Az 1846-ban átadott Lajos-csatorna, mely összekötötte a Majnát és a Dunát, emlékeinkben úgy él, mint az első olyan kontinentális csatorna, mely kapcsolatot teremtett az Északi- és a Fekete-tenger között. Kevésbé köztudott, hogy ezt 50 évvel megelőzően már létezett egy olyan csatorna, mely a Moldva (Vlatva) mellékpatakjait összekötötte a Dunával. Ennek maradványait nem Bajorországban, hanem a Cseh-erdő területén kell keresnünk.
Már a legnagyobb cseh király, IV. (Luxemburgi) Károly uralkodása idején felmerült a terv, hogy hajózó csatornával kössék össze a Moldva és az Elba folyón keresztül az Északi-tengert a Fekete-tengerrel. Ez a beruházás hatalmas gazdasági lökést adott volna a Cseh királyság országainak, mely ugyan nem rendelkezett tengerparttal, de folyói három tengert tápláltak. A technikai és anyagi feltételek azonban még nem voltak adottak egy ilyen hatalmas munka megkezdéséhez.
A XVIII. század békésebb éveiben azonban újból felmerült az ötlet. A tervezés és kivitelezés kiváltó oka kifejezetten prózai volt; a császári főváros, Bécs komoly tűzifa hiánnyal küzdött ebben az időben. Mindeközben a Cseh-erdő (Böhmerwald/Šumava) Bajorországgal és Ausztriával határos őserdei még érintetlenül álltak a szállítás nehézségei miatt. Az egész hegység egy lakatlan, úton megközelíthetetlen, zúgós, szeszélyes vizű patakokkal szabdalt terület volt.
Egy helyi mérnök, Josef Rosenauer (1735 Kalsching/Chvalšiny - 1804 Krumau/Cešky Krumlov) azonban kidolgozott egy tervet, hogyan lehetne a Cseh-erdő fáit Bécs piacaira juttatni. Rosenauer a Schwarzenberg uradalomhoz tartozó hercegi vadászok felügyelőjeként kezdte, majd a szorgalma és tudása miatt Bécsbe küldték, hogy ott mérnöki tanulmányokat végezhessen. 1771-ben hazatérve erdőmérnökként és földmérőként helyezkedett el a (Csehország jelenlegi külügyminiszterét is adó) Schwarzenberg család alkalmazásában. Munkájához tartozott az addig ismeretlen erdők, hegyek geodéziai felmérése, és azoknak a terveknek a kidolgozása melyek révén gazdasági haszon is nyerhető az itteni nyersanyagokból. A Schwarzenberg hercegek egy 47 hektáros területen fenntartották az őserdei állapotokat a tudomány és tanulmányozhatóság érdekében, megalapozván a korabeli természetvédelmet és egyben a Šumava Nemzeti Park magját.
 |
| A Schwarzenberg-csatorna felső szakasza (III. kat. felmérés: maipre.eu) |
Schwarzenberg János herceg megbízásából 1775-ben már készen álltak a tervek egy faúsztató csatorna megépítésére, mely a Cseh-erdő északkeleti oldalán kanyarogva, a hegység déli végénél dél felé fordulva kapcsolatot teremthet a Moldva folyó mellékpatakjai és a Haslach mellett a Duna-völgybe tartó Große Mühl patak között.
 |
| A csatorna hosszmetszete |
A munkálatok birtokjogi problémák miatt csak 1789-ben kezdődhettek meg. A passaui püspökségnek eddig az évig volt kizárólagos joga fát úsztatni a Große Mühl patakon, mely Engerhaltszell és Eferding (Linztől nyugatra) között ömlik a Dunába. Ezt a jogot a császár a Schwarzenberg családnak adományozta, ennek köszönhetően egy kisebb apátsági terület (Schlägl) megszerzése után megkezdődhettek a csatornaépítési munkálatok.
A faúsztató csatorna kezdőpontja a bajor határ közelében eredő Lichtwasser/Světlá voda patak jobbpartján volt 918 méter tengerszint feletti magasságban. A csatornát nagyjából úgy kell elképzelni, mint egy - a hegység oldalában, nagyjából szintvonalban kanyargó - út mellett futó árkot, amely elég széles volt ahhoz, hogy egy méter hosszú rönköket lehessen rajta úsztatni.
 |
| A Schwarzenberg-csatorna keresztszelvénye (forrás) |
Egyszerre körülbelül 1200 ember dolgozott a hegyoldalban futó csatorna építésénél, gyakran elképzelhetetlenül nehéz körülmények között. A Cseh-erdő áthatolhatatlan őserdejében zajló munka talán a vadnyugati vasútépítéshez lehetett hasonlítható, ahol ugyancsak hiányzott bármiféle emberi infrastruktúra, utak, települések, stb. A munka ennek ellenére gyorsan haladt, az első évben elkészült az alsó szakaszon 29,3 kilométernyi csatorna a kiegészítő létesítményekkel, árkokkal, zsilipekkel, átereszekkel együtt. 1791-ig megépült a Jezerní patakig terjedő szakasz, amely Plöckenstein-i tóból eredt és amelyről Rosenauer azt remélte, hogy a tó vize kisvizes időszakban tározóként szolgálhat a faúsztatás biztosítására. A tervező mérnöknek a munkálatok során többször is komoly fejtörést okozott, hogy meglesz-e az elegendő vízhozam a csatornában, hogy fát is lehessen rajta úsztatni. 1793-ban a csatornát kibővítették a Jelení patakig, ekkor már 40 kilométer hosszú volt. Az első faúsztatást, azaz a főpróbát 1791-ben tartották, ettől kezdve folyamatosan "áramlott" Bécsbe az olcsó tűzifa.
A kereslet és az árak növekedésével, Rosenauer terveinek felhasználásával további bővítés vált szükségessé. Josef Falta mérnök vezetésével 1821-22-ben épült meg a ma is megcsodálható 419 méter hosszú csatorna-alagút, mely egy hegyen vezette keresztül a tűzifa szállítmányokat. A bajor határig meghosszabbított Schwarzenberg faúsztató csatornarendszer egymagában 51 kilométer, a Große Mühl patakkal együtt összesen 90 kilométer hosszú rendszert alkotott.
A faúsztatás menete alkalmazkodott a természet ritmusához. A favágók télen dolgoztak, amikor a kivágott fákat szánon tudták szállítani a csatorna melletti telepekre. Ahogy a hó március végén/április elején elolvadt a patakok vize megduzzadt és a leszaladó vizeket a rajtuk keresztülvezetett mesterséges mederbe terelték. Tavasztól nyárig zajlott az úsztatás, addig, amíg kitartott a vízutánpótlás, bár azt is figyelembe kellett venniük, hogy legyen elég idő a fa számára, hogy télig kiszáradhasson. Körülbelül 200 ember felügyelte az úsztatást, nehogy a rönkök feltorlódjanak, elakadjanak. Egy jobb napon 900-1000 öl (~1,8 m) fát is le tudtak úsztatni. 1791-1889 között az összes leszállított fa mennyisége meghaladta a 7,8 millió köbmétert.
A faúsztatás révén fellendülő gazdaság rengeteg embert vonzott a vadonba, sorra alakultak új favágó-települések az erdőben. Ebben az időben alapították Huťský Dvůr, Nová Pec, Jelení Vrchy, Stožec, Nové Údolí falvakat.
 |
| Faúsztatók régen (forrás) |
A csatorna paraméterei alapján nem volt lehetőség arra, hogy méteresnél hosszabb rönköket úsztassanak. Az alján 1,5-2 méter, felül legfeljebb 3,5-4 méter széles mesterséges medert 21 patak vize táplálta, rajta 87 híd ívelt át, vizét 80 zsilip szabályozta.
Ahogy a XIX. században a vízi szállítás feltételei háttérbe szorultak a vasúttal szemben és a fa tüzelést felváltotta a szén a csatorna jelentőssége is csökkenni kezdett. Továbbá a csatorna szűknek bizonyult ahhoz, hogy rajta épületfának szánt rönköket úsztathassanak. Ezt a problémát 1887-ben oldották meg a csatorna egy 22,3 kilométeres szakaszának átépítésével, melynek révén lehetővé vált a 20 méteres fák úsztatása is. Az épületfát már nem vitték a Dunáig, hanem egy 3,8 kilométer hosszú csúszdát építettek a Moldva folyó völgyébe Salnau/Želnava településhez, ahová 1892-ben már elért a vasút.
 |
| Faúsztatók mostanában (forrás) |
Ezt követően a csatorna rohamosan veszített a jelentősségéből. 1916-ban ment a legutolsó farakomány Bécs felé, a Želnava felé vezető csúszdát egészen 1962-ig használták. 1963-tól ipartörténeti emlékként benőtte az erdő és pusztulásnak indult. 1999-2001 között a Sumava Nemzeti Park felújította bizonyos szakaszait, ahol hagyományos német böhmerwaldisch népviseletbe öltözött favágók úsztatják a farönköket a turisták legnagyobb örömére.
Ajánlott és felhasznált irodalom:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése