A soroksári "Inselbaum"

2018. március 16-án, a Molnár-szigeti sétán hívták fel a figyelmemet Soroksár egykori "Moszkva téri órájára", az Inselbaumra. A párhuzam nem véletlen, Soroksáron a komp és a molnár-szigeti híd között álló nyárfánál találkozott a munkaerőpiaci kereslet és kínálat, azaz ennél a fánál gyülekeztek a helyi napszámosok és munkanélküliek abban a reményben, hogy valaki felfogadja őket. A fa ugyan ma már nincsen meg, de emlékét a helybélieken kívül egy német nyelvű polka is őrzi. 

A fotók a Soroksári Grassalkovich Kör gyűjtéséből származnak, 

a blogon a hozzájárulásukkal szerepelnek.

Az Inselbaum hűlt helye a Molnár-szigeten

A soroksári Molnár-sziget a Soroksári-Dunaág legkeletibb pontján található, 2018-ban ez a sziget nyerte az "Év dunai szigete" szavazást. Mivel a Tassnál felduzzasztott kisebbik Dunaág északi részén található, itt még meglehetősen keskeny a meder, melyben a víz is viszonylag lassan hömpölyög. A náddal, sással övezett part nem egy tipikus dunai táj, ellenben viszonylag tipikus a Soroksári-Duna mentén. A gubacsi zárás elkészülte után a folyóág felső részéből hirtelen eltűnt a víz, a szigetek szárazra kerültek és majdnem ez lett a sorsa a Molnár-szigetnek is. Mellékága folyamatosan iszapolódik fel és várható, hogy kotrás nélkül egy emberöltőn belül benövik a vízinövények. 

Nehéz ma elképzelni, hogy régen ebben a mellékágban még hajómalmok tucatjai teleltek. 

A hajómalmokkal övezett Tündérligeti híd a Molnár-szigetre (1910 körül)

„Molnár-szigeten állt egy nagy fa, a „Munkanélküliek fájá”-nak hívták. Apám legénykorában hölgyeket fényképezett alatta üveglemezre. Az Inselbaum még egyszer szerepet kapott a családunk életében. A háború után nem tudtunk visszaköltözni a házunkba, mert nem volt fedele. Kiss Ádám, kovácsnál laktunk, tüzelőnk nem volt. Apám ezért kölcsönkérte a kovács kétkerekű kocsiját, lementünk a Molnár-szigetre és apám kivágta a munkanélküliek fájának gyökerét, már csak az volt meg.”
(Interjú Kustvall (Schwab) Angélával) - Pfiszter Tamás – Várnai Zsuzsa: Befogadás Otthonra találás Továbbadás, 2017. 154. oldal 

A munkanélküliek fáját Soroksáron nem véletlenül nevezték Inselbaum-nak. Egyrészt azért, mert a Molnár-szigeten állt, másrészt azért, mert Soroksáron élt a történelmi Magyarország egyik legnagyobb sváb közössége. 1891-ben 12 ezer fős lakosságából több mint 7 ezer vallotta magát svábnak. A "sváb" elnevezés Soroksár esetében megtévesztő lehet, mert a helyi német anyanyelvűek közül nem mindenki volt sváb. "Schorokschar" benépesülése idejében élesen elvált egymástól a Németország különféle területeiről toborzott frank és a sváb lakosság, hogy még egymás között sem házasodtak azon kívül, hogy egymás utcáiba sem költözhettek. Ez az ellentét azonban feloldódott, ma már senki nem beszél frankokról ha a soroksári németekről esik szó. 

Talán az Inselbaum (auf der Müllerinsel), azaz a "szigeti fa" funkciója kapcsolódott egykor a molnár mesterséghez. Elhelyezkedése (47.398221, 19.109614) első ránézésre periférikusnak tűnhet, A második világháború alatt eltűnt fa a Molnár-sziget déli csúcsánál állt, ott, ahol a Meder utcába torkollik a sziget "gerincútja" a Molnár utca. Mai fejjel szinte elképzelhetetlen, hogy mi vonzhatta éppen ide a helyi munkanélkülieket. Talán régebben éppen a hajómalmok, hiszen a téli karbantartásukhoz szükség volt munkáskezekre. Másrészt éppen itt megy át a komp Csepelre, és a Molnár utca mentén is százával álltak a soroksáriak nadrégszíjparcellái, ahol gyümölcsszedéshez, metszéshez, szőlőkötözéshez el lehetett hívni az Inselbaum környékén téblábolókat. Aztán nem feledkezhetünk meg a közeli Tündérliget vendéglőről, ami ugyancsak mágnesként vonzhatta a ráérős helyieket.

