2021. június 16., szerda

Tizenöt nap a Dunán


Százharminc évvel az első magyar kiadás után újra kapható könyvesboltban Habsburg Lotaringiai Rudolf "Tizenöt nap a Dunán" című könyve. Az Erdélyi Szalon kiadó fakszimile kiadásban jelentette meg a madarászként is jeleskedő trónörökös expedícióját. A könyvből nem csak az derül ki, hogy mennyire más volt a dunai táj akkoriban, hanem az is, mennyit változott az emberek gondolkodása a vadon élő állatokról, esetünkben konkrétan a ragadozó madarakról. 


Ezt a könyvet kétféleképpen is be lehet mutatni; azoknak akiknek már volt szerencséjük elolvasni az első kiadást, és akik még nem olvasták egyáltalán Habsburg-Lotaringiai Rudolf trónörökös művét. Kezdjük az első csoporttal, hiszen nekik nem nagyon kell részletezni a történetet. 

Az új kiadás 2020-ban jelent meg. Hiánypótló kötet, hiszen antikváriumban is igen ritkán lehetett találkozni az 1878-as megjelenésű "Fünfzehn Tage auf der Donau" című német nyelvű kiadással, vagy az 1890-es magyar kiadással. Online eddig is elérhető volt a kötet (link), ugyanis a Széchenyi Zsigmond Vadászati Könyvtár, később Magyar Természettudományi Múzeum példányát korábban beszkennelték. Aki ezt már olvasta, annak ismerős lesz a könyv is, a fakszimile kiadás pontosan ez alapján készült, azaz tulajdonképpen kinyomtatták az internetet. Az eredeti, Paszlavszky-féle fordításhoz tehát nem nyúltak és a kötet végén szereplő — a Wikipédiáról egy jelentős hibával kimásolt — fülszövegen kívül nincsen benne magyarázó szöveg, ami esetleg hátteret nyújthatna az olvasó számára ennyi év távlatából. A könyv borítója idézi az első kiadás díszítését, melynek bolti ára 4990 Ft.


Azok számára, akik még nem olvasták ezt a könyvet, elsőként ki kell tenni valami karikát, ami a gyengébb idegzetűeket figyelmezteti, hogy ez bizony egy vadászatról szóló regény, amelyben kétszáznál több állat lelövéséről olvashatunk. A lelőtt állatok többsége madár, eszmei értékük manapság bizonyára tízmillió forintokra rúgna. Csakhogy 1878-ban még nem volt olyan, hogy eszmei érték, meg természetvédelem, meg védett állatok. Az utókor éppen ezért nem alkothat értékítéletet, miközben a lelőtt kerecsensólymokról, különféle sasokról, baglyokról, fekete gólyákról olvas. Már csak azért sem, mert ez a vadászkaland egy tudományos expedíció volt, melyen a kor legnagyobb tudósai vettek részt. Köztük Eugen Ferdinand von Homeyer, egy porosz nemes, aki a Német Madártani Társaság elnöke volt ebben az időben, Alfred Brehm, természettudós, madarász és világutazó és Eduard Hodek, bécsi preparátor. Ugyancsak részt vett a vadászaton Rudolf sógora, Lipót bajor királyi herceg és Karl Albert von Bombelles gróf, főudvarmester és Rudolf nevelője is. Fontos megemlíteni, hogy Rudolf trónörökös, akit Magyarországon leginkább a tragikus haláláról ismernek ugyancsak kiváló természettudós, azon belül is ornitológus volt. A 15 napos, arisztokrata vadászkirándulás célja is tudományos volt, összekapcsolva a vadászat szenvedélyével. Persze akkoriban a tudomány még máshogy működött. 

A Dunai Szigetek szempontjából azért értékes ez a könyv, mert egy utolsó pillanatképet ad a folyóról az ártérről és annak élővilágáról, mielőtt a nagy folyószabályozások teljesen átformálták a tájat. Különösen igaz ez a Dráva-torok környékére, ahol a Hulló-mocsarat egy kanyarulatátvágás egyszerűen felszámolta. Zárójeles megjegyzés, hogy az árvízvédelmi töltések jóval inkább hozzájárultak a madárpopulációk csökkenéséhez, mint a vadászat. Sőt, a főúri vadaskertek előfutárai voltak a mai értelemben vett természetvédelmi területeknek, és akkor válik teljessé a kép, ha azt a külön cikket is érdemlő tényt is megemlítjük, hogy Rudolfhoz fűződik az Osztrák-Magyar Monarchia első természetvédelmi oltalom alatt álló területének kijelölése. Ennek célja a Száva szerémségi nagy kanyarulata mentén elterülő Obedska bara holtág gémpopulációjának megőrzése volt. Rudolf emellett a modern erdő- és vadgazdálkodásról is negatív véleménnyel volt, keskendi (ma Kozarac, Horvátország) erdőről például ezt írta:
"Tájképileg sem festőinek, sem nagyszerűnek nem lehetett mondani e vidéket, de friss buja zöldje mégis kedves bájjal árasztotta el az egész képet. Ellensége vagyok minden egyenes vonalnak, mert ezek világos jelei az ember mindent egyengető kezének; azért az olyan erdő, melyet a derék erdész szabályszerűen zsinór szerint menő fasorokba oszt, elveszti szememben minden báját, még ha oly csodálatos szépen zöldell is; valamint szörnyűködöm minden programm szerinti vadászattól is, a melyen a vadász urak szépen kiegyengetett vágásokba állnak fel lesbe. Értem ugyan, hogy az ilyen erdők, az ilyen vadászatok a számító erdésznek, a ki a természettől a lehető legtöbb fát és a lehető legtöbb vadat akarja kicsikarni, a legkedvesebbek, hanem a magam részéről, a szerényen kóborló természetbarát szempontjából legkevésbbé sem tartom gyönyörűnek. Azért nehezemre esett a keskendi erdőnek, az uradalmi erdők úgynevezett díszének dicséretében és megcsudálásában osztozni; az én lelkem még egészen el volt telve az apatini berkek nagyszerű vadonjaival." 86. oldal.


