2023. október 23., hétfő

A Kompkötő elszigetelődése


Hiába közelít a Duna vízállása a negatív rekordhoz, a váci Kompkötő-sziget továbbra is megközelíthetetlen száraz lábbal. 2023. október 23-án, egy szép nyári napon LKV+35 centiméteres vízállásnál (-21 cm a váci vízmércén) folyamatos volt a vízáramlás a 2018. június 15-én megnyitott keresztgát szelvényében. A sodrás, a bizonytalan állagú mederanyag miatt még térdig érő gumicsizmában sem volt lehetséges az átkelés, ami azt jelenti, hogy a Kompkötő-sziget az LKV értéknél is valódi szigetként viselkedik, és ebből a szempontból párját ritkítja a Váci-Dunán. 

A megbontott, íves keresztgát fölött képződött zátony

A Kompkötő-sziget öt évvel ezelőtti mellékág-nyitása remek alkalom arra, hogy megfigyeljük, illetve folyamatosan monitorozzuk a beavatkozást követő változásokat a mederben. Ugyanis a mederben lezajló változásokból levont következtetéseket hasznosítani lehet más mellékág-revitalizációs projekteknél, alkalom adódhat tanulni az esetleges hibákból, illetve lehet finomítani a módszereket is. 

Közvetlenül a kotrás után két hónappal, 2018 augusztusában hasonlóan alacsony (-17 cm) vízállásnál kultúrpesszimista módon azt írtuk a blogon, hogy a kotrás sikerült, a Kompkötő-sziget meghalt. Ugyanis ilyen vízállásnál már megszűnt a vízáramlás és öt évvel ezelőtt még át lehetett gyalogolni a szigetre. A pesszimizmus esetünkben nézőpont kérdése. Akik annak örülnek, hogy egy dunai szigetre nem lehet akármikor akárhogy begyalogolni most elégedetten nézhetik, hogy öt év alatt a Duna némiképpen kimélyítette a mellékág medrét. Akik pedig horgászni mennének a szigetre, kénytelenek csónakot, vagy derékig érő gumicsizmát használni. 

A kotort felső torkolat - és a kilátás Verőcére

Minden egyes alkalommal érdemes a sziget fölé magasodó löszdombokról vetni egy pillantást a nagyképre. A Kompkötő-sziget felső torkolatát is kikotorták, igaz nem teljes szélességben. Itt egy erdős félsziget nőtt a mederbe a keresztgát hatása miatt, ami a meder több mint felét foglalja el. A maradék harmadot a keresztgát bontásával egyidőben kikotorták, de a mellékág löszdomb alatti része valószínűleg egyre kevésbé lesz már folyómeder, itt az ártéri növényzet áll nyerésre. Ezen a széles iszapos szakaszon csak a vízlelőhelyet legrövidebb úton megközelítő vadak párhuzamos nyomai törik meg az egyhangúságot. 

A mellékág beerdősült, alsó szakasza - és a kilátás Vácra

Az alsó torkolati szakasz kissé bonyolultabb képet mutat. 1989-ben még teljes egészében nyílt víztükör csillogott a keresztgáttól délre, az azóta eltelt több mint három évtized alatt jelentős része már beerdősült, és ez ellen a hódok sem tudtak érdemi ellenállást kifejteni. A mederközépi zátonyon felnőtt füzes két részre osztotta a víztestet. 

A mellékág vízáramlás által nem érintett szakasza lassú halálra van ítélve

A parti oldal lassú halálra van ítélve, de a szigeti rész az átmetszésnek köszönhetően valószínűleg még sokáig fennmaradhat. Ezen a szakaszon ugyanis szabad szemmel is megfigyelhető a meder mélyülése. A szakadozott part, a vízbedőlő fák és az eróziós szigetecskék mind arra utalnak, hogy az elmúlt öt évben az álló vízben leülepedett homok és iszap folyamatosan mosódik ki a főágba. Abban az esetben, ha a mellékág mélyülése tudja tartani az ütemet a főágban zajló medermélyüléssel, a Kompkötő-sziget a jövőben is fennmaradhat valódi szigetként a Váci-Duna-ágban.

Vígan áramlik a Duna a megbontott gáton keresztül.

Megfeneklett tuskó a gát alatt képződött, kagylótetemekkel borított zátonyon

Kimosódás - Eróziós formakincs a megbontott gát alatti szakaszon

Bálnaként heverő agyagpad a mellékágban

Erózió váltotta fel az akkumulációt a Kompkötő-sziget déli csúcsánál

Áramló víz és a hullámzás által leszakított szigetecske

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...