A munkanélküliek egykori nyárfájáról szerencsére korabeli leírások és fényképek is fennmaradtak:

„Nyáron, a hétvégeken kiruccantunk szüleimmel a Kis-Duna-ág partjára, vagy a Molnár-szigetre, ahol Soroksár lakossága trombitált, táncolt, vagy kártyázott, míg be nem esteledett. A hét fáradalmait, gondjait felejtették ott el, miközben harsányan énekelték a “Auf der Insel steht ein Baum”-ot, ami fonétikusan úgy hangzott, mint “auf t´inzl stét á pám...”! A Fekete Szádi Duna-parti lugasában, egy öreg tangóharmonikás húzta a pattogó sváb polkákat, erre ropta a nép a táncot és ízesen kanalazta a frissen főzött halászlét. Oldalt, egy forrás mélyedésében tartották az éppen fogott tükörpontyokat”

(Interjú Lux Antallal) - Pfiszter Tamás – Várnai Zsuzsa Befogadás Otthonra találás Továbbadás, 2017. 173. oldal 

„A Duna nevelt, sokszor ott evett minket a fene. Csónak, hajó, minden volt. Fürödtünk, halat fogtunk, és meg is ettük. Sokat jártunk a Tálingra is. A vasúti hídnál volt egy kis duzzasztott rész. Ott lehetett fejest is ugrani. Mindig szoktam cukkolni a[z Ott] Sebőt, hogy ő a nagy Táling-kutató, és mindig ment horgászni is oda, de ő nem mert leugrani a hídról. Én igen. Ugrottam is sokat. A duzzasztás után ott tisztították a kocsikat, a lovakat is. Ha kiszáradtak kocsikerekek, ott álltak egy ideig és várak, míg megdagadt. A Sörösnél, és itt a Bakallár-háznál is volt ilyen lóúsztató. Itt az utcán ment le a csorda a Szigetre. Tele volt a Sziget legelő tehenekkel. Soha nem volt nagy fű, meg gaz. Gyerekkoromban az Ins’lbaum már nem volt meg, de azt láttam, amikor ott fociztunk a Tündérliget után a Festékgyár pályáján, hogy mindig volt egy pár öreg sváb, akik ott beszélgettek és kártyáztak. Olyan okosak voltak a semmittevésben, hogy nem igaz! Az Ins’lbaum is ilyen lehetett. A szigetnek azon a részén, ahogy megyünk a komphoz, mély volt a talaj, a talajvíz töltötte fel. Nyáron a nagy melegben sok idős asszony, de férfiak is oda mentek fürdeni, mintha gyógyvíz lenne. Csak ugye hálóingben voltak. Aztán betondarabokkal töltötték fel azt a részt. Hajóval hozták a sittet. Sokan fürödtek a patak torkolatánál is, ahogy a patak hozta a homokos hordalékát és szétterítette. Sekély volt ott is a víz, könnyen fel tudott melegedni. Lőrincről, Kispestről is jártak oda, még az ötvenes évek elején is.”

(Interjú Váradi Weimper Péterrel) - Pfiszter Tamás – Várnai Zsuzsa Befogadás Otthonra találás Továbbadás, 2017. 348-349. oldal 

Soroksáron a helyiek emlékezetében a mai napig élénken él a fa emléke. A hagyomány őrzésében segíthetett a fáról szóló polka is, amely annak idején hanglemezen is megjelent, sőt számtalan verzióban hallgatható a youtube-on is. A Molnár-szigeten a dal szövegét immár kőbe is vésték. Hol máshol mint az újraültetett fácska mellett, a tündérligeti parkban. 

"A "Szigeten" áll egy fa, 

a dologtalanok fája.

Akinek nem volt munkája,

Oda ment, a szigetre, fa alá.

Reggeltől, délen át, egész estig.

Egész nap semmit se' csináltak.

Egy pakli kártyával a kezükben.
De senkinek sincs semmi köze hozzá."

Köszönet a tippért Pfiszter Tamásnak! 

Ha valakinek van további képe az "Inselbaumról" kérjük küldje el a blog email címére!