Az új gödi szigetcsúcs új küszöbszintje

2024. augusztus 25-én egy rövid, alig három napos árhullám után az apadó vízállás Alsógödön lehetővé tette, hogy pontosítsuk a gödi mellékág nemrég kialakult új csúcsánál megfigyelhető küszöbszintjét, azt a vízállást, amikor áradás esetén megindul a vízállás, illetve apadás idején megszűnik a vízutánpótlás. Strandolóknak egyszerűbben, azt a szintet, amikortól száraz lábbal lehet átmenni a Gödi-szigetre. A megfigyelés nem várt eredménnyel zárult, de ez most inkább jó hír!

A Gödi-sziget törülközővel jelölt új csúcsa

Nagyjából 18 évre visszamenőleg vannak adataink a Gödi-sziget küszöbszintjéről. Az elmúlt 16 évben ez meglehetősen állandó szintet mutatott, a váci vízállás szerint 125 centiméteres értéket többször is ellenőriztük az évek során. 2021/2022 táján azonban történt valami, és nemcsak a küszöb szintje, de a helye is megváltozott. A hidrológiai esemény hátteréről már született egy bejegyzés 2022 áprilisában, A Gödi-sziget új csúcsa c. írásban sikerült meghatározni a pontos helyet, de a küszöb szintjének meghatározását mindenképpen érdemes volt pontosítani, ugyanis már 2022-ben négy centiméteres süllyedést volt megfigyelhető, váci vízállás szerint 121 centiméterre süllyedt a korábbi 125 centiméteres érték.

Nos, úgy tűnik a pontosítás mindenképpen hasznos volt, a küszöb szintje az elmúlt közel két és fél évben tovább süllyedt. 2024. augusztus 25-én a pontos szint azonosítása érdekében több időpontban készült felvétel a Gödi-sziget északi csúcsánál található felső torkolatról. 

2024. augusztus 25. 7:00

2024. augusztus 25. 10:00

2024. augusztus 25. 12:00

2024. augusztus 25. 15:00

2024. augusztus 25. 17:00

2024. augusztus 25. 19:00

A fényképes dokumentáció értelmezéséhez figyelembe kell venni a rendelkezésünkre álló (nyers) vízállásadatokat is az adott napra. A legkorábbi mérések idején még a váci vízmérce volt a legközelebbi folyásirány szerint. A felsőgödi mérce is működött, de sokszor adathiány miatt nem mindig lehetett használni az idősorait. Mostanában mintha megbízhatóbban működne, és mivel közelebb van a sziget csúcsához, ráadásul nem mindig mozog együtt a váci adatokkal, érdemes ezeket is vizsgálni. 

Felsőgöd (forrás: vizugy.hu)

Reggel hét és este hét óra között a Duna egyenletesen, átlagosan óránként egy centimétert apadt, de a számunkra fontos délutáni lefűződés idején volt stagnáló periódus is. Ugyanis minél lassabb az apadás, annál pontosabban lehet megállapítani a minket érdeklő adatot. A nap folyamán a "négyes csatornának" nevezett mederben folyamatosan csökkent az átfolyás hozama, a vízsebesség és ezzel összefüggésben a hullámzás által felkavart szállított hordalék mennyisége is. Délután három órára már alig 3-4 centiméteres vízmélységben cikáztak a halak, nem tudván, hogy hamarosan örökre elbúcsúzhatnak egymástól az addig egy rajban úszkáló ivadékok. Délután öt órakor, Vácott mért 108 centiméteres vízállásnál (Felsőgöd 133 cm) még volt némi átfolyás, talán egy centiméteres vízmélységgel, de este hétre (Vác: 105 cm, Felsőgöd 130 cm) már megszűnt a kapcsolat, legfeljebb a víz fölé talán két centiméterrel magasodó kavicságy belsejében mozoghatott a víz a mélyebben fekvő mellékág felé, de ez a halakat már nem vigasztalta. 

Vác (forrás: vizugy.hu)

A 2024. augusztus 25-i helyszíni megfigyelés alapján tehát a gödi mellékág küszöbszintje 107 centiméteres váci vízállással megfeleltethető szintre süllyedt (Felsőgöd: ~132 cm). Ami meglepő, az a süllyedés üteme. Az újonnan kialakult befolyó alig 2,5 év alatt 14 centimétert mélyült, a korábbi évekhez képest pedig 18 centimétert, ami azzal jár, hogy egyre alacsonyabb vízállás esetén is biztosított a mellékág vízutánpótlása. Számszerűsítve; a 2022 előtt mért LKV+181 centiméternhez képest a küszöbszint LKV+163 centiméterre süllyedt, ami a Vácott mért 860 centiméteres vízjátékhoz (LNV-LKV) számítva elenyészőnek tűnhet, de egy gyakorlati példán bemutatva már sokkal jelentősebb a változás.

Egy tetszőleges évben, mondjuk 2014-ben: 

• 125 centiméteres küszöbszintnél 146 napon (40%) keresztül volt vízáramlás a gödi mellékágban és 219 napon keresztül holtágként funkcionált (60%).
• 107 centiméteres küszöbszint esetén viszont 171 napra (46,8%) emelkedett volna a vízmozgásos napok száma, miközben a holtágas napoké 194-re csökkent volna (53,2%). 

A küszöbként szolgáló kavicshátba bevágódó meder ezzel együtt jóval több hordalékot is szállít, ami pedig éppen az eddig leginkább holtágként ismert víztest feltöltődését okozhatja. Mindenképpen fontos tehát a várható változások további dokumentálása, különösen annak fényében, hogy a gödi Duna-szakasz tágabb környezetében készül néhány mederrehabilitációs projekt, amelyek befolyásolhatják a vizsgált térség vízáramlási viszonyait. 

Tájképeslapok az osztrák-magyar Dunáról

6336. Bécs, Ferencz József rakpart, jobb oldalt a Duna-csatorna és a cstornát átívelő Salztorbrücke. 

IN ENGLISH

Fénykép? Képeslap? Festmény? Nehéz eldönteni pontosan melyik kategóriába esnek a zürichi Photoglob AG (eredetileg Photochrom Zürich) sorozatához tartozó képek Európáról és kisebb részben Észak-Amerikáról. A zürichi céget az Orell Füssli Művészeti Intézet alapította és fekete-fehér fényképek eredetijéből készítettek litográfiai nyomdatechnikával színes képeket, Ezt az eljárást Hans Jakob Schmid zürichi litográfus fejlesztette piacképesre. A vállalat 1896 és 1906 között havi folyóiratot adott ki francia és német nyelven, melyben az új képeket mutatták be. A nyomtatási jogokat külföldre is eladták, például a Detroit Publishing Co.-nak. A cég virágzásának az I. világháború során bekövetkező keresletcsökkenés vetett véget. 

Annyi bizonyos, hogy a közel hatezer helyszínt ábrázoló, tintaalapú fotolitográfiákat színviláguk és aranyszínű feliratozásuk alapján nagyon könnyű megkülönböztetni a korabeli fényképektől, képeslapoktól és tájképektől, legyen szó Raguzáról vagy éppen a kelet-poroszországi Königsbergről. Ezeket a képeket sokszorosították, és szuvenírként árusították világszerte, minden képet egyedi sorszámmal láttak el. 

Tájképi részletességgel ábrázolják egy-egy település, vagy táj (hegy, völgy folyó, szurdok tengerpart, stb.) jellegzetes részeit, sokszor megörökítve az utcaképeket és a mindennapi életet. Az amerikai Kongresszusi Könyvtár gyűjteményében szép számmal szerepelnek képek az Osztrák–Magyar Monarchiáról, habár éppen a magyarországi területekről készült a kevesebb felvétel. Szép számmal képviseltetik magukat az örökös tartományok és Dalmácia, de a Duna-völgyről is össze lehet állítani egy remek sorozatot, amit tudtommal más még nem gyűjtögetett ki. 

Engelhatszelltől Ada Kaleh szigetéig, 1250 folyamkilométerről összesen 24 kép található a gyűjteményben, ebből az osztrák szakaszra 15, a magyar szakaszra 9 kép jut. Többségük városi látkép, de hangsúlyos szerep jut a várromoknak is, sőt, elvétve még dunai szigeteket is megörökítettek, a képek értékét pont az adja, hogy ezek többségét a folyószabályozás már többségében felszámolta. Kétségkívül kordokumentumokat látunk, melyek folyásirányba rendezve így következnek:

9214. Engelhartszell, 2201 fkm. Kilátás északról az egykori balparti révátkelés mellől, ami meglehetősen közel esett a német–osztrák határt jelölő Dandlbach-hoz. Innentől kezdve Dévényig kizárólag osztrák területen folyik a Duna.

9218. Ottensheim, 2145,5 fkm. Kilátás a várra a jobb parti Wilheringből. Az egykori Habsburg vár ma magántulajdonban van, a kép készítése óta a vár egy toronnyal is bővült.

1731. Linz, 2136 fkm. Kilátás a városra nyugat felől, feltehetően a Duna-jobbparti Franz-Josefs-Wartéról. A kép közepén álló hatalmas épület a linzi vár, mellette a Nibelungenbrücke ível át a folyón Urfahr városrészbe. A híd mögött Linz egykori szigete az erdős Strasser Insel látható.

9212. Grein, 2079 fkm. Kilátás a Duna bal partja fölé magasodó gránitsziklára épült várra, keleti irányból, a Kálvária-hegyről. Greinburg jelenleg a Szász-Coburg-Gotha hercegi család tulajdonában van, falai között a Dunától kissé idegen Tengerészeti Múzeum kapott helyet.

9207. Wörth és Werfenstein vára, 2077 fkm. A Strudel-szoros al-dunai vadságát ugyancsak duzzasztással zabolázták meg, ezért a két várrom relatív magassága sem tűnik már ennyire fenyegetőnek. A két várról már írtunk korábban a Dunai Szigetek blogon. 

9219. Persenbeug, 2060 fkm. "Patrick Leigh Fermor 1934 január végén érkezett meg az osztrák Persenbeug városkába. A fogadóban, ahol megszállt megvacsorázott, megírta az aznapi kalandjait. Lerajzolta a fogadós lányát és késő estig beszélgetett egy angolul kitűnően beszélő öreg polihisztor arisztokratával. Halakról, a Duna krakenjéről a lesőharcsáról, vízerőművekről, rómaiakról, markomannokról, régészetről, flóráról-faunáról, Hansról az ybbsi lovagról, a tatárokról, Schubertről, Wagnerről és még a mauritiusi dodó madárról is." A kép készítésének helyén pedig a "haladás" 1954-1959 között egy hajózsilipet épített.

9211. Marbach és Maria Taferl, 2050 fkm. A 291 lakosú Maria Taferl nevezetes hely Ausztriában, temploma egy útmenti Szűz Mária kegyhely mellett épült fel 1660-1710 között és azóta uralkodik a Duna felett. Mariazell után Ausztria második legnagyobb és legjelentősebb zarándokhelye. A kép a jobbparti Wallenbach környékén készült.

9224. Weitenegg, 2039 fkm. Szomorú története van ennek a várromnak, már az 1700-as évektől pusztulásnak indult, de a keleti részét a helyi ultramarin kék festéket előállító gyár bővítéséhez bontották el. A túlsó, jobb parton a Melki apátság látható, előterében számos dunai szigettel, közülük a legnagyobb Weitenecker Au a vár tornyától jobbra végződik.   

9223. Schönbühel, 2032,5 fkm. Kolostor és kastély uralja a Duna két sziklaszirtjét Melktől északra a Wachau-ban. A folyószabályozás ellenére, ha sziget nem is, de valami csoda folytán a mai napig egy jókora sziklaszirt mered ki a folyó közepén a jellegzetes tornyú vár alatt, amelyet ma is Széchenyi oldalági rokonok birtokolnak. 

9226. Spitz a. d. Donau, 2019 fkm. Wachau talán leghíresebb szőlőhegye a Tausendeimerberg magasodik teraszosan a városka fölé, ahol a fő szőlőfajták a rizling és a neuburger, utóbbi helyi specialitás, a piros veltelini és a zöldszilváni fajták kereszteződéséből jött létre. Emellett az Osztrák Dunakanyar híres a sárgabarackjáról, amit szinte minden formában árulnak gombóctól a pálinkáig. Az Ezervödör-hegy mögött kilátszik Hinterhaus várának romjai, melynek tövében a Duna kelet felé kanyarodik. 

9217. Dürnstein, 2009 fkm. A "Száraz-szikla" Wachau egyik ikonikus pontja Alsó-Ausztriában. Itt raboskodott Oroszlánszívű Richárd angol király, és négy téli hónapon keresztül nézhette az alatta elfolyó Dunát, mielőtt a kifizetett váltságdíjából Ostmark legnagyobb infrastruktúra-fejlesztése indulhatott meg. 

9222. Greifenstein, 1949 fkm. Az a helyzet, hogy Greifenstein alatt ma már nem így néz ki a Duna, és itt is a folyószabályozás csinált egy csatornát a folyóból, eltüntetve a Tullni-medence dunai szigeteinek 99%-át. A vár még megvan, magántulajdonban, szépen újítják fel. 

6441. Bécs, Kahlenberg (hátul) és a Leopoldsberg (elöl), 1936 fkm. A két hegy között Kahlenbergerdorf falu látható, a szemközti (napjainkra felszámolt) Schwarze Lacken Au-ról. A település ma Bécs XIX. kerületéhez tartozik, de ennek ellenére nagyrészt a domborzatnak köszönhetően elkerülte a városiasodás. Ha ma néznénk át a túlpartra, a mesterségesen kialakított, hosszúkás Donauinsel nagyrészt mindent kitakarna. 

9210. Hainburg, 1884 fkm. Kilátás a városkára a túlparti Weisser Thurn Haufen-ről. A Fülöp és Jakab plébániatemplom, valamint az 1964-ben bezárt dohánygyár hatalmas épülete között magasodik a Hainburgi-várhegy, melyet már a Nibelung-énekben is említenek.

9216. Dévény, 1880 fkm. Kilátás Dévényre északkeleti irányba, egy olyan dunai szigetről, melynek az egyik fele Ausztriához, a másik fele Magyarországhoz tartozott. Még nem látni a Millenniumi emlékművet, azaz a kép 1896 előtt kellett, hogy készüljön.

9205. Pozsony, 1869 fkm. Kilátás Engerau-ból, azaz Pozsonyligetfaluból. A koronázóváros felett magasodik az 1811. május 28-án leégett vár, amit vélhetően az itt állomásozó katonaság gyújtott fel. Azt nem tudni, hogy ekkor állt-e már az 1890-ben átadott Ferenc József híd, ugyanis a kép a hídtól nyugatra készült. 

9215. Esztergom, 1718 fkm. Az esztergomi Várhegy a Bazilikával, alatta a hajóhíddal és a Prímás (Vízivárosi)-sziget északi, urbanizált csúcsával. A Mária Valéria híd építésére még nem utal semmi, azaz a kép biztosan 1894 előtt készült. 

9203. Visegrád, 1694 fkm. Egy jól ismert látkép a Salamon-toronyról és a visegrádi fellegvárról a Nagymarosi átkelés közeléből. Balra a Sibrik-domb, de a Szentedrei-sziget csúcsa sajnos éppen lemaradt. 

9213. Vác, 1678 fkm. A kép a Bolhavár térségében készülhetett, a Szentendrei-szigeten, a Hétkápolnával szemközt kilátással Vác öt belvárosi templomára, a Nagyszál fő tömegével, mint háttér-sziluett. Üröm az örömben, hogy a Pokolcsárda vagy a váci rév nem került rá, de ne legyünk telhetetlenek.  

9613. Budapest, 1646 fkm. Kilátás a Budai Várnegyedből, a Mátyás templom térségéből dél felé Legvalószínűbb, hogy a kép 1895-ben vagy 1896-ban készült, ugyanis a képen még nem látható Halászbástyát akkor kezdték építeni, amikor a Ferencz József híd már állt. 

16531. Orsova, 955 fkm. Érdekes mód, sok nagyobb magyarországi várossal ellentétben Orsováról két kép is szerepel a gyűjteményben. Ezek két különböző helyszínről készültek, a szerb oldalról, a Tekija feletti domboldalból. Ezen a képen a városka hajókikötőjét, és a Cserna-völgy részletét láthatjuk (jobb oldalt)

16530. Orosva, 955 fkm. Visszapillantás Jeselnica és Ogradena felé, azaz keleti irányban, Orsova filmdíszletnek felhasználva lerombolt és vízzel elárasztott központi és nyugati városrészeivel. 

16532. Ada Kaleh, 950 fkm. Ugyan a nevezetes török dunai sziget, Ada Kaleh ekkor hivatalosan még nem tartozott az Osztrák–Magyar Monarchiához, megszokásból mégis ezzel a képpel zárjuk a sorozatot. A távolban már a szerb és román part között kanyarog a Duna, lassan kiérve a hegykoszorúból, ahol már sokkal inkább Ister, mint Danubius. 

A gyűjtemény ezen a linken érhető el: https://www.loc.gov/search/?q=views+of+the+austro-hungarian+empire&sp=1

Senki nem látta meghasadni a Babakáj-sziklát?

A Babakáj-szikla 1963-ban, északkelet felől fotózva (Fortepan / Drobni Nándor)

IN ENGLISH

A Babakáj-szikla a Duna legjellegzetesebb pontjai közé tartozik. Szándékosan nem írnék szigetet, ugyanis a dunai szigetekről alkotott általános képtől nem is térhetne el jobban. De akkor mégis mi? Zátony? Szirt? Végül is mindegy, a lényeg az, hogy a jellegzetes dunai helyzetéből kifolyólag kifejezetten jól dokumentált képanyag áll rendelkezésre róla, még bőven a fényképezés előtti időkből is. Ha az ember nekilát végigböngészni a múltból a jelen felé a szirtről készült ábrázolásokat, érdekes dologra figyelhet fel. Mintha mostanában egyszerre tűnne alacsonyabbnak és vékonyabbnak. Az előbbire kézenfekvő magyarázat a Vaskapu I. visszaduzzasztó hatása, a Duna megemelt szintje ellepte a szirt "uszályát", ezt déli irányban felé fokozatosan lealacsonyodó köves-sziklás zátonyt, de mi történhetett a szirt fő tömegével, melynek régen két elkülönülő csúcsa volt, amiből manapság már csak egy látható? 

A Babakáj-szikla a lászlóvári partról, azaz keletről fényképezve.

Jobbára ártalmatlan - mondhatnák az al-dunai s̶t̶o̶p̶p̶o̶s̶o̶k̶ hajósok a Babakáj-szikláról, hiszen egy feltartott mutatóujjhoz hasonlóan a víz fölé magasodva, messziről jelzi a hajókra leselkedő veszedelmet (44.672954, 21.677079). Vannak, azaz voltak nála jóval alattomosabb zátonyok is az Al-Dunán, közvetlenül megbújva a víz színe alatt, de ezeket már felszámolta sok minden mással együtt a regionális, kissé drasztikus folyószabályozás. A Babakáj-szikla a romos Lászlóvárával és a valamivel jobb állapotban lévő Galambóccal hármasban őrzik az Al-Dunának azt a szakaszát, ahol már mindkét parton hegyek magasodnak közvetlenül a folyó mellett. Ezek a pontok a Babakáj mellett segítenek beazonosítani a pontos helyzetét, ugyanis a szirt a folyóban áll, körülhajózható, ezért jellemzően a róla készült képek nagyon változatos irányokból készültek. Egyes fényképeken még az is előfordulhat, hogy tükröződve látszik, tetézve a térbeli bizonytalanságot.

A Babakáj-szikla jelenlegi egyes csúcsa keleti irányból fotózva.

A magányos Babakáj-szikla mészkőből álló tömege jura időszaki tengerekben felhalmozódó üledékekből vált karbonátos kőzetté. Mérete eredetileg jóval nagyobb lehetett, de amióta a Duna körülöleli, a külső erők, a szél, a víz, a jég és a csapadék folytonosan pusztították, a mészkőfelszíne pedig karrosodott. A szirttől szóló irodalom többnyire megemlíti, hogy a római és a török korban őrtorony állhatott rajta, ez azonban igencsak valószínűtlen, hiszen az itt állomásozó katonáknak állandóan szállítani kellett volna az ellátmányt, mert helyben még tiszta víz sincs, ráadásul a szirt méretéből kiindulva ez inkább csak egy börtön lett volna. Jelenlegi alapterülete körülbelül egy 15 méter átmérőjű körnek felel meg, vízállástól függően, ami a duzzasztás előtt sokkal inkább ingadozott. Kisvíz idején a szirt fő tömegétől délre, azaz folyásirányban egy lapos sziklahát bukkant elő, ahol remekül ki lehetett kötni, sőt a korabeli képek szerint fák és bokrok is meg tudtak rajta telepedni, habár valószínűleg kifejezetten mostoha körülmények között kellett éldegélniük. 

