1985 - Amikor utoljára fagyott be a Duna Mohácsnál

2026 januárjában a szokatlanul hideg időben újra megjelentek a jégtáblák. A meteorológusok a hónap második felére tartósan 0 °C fok alatti hőmérsékleteket jeleztek előre, esetenként mínusz 10 °C fok alatti éjszakai hőmérséklettel. Mostani bejegyzésünkben egy mohácsi példán keresztül mutatjuk be milyen volt az, amikor utoljára lehetett átkelni száraz lábbal gyalog a Dunán, milyen meteorológiai és hidrológiai helyzet kellett a jég beállásához, és röviden megemlékezünk arról is, hogy a Duna jégviszonyaiból miért nem lehet többé következtetéseket levonni az éghajlatváltozásra. 

Az utolsó séta Újmohácsra.

Klímatörténeti visszaemlékezésekben az 1984/1985-ös rendkívül hideg tél mind a mai napig hivatkozási pont, több szempontból is. Egy 1971-2019-es periódust vizsgáló kutatásban Magyarországon ezen a télen fordult elő a legtöbb téli nap, amikor 52 napig nem emelkedett a maximum hőmérséklet 0 °C fölé, ekkor volt a legtöbb zord nap is, szám szerint 35, amikor a minimum hőmérséklet -10 °C alatt volt, ebből 18 napon keresztül egyfolytában ilyen alacsony értékeket mértek [1]. 1985. év elején két tartósabb hideghullámot különböztetünk meg, közülük az első, a januári volt a hidegebb, ekkor állt be a Duna jege nagyjából Dunaföldvár és Vukovár között, de a februári második hullám is okozott jégzajlást a hazai folyókon, ha álló jeget nem is. A rendkívül hideg idő nem csak Magyarországot érintette, egész Európában, sőt, annak déli részein, pl. Olaszországban is éreztette hatását. Magyarországon az 1984. december végén beköszöntött hideg időjárás hatására a Dunán, főleg a déli országhatártól délre Vukovárig, január 5-én már erőteljes zajlás kezdődött, másnap a jégborítottság elérte a 40%-ot, a jégtáblák vastagsága átlagosan 6-8 cm volt [2].

A jegesedést okozó negatív léghőösszegek [2]

Január 7-e után a tartós, erős hideg hatására a dunai jégzajlás fokozatosan erősödött és január 10-én a Duna magyar szakaszán már elérte a 70-90%-os borítottságot, miközben a Duna déli országhatár és Vukovár közti szakaszán ebben az időszakban több kilométer hosszon már 100%-os volt a jégborítás és január 12-e körül több helyen, pl. a fejlett kanyarulatokban megállt a jég. A legnagyobb torlasz a vajdasági Apatin térségében képződött. Ezt követően a jég a felsőbb szakaszokon is beállt, délről északra terjedve; a Baja-déli országhatár között még 10-én éjjel, utána Dunaföldvárig január 15-én, majd a jegesedés elérte a főváros környékét is, Budafoknál január 19-én, Óbudánál 22-én és Dunakeszinél január 28-án jelent meg az álló jég, melynek vastagsága átlagosan 20-30 cm volt. 

A jegesedés folyamata Mohácsnál, sávozott mezőben a negatív léghőösszegek [2]

A rendkívül hideg időjárás rendkívül alacsony vízállással párosult, Budapestnél január 7-én reggel 94 centimétert (LKV₁₉₄₇+43 cm) mértek, ami az 1947-es LKV-t alig 43 centiméterrel haladta meg. Az alábbi táblázat nem csupán a vízállásadatokat, de a jégviszonyokat is rögzíti. A Duna ausztriai szakaszán az enyhe időjárás és a csapadék következtében január 25. körül árhullám indult el, amely észak felől feltörte a jégpáncélt, Budafoknál február 1-jén megkezdődött a jégzajlás, a jégtakaró az alsóbb Duna-szakaszon is felszakadt és több helyen összecsúszva, torlódva fokozatosan levonult. A zajlás a magyar és a közös érdekű jugoszláv szakaszon február 8-án fejeződött be, Mohácsnál az árhullám 615 cm-es vízállás mellett tetőzött [2]. 

Mohácsi vízállások és jégviszonyok 1985-ben [3]

Ezt követően szinte azonnal egy újabb, az előzőnél valamivel rövidebb és enyhébb hideghullám vette kezdetét és február 11-én a jégzajlás újra megindult a Mohács térségében a Dunán. Egyre gyarapodtak a jégtáblák, és a Dunaföldvár alatti szakaszon a borítottság aránya elérte a 60-80-90%-ot is. Február 19-től a hideg mérséklődött, a napi negatív hőösszeg emelkedni kezdett, ennek következtében a jég nem állt meg, sőt február 25-én, két hét után Mohácsnál már jégmentes volt a Duna.

A jég levonulását nem csupán az enyhülő idő, de az emberi beavatkozás is elősegítette, gyorsította. A második világháború alatti zord teleken volt már arra példa, hogy a jégtorlaszokat aknavetőkkel lőtték a Dunán. Ugyancsak a hadsereget vetették be 1956 márciusában, amikor utászok a jégtorlaszokon helyeztek el robbanótölteteket, és repülőgépekről is bombázták a jeget, igen mérsékelt sikerrel. Az utolsó jeges árvíz katasztrofális következményei (anyagi kár, töltésszakadások, kitelepítések és az elárasztott területek nagysága) arra kényszerítették a döntéshozókat, hogy felkészüljenek a hasonló alkalmakra. 1959-ben csusszant le a rámpán az első magyar jégtörőhajó a „Jégtörő I." Balatonfüreden, Összesen tizenegy jégtörőt állítottak üzembe a Budapest alatti szakaszon, ezek egy része időnként, mint pl. 1985-ben a Jugoszláv szakaszon teljesített szolgálatot, hiszen a jégtorlaszt célszerű volt alulról megbontani. 1970—71. telén a jégtörőknek köszönhetően mindössze három napig volt álló jég Mohácsnál. 

