 |
| A Lankóci-Kis-Duna 1822-ben, bal szélen. (forrás) |
Régi medermaradványokra mindig jó rálelni, különösen, ha azok ráadásul eltűnt, senki által fel nem dolgozott dunai szigeteket rejtenek. Ilyen szellem-szigetek bukkantak fel a Duna középkori főágának, a Lankóci-Kis-Dunának északi részén, a Szekszárd-Keselyűs-Ózsáki-puszta háromszögben. Önmagában is külön monográfiát érdemelne a kiszáradó Sárköz kellős közepén fasorral kirajzolt Kis-Dunának, vagy Visszafolyó-Dunának is nevezett Lankóci-Kis-Duna, amibe természetesen bele lehetne venni más, szomszédos vízereket, amik északról déli irányban behálózták a Tolnai-Sárköz egykor jóval nedvesebb szöveteit, a Bátát, vagy a Sárvizet. Azonban a Dunához szokott szem könnyen különbséget tud tenni a három vízfolyás között a kanyarulat-paraméterek alapján. A kusza, kicsiny, de annál sűrűbb kanyarulatokkal jellemezhető Báta és Sárvíz mellett a Lankóci-Kis-Duna hatalmas kanyarulat-ívei egyértelműen jelzik a tájat odafentről szemlélőknek a dunai eredetet. Az Őcsény és Decs melletti partfal vonalából úgy tűnik, hogy a Duna járt ennél nyugatabbra is, de valószínűleg ennek a legnyugatibb kanyarulatnak volt egyik maradványa a Lankóci-Kis-Duna, ami már a XVIII. század előtt lefűződött, nagy valószínűséggel a gemenci szakaszra jellemző gyakori mederváltozások és kanyarulatfejlődés miatt.
 |
| 1. ábra A Lankóci-Kis-Duna medre a Tolnai-Sárközben |
Mai formájában a Lankóci-Kis-Duna még mindig impozáns méretű, a fasor által kirajzolt nyomvonala 23 kilométer, és további 3 kilométeres szakasz rejtőzik északon a szántóföld alatt. Ha ezt a holtágat egy partra vetett halként írnánk le, ennek a halnak—már a lefűződés után—a gemenci árvízvédelmi töltés levágta a fejét és a farkát, a fej és a farok az ártéren maradt, de a test összezsugorodott, majd a vágódeszkával (Sárköz) együtt kiszáradt.
A fejrészként jellemzett felső szakasz valahol a Keselyűsnél ágazott ki a folyószabályozás által levágott, ugyancsak korábbi főágként funkcionáló Tolnai-holtágból, ahol mostanában a Sió folydogál. Mivel lefűződés esetén jellemzően a felső részt érinti jobban a feltöltődés, ez a szakasz kevésbé nyomozható, így fordulhatott elő, hogy be is szántották, így ezen a szakaszon nincs aktív felszíni vízfolyás, legfeljebb talajvízáramlás jelentkezhet. A Lankóci-Kis-Duna felső kiágazása kb. 700 méterrel található Keselyűstől délre, ahol a szántóföld eltérő humusztartalomból adódó mintázatai kirajzolnak egy dél felé bővülő kanyarulatot, melynek fejlődése megszakadt az ág lefűződésének pillanatában (2. ábra).
A Lankóci-Kis-Duna dél felé lejt, ezért ebben az irányban egyre markánsabbak a mederformák, egyre nedvesebb a talaj, sőt csapadékos időben egyre inkább nyílt vízfelületek is kialakulhatnak. A szabályozás előtt emiatt fordulhatott elő, hogy alulról töltődött a holtág, ami meg is magyarázza, miért nevezték ezt az ágat Visszafolyó-Dunának. Éppen ezért volt szükség egy szivattyútelepre a holtág és az árvízvédelmi töltés találkozásánál, itt pumpálják át a gemenci ártérre az összegyülekező vizeket. Hogy merre is folyhatott annak idején a Lankóci-Kis-Duna ártéri szakasza, egy külön bejegyzésben lesz szó.
 |
| 2. ábra A Lankóci-Kis-Duna kiágazása Keselyűstől délre |
Régi térképeken, de újabb műholdfelvételeken is könnyen meg lehet találni az elszántott medreket a Lankóci-Kis-Duna északi részén, azonban ezek közül is egy 1966 márciusában készített légifotó tűnik a legalkalmasabbnak, melyen még ott láthatók az előző évi árvíz idején elöntött sötétebb, belvizes területek. Több mélyebb, de egymással összefüggéstelen pocsolya is felbukkan a keselyűsi út mentén, ezektől délre viszont már egy egységes, kelet felé elhalványuló medermaradványt láthatunk. Ebből más, kevésbé markáns ágak válnak ki, egy olyan fonatos rendszert alkotva, amely egy fokozatosan elvékonyodó és feltöltődő holtágak jellemzője. Ezek a fonatok két nagyobb szigetet ölelnek körül, az egyiket Ózsáktól északra, a másikat a régi térképeken templomrommal ábrázolt pusztától keletre (a nyilakkal jelölt folyóágak között). A sziget elnevezés esetünkben nem fedi 100%-ban a jelenséget, pontosabb lenne, ha azt mondanánk, hogy ezek a Lankóci-Kis-Duna medrének magasabb térszíneit jelölik, melyek ugyanúgy lehetnek zátonyok is. Utóbbi formának vannak térképen fennmaradt köznyelvi emlékei is, bár ezek is több száz évvel a lefűződés után keletkezhettek.
 |
| 3. ábra A Lankóci-Kis-Duna szigetei Keselyűs és Ózsák között |
Két, ugyanarra az évre datált térkép alapján legalább az egyik sziget nevét sikerült megtalálni, igaz, rögtön két verzióban. 1834-ben a Rauchmüller-féle térképen a felső szigetnél a Rácz Pál Tava és Erdeje földrajzi név olvasható, alatta pedig az "Ozsáki-tó", amihez az utolsó bekezdésben még érdemes magyarázatot fűzni.
 |
| Rácz Pál tava erdeje és szigetje 1834. (forrás) |
Egy másik, délre tájolt sárközi folyószabályozási térképen, ugyancsak 1834-ben ott van az apró, kissé bizonytalanul olvasható Horváti-zátony névalak, körülbelül a Rácz Pál Tava felirat helyén. Tőle délre pedig a "Csáki-tó" felirat szerepel.
 |
| Horváti (?)-zátony, ugyancsak 1834-ből. (forrás) |
1834-ben, és úgy általában a gemenci árvízvédelmi töltés megépítése előtt a Lankóci-Kis-Duna két partja, eltérő kiterjedésben ugyan, de a gemenci ártér szerves részét képezte. A jobb parton ez az ártér Őcsény és Decs településnél szűkült. Miközben a folyóágat galériaerdők kísérték széles sávban, a bal parton sorakoznak a "-tó" végződésű földrajzi nevek. Térképről nehéz megállapítani, hogy ezek nyílt vízfelületek, mocsarak, vagy vizenyős, mélyen fekvő rétek voltak, de az bizonyos, hogy a sárköziek számára a területet áradások idején délről feltöltő Visszafolyó-Duna tájhatár volt, Elblinger Ferenc szerint "az őcsényiek ma is így nevezik ezt a területet, hogy "Túl a Dunán". A névtorzulások (sok térképész német anyanyelvű volt, illetve nem mozgott otthonosan a helyi földrajzi nevek között) oda vezettek, hogy az olyan "értelmetlen" neveket, mint Ózsáki, "magyarítottak" Csáki-ra. Mint az az alábbi EOTR-szelvényen látható, szerencsére a történeti hitelesség kiszorította ezeket az idegen neveket.
A Lankóci-Kis-Dunáról senki más nem írt annyit, mint a szekszárdi Elblinger Ferenc:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése