 200 évre eltűnik a történelem színpadáról.
 
Az Újfalusi-sziget egy XVIII. sz-i kataszteri térképen (eredeti: újfalusi templomkert)


"...Az Újfalusi-szigeten található két jelentős épület felveti azt a kérdést is, hogy ez a kis sziget miért volt olyan fontos a rómaiaknak, illetve a középkoriaknak? Valószínűleg földrajzi elhelyezkedéséből fakadó indokai lehetnek, de a pontos ok megállapítása kutatásokat igényel." (A Danube Limes Program Régészeti Kutatásai 2008-2011 Között 143. p.)

Egy egyszerű színezett szintvonalas térképpel szertnék hozzájárulni a kutatáshoz. Talán a hozzá fűzött néhány gondolat révén sikerül tisztázni a földrajzi/hidrológiai hátterét e két építkezésnek. A digitalizált szintvonalak alapja két EOTR 10000-es szelvény, a szintvonalakat az Ercsi kolostor magasságáig (kb. 100,6 m) fél méterenként, attól feljebb, a Csepel-szigeten ide vonatkozó részén mért legmagasabb értékig (105 m) méterenként ábrázoltam. E magasság fölött a dunántúli oldalt már nem részleteztem. A választott színskálával próbáltam érzékeltetni az alacsony és magas árterek, valamint az ármentes szintek elkülönítését. Sajnos az ábrázolt szintvonalakat már egy erőteljes antropogén felszínformálás után vették fel, azaz a csepel-szigeti töltés megépülte után, melynek anyagát az ártéri ún. kubikosgödrökből nyerték. Emiatt egy jól kivehető vonalban több szintvonal egymásra csúszott Szigetújfalu nyugati határán.

Az érdi Kakukk-hegytől a Dunát kísérő 40-50 méter magas löszfal Ercsinél, a Rába-patak torkolatánál kezd el távolodni a folyótól, és egy elhagyott Duna-medret kísérve Adonynál érkezik vissza a folyóhoz. Ebben az öblözetben meglehetősen régen lehetett vizet szállító Duna-ág, ugyanis az őrtornyokkal kísért római limes-út egyenesen keresztülvág ezen a jobbparti lapályon. A limes-út Ercsiben elágazik, az egyik út egyenesen halad Százhalombatta (Matrica) erődjéhez, míg egy azzal közel párhuzamos út a löszfal peremén fut egy katonai létesítményhez, mely az Eötvös kápolnától 150-200 méternyire északra állt. Nagyszerű kilátással a Csepel-szigetre és az Újfalusi-szigeten álló római erődre. Ercsiben nincsen tudomásunk hasonló duna-parti római létesítményről.

A Csepel-sziget nyugati oldalán húzódó Duna főmeder jelenlegi állapotából nem szabad következtetni a római és árpád-kori Duna korabeli viszonyaira. Az a sebes folyású széles meder amit most látunk egy 1872-es beavatkozás eredménye, ekkor zárták le a Ráckevei-ágat a Gubacsi töltéssel. Az elzárás következtében korabeli leírások szerint a Budafoki-ág vízszintje 60 cm-t emelkedett. Ezt szem előtt tartva bizonyosak lehetünk benne, hogy a korábbi időszakokban a Duna itt sekélyebb, szélesebb és lassabb folyású volt. Így már mindjárt más megvilágításba kerülnek a mederben található romok.

A szigetújfalusi parton, azaz a Csepel-sziget itt vizsgált részén három morfológiai szint különíthető el. Jelenleg a mértékadó árvízszint ebben a szelvényben (Ercsi vízmérce) 100,36 méter tengerszint felett. Ez alapján méretezik jelenleg az árvízvédelmi töltéseket. Az EOTR szelvények szerint a monostor helye 100,6 méter magasságban helyezkedik el, azaz ármentes területnek számít.

