"A karanténban való henyélés jó gyakorlat a polip-léthez" - írta dunai útinaplójában Hans Christian Andersen dán meseíró 1841 tavaszán, a nagyzsuppányi karanténban eltöltött negyven nap alatt. A Habsburg Birodalom egészségügyi limese annak idején a katonai határőrvidékek keretein belül, azzal párhuzamosan kiépülve, az Adriai-tengertől Bukovináig védte a határokat a láthatatlan ellenségektől, úgymint a vírusoktól és baktériumoktól. Ezek a köznyelven kontumác állomásoknak nevezett karanténok szabályos rendben sorakoztak a dunai határvidéken is Zimonytól Nagyzsuppányig, egészen a XIX. század közepéig. Többségüket nyom nélkül felszámolták, a nagyzsuppányi például 25 méter mélyen van a víz alatt, egyikük nevét azonban mind a mai napig egy dunai sziget őrzi Szerbiában.
 |
| A pancsovai karantén két épülete (alul) |
"Megtörtént a vesztegzárba való beköltözés, s most Heléna-életünk kezdi magára ölteni napi nyugodt menetét" - írja nagyjából ugyanebben az időszakban, ugyanitt, a nagyzsuppányi kontumác állomáson Wilhelm Richter német utazó, akinek Magyarország útleírását jó pár éve, a dühöngő COVID-járvány idején ajánlotta figyelmembe Szálinger Balázs, mint potenciális dunás témát. A német Richter szerencsésebb volt a dán meseírónál, mindössze tizenegy napot kellett vesztegzár alatt töltenie, ugyanis a karanténban töltött napok számát a külhoni, jelen esetben a havasalföldi járványhelyzet határozta meg, járványmentes időkben lerövidült a várakozás. Már akkoriban is feleslegesnek tartották ezt az elhúzódó kényszerintézkedést, meglehetősen unalmas volt ugyanis az élet az erdős hegyekkel körülölelt, szőlőtövekkel beültetett kis kerttel díszített, de börtönfalakkal és őrséggel lezárt karanténban, ahol az útitársak csak farácson keresztül tudtak kommunikálni egymással, élelmezésükről (savanyúkáposzta, zsíros disznóhús) egy vendéglős gondoskodott, egészségüket minden nap a karanténorvos ellenőrizte. Az utazók, kereskedők anyagi lehetőségükhöz képest tudtak maguknak önálló, bútorozott lakrészt bérelni vagy kényszerültek másokkal osztozni egy rendszeresen meszelt szobán. Feltehetően a déli és keleti határ mentén az össze kontumác állomás hasonló elrendezésű, szabványú és szabályzatú lehetett, mint a nagyzsuppányi, azonban a pancsovai kissé kilógott a sorból.
Pancsován az Oszmán Birodalomból (később Szerbiából) érkezők számára épült állandó karanténállomás az 1741. június 6-i királyi rendelet alapján [1]. Egy egész háztömböt rendeltek erre a célra az akkori város déli szélén. Ez a háztömb ma is megvan a pancsovai városszerkezetben, legkönnyebben az első képen is látható Vörös Raktár (Kontumaz Magazin) alapján lehet beazonosítani, a Žarko Fogaraš, Dositej Obradović, Radoje Dakić, és Milorad Bata Mihailović utcák által határolt négyszögben. Szerbiában a mai napig számon tartják ezt a helyet, itt töltött el pár hetet a neves szerb nyelvész, Vuk Stefanović Karadžić, amikor Nyugat-Európa felé utazott.
A régi pancsovai vár környezetében, a törökök kiűzése után kialakuló település geomorfológiai okokból nem a széles ártérrel rendelkező Duna, hanem a Temes magaspartján állt. Ez azzal járt, hogy a dunai határon átkelők könnyedén kikerülhették volna a karantént, amennyiben nem Pancsovára, hanem valamelyik környékbeli határőrfalu irányába indulnak. Ezért szükséges volt egy további karanténállomást felállítani, 2,5 kilométernyire Pancsovától, közvetlenül a révátkelésnél, később hajóállomásnál, ami ekkoriban a Temes torkolata alatt volt, ezt volt a Vor Kontumaz, azaz elő-karantén.
 |
| A két pancsovai karanténállomás elhelyezkedése 1775-ben (forrás) |
Régi képek szerint négyszög alaprajzú, egy emeletes, sátortetős, masszív kőépület volt, úgy állt a Temes és a Duna egybekelése mellett, mint egy későrómai burgus a császárság határvidékén. Egyes térképeken a német "Wache" szót is melléírták, azaz katonai őrszemélyzet is tartozott hozzá, elvégre a járványügy 1776 óta az Udvari Haditanács, azaz a katonaság hatáskörébe került, de itt nem a reguláris katonaság szolgált, hanem sebesült vagy kiöregedett bakák.
