2012. április 4., szerda

Fragmentum


Minden úgy kezdődött, hogy egy bokrokkal sűrűn benőtt domboldalban találtam egy cserépdarabot. Legalábbis elsőre annak tűnt. Az egyik ember kezében ez csupán egy jelentéktelen, semmitmondó szemét, míg egy másik ember kezében beszélni kezd. Dunáról, harcokról, uralkodókról, hatalmas építkezésekről és a végső összeomlásáról.


Kérdezhetnék: mi visz rá valakit, hogy egy ilyen törött cserépdarabért (mely leginkább vékony téglára emlékeztet) lehajoljon. Hiszen manapság épeszű ember nem szed össze minden szemetet az erdőben.  Pedig többféle oka is van, hogy felvegyük a földről: elsősorban a vastagsága. Ilyen téglát nem gyártanak manapság, mindössze 3,2 cm vastag. Mivel mindkét oldala sima, nem lehetséges, hogy hosszában eltörték.

Méreteiből következtetve megállapítható, hogy ez egy tegula (a képen t) volt, mely a római táborok tetejét fedte. Két oldalán magas perem futott, mely azóta sajnos letört. Ennél a peremnél illeszkedtek egymással. Hogy az eső ne jusson be az épületbe, a réseket kúpcseréppel fedték, melynek latin neve imbrex (i). A kúpcserepek tetőperemi lezárására szolgált az antefix (a). 

Másodsorban felkeltheti érdeklődésünket a tegula felülete. Kissé szabálytalan felszínén számtalan olyan karcolás látszik, ami modern kori téglákon nem szabadna, hogy legyen. Harmadsorban a felszínén látható szabályos benyomódás. Ezzel el is érkeztünk a legfontosabb okhoz. Amikor felvettem a földről, ez a rece még lehetett volna az égetés után bekövetkezett sérülés eredménye, ugyanis vastag koszréteg fedte. Miután azonban letisztogattam és felbukkant a kép jobb oldalán látható "T" betű, már tudtam, hogy egy római korból származó bélyeges téglát tartok a kezemben.

További tisztogatás után újabb betűk bukkantak elő. A "T"-nél valamivel nehezebben felismerhető "N", aztán egy töredékes "E", majd órákkal később vált nagy nehezen felismerhetővé egy "R", valamint egy újabb "E". Összeolvasva - ERENT -.


Ugyan láttam már sok bélyeges téglát, de ilyen betűkombinációról még nem hallottam. Szerencsére segítségemre sietett Sporoni Sándor és 1978-as összefoglaló munkája, a "Der spätrömische Limes zwischen Esztergom und Szentendre". Mivel a Sibrik-domb Visegrádon éppen a tárgyalt Duna-szakaszra esik, csak fel kell ütni a könyvet a dombon épült PONE NAVATA erődjénél. Soproni Sándor személyesen vezetett ástásokat ezen a helyszínen, ezért feltehetően a könyv téglafeliratainak nagy része megfordult a kezei között. 

Az erőd fala napjainkban
 
A bélyeges téglák több csoportba oszthatók, kezdetben a légiók vagy segédcsapatok neveit bélyegezték rájuk. Aztán létezik az ún. OF ARN csoport pl: OF ARN MAXENTI A VIN, melyet leggyakrabban úgy szoktak feloldani, hogy Maxentius bécsi (Vindobona) hadiüzeméből való tégla. Harmadik csoportba tartoznak a személynevekkel bélyegzett darabok. A Visegrádon talált tegula fragmentum ez utóbbiak közé tartozik.

Először azt gondoltam, hogy a meglévő téglabélyegek közül egyszerűen kikeresem azt, amelyre ráillik ez a névtöredék. Nos a helyzet mégsem ilyen egyszerű. a töredék két római névbe is beleillik, akik bizonyíthatóan készítettek nevük alatt ilyen tegulákat. Az első személy Terentius dux, aki Pannonia Valeria tartomány katonai vezére (latinul: Dux Valeriae Ripensis) volt 367/68-371 között. Az ő fennhatósága alá tartozó csapatok téglavetőiben készültek a T[ERENT]IVS VP DVX feliratú tegulák ( VP = Vir Perfectissimus = kiváló férfi).  Duxnak nevezték a késő római korban azt a parancsnokot, aki alá két vagy több légió tartozott. Közvetlenül a provincia helytartója után következett rangban.

