Mühlwasser

Bécsben mind a mai napig megtalálhatók az egykori Duna-medrek maradványai, amelyeket a folyószabályozás nagyrészt felszámolt az elmúlt másfél évszázadban. A megszámlálhatatlan zátony, sziget és a köztük kanyargó kavicsos Duna-ágak szövevénye egy széles sávban áldozatul esett a Duna csatornázásának, míg a levágott medrek egy részét az urbanizáció temette maga alá. Ahogy távolodunk azonban Bécs centrumától egyre több és egyre természetesebb állapotú holtágat találunk. Mostani írásunkban a 22. kerületi (Donaustadt-Lobau) Mühlwasser és a hozzá kapcsolódó Schillerwasser által közrefogott Biberhaufen-t, azaz a Hód-zátonyt járjuk be.

Klosterneuburgtól, a Bécsi-erdő északi lejtőitől egészen Dévényig kitárul a Duna ártere. A bal part mentén húzódik az úgynevezett Morva-mező, amely Magyarországon az itt lezajlott két csatáról (1260 vesztes és 1278 győztes) nevezetes. A Duna ezen a szakaszon ágakra szakadva kanyargott természetes állapotában, hasonlóan a Bécsi-erdőtől nyugatra kiszélesedő Tullni-mezőhöz. Bécs mellett, Groß Enzersdorfnál a folyókanyarulatok (helyi nevükön Au) által kijelölt ártér szélessége elérte a 6 kilométert a folyó szabályozása előtt.

Bécsnél az elfajult, több ágra szakadó és zátonyokkal tarkított meder akadályozta a hajózást és rendkívüli módon hozzájárult a jégtorlódások kialakulásához, komoly fenyegetést jelentve a Habsburg Birodalom fővárosára. Nagyjából a budapesti Duna-szabályozással egyidőben, 1870 és 1875 között, ahelyett, hogy az egyes ágakat egyenként szabályozták volna Bécs környékén, egy meglehetősen drasztikus beavatkozás mellett döntöttek. 800 méter szélességben egy csatornát vágtak a Kahlenbergtől Mannswörth-ig. Ez azonban nem azt jelentette, hogy ilyen széles lett Bécsnél a Duna. A középvízi meder ebből mindössze 280 métert tett ki, miközben a bal partján egy széles, de teljesen elplanírozott árteret hagytak meg a folyónak (Überschwemmungs-gebiet), ahol a legnagyobb vízhozamok károkozás nélkül levonulhattak. Egyetlen élő mellékágat hagytak meg, ez pedig a jobb parton a Belvárossal kapcsolatot tartó Donaukanal volt. Az így kialakuló holtágak túlnyomó többsége a csatorna bal partjára került, bár a jobb parton, elsősorban a Prater területén is maradt néhány, mint például a már bemutatott Heustadlwasser és a Lusthauswasser. Ez a beavatkozás mind a mai napig meghatározza Bécs dunai tájképét, holtággá alakítva olyan széles Duna-ágakat, mint például az Alte Donau. Ezt a tervet  1972-1988 között módosították, létrehozva az ártéren a 21 kilométer hosszú, de viszonylag keskeny Donauinsel-t. Ezzel párhuzamosan volt egy olyan törekvés is, hogy a lefűződött, a feltöltődés különféle fázisában létező kisebb holtágak, mint például a Mühlwasser és az Alte Naufahrt, más néven a Schillerwasser vízutánpótlását is rendezzék. 

A Schillerwasser és a Mühlwasser közvetlenül a szabályozás idején (mapire.eu)

A Mühlwasser eredetileg az Alte Donau egykori főágából ágazott ki a Donaustadtstraße mentén, ezután dél, délkelet felé kanyargott, legkeletibb pontján ágazott ki a Lob Au kelet felé, a másik ága a Schillerwasser ágával együtt Herrenau Wasser néven végződött el a dunai ártéri erdőben felépített ÖMW finomítótól nyugatra. A Schillerwasser pedig eredetileg az Ostbahnbrücke környékén ágazott ki a főágból és egy rendkívül bonyolult, szerteágazó vízrendszeren keresztül tartotta a kapcsolatot a Mühlwasser-rel és a főággal. Legnagyobb részét 1870 után elplanírozták. Egy töltés is épült rajta keresztül a Kierischitzweg vonalán. Az emberi beavatkozás és az ennek következtében jelentkező erőteljes feltöltődés további részmedencékre tagolták a lefűzött mederszakaszokat. Azonban az 1970-es évektől kezdve a folyamat megfordult; több kotrást végeztek, átereszek épültek a medret keresztező utak alatt és a vízutánpótlás biztosítása érdekében szivattyútelepek épültek. A Schillerwasser a főágból, míg a Mühlwasser az Alte Donauból kap körülbelül egy "pataknyi" vizet. 

A Mühlwasser és a Schillerwasser között található a Großer Biber Haufen, azaz a nagyobbik Hód-zátony, míg a kisebbik Hód-zátonynak a Schillerwasser túlsó partját nevezték. 1870-ig emberi megtelepedésre és gazdálkodásra alkalmatlan, mocsaras, erdős külterület volt, amely Aspern és Stadlau községekhez tartozott közigazgatásilag. A napóleoni háborúk során sáncokat, valamint az 1866-os porosz-osztrák háborúban kiserődöket, úgynevezett redoutokat emeltek a zátonyokon. A nagyobbik Hód-zátony keleti részén három ilyen erőd állt. Ezeknek manapság nincs nyoma, helyüket beépítették. A terület 1904. óta tartozik Bécs városához közigazgatásilag. 

