2026. szeptember 20., vasárnap

Foktői szigetcsere II. - Bundás sziget


1974-1981 között valaki három sarkantyút szúrt bele a Foktői-szigetbe, alaposan megforgatta a homokos hordalékban, majd az ártéri erdőben is, ami szép vastag rétegben, bundaként tapadt rá a régi szigetmagra, északon, keleten, nyugaton és délen, de jutott a foktői partra is bőven. Ezt a világoszöld bundát aztán a 2026. június végi hőkupola 42-43 fokon elkezdte szép aranybarna kéregként rásütni a szigetre.

Új (balra) és régi (jobbra) sziget Foktőn. 1955. (Fortepan#91060/UVATERV)

Ezzel a fenti képpel búcsúztunk a Foktői-szigeteket bemutató írásunk első részében, és ezzel a kezdő szöveggel mutattuk be röviden az újabb Foktői-sziget történetét, melyben főleg az aszályos helyzetre fókuszáló írásban. A kép átvezet minket a régi sziget történetéből az újra; jobbra a régi Foktői-sziget lassan beerdősülő partéle látható, balra pedig az új sziget déli csúcsán növő fák a még tekintélyes szélességű mellékággal. Ellenkező irányba haladunk tehát mint az evezősök, és mostani írásunkban bemutatjuk a réginél sokkal rövidebb életű sziget történetét. 

Az új Foktői-sziget első ábrázolása 1856-ból (forrás)

A régi Foktői-sziget már eltűnőben volt, mellékága javában töltődött fel és erdősült be, amikor a sziget északi csúcsa felett megjelent egy zátony, elsőként az 1856-os Pasetti-féle Duna hajózási térképen. Ebben az írásban ezt a mederformát az egyszerűség kedvéért csak egyszerűen Foktői-szigetnek nevezzük, lehagyva előle az "új" jelzőt. Legkorábbi pozíciója könnyedén beazonosítható mai térképeken is, a Foktőtől a partra vezető út, és az árvízvédelmi töltés segítségével, melynek nyomvonala nagyjából egyezik a mostani töltéssel. Jobb oldalán folyik a Duna fő ága, bal oldalán a mellékág, amit már ekkoriban is meglehetősen sekélynek ábrázoltak. 

Annak ellenére, hogy ez a zátonyból kifejlődött sziget meglehetősen fiatal képződmény, életének korai fázisában meglehetősen mozgékony volt. Kezdetben a főági részét pusztította a folyó, miközben a foktői oldala épült, azaz keleti irányba vándorolt. Ez azzal járt, hogy a mellékága is kelet felé vándorolt, azaz erodálta azt az új, Dunaszélnek nevezett földterületet, ami a régi Foktői-sziget partoldalváltása után képződött. Ezt a partváltást az első részben bemutattuk, a régi Foktői-sziget eredetileg a dunántúli parthoz volt közelebb, de valamikor az XIX. század első negyedében a főág átkerült a szigat jobb oldalára. 1881-re a mellékág már szinte a töltés tövében haladt. Ezt követően a zátony déli irányba kezdett növekedni, 1930-ra messze átlépte a partra vezető út tengelyét. A nagy kiterjedésű, de bizonytalan körvonalú zátonyon két szigetmag alakult ki, ahol a növényzet térhódítása megkezdődhetett, az egyik északon, a leginkább alámosott foktői part mentén, a másik pedig a legdélebbi csúcson, ott, ahol a kezdőképen látható nagyobb fákat látni. 

Két foktői szigetmag 1930-ban

A Foktői-sziget zátony fázisa 1930 és 1961 között zárult, a területről rendelkezésre álló első nyilvános légifotón 1960-ban már egy egységesnek tűnő szigetet látunk egy markáns széles mélyedéssel (régi mederrel) a sziget északi részénél.

Ezt követően a rendszeressé váló légifényképezés miatt a sziget története egy nyitott könyvvé válik, sok, a szakirodalomban nem részletezett változás, építkezés időbeli behatárolása válik lehetővé. Kiderül például, hogy a bevezetőben említett, a sziget "bundásodását" okozó három sarkantyú nem egy időben épült, és nem tehetők kizárólagosan felelőssé a sziget rövid élettartamáért. Kiderül az is, hogy az illegális kavicskitermelés ezt a területet sem hagyta érintetlenül, kisvizes időszakokban a maszek kitermelők számára tág sóderes terek nyíltak meg. Volt időszak, amikor a mellékágon keresztül gépjárművek is akadály nélkül juthattak be. És van egy olyan légifelvétel is, amin már évtizedekkel korábban nyilvánvalóvá válik a sziget sorsa.

A Foktői-sziget változásai (1961, 1969, 1974, 1978, 2005 - fentrol.hu)

Már 1960-ban, középvízi helyzetben is megfigyelhető egy kisebb sziget a mellékág északi részén. 1969-ben kisvizes helyzetben egy újabb sziget bukkan fel a mellékág déli elvégződésénél, előre jelezve a mellékág gyors feltöltődését, amely már a folyószabályozási művek megépítése előtt megkezdődött. 1974-1978 között két sarkantyú épült a Foktői-szigeten, közülük az északi érdekessége, hogy nem nyílegyenes, hanem a felénél megtörik. A déli sarkantyúnak pedig volt egy párja a mellékágban, ami ugyancsak kuriózum, ugyanis a folyót szabályozóknak nem volt szokása, hogy félúton megállnak, rendszerint teljes egészében elrekesztették a medret egy keresztgáttal. 1978-1981 között a főági sarkantyúk között építettek egy újat is körülbelül félúton. Ezek elsősorban a sziget nyugati részének beerdősüléséért felelősek. A sarkantyúknak csak kis része nyúlik már a Dunába, hosszabb részüket benőtte az ártéri erdő, amely a megrekedt hordalékon szökkent szárba.

A mellékág képe 2026 júliusában

A beerdősült alsó sarkantyú kisvizes időszakban.

1961 és 2005 között a Foktői-sziget területe több mint duplájára nőtt 24,5 hektárról 55 hektárra. Ugyancsak nőtt a sziget legnagyobb szélessége (260 méterről 430 méterre) és a hosszúsága is (1400 méterről 2000 méterre. Ugyanezen idő alatt a mellékág szinte teljesen elsorvadt. 2026 rendkívül meleg és száraz nyarán gyakorlatilag teljesen kiszáradt, medrét pedig meghódították a lágyszárú növények.

A Foktői-sziget új bundája (sötétebb színnel az 1961-es szigetmag)

A foktői mellékág feltöltődése vélhetően az alsó részén megépült sarkantyú nélkül is végbement volna, ugyanis már az 1969-es kisvizes légifotón is megfigyelhető, hogy a széles ág a középső szakasztól eltekintve rendkívül sekély. A főágban végbement, mostanában sokat tárgyalt medermélyülés okozta végső soron, alig 170 évvel az első dokumentált felbukkanása után a Foktői-sziget parthoz kapcsolódását. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...