2017. augusztus 1., kedd

Felhők Bédán


A Duna magyarországi alsó szakaszán nem ritka, hogy a part a történelmi idők során kilométereket vándorolt. Hol a Duna-Tisza-köze terjeszkedett a Dunántúl rovására, hol pedig a Dunántúl nyomult elő kelet felé. Kölkedtől délre a Dunántúl áll nyerésre, egyes helyeken 9 kilométert nyomult előre a karapancsai oldal rovására. A kanyarulatok lefűződésekor jött létre a Külső- és a Belső-Béda holtág-rendszere, mai látogatásunk helyszíne. 


Először a Belső-Béda fűződött le, valamikor az első és a második katonai felmérések időpontja között (1783-1858). Kacskaringós medre északon a Külső-Béda feliszapolódott felső szakaszától indul és 19 kilométeren keresztül tekeregve ér vissza ugyancsak a Külső-Bédába a bédai szivattyútelepnél. Legnagyobb szélessége már csak 60 méter, az átlag ennek inkább csak a fele. Míg a belső holtág a ki és betorkollás között 19 kilométert tesz meg, ugyanakkora esésénél a külső párja csupán három és felet. Élő kapcsolata már nincsen a főággal, sőt erdészeti utak és töltések több helyen keresztezik a medrét, nem véletlenül beszélnek a horgászok Béda I,II és III horgászvizekről. 


Ezzel szemben a Külső-Bédán még helyenként a szemlélődő el tudja képzelni, hogy ez egyszer, nem is olyan régen még a Duna főága volt. Legnagyobb szélessége 160 méter, átlagosan inkább csak 100. Homorú oldalain viszonylag mély, azonban a domború oldalakon, ahol az övzátonyok és sarlólaposok váltakoznak mélysége nem éri el a fél métert sem. Amióta a bal partja átkerült a Dunántúlra Magyarország legnépszerűbb dunai sziget nevével, Szúnyog-szigetként ismerik ezt a levágott földdarabot. Ellentétben a Bédával a Szúnyog-sziget ma is Duna ártér, az árvízvédelmi töltés "nedvesebbik" oldalán maradhatott. Egy másik fontos különbség, hogy ennek a holtágnak a mai napig megmaradt egy köldökzsinórja a főághoz, amelyen keresztül friss vízhez juthat. 


Ezen a friss vízen mindenki legnagyobb örömére a Duna-Dráva Nemzeti Park vezetéssel egybekötött kenutúrákat szervez, így bejárható az egész 3,5 kilométer hosszú szakasz. Egybe lehet kötni a vízi kirándulást a kölkedi Fehér Gólya Múzeum megtekintésével, ahol már amúgy is hemzsegnek a gólyamadarak. A beszállás a szépen karbantartott, 1942 után épült bédai szivattyúház alatti egykori halászház stégjén lehetséges. A halászok már régen eltűntek innen, amikor a köztársasági elnök egy több ezer éves mesterséget szüntetett meg egyetlen tollvonással. Mementónak maradtak ott fának döntve a régi varsák. 


Szinte az egész kenutúrát a Béda felett sodródó bárányfelhők határozták meg. Ott voltak az égen, ott voltak a vízen és ahol ők voltak, ott szeretett volna lenni az egyszeri kenus is, árnyékban a tűző Nap melegétől. 


Nem csak felhők repültek a fejünk felett, hanem az élővilág látható része is. A láthatatlan rész a kenuk alatt rejtőzött, a sekélyebb vízben sem lehetett halakat látni az iszapos víz miatt, de néha egy-egy kilógó hátúszó nagyobb példányokat sejtetett. A horgászok jelenléte egyértelmű indikátora volt a bédai halak létezésének. Az égbolton gyakori vendég volt a gólya, kócsag, különféle gémek, kárókatona és a bakcsó. A kócsag messzire elkerült minket, de a vízben álló karókon egyensúlyozó vakvarjú hagyta magát közelről is megtekinteni.


Amióta a kanyarulat lefűződött a Dunáról a meder szűkülése folyamatos volt. A domború partoldal sekélyebb vizén fiatal füzesek nőttek, míg a homorú, meredek partokon idősebb, keményebb ártéri fák állnak. A sekély parton jóval egyszerűbb a növényzet térhódítása a holtágba bejutott árvizek által lerakott szervesanyagon. 


A jövőben a meder tovább szűkül majd, és ha a Duna-Dráva Nemzeti Park nem szeretné, hogy végleg eltűnjön itt is kotrásra lesz szükség, mint errefelé már olyan sok helyen, Bátán, Veránkán ill. a mohácsi Szabadság-szigeten. 


A meder feltöltődése a holtág kiflijének két csücskén a leglátványosabb. A barna vizet itt felváltja az élénkzöld ártéri lágyszárú növényzet. Ez az a két pont ugyanis, ahol a Duna hordaléka először belép a holtágba és lerakja a nagyobb szemcséket. Itt a holtág álló vize lelassítja a főágból érkező áramlást és ez a viszonylag gyors sebességcsökkenés azt eredményezi, hogy lecsökken a hordalékszállító képesség. A meder szépen töltődik, a fenti kép hátterében álló magas fák jelzik a főág vonalát, előtte pedig évről évre zajlik az ártéri növényzet szukcessziója a holtág vízfelületének rovására. 


Miközben a Béda habjait szeltük meg voltunk róla győződve, hogy az alacsony vízállás (Mohács 172 cm) miatt semmiféle kapcsolat nem lehet a főággal. Mivel sokan mondták, hogy éreztek némi vízáramlást evezés közben egy rövid expedíció szerveződött a főági kapcsolat feltárására. A cuppogó iszapot kikerülve az alig járható ártéri erdőn keresztül végül egy meredek, szakadásos partszakaszon sikerült rábukkanni a fokra, amelyen juthat víz a Bédába, még ilyen kisvíznél is. Mivel csak 110 cm hiányzott a legkisebb vízálláshoz, így kijelenthetjük, hogy az év legnagyobb részében jut friss Duna-víz a Külső-Bédába. 


A fok főági részén a szinte járhatatlan terepen, a csalános aljnövényzetben megtalált függőleges partfal túloldalán úgy húzódott az elérhetetlen Gabriella-sziget egy több helyen áttört párhuzammű végén mint a Wehrmachtnak Moszkva tornyai. Talán majd egyszer a víz felől sikerül ezt a dunai szigetet is bevenni majd egyszer.

Kedvcsináló:
http://www.ddnp.hu/_user/browser/File/downloads/beda_terkep_magyar.pdf

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...