1857-ben az új dunai hajózási egyezmény keretében a felek (Törökország a Habsburg Monarchia, Württemberg és Bajorország) megállapodtak, hogy amennyiben egy évig nincs nyoma pestisnek a Duna mentén, a karantén megszüntetendő [2]. A magányos, funkcióját vesztett épület 1908-ban még állt, sőt szomszédokat is kapott, ekkor építették meg a Temes torkolatában a híres, manapság sajnos üzemen kívül pusztuló világítótornyokat.
 |
A Temes-torkolat világítótornyai,
a kép jobb szélén az elő karantén épülete. (képeslap, saját gyűjtemény) |
Ironikus módon a parti karanténépület pusztulását majdhogynem a róla elnevezett, viszonylag fiatal dunai sziget okozta. Valamikor 1834 (Rauchmüller térkép) és 1856 (Pasetti térkép) között egy zátony emelkedett ki a Duna közepén, közvetlenül a Temes folyó torkolatában, a karanténállomás épülete mellett. Ez a Belgrád alatti Duna-szakasz amúgy is meglehetősen hajlamos volt zátonyosodásra, a meglehetősen tág folyókanyarulatban az új zátony megszületését már négy jókora sziget figyelte mindkét part irányából. Folyásirányból ezek a következők voltak: Ovcsai-sziget (b), a darázsderekú Csakljanac-sziget (j), Stefanec-sziget (j) és a Starcsovai-sziget (b), közigazgatásilag mind Pancsova városához tartoztak, annak ellenére, hogy délen csak egy nagyon keskeny ág választotta el a Csakljanac-szigetet Szerbiától.
 |
| Vorkontumaz állomás és sziget 1914-ben (forrás) |
Azzal, hogy a Vorkontumac (szerb fonetikus átírással: Форконтумац)-sziget felbukkant a Duna közepén az egységes főág vize kettéoszlott, két nagyjából egyforma méretű ágra, ahol egyaránt zajlott hajóforgalom, elvégre a Dráva és a Száva vízhozamával bővülő Duna itt már jelentős vízhozammal bírt. Mivel a meder nagy részét elfoglalta a gyorsan hízó újszülött sziget, területe 1866-ban már meghaladta az egy négyzetkilométert, a Duna vize mindkét irányban kitért és elkezdte átrendezni a két partot. Mind a pancsovai part, mind pedig a nagy, jobb parti szigetek főág menti oldala rohamosan erodálódott, az elmosott hordalék pedig a szigetek alsó része mentén rakódott le. Az erózió egszen 1908-ig pusztította a Temes torkolatát is, ekkor kőszórásokkal erősítették meg a világítótornyok mentén a partot, megmentve a karantén épületet a Dunába omlástól. Ez a kanyarulatfejlődés a torkolat alatti Starcsovai-sziget kb. felét vitte el azóta.
 |
| A Форконтумац-sziget napjainkban (wikipedia) |
A karantén pusztulásának ideje nem ismert, 1914-ben még állhatott az épület, annyi bizonyos, hogy a pancsovai vámkikötő öblének kiásása nem érintette azt a területet ahol állt. Romjai, alapfalai talán még megvannak valahol a Temes-jobbparti világítótorony melletti ártéri erdőben. Neve azonban fennmaradt a róla elnevezett, azóta alaposan meghízott sziget formájában, a Vorkontumaz-sziget jelenleg már 4 négyzetkilométernél is nagyobb kiterjedésű. Felső, Belgrádhoz közeli csúcsa lakott, itt épült fel a Fehér Szikla (Bela Stena) nevű üdülőtelep, ami az itteni fehér homokról kapta a nevét. A sziget nagyobb része természetes erdő, amit régi holtágak maradványai tagolnak hosszában, kisebb része azonban erdőültetvény, ahol fakitermelés is zajlik.
Felhasznált irodalom:
[1] Linzbauer Xav. Ferenc: A Magyar Korona Országainak nemzetközi egésségügye (Pest, 1868)
[2] Sabine Jesner: Cordon Militaire – Cordon Sanitaire. Járványmegelőzés az erdélyi katonai határőrvidéken (1760 körül–1830) Századok 2022. 1. szám
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése