2012. április 26., csütörtök

430 méter


430 méter. Ezt a távolságot egy felnőtt ember 3-4 perc alatt teljesíti. Éppen ilyen széles a Duna a Kossuth tér és a Batthyány tér között Budapesten. Kissé rövidebb ennél a távnál a Kis Háros-sziget. 400 méteren jelenleg 43 másodperc a síkfutás világrekordja. Tulajdonképpen nem egy nagy távolság. Ekkora szakasz adatott Moldovának a Duna több mint 2840 kilométeres hosszából. Vajon mit lehet egy ilyen rövid partszakasszal kezdeni?
 

Ez a 430 méter nem hivatalos szám. Ahány forrás annyi adat kering a világhálón. A wikipédia például a 134,14 - 133,57 folyamkilométer közé helyezi a moldáv Duna-partot, ez annyi, mint 570 méter. Megint máshol 480 méter szerepel. Hogy melyik a valódi, mindenki lemérheti a mellékelt google maps térképen.


Moldova legdélebbi pontján járunk, ott, ahol a Kárpátok északkeleti lejtőin eredő Prut eléri a Dunát. Giurgiulesti várostól délre, szemben a Macskakönyök-szigettel (=Insula Cotul Pisicii), még csak nem is a főág mellett húzódik mindaz a 0,3%, ami Moldova számára a Duna 134 kilométernyi szakaszából megmaradt. 1940-ben (majd 1944-ben) nem csupán a Duna veszett el számukra. Az egykori Besszarábia tengerpartja, melyet Budzsáknak is hívtak, ma Ukrajnához tartozik.
 

Ez a 430 méternyi kapu a nagyvilágra talán a legértékesebb terület az egész országban. Annak az esélye, hogy ide nemzeti park, pihenőövezet vagy strand kerüljön éppen ezért 0%. Giurgiulesti mellett fontos út és vasútvonal halad Romániából Ukrajnába moldáv területen keresztül. Érdekesség, hogy a városból minden hétfőn kompjárat indul Isztambulba, mely 2 nap alatt teszi meg a távolságot a Dunán és a Fekete-tengeren.

A folyami kapcsolatok, közút és vasútvonalak, valamint az államhatárok által körbezárt területen jelenleg egy nemzetközi szabadkikötő, közúti és vasúti logisztikai központ, kőolaj tartályok, irodaközpont, ipari létesítmények és raktárak épülnek (összefoglaló néven Giurgiulesti International Free Port - GIFP). A létesítmények részben a Prut partjára is átkényszerülnek a helyhiány miatt. Nehéz ilyen kis helyre ennyi mindent bezsúfolni. A kikötő 7 méteres vízmélysége a tengeri hajók kikötését is lehetővé teszik. Alig 5 év alatt hatalmas fejlődésen ment keresztül ez a terület. Gombamód épültek fel silók, tartályok, szennyvíztisztítók, irodaépületek. Hatalmas daruk pakolják az árut vasúti kocsikba, kamionokba és fordítva.

  
A szabadkikötő 2007-es megnyitása óta teljesen elvágta a hétköznapi moldovai embert az ország parányi Duna partjától. Bármelyik másik dunaparti országban az egyszerű polgár - ha kedve úgy hozza - legyalogolhat a vízpartra kavicsokat dobálni, kutyát sétáltatni vagy csak egyszerűen gyönyörködni a naplementében. Belegondolni sem merek mi lenne, ha egyik napról a másikra a magyar szakasz is olyanná válna, mint a moldáv 430 méteren, vagy a Balatonon, ahol nagyítóval kell már keresni a természetes szakaszokat, ahol ingyen lesétálhatunk a vízpartra. 

 
Magyarországon, jelenleg még szerencsére távol vagyunk ettől a 100%-os partbeépítettségi aránytól, de nem árt szem előtt tartani, hogy ez az érték csak növekedni fog. Talán ha beleképzeljük magunkat a moldávok helyzetébe, könnyebben megértjük mekkora kincs számunkra a Duna.

---

A szabadkikötő honlapja angol nyelven, prezentációkkal: http://www.gifp.md/en

2 megjegyzés:

rdos írta...

Remek írásod alapján beleképzeltem magam a moldávok helyzetébe. Azt a kevéske erőforrásukat, ami van, 100%-ban kihasználták. Nem tehettek mást.

Most beleképzelem magam a magunk helyzetébe. Csepeli szabad kikötő:
http://wikimapia.org/#lat=47.4436637&lon=19.0590811&z=15&l=21&m=s

Üres.


Most beleképzelem magam a szlovákok helyzetébe, Pozsonyi kikötő:
http://wikimapia.org/#lat=48.1340913&lon=17.1482754&z=15&l=21&m=s

Teli.

Mit gondolsz miért? Mert szabályozott a vízszintje. Mert bármikor érkezhet hajó Pozsonyba, a szabályzott vízszint miatt. Csepeli-szabad kikötő vízszintje, elérhetősége ellenben változó!

Igazad van, itt van nekünk vigaszul a lehetőség, "ingyért" sétálhatunk a Duna parton. Azt azért megjegyzem, az igazán jó - profi dolgok rendszerint nem olcsók.

Ingyenesség. Megfizetjük mi ezt az "ingyenes séta lehetőséget" mind. Ingyért sétálhatsz akár a Csepeli szabad kikötőben is. Nem zavarsz vele áruforgalmat :-(.

Mit gondolsz, azt ki fizeti ki, hogy Pozsonyból jön tengelyen, vagy vágányon az ömlesztett, vagy konténer árú? Megmondom. Te, meg én, meg mindannyian, abszurdisztán (Magyarország) lakói. Nem mellékesen annak a duzzogva elutasított duzzasztásnak van egy mellékes hozománya. A víz helyzeti emergiájából, a turbina fajtájától függően 96-67%-os hatásfokkal könnyen szabályozható 50 Hz-es váltóáramot kapsz.

Szávoszt-Vass Dániel írta...

Örülök, hogy ennyi gondolatot ébresztett ez a bejegyzés, vagy ez a 430 méternyi Duna part. A félreértések elkerülése végett muszáj leírnom, hogy nagyon örülnék neki, ha a csepeli szabadkikötőben megint tolonganának a teherhajók. Jó lenne, ha abban az ún. "barna övezet" újra megtelne élettel, kereskedelemmel és iparral. Nálam sokkal okosabb emberek már megírták, hogy miért történt ez így, mi lett a magyar teherhajózással, a Mahart-tal és a hajógyárainkkal.

Nekem csak azzal lenne bajom, ha Csepelen mondjuk a kikötő helyén lakópark épülne, és később az újabb nemzetközi kikötőt Gemencen kezdenék megépíteni. Nekem csak azzal a szemlélettel van bajom, hogy egy messziről jött ember valahol egy tornyházban elkészít egy tervet, aminek a megvalósítása során elsüllyesztik Ada-Kalét, vagy Bözödújfalut. Hurrá van áram, tudunk hajózni, megépült a záportározó! Micsoda fejlődés kérem!

Erőműből van rengeteg, Ada Kaleh csak egy volt.

Hogy is kezdődik a Galaxis útikalauz...?

Én akkor is ingyen fogok sétálni a Duna parton ha már Rajkától Mohácsig ki lesz betonozva végig a partja, és akkor is amikor már 5 vízlépcső lesz csak a magyar szakaszon és sorban állnak a 8 méteres merülésű tengerjáró hajók itt a kert végében.

Az, hogy a Dunán van egy zátony, van egy sziget, erdő nő a partján, itt gyorsabban áramlik, ott viszont limányosabb pénzben nem kifejezhető. Elhiszem, hogy a bolgár hajóskapitány és a máltai tulajdonos borzasztóan örül, ha mindezt elpusztítják, és a hajója valamivel gyorsabban és kényelmesebben tud haladni. De nekünk, itt a parton hagy ne kellejen ennek örülnünk.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...