Hajóroncsok Digáncson

Digáncson már jártunk a blog olvasóival két ízben is. Csak akkor még nem tudtuk, hogy ezt a területet így hívják. Magyarország második legdélebbi szigete mellett egy szerb bérlő nevét őrizte meg egy erdő, amely később átöröklődött a sziget melletti holtágra is. Ahol pillanatnyilag három hajóroncs alussza örök álmát hatvanöt éve már.

Ez a sziget nem más, mint egy dunai narvál, azaz a Gabriella-sziget. 2019 áprilisában négy kérdésre kerestük a választ Gabriellával kapcsolatban, de a hajókra vonatkozó nem volt közöttük. Ennek az volt az oka, hogy akkor még nem tudtam a hajókról, ill. nem tudtam, hogy azok éppen itt találhatók. Holott a tavalyi kisvízkor a róluk készült képek az országos médiában is szerepeltek és több drónfelvétel őrzi emléküket többek között a youtube-on (lásd lejjebb). 

A Narvál a Dunán bejegyzésben szerepel egy térképrészlet a III. katonai felmérésről, melyen a szigettől délre feltűnik egy "Tigantsiprut" nevű erdőrészlet. Ez lenne az Erdőfűhöz tartozó Digáncs, ami tulajdonképpen ez egy félsziget, amelyet két egykori Duna főmederből leválasztott holtág határol; a Külső-Béda és a Bok. Ez a szerb eredetű földrajzi név öröklődött át a rövidke főági-szakaszra, azaz holtágra, mert a Béda alsó torkolatánál időközben kialakult a Gabriella-sziget. A sziget pedig ellenállt a Digáncs név terjeszkedésének, így az csak a környező holtágat tudta meghódítani. Így fordulhat elő, hogy a Gabriella-szigeti mellékág Digáncsi-Dunaként ismeretes. 

A holtágnak jót tett a "narvál" hosszú "agyarának" átvágása, így a főági víz még alacsony vízállás esetén is utat talál a Digáncsba. Viszont annak, aki szeretné száraz lábbal megközelíteni a szigetet ez rossz hír, nem fog menni. A Béda csatorna torkolatánál két kisebb vízfolyáson is át kell lábalni, hogy megkezdhessük a hosszú és keserves túrát a kőszóráson a sziget irányába. Célszerű csónakot használni, így a roncsokat is jobban meg lehet közelíteni. A sekély holtág medre iszapos, néhol homokos, de mindenképpen süppedős. Halivadékoknak ideális.  

Az első roncsot jóval nehezebb megpillantani, mint a másodikat. Állítólag van itt egy harmadik, de azzal nem sikerült összefutni 2019. július 25-én, Mohácsnál mért 178 centiméteres vízállásnál (a viszonyítás végett, ez az érték 128 centiméterrel haladja meg a valaha (tavaly ősszel) mért legkisebb vízállást). Az első roncs a dunántúli part árnyas fái alatt pihen, mindössze az orra látszik ki az üledékből. 

A második roncs a kőszórás tövében található. Ebből több minden látszik, nem süllyedt olyan mélyre mint társa. Úgy tűnik már minden mozdíthatót elvittek róla, csak a csupasz, törött hajótest maradt, amely immár 65 éve dacol az elemekkel Digáncson. Először azt gondoltam, az itt megrekedt hajók eredetileg követ szállítottak a zárás megépítésekor, majd valamiféle baleset következtében örökre itt rekedtek. Más információk szerint szövetséges légitámadás végzett az itt megbúvó MFRT  (Magyar Folyam és Tengerhajózási Részvénytársaság) uszályokkal 1944 őszén. A front közeledtével a szövetséges légitámadások elaknásították a Duna egyes szakaszait, hogy akadályozzák az utánpótlás szállítását, vagy a visszavonuló csapatok menekítését. Kutatások szerint 1944. áprilistól októberig hullottak aknák a Vickers cég Wellington repülőgépeiről a Csallóköztől az Al-Dunáig. Közel 1400 aknáról van tudomásunk, ebből közel 150 uszályok alatt robbant fel. Elképzelhető tehát, hogy a digáncsi roncsok ennek a légi-vízi háborúnak az utolsó emlékei.

Olykor, főleg kisvizek idején a roncsok ismét benépesülnek, kíváncsi helybéliek járják be a kiszáradt medret, másznak fel a hajótestekre. Szerencsére olykor drónfelvételt is készítenek, így madártávlatból is rácsodálkozhatunk a Digáncsra és a mélyén fekvő hajóroncsokra.