Eltűnt pilismaróti szigeten eltűnt ősborókás

2020. július 17-én robbant a hír, hogy Pilismarót önkormányzata támogatja egy újabb, 122 hektáros homok és kavicsbánya tervét a már korábban elbányászott Duna-parti dűlők közvetlen szomszédságában. 2020. július 25-én sikerült egy terepbejárást tartani a kérdéses területen, de a legérdekesebb dolgok nem ott derültek ki, hanem a Duna Mappáció leírásainak átböngészése közben. Ha kétszáz éve leírt állapotokat látnánk ma is, valószínűleg nem kavicsbányáról beszélnénk, hanem nemzeti parki védettségről. 

Pilismarót homokdombjai 1789-ben, délre tájolva. (forrás)

Hogy tisztában legyünk mekkora területről is van szó, a Pilismaróti öböl területe, melyet a bős-nagymarosi építkezés miatt termeltek ki, 133 hektár kiterjedésű. Nem lenne sokkal kisebb a tőle dél felé nyitandó újabb tájseb. Az öböl kitermelését annak idején az az egyszerű tény indokolta, hogy a nagymarosi duzzasztás mindent elárasztott volna 107,83 méter tengerszint feletti magasság alatt. Ha már úgyis víz alá kerül a terület, legalább az anyagot nyerjük ki innen - gondolhatták. Mivel a nagymarosi elárasztás meghiúsult a tájseb ott maradt a felszínen, hiszen a Duna melléki dűlőt végül két fázisban elbányászták. Ez a bányászat csak kis részben érintette a homokdombok által néhány helyen a 110 méter magasságot is meghaladó területet, amely a nagymarosi duzzasztás után szigetként vagy félszigetként magasodott volna a pilismaróti öblözetbe tervezett 1000 hektáros tó felszíne fölé.

A bányatelek tervezett kiterjedése (forrás: Pilismarót TRE módosítás Munkaközi)

Magyarország legszebb fekvésű bányaterülete tájképileg két különálló egységre osztható. A déli, Pilismarót felé lejtő sík terület szántóföld, habár egy része parlagon áll és benőtte a selyemkóró (zárójeles megjegyzés törvény kötelezi a tulajdonost ennek az özönnövénynek az irtására). Az északi, erdős rész domborzata igen változatos, egyrészt a szél által áthalmozott futóhomok formakincse miatt, másrészt az emberi bolygatás (homokgödrök, sittlerakók) miatt. Utóbbi szerencsére csak néhány kisebb területre jellemző és az itt talált tetőcserepek és téglák alapján megállapítható, hogy ez a tevékenység viszonylag régen zajlott. Számunkra ez a futóhomokos terület azért (is) érdekes, mert egy ősi dunai szigetet rejt. E sziget eltűnésének idejéről megoszlanak a vélemények, de annyi bizonyos, hogy a már több ezer éve nem a Duna, hanem a szelek formálták a felszínét. 

Magyarország legszebb fekvésű bányatelke.
Bal oldalt a homokon felnőtt akácerdő, jobb oldalt egy korábbi Duna-medret elfoglaló szántó.

Az homokfelszínen növő erdő jellemzően akácos, habár a keleti részen nyárfaligetek is találhatók. Az akácok törzsátmérője nem túl nagy, azaz fiatal állományról van szó. Az akácos előtti időkben a terület gyümölcsös, ill. szőlő lehetett, erre utalnak a helyenként felbukkanó "maradvány-fajok", például vadkörte-, vadalmafák. Sőt, néhol találhatunk még karók híján a galagonyabokrokra felfutó nemesített szőlőt, sőt termő szilvafákat is. 

Homoki szőlő.

Történelmi térképek a 18. századtól kezdve állnak rendelkezésünkre Pilismarót térségéről. A legrészletesebb talán a kezdőképnek választott, 1789-ben készült kataszteri térkép, amely felsorolja az egyes dűlők neveit is. Ezek a többnyire beszélő földrajzi nevek nagy segítséget nyújtanak a korabeli hasznosítás kiderítésében. Számos más térképet végigböngészve a következő nevek bukkannak fel:

• Kerek Homok
• Fenyves
• Fenyő-szögek
• Homoki szőlők
• Telkes legelő
• Homokszél
• Szél hordta homokok
• Közönséges homokos fenyves

A hasznosítás a terület geológiájától függ elsősorban. A dunai eredetű futóhomokos területek Pilismaróton is rendszeres bosszúságot okoztak a szomszédos földek tulajdonosainak, ugyanis a száraz homokot az erős szél rendszerint ráhordta a szélirányban álló földjeikre jelentős minőség- és hozamromlást okozva. Éppen ezért gazdaságilag érdekükben állt a futóhomok megkötése. Erre szolgált a feketefenyő, a szőlő és az akác is. Ezek gyökerei hatékonyan kötötték meg a mozgó homokot, ahol aztán némi talajtakaró és csenevész lágyszárú növényzet is megjelenhetett teret adva a legeltetésnek. 

Erről a hasznosításról maradt fenn egy közel kétszáz éves, német nyelvű dokumentum. 1823-ban a Duna Mappáció térképészei felmérték a magyarországi Duna-szakaszt, térképre vitték azt és leírásokat is készítettek az egyes térképlapokhoz. Pilismarótról közel fél tucat leírás készült, többnyire a hajóvontatás szempontjai szerint. Milyen anyagból épül fel a part, meddig terjednek az árvizek, de arról is szó van, hogy milyen gazdálkodás folyik ezeken a földeken.

A pilismaróti Fenyves. Kék vonallal az 1778-as árvíz szintje. (forrás)

A régies német nyelven, 1823. augusztus 7-én keltezett leírás szerint az erős nyugati és északnyugati szelek ráhordják a futóhomokot a közeli szántóföldekre, miközben a dunai árvizek az alacsonyabban fekvő szántóföldeket rendszerint elöntik. Az árvízmentes magasságban elterülő nagy homoktáblát Fenyvesnek hívják, felszíne részben kötött köszönhetően a rajta növő füveknek, lágyszárúaknak és borókabokroknak. A füves részt legelőként hasznosították. Néhány helyen botoló füzeket ültettek, ezek vesszeit rendszerint kosárfonásra használták.

Így nézhetett ki a hasznosítás előtti pilismaróti homokos terület.
A csévharaszti ősborókás (forrás: wikipédia)

A leírásban említett boróka mai napig megtalálható Magyarországon, habár Pilismarótról valószínűleg sajnos már eltűnhetett. Elsősorban ősborókásként ismerheti a köznyelv a védett borókás nyáras társulásokat. A Kiskunsági Nemzeti Park legfőbb természeti értékét ezek a borókások adják. Főként a homokbuckák közti mélyedésekeben telepednek meg, ahol közelebb van a talajvíz, ill, a csapadék könnyebben összegyülekezik. A gyökereik által megkötött homokon nyárfák is megtelepedhetnek. A társulás egyik jellemző védett faja a homoki árvalányhaj. 

Nagy csoda lenne, ha sikerülne a bányaterületen borókabokrokat találni, amelyek valahogy a szilvafákhoz és szőlőhöz hasonlóan átvészelték az özönnövények térhódítását. Pilismaróthoz legközelebb a Szentendrei-sziget hasonló helyzetű homokfelszínein található borókás, a Duna-Ipoly Nemzeti Park védettsége alatt. Ha esetleg meghiúsulna a bányanyitás, érdemes lenne a nemzeti parkkal összefogva borókás élőhelyrehabilitációt tervezni a pilismaróti homokpusztában.