A Csepel-sziget magjait alkotó ármentes térszíneket már nem a víz, sokkal inkább a szél formálja. A Duna medréből kifújt homokból épített buckákat és halmokat a növényzet megkötötte. Árvizek nem fenyegetik, bár az extrém magas vízállások, mint például az 1838-as részben elönthetik. Éppen ezért alkalmas térszínei az emberi megtelepedésnek. Szigetújfalut egy ilyen ármentes "szigeten" alapították, jól megfigyelhető, hogy a többi meleg színekkel jelölt területtől egy széles, elhagyott Duna meder választja el, melyet a terepen járva észre sem lehet már venni, de a domborzatmodellen még szépen kirajzolódik. Egy ilyen ármentes térszínen telepedett meg a bronzkor embere, aztán a római katonák, utánuk a bencések és végül a révészek. Felmerülhet a kérdés, hogyan lehetséges, hogy egy ilyen kicsiny terület ármentes térszín maradhatott a széles ártér és a Duna szorításában. Három lehetséges és bizonytalan magyarázatot találtam, melyek közül egyik mellett sem kötelezném el magam.
1, A Duna egykori folyóhátának maradványa, melyet az áradások során kiülepedő hordalék emelt fokozatosan ilyen magasságba. Később a folyóvízi erózió ezt a kis részt leszámítva elpusztította az egykori folyóhátat amikor kialakította az Újfalusi-sziget alacsony árterét.

2, Egykori dunai sziget maradványa, mely egyidős lehet a Szigetújfalu alatt magasodó szigetmaggal. (2. b. utóbbiról szakadt le egy mederáthelyeződés során.)

3, Egy hasonló mederáthelyeződés választotta le a dunántúli partról.
 

A Szigetújfalutól keletre világosabb kékkel ábrázolt egykori Duna meder területe jellemzően magas ártér. Ugyan fokozatosan lefűződött a főágról és már a középkorban sem szállított vizet, a legnagyobb árvizek azonban még találnak maguknak itt lefolyást. Egykor fonatos, szigetekkel (sárgával jelölve) tarkított meder lehetett. 1838-ban és 1876-ban is vízzel telt meg, mígnem az árvízvédelmi töltés végképp el nem szigetelte az ártértől. Részben ebbe a térszínbe, részben pedig Szigetújfalu ármentes térszínébe vágódott be egy későbbi korban a Duna. Oldalazó erózióval megbontotta keleti partját, belevágott a korábbi magasártéri mederanyagba és kialakította a meder közepén az Újfalusi-sziget ősét.

Az Újfalusi-sziget nagyrészt az alacsony ártéren helyezkedik el, kisebbik része azonban ármentes terület. A szigetet ma már hiába keresnénk, a XIX. század első felében végleg feliszapolódott, ma már jobbára Újfalusi-erdő néven ismerik. Szemmel láthatóan fiatalabb felszín a magas ártér, a külső erőknek nem állt elegendő idő rendelkezésére, hogy elegyengesse a folyóvízi formakincset. A sziget aszimmetrikus képet mutat, nyugat felől éles peremmel szakad le a Dunára, míg kelet felé észrevehetetlenül laposodik el. Ez utóbbi területről első ránézésre nekem az övzátony-sarlólapos sorozat ugrott be a szintvonalak alapján, elnézve a terület déli részét. Nem látunk határozott mellékági medret. Sőt a térképeken nyomozható legutolsó vizet szállító meder nem is a terület legmélyebb pontján haladt keresztül, hanem a mai töltéssel párhuzamosan haladt Szigetújfalu legnyugatabbi házsora alatt. Az Újfalusi-erdőn keresztülsétálva több ilyen lapos medren kell átkelni.

Az Újfalusi-sziget eltűnésének antropogén okai lehettek, és ezt az okot talán éppen az ercsi római erőd/monostor tövében találjuk meg. Ez pedig nem más, mint a rév. Szigetújfalu benépesülése után ezt a révet már nem csupán a szerzetesek és az oda utazók használták, hanem a falusiak is, azaz megnövekedett a forgalma. A révhez vezető út széles árterületen és mellékágrendszeren haladt keresztül, majd kiérve a Dunát kísérő magasabb folyóhátra északnak fordult és haladt egészen a monostorig. Áradások idején azonban akár heteken át szünetelhetett a közlekedés a két part között. Célszerű volt a révhez vezető utat árvízszint fölé magasítani, ami egyet jelentett az Újfalusi-sziget mellékágának szűkítésével, majd lezárásával. A lezárás pedig feliszapolódást okozott a felette lévő szakaszon, melynek révén hosszú agónia után végleg eltűnt a sziget Újfalu mellől.

1872 után a főágba átkerült a Ráckevei-Duna vízhozama, amely vízszint-emelkedés mellett a partfal erózióját is megnövelte. A mellékelt ábrán jól látszik, hogy az egykori monostor nyugati oldalán 5 méteres leszakadást érzékeltet a 10 szintvonal egybeolvadása. A Duna jelenleg is folyamatosan pusztítja, mossa alá ezt a partszakaszt, emiatt volt szükség két sarkantyú megépítésére. Ez mellesleg a szemközti 20-40 méter magas löszfal irányába szorítja a sodorvonalat, mely a kulcsi tapasztalatok alapján kifejezetten veszélyes. 

A monostor köveiből emelt emlékmű Ercsiben
 
Újra felvéve a monostor történetének fonalát 1737-ben Bél Mátyás tudósít az Ercsi monostoráról Notitia Hungariae novae historico-geographica c. művében. Irigylésre méltó módon nem csupán a fennálló falakat tanulmányozhatta, hanem az ekkor még meglévő boltíveket is. Falain vörös színű figurális festést figyelt meg. A Duna eróziós munkája valószínűleg már korábban, Bél Mátyás látogatása előtt a Dunába omlasztotta a római erődöt, de valamivel feljebb épült monostort nem érte (még) el. A monostor sorsát a török kiűzése után magára találó ország nyersanyagéhsége pecsételte meg. A kolostor végleges pusztulását a szigetújfalusi svábok betelepülésének időpontjára teszik. Borovszky Samu szerint ez 1715 körül lehetett, ekkor már 10 német család élt a faluban. Elképzelhető, hogy már az első telepesek nekiláttak a kolostorrom kőbánya célú hasznosításának, mely később a templom építésekor ölthetett ipari méreteket. Használható köveit kibányászták a többi szanaszét szóródott. Egy részük a római kövekkel összekeveredve hever ma is a parton. A kövek származási helye ugyancsak érdekes kérdéseket vet föl, ezzel egy későbbi bejegyzésben foglalkozunk majd.

A monostor kövei Szigetújfalu házainak alapozásában
 
Az 1770-73 között épült Szent Lénárd templom felújítása közben a falakban megtalálták az ercsi monostroból származó faragott köveket. A kövek származását minden kétséget kizáróan bizonyította, hogy felületükön megtalálták a Bél Mátyás által is említett vörös figurális festést. Néhány kőtömb megtekinthető a templomban rögtönzött lapidáriumban. Sajnos a monostor területén eddig még nem folyt régészeti feltárás, melyre mindenképpen nagy szükség lenne, amennyiben megvalósul a Magyar Limes Szövetség célja és a magyarországi ripa (= folyami határ, limes=szárazföldi határ) a Világörökség részévé válik.

Kőtár az újfalusi Szent Lénárd templomban. (muemlekem.hu)

Összességében elmondható tehát, hogy mind az őskori, mind az ókori és a középkori ember jó érzékkel választotta megtelepedésének helyszínéül az Újfalusi-sziget legmagasabb pontját. Az már a történelem fintora, hogy ez a telep a révátkelés kivételével nem maradt fenn, a római erőd és a kolostor köveit mint legót építették be az egymást követő korok saját épületeikbe.

A régészek jövőbeli feladata lesz kideríteni, hogy vajon Tamás nádor még mindig a nehéz márványlap alatt fekszik, a lebontott monostor maradványai között, vagy már az ő csontjai is szanaszét dobálva hevernek a Duna omladozó partján?

Ajánlott és felhasznált irodalom:

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...