A friss törésfelület nagyjából északi irányból fotózva

Nyugat felől érdemes megmászni a Babakájt, ez az oldala a "leglankásabb", bár itt is legalább 60 fokos lejtőszögű, ezzel szemben a szirt északi és keleti oldala szinte függőlegesen mered ki a Duna vizéből. Azonban ez a két sziklafal szabad szemmel is egyszerűen megkülönböztethető. A keleti oldal felülete viharvert, foltos, több helyen megtelepedett rajta az élővilág, mohák és zuzmók borítják, az északi oldal hozzá képest szinte simának tűnik, geológiai szempontból üde kőzetet láthatunk, ami egyértelműen friss törésfelületről árulkodik, a kőzetet a külső erők vasfogának még nem volt ideje megrágni. A geológiai állapota egyértelműen sziklaomlásról tanúskodik, amit a rendelkezésünkre álló fényképek is igazolnak. A Babakáj-szikla képeslapokon, fotókon látható kettős csúcsa egyértelműen megvolt még a XX. század derekán is. Annak ellenére, hogy egy meglehetősen jó dokumentált századról van szó, ráadásul az erőmű építése miatt komoly figyelem fordult a területre, nem derült ki, hogy mikor és miért tűnt el az északi sziklaoszlop.

A kettős süvegű Babakáj-szikla, nagyjából dél felől fotózva. Kajtor I./MTI (forrás)

Annyi bizonyos, hogy a Babakáj két csúcsát Kajtor I. még 1969 augusztusában le tudta fotózni és a kép megjelenhetett a Hidrológiai Tájékoztatóban, azaz olybá tűnik az instabillá váló szikla már a felduzzasztott tározóba omlott bele. Ennek pontos időpontját sajnos nem tudtam kideríteni. Az első, 1963-as képen mindenesetre már felsejlik egy széles repedés a kettős csúcs között, ami egészen a szirt tövéig fut le. Lehet, hogy a második csúcs az erőmű munkálatai kapcsán omlott le, vagy a megemelkedő vízszint vagy jég repesztette le, netán csak figyelmetlen turisták merészkedtek túl messzire rajta, esetleg valaki dák arcképet szeretett volna ide is faragni. Valaki csak észrevette... ha már hajózási jelzőtábla is voltak az egyik csúcsán. A remény mindenesetre megvan, hogy román nyelvű újságcikkek dokumentálták a sziklaomlást, és valahol valaki majd rábukkan erre a talán nem is olyan fontos információra. 

A legelső fénykép Ada Kaleh szigetéről

"Mára ezt az egész tájat víz alá temette a haladás" - írja Partick Leigh Fermor az Erdők s Vizek közt epilógusában egy elmerült orsovai kávéház asztalánál a Vaskapu-szorosról. A záró mondat lakonikus realista pesszimizmusánál nem is lehetne jobban kifejezni, ami itt történt: "Mindennek nyoma veszett". A veszteséget sokféleképpen ki lehet fejezni, de ha csak egy képen kellene mindezt bemutatni, akkor keresve sem találhatnánk megfelelőbbet Amand Helm valamikor 1867-ben készült fotográfiájánál. 

Ada Kaleh és Fort Elisabeth 1868 előtt. Fénykép forrása: Bibliothèque Nationale de France.

A Dunai Szigeteken néhanapján külön bejegyzést kaphat egyetlen fénykép is, ha kellően unikális. Különlegességen azt értjük, hogy az ábrázolt folyószakasz, táj valami olyan többletjelentéssel bír, mely nem csak a tájat ábrázolja, hanem háttér-információit szálanként kifejtve azzal is fenyeget, hogy a bejegyzés könyvnyi hosszúságúra nyúlik. Amand Helm (1831-1893) osztrák fotográfusnak Ada Kaleh erődjét ábrázoló felvételén a sziget nyugati csúcsa látható, háttérben a tulajdonképpeni Vaskapu-szoros bejáratával a magyar, azaz az orsovai partról fotózva, szemben a szigettel egy erőd fehérlik a szerb parton, az Erzsébet erőd (Fort Elisabeth) a fénykép készítése idején a szigethez hasonlóan nagy valószínűséggel még török fennhatóság alatt állt. 

Mostanában egy millió forint körüli áron (2500 €) adják Amand Helm 1868-ban megjelent eredeti "Donau Album" c. dunai fotógyűjteményét, ahonnan ez a fénykép eredetileg származik. Persze nem az egész albumért kérnek ennyit, a forrástól a torkolatig, hanem a több részre bontott sorozat egyetlen szekciójáért. Helm fotóinak egy része online is böngészhető, csakhogy az Albertina gyűjteményében a dunás képek között ez a konkrét kép nem található meg.

Amand Helm a Habsburg-birodalom Cseh tartományában Teplitz-Schönau-ban született, első fényképészeti műtermét a prágai Vencel téren nyitotta, de az 1860-as évek közepétől Bécsben és Alsó-Ausztriában dolgozott, volt, hogy vasúti építkezéseket fotózott, pl. az oszták Rudolf koronaherceg vasutat. 1868-69-ben a forrástól a torkolatig végigfényképezte a legnevezetesebb Duna-menti helyszíneket, ezekből állította össze a már említett Donau-Album sorozatot. Képein a táj festményszerűen jelenik meg, szinte az utolsó természetközeli, sokszor ódon pillanatokat rögzítve, mielőtt a Közép-Európába megkésve érkező ipari forradalom hatásai megjelenhettek volna. 

Azonban az al-dunai kép származása kapcsán van még egy csavar a történetben, ez a példány Élisée Reclus (1830-1905) francia földrajztudós birtokában volt, aki 1886-ban a Francia Nemzeti Könyvtárnak (Bibliothèque Nationale de France) adományozta. Mivel a párizsi kommün alatti aktivitása miatt száműzetésbe kényszerült, Svájci tartózkodása idején írta, a Librairie Hachette kiadásában megjelent Általános Földrajz (Nouvelle Géographie Universelle) című, 19 kötetes monumentális sorozatát, melynek harmadik kötetében, "Közép-Európa, Ausztria-Magyarország, Németország, 1878." szerepel ez a fénykép. 

Fort Elisabeth Miloš Petrović szerb történészprofesszor szerint 1736-ban épült a Duna jobb partján, a mai Tekijától nem messze, amikor a Dunának a túlsó, szerb partja is Habsburg fennhatóság alatt állt a Pozsareváci békét követően. Az építési munkálatokat Johann Andreas von Hamilton, skót származású katonatiszt vezette, mint a Temesi Bánság parancsnoka és katonai kormányzója irányította, a névadó pedig nem más volt, mint III. Károly magyar király felesége, korának legszebb asszonya, Mária Terézia királynő édesanyja, Erzsébet Krisztina braunschweig–wolfenbütteli hercegnő. 

Az erőd valószínűleg részét képezte az Ada Kaleh szigetén épült erődkomplexumnak, melynek célja a Duna határának és az azon keresztül zajló hajóforgalomnak az ellenőrzése volt. Több szintes volt, az erőd központi része a Duna szintjén helyezkedett el, felette egy őrtorony épült a meredek hegyoldalban. A szokásos dunai babonás hiedelmek szerint egy víz alatti alagút kötötte össze Ada Kale szigetével, ezzel szemben ha alagút nem is, ideiglenesen híd köthette össze a két erődöt. Az Erzsébet-erőd az osztrák kézre oszmán kézre való átadás után is tovább élt és bővült, rendszeresen szerepelt az al-dunai térképeken, legutoljára a II. katonai felmérés 1858-ra datált szelvényén. Bár az erőd környéke 1833-ban a Szerb Hercegség része lett, továbbra is az Oszmán Birodalom közvetlen igazgatása alatt állt, a XIX. század közepéig mintegy 500 török ​​katona állomásozott benne.

Amit az ember alkotott, az ember is pusztította el ezen a környéken. Az Erzsébet-erődöt 1868-ban éppen török kérésre rombolta le a frissen függetlenedő Szerb állam. A romokat a lakosság bányászta szét, aztán tovább pusztította egy part menti út megépítése, majd az alsó részek romjai kerültek víz alá a szomszédos Ada Kaleh szigettel egy időben, a Vaskapu I. erőmű megépítése után. A Duna vízszintjét ezen a szakaszon körülbelül 30 méterrel emelték meg, az elárasztott parti utat ennyivel magasabban építették meg, helyrehozhatatlan tájsebeket vágva a háttérben magasodó hegyek oldalában. 

Végezetül, amennyiben egy mondatban kellene összefoglalni Amand Helm egyedülálló fényképének a jeletőségét: ismereteink szerint ez a legelső fénykép Ada Kaleh szigetéről és a legutolsó, egyben az egyetlen ismert fénykép amelyen az Erzsébet-erőd szerepel. 

A csépi rév vándorlásának hidrológiai okai

Miért, volt rév Szigetcsépen? - kérdezhetnék az elmúlt negyven évben születettek, akiknek esélyük sem volt már átkelni hazánk első villamosított kompátkelésén Majosháza és Szigetcsép között.

A Majosháza-Csép révátkelés 1856 körül. (forrás)

A Szigetcsép és Majosháza közötti rév nyilvánvalóan nem tartozott a (Soroksári-)Duna legfontosabb átkelőhelyei közé. Egészen biztosan nem volt olyan fontos, mint a váci rév, melynek vándorlásáról már 2011-ben írtunk, de annak ellenére, hogy már évtizedek óta nem működik, több szempontból is érdekesen alakult a sorsa. Mindkét település, Csép és Majosháza a XVIII. század során települt újra a török hódoltság után, ebben az írásban csak a rév újkori történetét tárgyaljuk, amikortól már térképes ábrázolások is fennmaradtak a helyéről. 

Csép és Majosháza között a Soroksári-Dunában két nagyobb sziget alakult ki, és nehezítette meg az átkelést; a Domariba északon, és a Csépi-, vagy régiesebb nevén a Csupics-sziget közvetlenül a két falu között. Utóbbi Cséppel párhuzamosan szinte a teljes medret elfoglalta 1,2 kilométer hosszúságban. Mindenkinek, aki át akart jutni az egyik partról a másikra meg kellett kerülnie ezt a szigetet. Korabeli térképek tanúsága szerint a révátkelő eredetileg a sziget déli csúcsát kerülte meg. 1856-ban a révátkelés vonalát alaposan megtörte a sziget, a révészeknek a kisebbik ágban először folyásirányban kellett haladniuk, majd miután megkerülték a Csépi-szigetet, folyásiránnyal szemben a majosházi part irányába. Mivel a rév két végpontja jellemzően fix pontként viselkedik hosszú időn keresztül, feltételezhetjük, hogy a sziget déli irányú növekedése egyre inkább megnehezítette a révészek dolgát, hosszabb útra kényszerítve őket, de annyira nem, hogy áthelyezzék délebbre az átkelést. 

A régi révátkelő nyomvonala mai légifotóra vetítve (mapire.eu)

A két végpont beazonosítása csak térkép alapján lehetséges, ugyanis itt már nagyjából másfél évszázaddal ezelőtt megszűnt az átkelő egy kataklizma miatt. A csépi révállomás a Dunasor végétől 100-150 méterre északra állhatott, a majosházi parton pedig nagyjából a Széchenyi sétány 170-es házszámai fedik le a kikötő helyét. A régi révátkelés sorsát végső soron a Csépi-sziget további déli irányú terjeszkedése okozta, ez hidrológiai szempontból azonban meglehetősen drasztikus folyamat eredményeképpen ment végbe.

1872-ben lezárták a Soroksári-Dunát, ami azzal járt, hogy megszűnt a sodrás, és a holtággá váló Duna északi rész leürült, a meder alaposan leszűkült. A sodrás megszűnésével a folyóág sokkal gyorsabban és gyakrabban fagyott be, ami télen ellehetetlenítette a komp működését, ilyenkor az átkelők egyszerűen átgyalogoltak a befagyott folyón. Szigetcsép térségében a leürüléssel járó folyamatok ha le is játszódtak viszonylag kevés változással jártak, a Gubacsi-zárástól való viszonylagos nagy távolság miatt. Azonban a Budafoki-ágba kényszerített vízhozam eleinte nem nagyon fért el a mederben, és az első lehetséges alkalommal, 1876 télutóján még egyszer visszatért. Tököl térségében a jeges árvíz átszakította az árvízvédelmi töltést és a Csepel-szigetet elárasztó víztömeg Szigetcséptől északra, feltehetően egy régi Duna-meder egy szakaszán talált utat magának a Soroksári-ágba. A víztömeg hatalmas energiája Magyarország legnagyobb vízmosását alakította ki, a Bobonkov-szakadékot, a kimosott termőföldet pedig a Csépi-sziget két oldalán rakta le, a mederben. 

Az 1880-ban készült kataszteri térkép egyszerre örökítette meg a múltat és a jövőt. Még látjuk az árvíz előtti parcellákat, és a kékkel jelölt vízmosást, amely néhány birtokos minden földjét elpusztította. Ez a hatalmas özönvíz ugyancsak elpusztította a Tökölre vezető utat, és áthelyezte a majosházi révet az új helyére, a már száraz lábbal megközelíthető, és a keleti oldalán alaposan megnövekedett Csépi-szigetre. Az mederben képződött laza üledékes posványt feltehetően a rajta megtelepedett nádasról, füzesről "Új vesszősnek" nevezték. Az alaposan leszűkült mederben a révészeknek már könnyebb dolguk volt a vízen, azonban az átkelésre váróknak jóval nagyobb távot kellett megtenniük a szigeten keresztül, ezzel szemben már Majosháza központjához jóval közelebb, a mai Jókai utca végében érhettek partot. Ettől kezdve itt működött a Szigetcsép-Majosháza komp, egészen a megszűnéséig. 

Szigetcsép-Majosháza új révátkelője 1880-ban. (mapire.eu)

A kompot 1975 körül a majosházi Kucsera család üzemeltette, akik eredetileg halászatból éltek. Eredetileg köteles komp működött itt, amit át kellett húzni az egyik oldalról a másikra, de csak akkor használták, ha szekeret, vagy autót kellett átvinni, kerékpárost motorost és kerékpárost csónakkal szállítottak. A révészeknek különösen sok dolguk volt a csépi Teréz-napi búcsú idején, misék, istentiszteletek idején, amikor a református csépiek Majosházára mentek, a katolikus majosházaiak pedig Csépre, misére, de rendszeresen használták a kompot a Majosházáról Budapestre, vagy Ráckevére igyekvők, akiknek több mint négy kilométert kellett gyalogolniuk a HÉV-ig. 

A Majosházi komplejárat a hajókikötő mólójáról fényképezve (Pahocsa Márta képe)

Kirándulókat szállító hajó érkezik a hajóállomásra a kompállomás mellett (Pahocsa Márta képe)

Kilátás a nádasba vágott nyiladékból a csépi oldalon (Pahocsa Márta képe)

A révész Pahocsa család, háttérben a majosházi Csepegő csárda épülete (Pahocsa Márta képe)

Sokszor előfordult, hogy az átkelésre várók egyszerűen átkiáltottak a túlsó partra és már jött is a révész, és volt, hogy az utasok maguk is húzták a köteles kompot. Azonban egy ötletes újítás révén történelmet sikerült írniuk, Magyarországon először itt helyeztek üzembe elektomos meghajtású kompot: 

"A Pest megyei Kishajózási Vállalat Majosháza—Szigetcsép átkelő szakaszon elsőként elektromos motorral hajtott kompotállított üzembe tavaly (1974.) szeptemberben. Ötletes újítás eredménye volt ez a komp; a vállalat egyik dolgozója, Donner László román gyártmányú akkumulátoros targoncamotorral szerelte fel az új, nagy komptestet. A villanykomp egy perc alatt átér Csépre, két üres, egy telerakott vagy teherautóval is, személygépkocsiból hat fér rá. Tizenhárom tonnát bír el" [1].

A Majosháza-Szigetcsép komp, 1978. június 2. (fentrol.hu) 

A híres komp látható az üzembe helyezés után alig négy évvel készített légifelvételen, azonban az újítás nem tartott sokáig, a komp feltehetően a következő évtizedben megszűnt. Helybéliek beszámolója szerint az eset hirtelen történt, valamikor 1979/1980 vagy 1982/1983-ban. Volt aki látta, amint elviszik a kompot, talán javításra, de többé nem hozták vissza. 1986-ban, egy tavaszi felvételen már nem találni a kompot. (Ellenben a hamisszínek remekül kirajzolják a nádasba burkolt Csépi-sziget központi részét, valahogy úgy, mint láttuk azt a soroksári Molnár-szigetnél.) A korabeli sajtó nem tudósított az eseményről, ezért csak találgatni lehetne a megszüntetés konkrét okairól, de azok nem valószínű, hogy hidrológiai okok voltak. A révhez vezető szigeti utat hamarosan benőtte az aljnövényzet, aztán az erdő, a révállomás számára kialakított horgonyzóhelyet pedig visszahódította a nádas. Vajon maradt bármi nyoma a révátkelésnek a helyszínen?

A Csépi-sziget "piros magja" és a megszűnt révátkelés egy hamisszínes felvételen,
1986. május 14-én (fentrol.hu)

A Majosi út nyílegyenesen vezet a szigetre, ahol a holtágon már töltés vezet át, északi oldalát benőtte a vízi növényzet, de a déli oldalon még látható nyílt vízfelület, bár a medret az árvíz óta itt is tovább szűkítette a két oldalról támadó nádas. A szigetre érve a révhez vezető út rögtön elveszik a bokrok és fák között. Eredetileg egyenesen a sziget közepéig tartott, majd ott élesen dél felé fordult és a sziget középvonalán haladt, majd egy balos kanyar után elérte a régi partot, ahonnan egy feltöltésen keresztül ért el egy kibetonozott placcig. Tehát a csépi révállomás a Soroksári-Duna régi medrének kellős közepén létesült. 

A révátkeléshez vezető "út" 2024. augusztus 3-án.

Ez az út manapság nemhogy járhatatlan, de nyoma sem maradt. Az egyetlen felismerhető szakaszt a régi szigetperemen találni meg, ahol a járművek egy mélyedést alakítottak ki az eredeti térszínben. A régi mederben az utat két oldalról alaposan megtépázott nyárfák kísérik, de ez az út is elveszik, ahogy közelítünk a Dunához. Miután sikerült átverekedni magunkat az utolsó bokrokon, enyhén jobbra egy néhány négyzetméteres kibetonozott terület, és a két szélén álló kikötőbak vasoszlop jelzi, hogy megérkeztünk. A betonterület nagy részét már benőtték a lágyszárúak, feltehetően a maradéka is eltűnik éveken belül. 

A révátkelés legfeltűnőbb emléke.

Tetővel fedett beállónak, vagy épített révházikónak maradványait nem találni nyomát a betonplacc környékén, ez, és a kompról írt 1975-ös Pest Megyei Hírlap riportja arra enged következtetni, hogy a révészek a majosházi oldalról dolgoztak, a kompot a lakott terület mellett horgonyozták le. 

A nádason túl Majosháza háztetői

Innen azonban nem látszik semmi a szemközti kikötőből, a nádas legalább 60 méteres mélységben nőtte be a csépi partot, ezen a helyen a révészeknek korábban is nyiladékot kellett vágniuk a csónak és a komp számára. Miután az átkelés megszűnt, a nyiladékot rövid időn belül visszahódította a természet. Érdekesség, hogy a Jókai utcai buszmegállót mind a mai napig Rév-állomásnak hívják Majosházán.

Köszönettel tartozom a kiegészítésért a szigetcsépi és majosházi olvasóknak, akik személyes történeteikkel gazdagították ezt az írást. Emlékül ajánlom a különböző korokban itt dolgozó révészeknek, ők név szerint a következők: Piróth Gyula, Bednanics János, Nagy István, Pahocsa László és a Kucsera család. 

[1] https://adt.arcanum.com/hu/view/PestMegyeiHirlap_1975_07/?query=szigetcs%C3%A9p+majosh%C3%A1za+komp&pg=151&layout=s