2018. június 15., péntek

Alte Donau


Bécsben a Dunának számtalan arcával találkozhatunk az agyonszabályozott mederben felépített mesterséges mega-szigettől egészen a teljesen eldugott régi holtágakig bezárólag. természetesen van átmenet a két szélsőség között, ennek egy kellemes példája a bécsi Öreg-Duna, azaz az Alte Donau. 


A bécsi Duna-szabályozásról külön könyvet lehetne írni, olyannyira terjedelmes téma. Mivel ez most csupán egy képes beszámoló egy 2018 áprilisi látogatásról mindössze a fontosabb dolgokat említeném meg. 1870 előtt Bécsben a Duna úgy nézhetett ki, mint a Gemenc, vagy a tőle közvetlenül délre eső szakasz. Egy öblözetet kell elképzelnünk, megszámlálhatatlanul sok szigettel és zátonnyal, ahol a folyó évről évre új feladatot adott a térképészeknek. Zabolázhatatlan árvizek keserítették meg a császárváros és a folyó főágától tisztes távolban húzódó falvak életét. A kelet nyugati irányú hajózás valamint az észak-déli közúti forgalom gyakran akadozott és ezt egy birodalom fővárosa nem engedhette meg magának hosszú távon. 1870-ben egy drasztikus döntést hozott a kormányzat, a folyót ki kell egyenesíteni, a medret csatornává kell alakítani elegendően széles ártérrel és egyetlen déli leágazással, melyet ma Donaukanalként ismerhetünk. Néhány év alatt sikerült elvégezni a hatalmas földmunkát. A régi Duna főmedrét az új, nyílegyenes árvízvédelmi töltés elszakította az új medertől és az Alte Donaunak elnevezett holtág immár lassan 150 éve egyszerű tóként boldogítja a bécsi lakosságot.


Az Alte Donau délen, Stadlauban a Donaustadbrücke metrómegállónál közelíti meg legjobban a Donauinsel kialakításakor kiásott kisebb Duna medret, itt csupán az A22-es autópálya csíkja jelenti a választóvonalat. Hat kilométeres félkörívet megtéve északnyugaton, a florisdorfi Hubertusdamm-nál érne vissza a Dunához, de itt ugyancsak az A22-es autópálya választja el ugyanattól a medertől. Ezt az útvonalat fogjuk követni!

A kezdet. A vég. Alte Donau.

Egy betemetett Duna-mederbe épített parkolónál és az innen nem messze meggyilkolt Stockerau-i Szent Colman emlékoszlopánál kezdődik, ill. ér véget a bécsi Alte Donau. Ha bal kéz felé indulunk a Kaisermühlen városrész hatalmas felhőkarcolóihoz érünk, ha pedig jobb kéz felé, akkor a Donaustadt városrész nyaralónegyedén keresztül juthatunk el a bécsi Öreg-Duna másik végébe.

Nádas. Alte Donau.

Az Alte Donau holtágán "kívül", kelet felé van a Dunának egy másik holtága, amely a szabályozás előtt még Stadlaunál szakadt ki a főágból és Gross Enzersdorf alatt tért vissza belé. Legfelső szakaszát Mühlwassernek nevezik. Bécs terjeszkedése során a nagyobbik részét már betemették, azonban az alsóbb szakasza még jórészt érintetlen ártéri erdőben kanyarog (leszámítva egy jókora ÖMW olajfinomítót a freudenaui erőművel szemben). Az Alte Donau és a Mühlwasser között jelenleg is van némi átfolyás a Hebergrabenen keresztül.

Utca. Dampfschiffhaufen.

Az Alte Donau környezetének van egy utánozhatatlan hangulata, amiről mindenképpen beszélni kell. Egyfelől helyenként olyan mint a Ráckevei-Duna partján, vagy valamelyik szigetén járnánk. Nádassal szegélyezett part, nyaralótelepek, víkendházak, egy kerékpár széles utcák, kerti törpék, strandok, vendéglők kerthelyiségében söröző, áprilisban barnára sült osztrák nyugdíjasok jellemzik a délkeleti részen található Gőzhajó-zátonyt (Dampfschiff Haufen). Mindennek azonban egy szürreális hátteret nyújtanak a mindenhonnan látható kaisermühlen-i felhőkarcolók. A Wagramer straße hatalmas átmenő forgalma, a mellette húzódó metró híd, a jachtkikötők jellemzik a nagyvárosias középső részt, de a túlsó part, Kagram ismét egy csendesebb környék. Az északnyugati szakasz echte Budapester Margateinsel, azaz Margitsziget. Hangulatos vízparti vendéglők, végeláthatatlan tulipánszőnyeg ősfás parkban, hidacskák, evezősklubok, piknikezők jellemzik a Florisdorfi Vízipark környékét.

Újépítés. Kaisermühlen-dél.

Amikor 1870-ben nekifogtak a Duna megregulázásának az Alte és Neue Donau közé szakadt ártéri területen számos zátony, sziget és mellékág tarkította a tájat. Legalább 14 különféle "Haufen"-t, azaz hordalékból felépülő zátonyszigetet találunk itt, mindezeket fattyúágak választották el egymástól. Ebből az ártéri formakincsből alig maradt mára valami. Manapság mindössze két nagyobb szigetet őrzött meg az Alte Donau holtága; a már említett Dampfschiffhaufent és a tőle északra található Gänsehaufelt, ahol Bécs városi strandja található. eredetileg két "Libazátony" volt, egy kisebb és egy nagyobb, de a kisebbik Gänsehaufen később a Dampfschiffhaufen részévé vált. A fennmaradó holtágak közül talán a Kaiserwasser az egyetlen említésre méltó, amely északi és déli részre osztja Kaisermühlen városrészt méghozzá közvetlenül a felhőkarcolók tövében. 

Gém. Schnitterweg.

Szerencsére ezzel az élővilág is tisztában van. Kerti tavakban látható békességgel úszkálnak a hidak alatt a méteres pontyok, álldogálnak cölöpön a gémek a lakótelepek tövében. A lakosság is nyilván rásegít némi táppal, hogy a hattyúk és vadkacsák ilyen békésen közlekedjenek a bécsi öreg-Dunán. 

Díszpontyok. Laberlweg-Kaiserwasser.

Talán a felhőkarcolók miatt, de az Alte Donau partján soha sem lehet megszabadulni attól az érzéstől, hogy egy nagyváros kellős közepén járunk, de nagyon könnyű ezzel együtt létezni, hiszen a part mentén található épületek métere és a mindenhol jelen lévő kék víz képes ezt ellensúlyozni és emberi léptéket kölcsönözni a folyópartnak. A lakótelepek és új építésű lakóparkok együtt léteznek a tipikus bécsi víkendházakkal.

Információs oszlop. Háttérben a Gänsehaufen.

Gänsehaufen. Wagramer Straße.

A Régi és új Duna közti terület beépítettsége nem egységes. A Kaiserwassertől délre társasházakkal találkozunk, ezek az épületek 5-7 emelet magasak is lehetnek. A Wagramer Straße mentén találjuk az UNO City-t, amely 1973-1979 között épült fel. Az Egyesült Nemzetek Szervezetének (ENSZ) 6 Y-alakú épülete területenkívüliséget élvez; nem vonatkozik rá a helyi jog, és ez érvényes az alkalmazottak fizetésére is. A városképet a Donau City Tower 1, azaz Ausztria legmagasabb épülete határozza meg a maga 220 méter magas (+30 méter antenna) magasságával. A sötétkék torony az Alte Donau mentén mindenhonnan látható. Ha minden igaz lesz belőle még egy.

Donau City Tower 1. Kaiserwasser.

Ha elhagyjuk az Alte Donau legzajosabb részét, a Vienna International Center felhőkarcolóitól északra egy hatalmas parkosított területet találunk. Ez a Donaupark, amelynek sportpályái, ösvényei, rétjei és ligetei mellett megvan a maga emblematikus épülete, a Donauturm, azaz a Duna torony. Ez a 150 méter magas tévétorony látogatható, van benne étterem kávézó és remek kilátás nyílik belőle a bécsi Öreg Dunára. 

U1 metróhíd. An der Oberen Alten Donau. 

A Parktól északra újabb lakott terület következik; Bruckhaufen egy kertvárosias városrész, nyilvános strandokkal, evezősklubokkal az Alte Donau irányában. Legészakibb részén — ahol annak idején először lezárták ezt a Duna-szakaszt található a Florisdorfer Wasserpark, amely a rajta és mellette vezetett vasút és metróvonalak ellenére egy nagyon hangulatos városi park. Mintha a Margitszigeten járnánk...

Házszám. An der Oberen Alten Donau. 

Annak ellenére, hogy a folyószabályozás nagyban megkönnyítette a közlekedést a Duna két partja között és az addig falusias balpart hozzáépült lassan Bécshez még mindig találni beépítetlen szántóföldeket az Alte Donau mentén. Ez a beépítetlen terület lazán még kapcsolódik a Bécs környéki zöldfelületekkel, de várhatóan hamarosan ez a maradék zöldfelület is be fog épülni.

Április. Obere Alte Donau.

Ott, ahol egykor hajómalmok teleltek, ma már áprilisban is osztrákok nyaralnak. 

Hínár és cseresznyafavirág szirom. Birnersteig.

Hínárkitermelés. Obere Alte Donau.

A holtág feltöltődését és eutrofizációt rendszeres hínáreltávolítással próbálják megakadályozni. Mivel a meder aljára lelátni — jellemzően fél, egy méter mély — a víz hamar felmelegszik így igencsak alkalmas strandolásra. 

Florisdorfi vízipark. Am Nordbahndamm.

Közvetlenül a bécsi Duna-szabályozás után voltak olyan tervek, hogy az Alte Donau a Budapesti népszigeti mellékághoz hasonlóan téli kikötő lesz a megfelelő kiszolgáló létesítményekkel, hajógyárakkal együtt. Hogy ez a terv később azért nem valósult meg, mert a folyó rossz oldalára került (az új meder mellett egy fél kilométer széles elöntési zónát jelöltek ki a balparton), vagy mert túl nagy és túl sekély vízfelülettel rendelkezett már nem tudni. A téli kikötő végül Freudenau-nál épült fel, ahol a jobbparti Donaukanal visszatér a Dunába. 

Egykori Duna-meder. Florisdorfi vízipark. 

Az egykori sziget és zátonyok vadvízi labirintusa így végül nem vált rozsdaövezetté, hanem egy igencsak változatos, nagyvárosi, de mégis emberközeli üdülőterület jött létre a bécsiek legnagyobb örömére. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...