Lacháza eltemetett folyója - A Tekeres-ér

Esős időszakokban Kiskunlacházától keletre tavak füzére alakul ki a szántóföldeken. A füzér elszórt pocsolyái kanyargós mintázatot rajzolnak ki, mely a földekről szemlélve alig lehet észrevenni. Az Áporkától kisebb nagyobb megszakításokkal dél felé húzódó vizek egészen Dömsödig nyomozhatók. Repülőgépről szemlélve feltárul a Kiskunság egyik rejtelmes régen eltűnt vízfolyása; a Tekeres-ér.

A Tekeres-ér legszebb kanyarulatai Peregtől keletre

A rejtelmest itt szó szerint kell érteni, ugyanis néhány helytörténeti kiadvány és újságcikk kivételével feldolgozatlan témáról van szó. (Ha valakinek van tudomása további szakirodalomról kérem küldje el nekünk!) És rejtelmes azért is, mert ha a doborzatot vizsgáljuk még az sem bizonyos, hogy hol eredt, milyen vizet szállított ilyen széles mederben és miért pont ott folyt, ahol...

Az általam fél éves utánajárás után fellelt irodalom három bekezdésben összefoglalható, annak ellenére, hogy a gyűjtésben segítségemre volt egy lacházi helytörténész is. 

A 74. sorszám alatt: „Tekeres-ér = Tekerösér. Tekeresér-dűlő/Tekeresi dűlő hiv. Lacházától és Peredtől keletre 1-2 km-nyire, nagyjából észak-déli irányú, erősen kanyargós ér. Lapos, helyenként időszakos vízállás 1965-ben. A név az ér környékén levő szántókat is jelenti. A névadás alapja: igön tekerög, azé híjják Tekerösnek. Vízállása a Duna vízállásától is függ (foktekerület). Ősi helynév, némelyek Tekercsnek olvassák az Árpád kori kéziratos térképeken.”

180. sorszám alatt (Pereghez tartozóan): „Peregtől keletre 80-100 m, a lacházi határból dél felé húzódó ér, időszakos vízállás, és a környező szántó. 1782: Tekeres ér, 1880: Tekeresér dűlő neve is. A névadás alapja: Mint 74-nél. Továbbá: Létezik … a határban egy Tekeresér, mely valaha folyó lehetett és most is ha a Duna kijön, abban mutatja meg magát a vízfolyás legelőször, mintegy 4 mérföldnyi hosszú tekervényes utat tesz még a Dunába ér. (Pesty: Pered). Ma Dömsöd és Kiskunlacháza között gát zárja le ezt a lapost.” (Gál Róza: Kiskunlacháza helynevei 2009 –ben kiadott füzete.)

"A Tekeres-ér Kiskunlacháza neves területe, ugyanis a Kiskunság északi határán húzódik. A vízzel telt ér ősi leleteket mosott ki, hozott a felszínre. Ma már kiszáradt, de a meder még megvan és, a neve is tovább él. Felhőszakadások idején szakaszosan ismét érré változik (kb. 2 hétig), ilyenkor különleges gázló madarak látogatják. – Pontosabban az „Ő útjáról”: a Soroksári-Dunából ered, majd kettéágazik Szentkirálynál, ahol a Beleznay grófok birtokhatárát jelezte (mely birtokot később a grófok elkártyáztak). Az ’56-os árvizet is ott gátolták el. Az egyik ága elmegy Lacháza nyugati oldalán, melyet ma „a Völgy”-nek nevezünk, a másik ága pedig Hatháznál átlépi az 51-es utat (ott egy részét eltöltötték), és a volt Petőfi Tsz gyümölcsösénél halad tovább dél-keleti irányba. A Tekeres-ér partján volt található egy „vörös kő” (a Beleznay uraság állította, valószínű, hogy még ma is fellelhető községünkben), mely határkő szerepet töltött be. Hármas határt jelölt. A kő tetején szerepel egy évszám – 1875. Az oldalán felül LV (jelentése: Lacháza Város), alatta Pusztaszentkirály, és az alatt P Bankház (Pusztabankháza). (Arrafelé van a köznyelvben még mai is meglévő és használt „Hármashatár út”.) Az ér közvetlen a lakóterület keleti részén hagyja el a községet, keresztezve a Rákóczi utat (a volt Nekeresdi csárdánál is van egy laposa), azután a tucemi tavakba torkollik, majd kilép a tóból, át a peregi határon szerteágazva, sok kunkort képezve (alakításai: Új földek, Sziget), ezután ismét kettéágazik. Az egyik része a vasút alatt át a Hajós-kastély felé veszi az irányt, a másik fele Kunszentmiklós felé vezet tovább. Nevét a legenda szerint tekergőssége miatt kapta."

Folyókanyarulatokar rejtenek a lacházi földek

Földrajzi szempontból is meglehetősen érdekes ez a több kilométer hosszan tekergő lapos felszínforma. A képen látható szántóföldön kanyargó "ér" medrének szélessége 20-23 méter között váltakozik, kanyarulatának méretei alapján jóval inkább hasonlít egy kisebb folyóra, mint egy érre. Talán nem is járunk távol a valóságtól, ha itt egy Duna mellékágat feltételezünk. Azonban amint megvizsgáljuk honnan is szakad ki ez a mellékág el is bizonytalanodunk. Áporka településtől északkeletre végződik el az utolsó jól látható kanyarulat. A barnás szín 100 méter tengerszint feletti magasságot jelöl, ez a déli végénél 95 méterig száll alá. Egy ilyen méretű folyóvölgy egyszerűen nem eredhet egy ekkora dombon, három méterrel az Áporkától nyugatra lévő ártér felett. Két dolog képzelhető el:

1. Emberi feltöltés történt, hogy megakadályozzák a dunai árvizek átjutását
2. Természetes feltöltés ment végbe, miközben a településtől nyugatra lévő mederben folytatódott az erózió.

A helytörténeti munkák alapján az első opció valamivel hihetőbb. Mindenesetre egyvalami biztos, a Tekeres-ér jobbára Duna vizet szállított, más időszakokban a környék csapadékvizeit vezethette le.

A Tekeres-ér felső szakasza Áporkától keletre

A Tekeres-ér jelentős vízszállítására az első ábrán találunk további bizonyítékokat a meder szélességén és a kanyarulatok fejlettségén kívül. Alsó-szakasz jellegű vízfolyásokra jellemző övzátony és sarlólapos sorozatok jelennek meg nem csupán a légifotón, de a domborzatmodellen is. Ez a formakincs a kanyarulatok fejlődésével függ össze. A domború parton egymás után épülnek az övzátonyok, melyek a sarlólaposoknak nevezett mélyedéseket fogják közre. Közben a szemközti homorú part alámosódik, pusztul. Az innen bemosódott hordalék anyagából épülnek a következő kanyar övzátonyai. A terepviszonyokat néha a növényzet is követi, íme egy szemléletes példa Észak-Amerikából. Valahogy így nézhetett volna ki a Tekeres-ér, ha már meglett volna a holocén hajnalán. 

Övzátony és sarlólapos sorozat

Elképzelhető az is, hogy a Tekeres-ér a Duna egyik már eltűnt fokjához kapcsolódott, azaz a folyó nagyvizeit vezette le a Solti-síkra, majd tovább délre a Kalocsai Sárközbe. A lacházi újság szerint az is előfordult, hogy az időszakosan elárasztott Tekeres-ér kanyarulatfejlődése következtében alámosott partból bronzkori kincsek kerültek elő. 

Ilyen árvizes időszak több is volt a település életében. Az 1741-es árvíz különösen emlékezetes volt Kiskunlacháza életében. Kevesen tudják, de Lacháza és déli településrésze, Pereg régi dunaparti falvak voltak még a XVIII. elején is. 1741-ben vonult le az az árvíz, amely a Duna-partján hagyott régi Lacházát végleg elpusztította, a legenda szerint még az öreg templom harangját is elmosta. A település lakói már 1735-óta költöztek folyamatosan az új, biztonságos magaslatra, mely 3-5 méterrel volt magasabban, mint a régi település helye. Ahogy a Duna nagyvizei emelkedtek a Tekeres-ér medre is egyre gyakrabban telt meg vízzel. A száz évvel ezelőtti költözés sem tudta megmenteni Áporkát, Pereget és Lacházát az 1838-as jeges árvíz pusztításaitól. Áporka részben elpusztult, Pereg nagyrészt elpusztult, míg Lacháza részben víz alá került. Ez azt jelenti, hogy a Tekeres-ér helyén tengernyi víz hömpölygött, majd az árvíz levonulásával a maradék vizek ebben a mederben folytak le Dömsöd irányában. A Duna 1876-os árvíze volt az utolsó ezen a tájon, ekkor kerültek felszínre a bronzkori kincsek Peregnél. A Ráckevei-Duna lezárása sokat segített a környék árvízvédelmén. 

Fokok a Tekeres-éren

Feltételezhetjük tehát, hogy a Tekeres-ér is egy fokja volt a Dunának, de ami még érdekesebb, a Tekeres-érnek magának is voltak fokjai, főként az alsó szakaszon. Fokoknak nevezzük azokat a keskeny csatornákat, ahol a főmeder nagyvizei a folyóhátakon átjutva kiáradhatnak az alacsonyabb árterekre. Ha egy pillantást vetünk az ér környezetére meglepve tapasztalhatjuk, hogy a medre nem egy völgyben kanyarog, sokkal inkább egy hegyháton, legalábbis a környezeténél magasabb felszínformák kísérik egész hosszán. Ezeket a magaslatokat maga a folyó építette saját partjai mentén, ezeket hívjuk folyóhátaknak. Anyagát a mederből kilépő vízből kiülepedő durvább szemcséjű hordalék alkotja, ennél távolabb jobbára csak az iszap és az agyag került. Ezen a folyóháton nyílnak a berajzolt fokok, ahol a víz kiáradhatott a mélyebben fekvő lapályra. 

A Tekeres-ér legmélyebb részén található Tucemi tavak kivételével az egész völgy száraz manapság. Nagy része be van szántva, így vegetációs időben rejtve marad a kíváncsi szemek elől. Nagyobb esőzések idején érdemes felkeresni, amikor már betakarították a táblákat. Légifotókon is érdemes gyönyörködni kanyarulatainak szép formáján. Nevét még őrzik a helyiek, sőt a környező dűlőket is róla nevezték el. De ezt leszámítva a Tekeres-ér korábbi pusztításai ellenére végképp feledésbe merült.