Ennyi földrajzi-hidrológiai háttér mindenképpen szükséges, ahhoz, hogy jobban értelmezni lehessen a 2022. április első napján készült képeket. 

A Mühlwasser fennmaradt szakasza északon a 22. kerület Kleine-Bucht-Straße vonaláig nyomozható, ettől északra az egykori medret már beépítették, családi házas övezet. Ezen az északi részen kap némi friss vizet az Alte-Donauból átvezetett Hebergraben csatornán. A Duna szempontjából meglehetősen szürreális Kaisermühlen csomópont alatt fordul a meder keleti irányba. Alulnézetben a folyóág felett kígyózó autópálya felüljárók és vasúti hidak szövevénye némiképpen megidézi a korábbi kusza Duna-ágak rendszerét, azonban mindezt betonból az égbolton. Öröm az ürömben, hogy ezt a csomópontot nem talajszinten valósították meg, ami a Mühlwasser teljes feltöltésével járt volna. 

Kaisermühlen. Beton az égben.

A Kaisermühlen csomóponttól kelet felé további hat híd tagolja részmedencékre az egykori medret. Ezek nem is valódi hidak, sokkal inkább olyan töltések, amin hagytak némi átereszt, hogy a mesterségesen betáplált vízutánpótlás áramlása biztosítva legyen. A töltéseken épített zsilipek duzzasztási funkciót is betöltenek, visszatartva annyi vízmennyiséget, hogy ki tudja tölteni az eredeti medret. A duzzasztás révén kialakuló eséskülönbséget az alvízi szakaszon kialakuló zuhogók jelzik.

Áteresz a Biberhaufenweg alatt.

Ahogy haladunk kelet felé, úgy csökken a hidak sűrűsége a Mühlwasseren, mintegy átmenetként egyre csökken a beépített terület aránya és növekszik ezzel párhuzamosan a szántók, erdők, mezők aránya. A Mühlwasser alsó szakasza mentén a Lobaugasse hídja alatt a bal parton teljesen megszűnik a beépítettség és a Dona-Auen Nemzeti Park területe kezdődik.  

Város és természet, kilátás a Kanalstraße hídjáról nyugat felé.

A Mühlwasser bizonyos szakaszai természetközeli állapotban vannak, azonban vannak olyan szakaszok is, ahol a part városi park formát ölti. Ezt a benyomást erősítik a helyenként előforduló nyírfaligetek, amihez hasonlót eddig csak itt láttam a Duna mentén. Ezen kívül kijelölt stranddal is találkozhatunk, annak ellenére, hogy a legnagyobb vízmélység is mindössze másfél méter körül lehet. Az urbanizációtól azonban nem lehet teljesen megszabadulni, Bécs toronyházai, valamint a donaustadt-i erőmű kéménye mindenütt részét képezi a tájképnek.

Mühlwasser strand

Nyírfaliget és fagyöngy.

A Biberhaufen beszédes földrajzi név, egykor a zátonyon élő hódokról kapta a nevét. A vadászat miatt a Duna mentén kipusztuló faj egy évszázadnyi hiátus után tért vissza egykori birtokába, egy immár urbanizált területre. Ahol a parti fákra tömegesen kihelyezett fémháló és a megrágott csonkok arra utalnak, hogy a hódok visszatérésük után kényelmesen belakták a holtágat. 

Visszatérés: munkában a biberhaufen-i hódok.

Tavaszvárás a Mühlwasser mentén.

A Mühlwasser a Lobaugasse hídjáról

Szántóföld és lakóövezet csíkok mintázata a Biberhaufen keleti részén.

A náddal benőtt Schillerwasser alsó szakasza.

Mühlwasser+Schillerwasser=Herrenau Wasser 

Kraftwerk Donaustadt a Schillerwasser mellett.

A Schillerwasser a Naufahrtweg felől.

Habár sokfelé nádas borítja teljes szélességében a medret, a part anyaga egészen más fejlődéstörténetről beszél. Ahol a jellemzően szeles bécsi időjárás révén keltett hullámzás, vagy a taposás megbontja a partot mindenütt előbukkan a zátony kavicsos magja, amely árulkodik a Duna szabályozás előtti esés- és hordalékviszonyáról. Az 1870 körül megszűnő vízáramlás tette lehetővé, hogy a finomabb szemcsés üledék lerakódhasson, valamint a lassabb vizet kedvelő nád megtelepedhessen a part mentén. 

Zátonykavics előbukkanás a Stadlau-ba vezető gyorsvasút mellett.

Paradox módon a Mühlwasser és a hozzá kapcsolódó medrek létezése az urbanizáció térhódításával függ össze. A külvárosokba költözők igénye, hogy a természetesen feltöltődő, nádasos, susnyás folyószakaszok rendezett képet mutassanak, ahol sétautak vezetnek az ártéri erdőn keresztül és a nádas nem mindenhol zavarja a kilátást. Legyen hol kutyát sétáltatni, miközben a gyerek is tud strandolni, úgy, hogy közben nem tekeredik vízinövény a lábára. Ennek érdekében az ember parkosította az elvadult természetet, kikotorta az elsekélyesedő medret, rendezte a vízutánpótlást és így jött létre az a városi parkszerű környezet, amelynek fennmaradása érdekében további erőfeszítéseket kell hozni. A természet kordában tartása Bécs 22. kerületében végső soron a 150 éves Duna-medrek fennmaradását eredményezi. 

Hogy megéri-e? 

Mindenki döntse el maga.