2022. szeptember 28., szerda

Istropolis

Atipikus dolog bontásra ítélt szocialista toronyház fényképével indítani egy Dunáról szóló cikket, de talán még kevésbe tipikus összekötni Hunyadi Mátyás királyt Fidel Castróval. Pedig találni köztük egy vékony szálat, amely visszavezet bennünket a humanizmus korába, amikor szokásba jött egyes településeknek antik városneveket adni, sőt kitalálni. Így keletkezett a kizárólag tudományos és hivatalos közegben használt "Dunaváros" földrajzi név, mely alig pár évtizedig volt használatban.

A kongresszusi központ romjai

"Dunavárosban" éppen bontják a "Dunaváros" nevű szakszervezeti kongresszusi és kulturális központot, mely eredetileg és hivatalosan a Forradalmi Szakszervezeti Mozgalom Háza nevet viselte 1981 óta. 2022. szeptember elején már csak egy kupac sitt volt az ország legnagyobb társadalmi és kulturális központjából. Alig negyven éves története ellenére a város legforgalmasabb pontjának egy ikonikus épülete volt. Szürke, erezett márványburkolata Fidel Castro ajándéka volt az akkor még prosperáló kubai márványbányákból a népek közti barátság nevében. A szocializmus megszűnése után a kongresszusi központ megalomán terei kihasználatlanul kallódtak, fenntartása gazdaságtalanná vált. A modern épületet ezért a tiltakozások ellenére elbontották, de Castro ajándékát elraktározták az új épület számára. Talán azért is, mert a kubai márványbányászat volumene a szocializmus bukása után a korábbi termelés 2%-ra zsugorodott. 

Új Istropolis

A pozsonyi Istropolis kongresszusi központ a köyépkori pozsonyi egyetemről kapta a nevét, melyet Hunyadi Mátyás uralkodása alatt, Vitéz János esztergomi érsek kérésére II. Pál pápa engedélyezett 1464 májusában. Mivel az egyetem rövid történetét alaposan feldolgozták már az 1912-ben Pozsonyban megalapított Erzsébet Tudományegyetem kapcsán, ebben az írásban csak a dunai vonatkozásaival foglalkozunk, azaz az "Istropolis" földrajzi névvel. 

Az egyetem neve ugyanis eredetileg Universitas Istropolitana volt, ebben a görög szóösszetételben az Istros a Dunát, a polis pedig a várost jelentette. Az kizárható, hogy ez egy történelmi név továbbélése lenne, hiszen görög települések a Dunának ezen a szakaszán sohasem voltak. Korábbi oklevelekben sem találkozni ezzel a földrajzi névvel. Volt olyan feltételezés, hogy Zsigmond király korában, Pozsonyban vert pénzérméken látható "I" betű az "Istropolis" rövidítése lett volna, ezt azonban sikerült kizárni. Volt némi vita azzal kapcsolatban is, hogy biztosan Pozsonyt értettek Istropolis alatt a XV. században, vagy valamely más várost. Ilyen jelölt volt Esztergom, mondván miért akarta volna az esztergomi érsek a saját alapítású egyetemét máshová szervezni, mint Esztergomba? Az egyetem alapításával és szervezésével kapcsolatos oklevelek keltezése "Datum in dicta civitate Posoniensi sive Histropolitana" azonban kizárta ezt az elképzelést. 

Régi: "...Hystropolitana..."

Középkori oklevelekben gyakori, hogy magyar településneveket latinosítottak. Ennek több formája volt. A magyarországi latin helynevek gyűjtése során Finály Gábor összesen negyven olyan települést számolt össze, amely -polis végződést kapott. Ilyen volt például Claudiopolis (Kolozsvár), vagy Mediopolis (Medgyes). A névalkotásban az előtag lehetett görög, magyar, latin szó, de közös bennük, hogy mindegyik fantázianév, azaz valaki valamikor valamilyen elv mentén megalkotta (kitalálta) ezeket. Istropolis például semennyire nem illeszkedik Pozsony többi latinizált elnevezése közé, amely többnyire a magyar (Bisonium, Posoniensis), kisebb részben a német nevéből képződött (Pressburgium). A humanizmus korában az efféle "dicső múltba révedő" névadások viszonylag gyakoriak voltak, a visszanyúlás az antik idők elnevezéseihez olyan máig tartó képzavarokat eredményeztek, mint például a "Bizánci" birodalom. Ennek egyik érdekes—dunai—példája Istropolis. 

Mivel az Istropolis név alapvetően összefonódott a pozsonyi egyetemmel, annak megszűnése a földrajzi név eltűnését is eredményezte. Az egyetem elindulása (1467) és Vitéz János esztergomi érsek halála (1472) között mindössze 5 év telt el. Az egyetem hanyatlásnak indult, végül Hunyadi Mátyás halála után megszűnt, európai hírű tanárai pedig szétszéledtek. 1491-ben már királyi fegyvertárt találni az egyetem épületében, egy évre rá II. Ulászló király Pósa Balázs kir. sókamarásnak és nejének adományozta. A Ventur utca 3. szám alatt jelenleg is álló középkori épületben a pozsonyi Zeneművészeti Főiskola működik. A bársonyos forradalom után feltámasztott Istropolis nevet vélhetően a romok helyén felhúzott új épület örökli, egyszerre őrizve Mátyás király egyetemének emlékét, valamint Fidel Castro újrahasznosított ajándékát.


Ajánlott és felhasznált irodalom:

  • https://epiteszforum.hu/egy-korszak-eltuno-emlekeinek-arnyekaban--az-istropolis-eltunese
  • https://hu.wikipedia.org/wiki/Academia_Istropolitana
  • https://rubicon.hu/kalendarium/1465-majus-19-a-pozsonyi-egyetem-szuletese
  • https://archive.org/details/azacademiaistrop00cs/page/n3/mode/2up
  • https://adt.arcanum.com/hu/view/Numizmatika_Erem_2007/?query=istropolis&pg=71&layout=s
  • https://adt.arcanum.com/hu/view/EgyetemesFilologiaiKozlony_1942/?query=istropolis&pg=77&layout=s
  • http://real-j.mtak.hu/12994/1/00361.pdf

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...