2015. január 12., hétfő

Haldokló gyümölcsösök szigete Rácalmáson


Hatalmas változásokon ment keresztül a rácalmási Nagy-sziget északi csúcsa az elmúlt évszázadban. Változott a táj, változott a hasznosítás, változott a sziget kiterjedése és az ide látogatók száma is. Utóbbi összefüggésben van az itt kialakított tanösvénnyel, mely tablókból megismerhetjük a Rácalmási-szigeten lezajlott folyamatokat a honfoglalástól napjainkig.

Át a szigetre

Rácalmás a Duna jobb partján fekszik, Dunaújváros és Kulcs között éppen a Soroksári-Duna tassi zsilipjével átellenben. A település 40-50 méter magas, a Dunára meredeken leszakadó löszdombokon épült. Alatta terül el közvetlenül az ártér, a Rácalmási-Duna és azon túl a sziget, mely ilyenkor januárban is vonzó úticél lehet. Miért? Elsősorban a tanösvény miatt, mely a sziget északi hatodát járja be keresztül kasul, de a bátrabbak nagyobb felfedezőútra is indulhatnak a déli csúcs sziget-zátony-holtág labirintusába. Hosszú túrára kell felkészülni, hiszen a sziget meglehetősen terjedelmes; hossza 4,5 kilométer, legnagyobb szélessége 1 és egy negyed kilométer. Nem volt ez mindig így, a folyószabályozások hizlalták fel ekkorára, csakúgy mint oly sok más dunai szigetet. A beavatkozások előtt még "csupán" 3,6 kilométer volt legnagyobb észak-déli, és valamivel kevesebb mint 1 kilométer a kelet-nyugati kiterjedése. Szerencsére a sziget élő, azaz a mellékágban még a januári kisvíz idején is vígan csobogott a víz a rajta átívelő híd alatt. Január 3-án szombaton délben, látogatásunk idején Dunaújvárosban 19 centiméteres vízállást mértek, amely alig 73 centiméterrel haladta meg a valaha mért legalacsonyabb szintet. 

A "Tízfás"-sziget

A rácalmási mellékág egy érdekessége ez a "Tízfás"-sziget. Leginkább egy kotrásból itmaradt zátonynak tűnik, mindenesetre érdekes színfoltja a rácalmási Duna-partnak. Kissé hasonlít a Luppa-sziget melletti Egyfáshoz. Itt található a hajókikötő és egy kis forrás, ahol még januárban is sorban álltak a helyiek kannáikkal, éppen úgy, mint Zebegényben a Malom-völgyi-patak medrében. A parti sétány itt egy észak felé kiszélesedő ártéren halad a szigeti híd felé, ez a terület egykor bizonyára Duna-meder lehetett, de most már a löszfal itt távolabb fut a folyótól. 

Zátonyok a Rácalmási-Dunán kisvíz idején

A híd lábain felhalmozódó faágak, a folyóból előbukkanó zátonyok mintái kísérnek be minket a szigetre, ahol ártéri erdőben megbúvó diófák fogadnak. Ezek az egykori gyümölcsösök maradványai, melyek a tanösvény fogadóházánál állnak viharvert törzsükkel. Egy letűnt kor emlékei ők, és jobbára már csak a tanösvény első tábláján és annak környékén fordulnak elő. 

Az ártéri gazdálkodás egyik legjövedelmezőbb ágazata volt a gyümölcstermesztés. Az ártéri fajok ugyan apró gyümölcsöket teremtek, de ezek kifejezetten ízletesek voltak, a fák pedig ellenálltak a huzamosabb vízborításnak. Alkalmatlanok voltak a nagyüzemi termesztésre, ezért a XX. században gyakorlatilag eltűntek. Visszaemlékezések szerint a Rácalmási-szigeten több, mint 60 fajta termett, főleg alma, de volt itt körte, besztercei szilva és dió is. 

Még álló gyümölcsös

Nem véletlenül kapta tehát a nevét Rácalmás. Az egykor itt élt szerbek nevét ugyanúgy megőrizte ez a név, mint az eltűnt ártéri gyümölcsösök emlékét. A szigeti almafajok különleges nevűek voltak, zöldségesnél hiába keresnénk már ezeket, talán néhány génbankban maradt még belőlük mutatóba; Nyári fontos, Téli piros pogácsa, Téli arany parmen, Bőralma. Az ártéri gyümölcstermesztésnek három periódusa volt.

  1. Az ártéren maguktól növő fajták szüretelése volt a kezdet, később
  2. Az ártéri fajokat nemes vesszőkkel oltják be, majd
  3. A tehetősebb földbirtokosok nemes facsemetéket telepítenek.
A sziget északi csúcsán, az árvíztől legjobban óvott térszínen ligeteket alkotó gyümölcsösök egészen a második világháború végéig látták el a lakosságot gyümölccsel. Akkor az országos trendekhez igazodva államosították az egész szigetet és egy új korszak köszöntött be, a szocialista baromfitelepek kora.

Pusztuló gyümölcsös

Kacsahápogás és libagágogástól volt hangos a Rácalmási mellékág mindkét partja az '50-es évek elejétől 1986-ig. Eleinte beleengedték a baromfikat a Dunába, később könnyűszerkezetes épületeket emeltek nekik, ahol az egykori gyümölcsös fái már csak olcsó tápot és némi árnyékot nyújtottak a madaraknak. A '60-as évek végére a libatartás lett a fő profil, a telep fénykorában 15000 liba gágogott a parton és 15-20000 a szigeten. Kétféle liba volt, egyiket a tolláért, másikat a májáért tartották. Nemzetközi hírneve volt ennek a vállalatnak, azonban a dunai árvizek, a helyiek és a környezetvédelmi hatóság végül sikeresen megszüntették a telepet. Az árvizek miatt gyakran ki kellett telepíteni a libákat a partra, a helyiek utálták a bűzt és a gágogást, a hatóság pedig a szennyvízért bírságolt. E három tényező miatt a vállalatot 1986-ban végleg bezárták, létesítményeit a helyiek hordták szét, a maradványokat a sziget védetté nyilvánításakor dózerolták el. A szigeten barangolva azonban még lépten-nyomon kidőlt betonoszlopokba botolhatunk. Az ólak nyomait már csak régi fényképek és térképek őrzik. Szennyvízterhelést az 1997-es mérések már nem mutatták ki. 

Madáritató a madárlesről a sziget régi északi csúcsán

Tanösvényünk össze-vissza kanyarog a sziget északi csúcsán, néha azonban hiába kutatunk egyes állomások után, vagy az árvíz vagy a kidőlő fák eltüntették ezeket. Ahol az ösvény egykori Duna-medret ível át a part mentén keletkezett zátonyokra ott pallóhídon kelhetünk át. Nagyvíz idején ezek a szakaszok persze járhatatlanok. Két helyen madárvártára kapaszkodhatunk fel, az egyik lábán (nem hivatalos!) vízmérce tanulmányozható, ahol a közelmúlt nagyobb vízállásait jelölték be. 

Tanösvény egykori Duna-meder fölött

Mivel a szigeten a védettség ellenére erdőművelés zajlik egyes helyeken tarvágáson keresztül vezet az ösvény. Ez egyfelől jó a szigetnek, melyről fokozatosan eltávolítják az idegenhonos fajokat. Egyszóval lassan eltűnik a zöldjuhar, jó lenne ha követné a nádasok helyét elfoglaló kanadai aranyvessző és lassan visszatérhetnek a magasártéri fajok. 

Szerencsére a számunkra legérdekesebb állomás a tanösvényen még megvan. A 8. számú a sziget fejlődését mutatja be alapos részletességgel. 

A Rácalmási-sziget, 1930-ban

Már a Ráckevei-Dunaág 1872-as lezárása is befolyással volt a Rácalmási-sziget fejlődésére, hiszen a Duna vizeinek 1/3-át szállító ág megszűnése miatt ez a vízmennyiség átkerült a főágba. A megemelkedett vízszint azonban nem oldotta meg a rácalmási meglehetősen rossz gázló állapotát. A Ráckevei-Duna torkolata felett 700-730, alatta 840-860 méter széles folyó meglehetősen sekély volt, ahol a hajók gyakran elakadtak. Ekkor még megvolt a Csehi-sziget és a Margit-zátony a főágban. A folyószabályozás 1884-85-ben ért el a településig. A sziget domború oldalán sarkantyúkat és párhuzamműveket létesítettek, hogy a víztömeget egy egységes 470-480 méter széles új csatornába tereljék. A parti létesítmények mellett még egy vezérárkot is ki kellett kotorni. A Kulcs alatt épült párhuzammű leszűkítette a mellékág medrét, ahol a Ráckevei Kis-sziget a Nagy-szigethez forrt. 

A sarkantyúk és párhuzamművek mintegy üledékcsapdaként kedvező teret nyújtottak a zátonyképződésnek. Szépen sorban, északról dél felé haladva az ötvenes években kialakult a Rezutsek (Rezicsek)-zátony, a Margit-zátony, a Molnár-zátony, a Gyurka-zátony majd a Bay-zátony és a Perecsenyi-sziget. A füzér egészen Dunaújvárosig tart. Ezek egyszerű homokpadokként kezdték, majd lassan beerdősültek és már nagyon nehéz elválasztani őket a Rácalmási-szigettől.

A Rácalmási-sziget fejlődése 1950-1990

Az északi részen már a mellékágak sincsenek meg, csak feltöltődött, lágyszárúakkal benőtt medrek, de délen bonyolult folyóágrendszer alakult ki, nemegyszer limányokat alkotva, ahol a víz éppen az ellenkező irányba folyik, mint kellene. Ezek a részek is fokozatosan töltődnek, a keresztgátak tekintélyes mennyiségű hordalékot és uszadékfát fognak meg. Ezen kívül irdatlan mennyiségű szemetet, a szemfüles kiránduló még injekciós tűket is találhat.
A "felhizlalt" Rácalmási-sziget 1996 óta védett, területe 382 hektár. Mivel a Rácalmási-Dunában biztosított a vízutánpótlás, valódi szigetről beszélhetünk és mint ilyen valódi ritkaság Magyarországon!

2 megjegyzés:

  1. Kedves Dániel! Gratulálok a cikkhez. Egyetlen kiegészítést tennék. A Margit- és a Gyurka-zátony már az 50-es évek előtt is létezett. Kovács György Elveszett paradicsom c. könyvecskéjében további sok érdekesség olvasható a témával kapcsolatban. Üdvözlettel: Dualszky-Kovács István

    VálaszTörlés
  2. Kedves István, már meg is rendeltem a könyvet!

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...