Két szigetlátogatás között olykor egy évtizednél is több idő eltelik. Ha ez az időintervallum egy hétre csökkent, tudni lehet, hogy valami rendkívüli dolog történt az adott helyen. Ez történt a kisebbik Adonyi-szigettel kapcsolatban is. Február 21-én, miközben feltettük a költői kérdést, hogy mi maradt a kisebbik Adonyi-szigetből, amire a válasz nagyjából az volt, hogy nem sok, hiszen Adonynál mért 126 centiméteres (LKV+187 cm) lassacskán emelkedő vízállásnál semennyi víz nem volt a mellékágban. Mivel a vízállás a következő héten tovább emelkedett, és egy kisebb árhullám tetőzött február 27-én délután 359 centiméterrel (LKV+420 cm), érdemes volt visszamenni. Már az első látogatás alkalmával is csak kevés hiányzott, hogy a Duna az alsó torkolatnál beáramolhasson az avarral borított, igencsak változatos morfológiájú mederbe. Ez a két méter harminc centis árhullám jó alkalmat kínált arra, hogy éppen egy héttel később dokumentálni lehessen egy olyan állapotot is, amikor a tavaszi szél vizet áraszt, és a holtág megelevenedik.
Mivel már február 21-én sem hiányzott sok, a beáramlás körülbelül 140 centiméteres adonyi vízállásnál indulhatott meg, a küszöbszint pontosítása még a jövő feladatai közé tartozik. A hosszú hónapok óta tartó alacsony vízállás miatt a holtág medre alaposan kiszáradt, így a beáramló vizet kezdetben magába szívta a talaj, és ahogy telítődött a föld, úgy kezdődött meg a meder feltöltődése délről észak felé. Ezt a folyamatot a felszínre bukkanó légbuborékok füzére illusztrálja legjobban. Február 28-án a nyílt vízfelszín körülbelül a meder teljes hosszának alsó kétharmadáig töltötte fel a holtágat. Ekkor, az árhullám tetőzése után egy nappal a vízszint nyolc centimétert apadt, azaz még mindig tetőzés közeli volt az érték. Észak felé a meder vízborítása egyre csökkent, a tarra vágott erdő mellett már csak itt-ott csillogott víz a tavasszal kizöldellő aljnövényzet, a lehullott avar és a korhadó gallyak között.
A déli, mélyebben fekvő alsó torkolat felé a vízmélység egyre nő, de a nyílt vízfelület alig, ugyanis a talajról megemelt korhadék és avar ott lebeg mindenhol a felszínen. A több mint két méteres vízszintemelkedés eltüntette az egy héttel korábban dokumentált élénk, de leginkább mesterséges mederformákat, a meder felett összeboruló parti növényzet pedig alaposan megnehezítette a fényképezést, valami faág, gally, bokor mindig útban volt, mivel a víz egyfelől elborította a fákig terjedő partvonalat, másrészt a lefűződő holtágban sok helyen már fák nőnek, különösen az északi szakaszon.
 |
| A déli szigetcsúcs egy kitermelt földkupacról fotózva. |
A sziget déli csúcsánál a partra kitermelt, helyenként két méter magas földkupac-vonulat is megnehezíti a terep bejárását. Ezek a szabályos dombok arra utalhatnak, hogy ezt a kisebbik ágat is megkotorták, de az anyagot nem szállították el.
Ilyen halmok a nagyobbik Adonyi-sziget felé is előfordulnak, ahol a horgászlobbi megkotorta a kőgáttól délre eső szakaszt a Nepomuki Szent János-szoborig. A parti sétány, a horgászhelyek és pihenők ilyen vízállásnál mind víz alatt voltak, azaz a hódoknak kicsit kevesebbet kellett gyalogolniuk az erdőültetvényig, ahol rendszeresen csemegéznek a fiatal fákból.
Ugyan még volt egy nap a meteorológiai tavasz kezdetéig, de a leveles növények már bújtak és a tél végi–kora tavaszi virágok néhány helyen színes szőnyegként ékesítették a mostoha sorsú, 100%-ban erdészeti hasznosítású kisebbik Adonyi-szigetet. Az árhullám ugyan gyorsan levonult, de pl. az adonyi holtágakhoz hasonló mélyedésekben általában benn szokott maradni némi víz, ami fontos a vízmegtartás miatt, és azért is, hogy legalább ez emlékeztessen rá, hogy ha száz évvel ezelőtt is, de ezek egykor élő Duna-medrek voltak.