A jégtörők január 7-től teljesítettek szolgálatot, összesen harminc napon keresztül, négy hajó már a zajlás megindulásakor Jugoszláviába, Vukovárhoz és Apatinhoz vonultak. Feladatuk nem csupán a jég beállásának megakadályozása, illetve az álló jég megbontása volt, de szükség volt a segítségükre a paksi üzemvízcsatorna szabadon tartásánál és a jégbe rekedt hajók kiszabadításánál, a leghíresebb eset a Paks-Baja környékén befagyott Greinfenstein nevű osztrák tolóhajó volt [4]. Mohács és Komárom közötti összesen hatvanhét vontatóhajó, uszály kényszerült megállásra, nem csak a jég, de a kisvíznél előbukkanó zátonyok miatt is [5]. A jugoszláviában dolgozó hajók végül az első hideghullám végén, február 7-én tértek vissza Magyarországra, hogy aztán a második hullám idején újra bevessék őket, és ekkor sikeresen megakadályozták a Dunajég beállását [6].

A Dunán dolgozó jégtörők és a hatósági tiltás ellenére Laufer László 985 januárjában számos szabálysértő helyit megörökített, akik nem szerettek volna 200 kilométert kerülni Baja felé, hogy megtegyék a Mohács és Újmohács közötti kb. 800 méteres távolságot. A rendőrség volt megbízva a rend fenntartásával, több-kevesebb sikerrel: 

"Igazán nincs irigylésre méltó helyzetben a főtörzs, néni sír neki, hogy gyógyszerért jött át Mohácsra, két kis unokája várja, mert nincs otthon senki, engedje már vissza. — Nem engedhetem, értse már meg, veszélyes és tilos — mondja a főtörzsőrmester, de aztán tapintatosan elfordul, másokhoz, nekik magyarázni, hogy nem lehet átmenni a befagyott Dunán. A néni habozik egy kicsit, aztán nekivág. Mást már tapintatból sem enged a rend őre. Nehéz a szolgálat" [7].

"A Belügyminisztérium 8/1978-as rendelete ugyanis tiltja az ilyesfajta tevékenységet: „Folyóvizek, hajózóutak, valamint kikötők és lekötőhelyek jegén tartózkodni — az ellenőrzött átkelőhelyek, továbbá a biztonságos munkavégzés kivételével — tilos." A „Vízrendészeti jogszabályok" lehetőséget adnak arra, hogy bizonyos feltételek között át lehessen menni a folyón. Az „ellenőrzött átkelőhelyek” létesítésére a komp- vagy révhajókat üzemeltetőnek ad lehetőséget a rendelet, s egyben azt is szabályozza, hogy milyen feltételek mellett. Tóth Ferenc, a Mohácsi Révhajózási Vállalat igazgatója azonban nem hajlandó az átkelőhely kiépítésére: „Nem szeretném hátralévő napjaimat zárthelyen tölteni" [7]. 

"Férfi lehet, a túlpartról tart Mohácsra. Észrevehette a rendőröket, s hogy innen senki sem megy vele szemben, irányt vesz hát fölfelé. Bukdácsol a sima, majd föltorlódott jégen — bízik szerencséjében, s a hírben: van negyven centis is a jég" [7]. 

A Mohácsnál 1985 januárjában beálló jégnek a hidrológián túl a klímaváltozás kutatásában is voltak vonzatai. A Duna jégviszonyaiból ugyanis következtetéseket lehetett levonni a korabeli klímára. Ez a lehetőség a folyószabályozás kezdete óta halványul, hiszen a beavatkozás fő célja éppen hogy a jegesedés és a jégtorlaszok kialakulásának megakadályozása volt. Azaz ugyanaz az időjárási hellyzet, ami 1838-ban pusztító jeges árvizet okozott 1940 környékén már zajló jéggel, különösebb károkozás nélkül levonulhatott, hiszen megszűntek azok a szigetcsúcsok és túlfejlett kanyarulatok, ami a jeges árvizek kialakulásának fő okai voltak. Ez a felismerés már megvolt 1985-ben is, de a jégtörő hajók bevetése tovább csökkentette az álló jeges napok számát a Dunán. Így ha valaki az utóbbi évtizedek dunai jégviszonyait szeretné összevetni a korábbi adatokkal, hogy következtetéseket vonjon le az éghajlatváltozásra, komoly gondban lenne.  

Hivatkozások:

[1] https://masfelfok.hu/2021/02/28/attol-hogy-neha-zord-az-idojaras-meg-csokken-a-fagyos-napok-szama-klimavaltozas/

[2] Kovács Dezső-Hrehuss György: A jeges árvízveszély elleni védekezés 1985. Vízügyi Közlemények, 1986./1.

[3] https://www.hydroinfo.hu/vituki/archivum/mo1985.htm

[4] Dunántúli Napló, 1985-01-13 / 11. szám 

[5] Magyar Hírlap, 1985-01-12 / 9. szám 

[6] Dr. Szenti János: Jégtörő tevékenység a Dunán Dunaföldvár–Vukovár (1560–1333 fkm) között Hidrológiai Közlöny 1985. 6. szám. 

[6] Dunántúli Napló, 1985-01-16 / 14. szám 

Fotók: Dunántúli Napló/Laufer László