Az expedíció 1878. április 22-én indult Bécsből és ott is végződött 15 nappal később, május 6-án. A társaság vasúttal érkezett Budapestre, onnan a Rudolfról elnevezett gőzhajón utaztak tovább a Dunán déli irányban. Az utazás ötlete már korábban megfogalmazódott Rudolf fejében, elsősorban Hodek dél-magyarországi utazásainak beszámolói keltették fel a trónörökös figyelmét a vadmadarakban gazdag terület iránt. 

Az expedíció a könyvben szereplő leírással ellentétben nem az Al-Dunán zajlott; a legtávolibb ponton sem érték el a Tisza torkolatát. Három, földrajzilag jól elkülöníthető Duna-szakaszt jártak be a bő két hét alatt; Apatin környékét, tágabb értelemben Mohács és a Dráva-torok között, a Fruska Gora hegységet, valamint  Kovil (Kabol) környékét Újvidék és a Tisza-torkolat között. Ezen kívül további kisebb kirándulásokat tettek az Adonyi-szigeten, a Baranya vármegyei keskendi erdőben, valamint Futak környékén. Látótávolságon kívül talán csak a keskendi erdőben kerültek a Dunától. 

Jellemzően a helyi arisztokrácia látta vendégül a vadászokat, Adonyban gróf Zichy János, Baranyában Albrecht főherceg, Rudolf nagybátyja, a Szerémségben pedig gróf Chotek Ottó és Rudolf. A helyi birtoktesteket jól ismerő erdészek kalauzolták a madárfészkekhez a társaságot. Ez a Duna mentén főként csónakon zajlott, mert tavaszi árhullám vonult le a folyón. Legtöbbször a gőzhajón éjszakáztak, miután a lelőtt madarakat tudományos szempontból rendszerezték és dokumentálták.

A könyv egyik helyszíne, a Vémelyi-Duna Apatintól nyugatra.

Érdemes térképpel olvasni a könyvet, még úgy is, hogy ez a melléklet kimaradt a kötetből. Ehhez éppen megfelelő lett volna a III. katonai felmérés, amely 1880-1881-ben—alig 2-3 évvel később—készült el az expedíció után, azaz a Duna korabeli állapotát ábrázolja. Térképpel ugyanis könnyen azonosíthatók a könyvben szereplő földrajzi tévedések, melyek közül talán a Béga-csatorna említése a legjelentősebb. Ez a csatorna Temes és Torontál vármegyékben épült, csakhogy az expedíció erre már nem járt. Ezt egyszerűen összekeverték a Kölked melletti Béda-kanyarulatokkal. Sajnos ez a tévedés a fülszövegbe is belekerült. Hidrológusok ehhez még hozzánézhetik a korabeli mohácsi vízállásadatokat; ezek rendelkezésre állnak a Hydroinfo archívumában. 

Czerevicz és a Chotek grófok vadászháza a Fruska Gora hegységben

A vadászok nem minden alkalommal jártak sikerrel. Volt, hogy órákat töltöttek hiába a fészkek alatt hanyatt fekve, fedezékként alaposan betakarva letört ágakkal, volt, hogy a madarak kicselezték a vadászokat. És előfordult olyan is, hogy Európa egyik legnagyobb birodalmának trónörököse egy borzalmas dögszagot árasztó, elejtett keselyűt cipelt a hátán, amely valamelyik balkáni hadszíntéren hízott jó kövérre. Az irodalmi értékkel is bíró könyv a tájleírások mellett szakít időt a társadalom ábrázolására is. Falusi ünnepségek, szerb, sokác, magyar, német népviseletek mellett jellemrajzok is megörökítettek néhány embert, aki közeli kapcsolatba került a trónörökössel. Talán a legérdekesebb ilyen találkozás Kovilban történt, ahol Tarcza, a bagón és pálinkán élő, majom-szerű, fészek-felderítőt örökítette meg az utókor számára, akit talán már a faluban sem emlegettek halála után, de mégis örök életet szerzett számára ez a könyv. Mint ahogy örökre megőrizte a könyv egy letűnt, szabályozás előtti dunai táj emlékét is, ahogy mi már sohasem láthatjuk ezt a folyót:
"Az esti világítás csodás hatással volt az egész tájképre. A Nap igazán magyarországi módon, egészen másként szállt le, mint a nyugoti országokban, a miről annak, a ki napszállatkor a gyönyörű fényhatásokat Magyarországon nem látta, fogalma sem lehet. Az élénk pír, mely nyugoton félkörben kigyuladt; a halmok csúcsai és a fák koronái, melyek a lenyugvó Nap utolsó sugaraitól megaranyozva csendesen bólingtak az esti szellőben; a Duna, melynek reszkető hullámain a nyugoti ég vérvörösen tükröződött vissza; az ólomszürke éj keleten, melyet csak itt-ott szakítottak meg egyes fénylő csillagok s narancsszínű pászta választott el a lemenő Nap világos szalagjától; a beljebb fekvő berkek és mocsarak, melyek kékes párákba és könnyű ködbe burkolva, kísértetiesen eltünedező körvonalakban elegyedtek össze lassanként szemeink előtt: mindez csodálatos szép képet alkotott, melynek igazi keleti színpompája, egyesülve a gyönyörű est mély nyugalmával, a természet minden barátjára feledhetetlen hatással volt." 32. oldal.

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...