2023. augusztus 7., hétfő

Szigetkeltető Dunakanyar - 2. Dunavirág ünnep Verőcén


2023. augusztus 12-én, szombaton rendezik Verőcén a második Dunavirág ünnepet annak örömére, hogy a folyó élővilága magára talált a Duna tisztábbá válása következtében. A tisztulás egyik legszebb indikátora a 2012-ben először észlelt tömeges dunavirágzás volt. Az eltelt évtizedben felélénkült érdeklődés azzal járt, hogy egyre többen szereznek tudomást róla, hogy nem csak a Tiszán látható ilyen csodálatos jelenség, de a tudományos világ is megmozdult annak érdekében, hogy minél kevesebb rovar végezze folyóparti fénycsapdákban. A Dunavirág ünnepen az érdekükben szervezett mentőakcióról is hallhatunk!

Dunavirágok tánca (Potyó Imre fényképe)

A szervezők meghívására lesz élőben Dunai Szigetek előadás is (ritka alkalom). Szigetkeltető Dunakanyar címmel tartok egy 45 perces fényképes előadást a Verőcei Művelődési Házban a Helemba és Kismaros közötti szigetek életciklusáról (születéséről, életéről, elhalálozásáról), ahol mind a mai napig születnek zátonyok és szigetek. Remélhetően minél többen leszünk és a dunavirágok is tiszteletüket teszik.

Tavaly egy remekül sikerült kenutúrán beszéltem a dunai szigetekről és a rájuk leselkedő veszélyekről Selmeczi Kovács Ádámmal közösen. Idén az előadás fedett pályás lesz a Verőcei Művelődési Házban (Árpád u. 20.), de lesznek programok a Duna-parton és a településen is. Érdemes eljönni, már csak azért is, mert az előadásból nem tervezek külön bejegyzést, annak ellenére, hogy szintézise lesz az elmúlt évtizedek terepi  megfigyeléseinek. 



A teljes program: 

10.00-11.00 Helytörténeti séta -Verőce fürdőtelepülés - Kik és hogyan nyaraltak itt az 1930-as években? Kinszki Imre fotóit követve felkeressük a település zsidó emlékeit is. A séta a művelődési ház elől indul Fábián Erika (Dunakanyarkult blog) vezetésével.

15.00-16.00 A dunavirág és a fény Dr. Egri Ádám (ELKH Ökológiai Kutatóközpont, Vízi Ökológiai Intézet) előadása

16.00-17.00 Dunakanyar, a szigetkeltető Szávoszt-Vass Dániel (Dunai Szigetek blog) előadása

17.00-17.50 A dunavirág mentőakció – filmvetítés, utána:
Hogyan lehet, és hogyan nem lehet dunavirágot filmezni - beszélgetés a film rendezőjével, Balázs Gergővel

16.00-17.00 Szárnyalló - kézműves foglalkozás

17.00-18.00 hangszerbemutató, hangszersimogató Molnár Balázzsal

15.00-17.00 folyamatosan filmvetítés: Poláros Világ - Dr. Kriska György filmje

17.00-18.30 Helytörténeti séta Költők találkozása Nógrádverőcén, a Rozsnyay-Dapsy házaspár vonzásában - Ady szellemét követve indulnak irodalmi sétára, amelyen a Verőcéhez fűződő versek is el fognak hangzani. A séta a művelődési ház elől indul Fábián Erika (Dunakanyarkult blog) vezetésével.

19.00-20.00 Dunavirágra hangolva -UnaCorda Őri-Kiss Botond koncertje

20.15-20.30 a mandala meggyújtása

19.00-20.15 A Duna élővilága –bemutató a Dunavirág Vízibusz és a Duna-Ipoly Nemzeti Park szakembereivel

20.30-22.00 A remélt dunavirág rajzás, rovarászás a Duna parton Szabadfalvi Andrással (Bagolybükk Környezet- és Természetvédelmi Egyesület) és a Duna-Ipoly Nemzeti Park szakembereivel

A programokra a belépés díjtalan! Szeretettel várnak mindenkit a rendezők:
  • Duna-Ipoly Nemzeti Park, 
  • Dunakanyarkult Egyesület,
  • Verőcei Művelődési Ház
Az esemény linkje: https://www.facebook.com/events/124358700730519

1 megjegyzés:

  1. Helló! Nem tudom végül repültek-e a dunavirágok az ünnepükön, viszont tegnap este egészen jó rajzás volt a váci komp mindkét oldalán. Mindenesetre a komp lámpái körül tanyázó keresztespókoknak alkalmasint összefolyik majd a nyál a szájukban, ha egy unalmas téli délután visszagondolnak erre az estére.

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...