Ugyanebben az időben, ugyanebben a provinciában élt egy Terentianus tribunus is, akinek vezénylete alatt álló seregtestek ugyancsak foglalkoztak téglavetéssel. Feliratainak több változata is ismert, leggyakoribb a T[ERENT]IANUS TRB. Katonai rangban alatta maradt Terentiusnak, ő egy légió résznek parancsnoka lehetett. Régebbi szakirodalomban még azt is feltételezték, hogy a két személy esetleg egy és ugyanaz. 2005-ben, Esztergom mellett, a várhegy északi részén egy római kori téglavető kemencét tártak föl. Ebben többek között Terentianus tribunus nevét viselő téglákat találtak. Vajon ez a teguladarab is itt, ebben a Dunára néző kemencében készült? Mindenesetre a tribunus téglái Komáromtól egészen Paksig gyakran kerülnek elő ásatásokon.  Mind a két katonai vezető I. Valentinianus császár uralkodása idején töltötte be posztját. Mivel csak találgatás lenne, melyikük nevét viseli ez a tegula, így ebben a kérdésben nem tudok állást foglalni.

Az építőanyag nagy részét feltehetőleg a Dunán szállították az erőd építésének helyszínére. Valahol a Sibrik-domb alján köthetett ki a római uszály, ahol jobbára már római felségjel alatt harcoló germán kezek pakolhatták ki a partra. Pone Navata erődje a 360-as évek felé már állt. A leletek tanúsága szerint 325-330 körül, I. Konstantin uralkodása idején épülhetett fel ez a szabálytalan háromszög alakú tábor, melynek legnagyobb kiterjedése 114*130 méter. Korábbi időszakra datálható leletek nem kerültek elő. Tornyaiból ellenőrizni lehetett a dunai átkelőket és a Szentendrei-sziget csúcsát. Körülbelül 300 fős helyőrség állomásozhatott itt állandóan. A Notitia Dignitatum nevű késő-római közigazgatási "kisokos" alapján még a nevüket is ismerjük: auxilia Ursarensia. Az erőd nagy valószínűséggel így nézhetett ki (forrás visegrad.hu):
 
Pone Navata castelluma Fellegvár irányából

Pone Navata erődjének 1,3 méter vastag falai között kevesebb, mint 80 évig állomásozott római sereg. 3 legyező és 11 patkó alakú tornyán kívül a belső falakhoz csatlakozó épületek tetejét fedhette az általam talált tegula. A tábort  kétszer átépítették, a tegula valószínűleg a második átépítés-felújítás munkálataihoz érkezhetett. A 370-es években a helyőrséget képező auxiliát ad Statuasba (Ács-Vaspuszta) vezényelték át. A hátramaradt kisszámú fegyveres számára építették föl a képen is látható, Duna fölé magasodó négyszögletű őrtornyot. A későrómai korra jellemző volt, hogy az elnéptelenedő táborok romjaiból még felépült egy kisebb torony, melyet aztán többnyire tervszerűen végleg elhagyott a római katonaság.

A Dunakanyar a IV. század végén (jobb felbontásban ezen a linken érhető el)

Ez a folyamat egyszerre zajlott le Pannonia összes Duna-menti erődjében, őrtornyában. Az I. Valentinianus császár (364-375) által megálmodott hatalmas, barbárok ellen emelt "vasfüggöny" alig élte túl a Brigetióban (Szőny) germánokkal folytatott vita következtében gutaütést kapott uralkodót. A mai ésszel felfoghatatlan császári akarat, mely a Duna 2800 kilométeres partját burgusokkal (kiserődökkel, őrtornyokkal) szórta tele, utódaiból már sajnos hiányzott. Végül 433-ban a Róma végleg lemondott erről a területről a hunok javára.

I. Valentinianus császár egy érmén
 
A Dunakanyar új lakói nem tudtak mihez kezdeni a kőből épült tornyokkal, erődökkel. Néhányba beköltöztek, a széltől védett helyen tábortüzet raktak a fa szerkezetből, majd odébbálltak. A romokat benőtte a gaz, szétmállasztotta az idő.

A sibrik-dombi római erőd egészen 600 éven keresztül aludta csipkerózsika álmát, amikor újból kőművesek jelentek meg a falai között. Kivágták a benne nőtt erdőt, kijavították a falakat és megtették Pilis vármegye központjának. Kétszáz évig állt eztán, raboskodott itt Salamon király, többször leégett és a tatár pusztítás után többé nem javították ki falait. Kövei másra kellettek. IV. Béla király új várat építtetett a régi fölé, melynek falai közül remek kilátás nyílik Pone Navata egykori castellumára.

Ajánlott és felhasznált irodalom:
  • Ammianus Marcellinus: Róma története (353-378)
  • Notitia Dignitatum in TheLatinLibrary.com
  • Soproni Sándor: Der spätrömische Limes zwischen Esztergom und Szentendre 1978.
  • Soproni Sándor: Rómaiak Visegrádon 1961.

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...