2011. április 4., hétfő

Palotai-sziget - április az ártéri tanösvényen

 
2011. április elsején, Budapestnél mért 200 cm, Vácnál mért 100 cm vízállásnál meglátogattam a régóta tervbe vett újpesti Palotai-szigetet. Ez a folyó mellett hosszan elnyúló földdarab a folyószabályozás előtt teljes egészében Duna meder volt. A legnagyobb árvizek ma is elborítják ezt a szigetnek nevezett területet, az Észak-Pesti Szennyvíztisztító Telep kivételével, amelyet 1980 után az árvízszint fölé töltöttek föl. 2010-ben meglehetősen primitív módszerrel, festékszóróval festették föl fák törzsére a narancssárga T jelzésű tanösvényt. Összesen 2 darab táblával találkoztam, amely tájékoztatott arról, hogy természetvédelmi területen járok. A tanösvényt bemutató tábláról a tavalyi év árvizei minden információt lemostak.
A Rév utca mellett induló tanösvény eleinte tipikus budapesti zöldövezeti ismertető jelenségekkel bír, úgymint szemétlerakó, lepusztult gyártelep, susnyás, rozsdás roncsok stb.
 

Aztán, ahogy egyre messzebb jut az ember a lakott területtől, úgy válik egyre varázslatosabbá az ártéri erdő. Illegális szemétlerakók ugyan találhatók ezen a természetvédelmi területen, de csak ott, ahol autóutak vezetnek rá. Utam során lassan magam mögött hagytam ezeket. A narancssárga T jelzés mentén semmiféle információval nem találkoztam, ami esetleg a tanösvény céljáról, bemutatandó értékeiről adott volna bármiféle tájékoztatást. Sőt, az első üres táblát egyetlen másik sem követte. A fák törzsére festett T nyomvonala követi a terület hossztengelyét és végig erdőben halad.


A tanösvény a Palotai-sziget gerincén vezet. Ott, ahol az aljnövényzet valamelyest megtelepedett. Ezt a magasabb gerincet két oldalról alacsonyabb térszínek övezik, amelyet az árvíz legtöbbször elborít. A tanösvényt a  pesti oldalon az egykori mellékág, míg a dunai oldalon egy lealacsonyodó, beerdősült ártéri szint övezi. A narancssárga jelzés mentén nincsen olyan terület, amely a legmagasabb árvízszint fölött maradna.
A Palotai-szigetet már hiába keresnénk, az elnevezés átöröklődött arra az ártéri erdőre, amely a folyószabályozások révén alakult ki a XX. században, annak is a közepe táján. A táj ma egységes képet mutat, csak az veszi észre a finomabb formákat, egykori medreket, zátonyokat, aki tudja, hogy mit is keressen.


A Palotai-sziget döntő hányadát erdő borítja, ám a tanösvényről néhány alacsonyabb ártéri tisztás is megközelíthető. A viszonylag alacsonyabb részeken a gyakori vízborítás miatt nem tud megtelepedni a növényzet. Itt puszta iszapos, mélyedések találhatók. Április elsején a gerincen már viszonylag száraz volt az ösvény, de ezeken a réteken, ha nem figyelt az ember alaposan elsüllyedhetett.


Nem kell különösebben éles biológus szem ahhoz, hogy észrevegyünk védett fajokat. Ilyen például a sárga nőszirom, amely tipikusan nedves, ártéri területeket kedvelő faj. A magasabb gerincen éppen bimbózott a salátaboglárka. Egész virágszőnyeget alkotott üde zöld leveleivel. A fás szárú növényzet kapcsán szembetűnő a zöld juhar térhódítása. Ez az invazív faj napjainkra szinte minden ártéri területen elszaporodott. A nagy-dunai oldalon jellemzőek a füzesek, míg a központi magaslatokat a fekete nyárak hódították meg. A viszonylag fiatal térszín ellenére több méter kerületű nyárakkal is találkozhatunk. A korhadt és szél által megtépázott, kidöntött fák helyben maradnak, táplálékot nyújtva a számtalan madárfajnak és korhadéklakó lényeknek.


A IV. kerületben mára szinte szokássá vált az, hogy a védett területeken keresztül vezetik a magasfeszültségű vezetékeket (újabban már az autópályákat és hidakat is, lásd a Homoktövis Természetvédelmi Terület sorsát). Így lehetőség nyílik az erdő rendszeres irtására. Amennyiben a fák nem hajlandóak biztonságos távolságon kívül maradni, ilyen sorsra számíthatnak (lásd fenti kép). A magasfeszültség alatt nem alakulhatott ki éppen ezért fásszárú növényzet. A területet nádas borítja, amely szinte áthatolhatatlan vastagságban borította a vizenyős talajt.


Vizet kedvelő élőlények a legváratlanabb helyeken találnak maguknak nyílt vízfelületeket, amely elengedhetetlen számukra az élethez, szaporodáshoz. Ilyen rejtekhelyen szaporodhatnak az ember szempontjából "hasznos" békák és a "haszontalan" szúnyogok is. A legtöbb ilyen vizes mélyedés az egykori partvonal mellett húzódó, lassan, de biztosan feltöltődő mellékág nyomvonalában található. Április elsején, viszonylag alacsony vízállásnál is sok pocsolya és tócsa gazdagította a tájat.


Szemetet nemcsak az ember hord erre a szigetre, ebből a munkából az árvizek is kiveszik a részüket. Ha újra megemelkedik a Duna vízszintje, ez az uszadékfákkal vegyes műanyag palackokkal tarkított szemétkupac lejjebb úszik egy újabb pihenőhelyet keresve magának. Helyette természetesen újabb szemét érkezik felülről, egy másik ártéri erdőből. Eredetük bizonytalan, természetvédelemmel nem foglalkozó hajósoktól ugyanúgy származhat, mint a felvízi patakpartokra lehordott háztartási hulladékból.


Az árvizeknek maradandó emlékei ezek a fekvő törzsű füzek. Ugyanakkor az élni akarásnak is lehetnének a jelképei, hiszen hiába törte meg fiatal törzsüket a jégzajlás, a következő tavaszon újra életre keltek. Vízszintes ágaikból függőleges törzseket fejlesztettek. Így a következő zajlásnak is könnyebben ellen tudnak majd állni. Ilyen és ehhez hasonló fákat a kőszórással megerősített nagy-dunai oldalon lehet sokat látni.


Ezek a réges-régen szétmállott vízmű-romok egykor Budapest ivóvízellátásából vették ki a részüket. Miután megépült a szennyvíztisztító bezárták őket, hiszen mégsem lehet közvetlenül a város legnagyobb szennyvíz üzeme déli szomszédságában ivóvizet nyerni. Így a jég, a természet és az erre járó ember közös munkája egészen alapjáig lerombolta az egykori csápos kutak kőburkolatát. A Palotai-sziget déli részén három egykori kút-rom található.


Sittlerakó hely a Palotai-sziget déli mellékágában. Balra a Népsziget látható, jobbra a Természetvédelmi Terület déli része. A mellékágat nemrég kotorták, az ide tervezett yachtkikötő végül nem valósult meg. Helyette folytatódik a sziget és mellékága feltöltése a város építési törmelékével. A világos színű mészkő-, vagy márgahalom a Budai-hegység területén építkező ember jóvoltából kerülhetett oda. Egészen érthetetlen, hogy épeszű ember hogyan adhatott engedélyt arra, hogy a Dunába sittet rakjanak le.

     Utószó: kifejezetten jó, hogy ez a terület a kisebb hibái ellenére megmaradhatott ennyire természetközeli állapotban. A szemetet el lehet hordani, a sittet innen is el lehet szállítani, csak szándék kell hozzá. Jó szívvel ajánlanám bárkinek, hogy látogasson el ide, akár csak kutyát sétáltatni. És ha már itt van vigyen haza pár darab szemetet egy zacskóban. 

     Végezetül álljon itt egy jó tanács, egy ismeretlen jóvoltából:

3 megjegyzés:

Névtelen írta...

Tényleg érdemes kinézni ide, mert igazi ártéri vadon, de nem árt vigyázni.
Egyrészt, ahogy az elején olvashatjuk nem csak a "szemétlerakó, lepusztult gyártelep, susnyás, rozsdás roncsok stb." a szokásos ismertetőjele a budapesti zöldövezetnek, hanem a hajléktalan telepek is. Itt is van egy a szennyvíztisztítótól északra a régi meder vonalán.
Másrészt rémisztő élményben volt részem mikor másfél éve egy szép nyári napon bicajjal felderítettem a szennyvíztisztító feletti part menti részt. A lágyszárú növényzet majd két méter magas nagyon sűrű és szűk labirintus szerű sikátorokat jártak ki benne. Hogy kik? A kizárólag férfiakból álló nudisták, akik ahogy láttam túlmennek a mesztelenkedés fogalmán.... Már-már nem volt kiút a merev hímtagú, farokgyűrűs emberek gyűrűjéből, mikor sikerült egérutat nyernem.

Névtelen írta...

Kedves Dániel!

Nem tudom jártál-e a kotrás előtt ezen a területen, de én gyerekkoromban nagyon sokat jártam arrafelé. Tulajdonképpen egy nagyon gazdag élővilággal megáldott (madarak, békák, vízisiklók, stb.) zöld úszónövényekkel borított mocsaras tó volt a mostani meder helyén. A Dunával való összeköttetést egy keskeny vízfolyás biztosította, ami azért nem töltődött fel mert volt egy befolyás a szúnyog sziget partfalánál amin emlékeim szerint állandóan folyt valami nem háztartási szennyvíz. Tehát alacsonyabb vizeknél a belül kialakult mocsaras tóból folyamatosan folyt a víz a Dunába.
Állt bent az erdőben egy nagyon régi fapadlós kisbusz, amit emlékszem gyerek fejjel nem értettük hogy kerülhetett oda, de olyannyira a hely részét képezte hogy, szinte megrökönyödtünk amikor eltűnt onnan.
A kotrás előtt természetesen az első lépés az volt, hogy letarolták az erdő azon részét ami szigorúan véve nem tartozik a (fél)szigethez, mert tudtommal csak az védett. ez után kezdték meg ezt a sikeres projektet aminek egyetlen eredménye ennek a kis életközösségnek az elpusztítása lett.

Ui.: A sittlerakás felháborított

Üdv.: Solva

Névtelen írta...

Az egyik képen látható mederfeltöltés nem kispálya, annyi nem jön ki egy budai építkezésből. Azt a szennyvíztisztító bővítésekor rakták le oda, talán a víz tisztaságáért cserébe ennyi elfogadható.
Szintén érdemes a tanösvénnyel párhuzamosan, a parton végigmenni, ott finomhomokos szakasz van.
A hely egyébként április végén a legszebb akkor már dzsungelhangulat van a madaraktól, de szúnyogok még nincsenek.
Mindez dunai szigetként lehet hogy nem túl érdekes, de azzal, hogy Budapesten belül van, elég extra.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...