Nyaranta a dunai szigetek védelmi mechanizmusai aktiválódnak. Az élővilág a legszebb ártéri tájakat szigorú védelem alá helyezi, füstködöt húz rovarokból, pókokból és vérszívókból, aknazárat telepít áthatolhatatlan korhadékból, szederindákból, szögesdrótakadályt képez embermagasságú csalánból, és ha mindez nem lenne elegendő, az ég csatornái is megnyílnak és az áradás elönti a megmaradt parti ösvényeket és vadcsapásokat. Ilyenkor a legkorszerűbb páncél, hosszú ujjú felső, vastag nadrág, kalap, szúnyogriasztó és gumicsizma sem segít, egyszerűen vannak olyan szigetek, ahová árkon-bokron át lehetetlen bejutni. Ilyen hely a dunaföldvári löszfal tövében megbúvó, saját névadással Felső-Öreghegyi-szigetnek elnevezett egykori zátony.
Dunaföldváron a Felső-Öreghegy egy löszdomb, amelybe kelet felől alaposan belemart a Duna. Egy jókora karéj hiányzik a Mezőségre olyannyira jellemző ÉÉNY-DDK irányú dombvonulatból, éppen ezért a Duna felé ugyancsak jellemző meredek partfallal szakad le. E kanyarulat belső ívében alakult ki egy zátony, ami a folyószabályozás miatt bekövetkező medersüllyedés következtében hamar szigetté alakult, majd egy keresztgát megépítésével megakadályozták a partfal további elmosódását, de ez végső soron azzal járt, hogy a sziget manapság már felismerhetetlen a partról is, a főág felől is, sőt még a Beszédes József hídról sem látszik. Mondjuk ez elmondható a balparti, hatalmas dunaföldvári Felső-szigetről is, amely szomszédos az 1562. folyamkilométernél található, félbetört jégkrém formájú Felső-Öreghegyi-szigettel.
Ez a forma abból adódik, hogy a keresztgáttól délre eső rész nagyjából egy kőszórásnyi széles, míg a felső része alaposan kiszélesedik a mellékág rovására. A mellékág elnevezés amúgy túlzás, az egykori meder két részmedencére, külalak szerint tóra tagolódik, melyek közül az északi a nagyobb, hosszabb és ez rendelkezik a nagyobb nyílt vízfelülettel is. 2024. június 2-án délelőtt 107 centiméteres dunaföldvári vízállásnál, áradás idején még nem volt kapcsolat a két részmedence között, de már nem sok hiányzott, hogy a víz átbukjon az felismerhetetlen keresztgáton, amire kifejezetten nehéz volt rábukkanni az első bekezdésben részletezett körülmények miatt. A sok helyen várfal meredekségű magaspart tövében, egy vaddisznó dagonyában felbukkanó terméskövek alapján lehetett meghatározni a helyzetét, de a talajosodás szinte teljesen maga alá temette. A löszfalat pusztító csapadék nyomait számos helyen lehetett megfigyelni, a lehordott anyag szinte egyből a mellékágba jut, folyamatosan feltöltve azt.
 |
| A jobbára láthatatlan Felső-Öreghegyi-sziget a földvári löszfalak tövében. |
 |
| A sziget déli, alsó csúcsa áradó vízállásnál. |
 |
| A mellékágban kialakult alsó tó a csalántengeren túl. |
 |
| Kilátás a felismerhetetlenségig eltemetett és benőtt keresztgátra. |
 |
| Az áradó Duna elönti az aljnövényzettel sűrűn benőtt partot. |
 |
| A mellékágelzáró kőgát maradványai a löszfal tövében. |
 |
| A felső tó valamennyire nyíltabb vízfelszíne. |
 |
| Csendélet. |
 |
| Kilátás a keresztgátról északi irányban. |
E vízállás mellett a keresztgát az egyetlen lehetséges módja a sziget meglátogatásának, csakhogy az embermagasságú csalán áthatolhatatlan akadályt képez a sziget rézsűjén, így hatékonyan gátolja a sziget részletesebb dokumentációját. A nagy csalán jelenléte a talaj bőséges nitrogéntartalmának indikátora, mind a szigeten, mind a parton, sőt még a szigethez vezető ösvényt is eltüntette. Ezért tehát mindenképpen érdemes lesz alacsonyabb vízállásnál, a vegetációs időszakot jó messzire elkerülve visszatérni ide.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése