2010. augusztus 16., hétfő

A dunai gázlókról


 
A régebbi korok emberének a gázló áldás volt. Lehetőség, hogy a vízfolyás egyik oldaláról a legegyszerűbb módon átjusson a másikra. Gázlókat használtak a honfoglaló magyarok hadjárataik során, gázlókon hajtották át a marhákat a hajdúk. Szerencsés esetben egy lovas mindössze a csizmája száráig lett vizes. A modern korig a gázló a folyón keresztüli közlekedést segítette elő.

2. ábra Gázló vázlata. Forrás: Vízgazdálkodás 1988.

A gázlók jelentős szerepet játszottak a városfejlődés során is. Stratégiai helyzetüket már a rómaiak is felismerték, akik a főbb táboraikat a Duna gázlói mellett építették fel (Solva-Esztergom, Intercisa-Dunaújváros, Cirpi-Dunabogdány, stb.). Gázló mentén épült Oxford, Frankfurt, a horvát és cseh Brod. Gyakran földvárakat is építettek védelmükre, Tiszaföldvár, Dunaföldvár stb. A magyar nyelvben a rév szó jelölte a gázlós helyeket, pl. a Csepel-szigeti Lórév.
  1. A gázlók egyik értelmezés szerint tehát olyan folyószakaszok, ahol alacsony vízállás esetén könnyen át lehet gázolni (V. Nagy I.-Kertai A. 1988).
  2. A földrajzi szakirodalomban a gázló egy olyan homokpad, amely két kanyar közötti átmeneti szakaszon (inflexiós pont) alakul ki az áramlással ellentétes irányban (2. ábra).
  3. Hidraulikai szempontból sebességcsökkenés hatására történő hordalék lerakódás. Olyan folyamat, amely önmagát erősíti. Történhet a folyó esésének csökkenése, a meder szélesedése miatt, melynek következtében a vízfolyás energiája csökken; lerakja a magával szállított anyagot. Folyótorkolatoknál a betorkolló folyó sebességcsökkenése miatt megszűnő hordalékszállítás is gázlók kialakulását eredményezi. Újabban a mederbeli ellenálló kőzetek kipreparálódását is ide sorolják, bár kialakulásukat nem befolyásolja a folyó hidraulikai tulajdonságainak változása (Goda L. 1995).
  4. Hajózás szempontjából gázlónak nevezünk minden olyan folyószakaszt, ahol ideiglenesen nincsen meg a hajózási kisvízszint. A magyarországi Duna-szakaszon a DB (Duna Bizottság) vízszint a mérvadó, amelyet az előző negyven év adatainak 94%-os tartósságú vízállása határoz meg (Stelczer K. 2000).
Minden folyószakaszon az ún. csúcsgázló a mértékadó a hajózás szempontjából. Ha a hajók a csúcsgázlón át tudnak jutni, akkor az összes többin is, ugyanis itt a legsekélyebb a víz a mederben. Ilyen csúcsgázló a magyar szakaszon a dömösi sziklapad a Dunakanyarban.

A gázlók megjelenése a folyómederben erős korrelációt mutatnak a kisvizekkel, és felében-harmadában egyeznek a jég megjelenésével. Ennek katasztrofális hatásait napjainkra sikerült kiküszöbölni a folyók esésének növelésével, melynek következtében nőtt a vízsebesség. Így a folyók nehezebben tudnak befagyni. A kisvizek idején kiemelkedő homokpadokon gyakran megtelepedik a növényzet, amely hordalékfogó képességének köszönhetően egy későbbi sziget kialakulását is eredményezheti.

A 3. ábrán jól követhető, hogy egy éven belül mely hónapokban legnagyobb a valószínűsége a gázlók megjelenésének. A legkevésbé veszélyeztetett időszak éppen a nyár eleji zöldár időszakára esik. Ekkor az emelkedő vízszint biztosítja a hajózás igényeit. Az őszi hónapok alatt a kisvízzel összefüggésben megnövekedik a gázlós napok száma. Október és november a két „gázlós hónap”. A két külön kezelt szakasz közötti eltéréseket a folyó szakaszjellege és mederanyaga is befolyásolja.

3. ábra Gázlós napok éven belüli megoszlása. Forrás: Goda L. 1995

A gázlók adatait naponta frissítik a hajózás érdekében a hydroinfo.hu honlapon. Ilyenkor megadják a:

- Helyét (fkm)

- Hosszát

- A hajóút szélességét

- A vízmélység napi adatait

- A vízhozamot.

A magyar Duna szakaszon, a Szigetközben Pozsony és Gönyű között 33 gázlót tartanak számon. Ezek állandóan mozgásban vannak a hordalékviszonyoknak köszönhetően. Felszámolásuk nem lehetséges, ezért építették meg a bősi erőművet a szlovákok. Gönyű és Budapest között további 17 gázló van, köztük a dömösi sziklapad és a nagymarosi „zuhatag”, amelyek veszélyeztetik a hajókat. Itt ugyanis a sziklákon léket is kaphatnak, míg egy síkvízi homokpadon legfeljebb fennakadnak. Ilyeneket találunk Budapest alatt, szám szerint harminckettőt (Goda L. 1995).
  • Cholnoky J. 1936: A magyar éghajlat és a folyók vízjárása. In. Magyar Földrajz I. köt. Egyetemi nyomda, reprint kiadás 1990. Budapest.
  • Dosztányi I. 1988: Változó Dunatáj. Aqua kiadó, Budapest.
  • Ihrig D. 1973: A magyar vízszabályozás története. Országos Vízügyi Hivatal, Budapest
  • Goda L. 1995: A Duna gázlói Pozsony és Mohács között. Vízügyi közlemények 1995/1.
  • Kuzmann G. 1988: A Duna hidrológiai viszonyai a XIX. században. Hidrológiai közlöny 1988/2.
  • Laczay I. 1989: Ipari kotrások hatása a Komárom-Nagymaros közötti Duna-szakasz mederviszonyaira. Vízügyi közlemények 1989/3.
  • Mistéth E. 1993: A magyarországi Duna-szakasz. Hidrológiai közlöny 1993/1.
  • Stancikova, A. 2001: A Duna szabályozása. Vízügyi közlemények 2001/3.
  • Stelczer K. 2000: A vízkészlet-gazdálkodás hidrológiai alapjai. ELTE Eötvös, Budapest
  • V. Nagy I.-Kertai A. 1988: Vízgazdálkodás. Akadémiai kiadó, Budapest
  • Zétényi E. 1968: Magyarország vízrajza. In. Magyarország természeti és gazdasági földrajza. Tankönyvkiadó, Budapest.

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...