Wachau, az osztrák Dunakanyar

Wachau, Ausztria Dunakanyarja olyan mint a Duna kék szalagjára felfűzött gyöngyök sorozata. Ahol a különböző színű gyöngyök máig lakott kastélyok, minden bokorban megbúvó legendák, hűs borospincék, barokk kolostorok, gótikus lakóházak, virágbaborult gyümölcsösök, égbetörő várromok, szelíd hegyormok, sötét erdőkben megbúvó verőfényes tisztások, iható vizű hegyi patakok és út szélén álló kegyképek.

Végletekig leegyszerűsítve Wachau bemutatását, ez a 30 kilométeres folyószakasz Melk és Krems an der Dunau között Ausztria Dunakanyarja. Ez az általánosítás persze sehogyan sem áll meg, mert Wachau egy semmi máshoz nem hasonlítható kultúrtáj és mint ilyen a Világörökség része néhány parttól távolabb eső hegyvidékkel együtt. Néha egy-egy hegyormon olyan érzés keríti az embert hatalmába, mintha Nagymarosra tekintene le a Hegyes-tetőről, vagy Dömösi átkelés sziklába vágott sínpárja kanyarogna messze alattunk. Ilyenkor azonban a nap máshogy csillan, a szél más illatú és máshogy simogat, a Duna más sebességgel hömpölyög és a kavicsok is nagyobbak és más színűek. Wachau apró falvaiban tudatosul bennünk, hogy ez a kultúrtáj legalább 300 évvel öregebb és az építészet is sokkal egységesebb és organikusabb.

Egy bécsi konferencia kapcsán adódott soha vissza nem térő lehetőség bejárni ezt a tájat, valamint egy másik napon Carnuntum és Hainburg romjait. A lassan ébredő Bécsből egy emeletes és tökéletesen üres vonat repített St. Pöltenen keresztül a barokk Melkbe.

A Pallas Nagylexikon 130 éve még úgy tudta, hogy Spitz an der Donau és Krems közötti Duna szakaszt nevezik Wachaunak. Azóta ez a földrajzi fogalom kiegészült a Spitztől Melkig terjedő szakasszal. 

Melkben a hatalmas barokk bencés apátság mintegy 900 éve uralkodik a városka felett. Innen származik A rózsa neve című könyvben melki Adso, sőt a könyv eleje és vége is ebben az apátságban játszódik. Ez az épület rendelkezik a legtöbb ablakkal egész Ausztriában, ami valljuk meg egy Schönbrunn mellett szép teljesítmény. Egykor lábánál, közvetlenül a sziklafalak tövében folyt a Duna. Mostanában a főág kissé távolabb került innen, egy mellékág és több sziget őrzi az egykori meder emlékét. Jelenleg a város teljesen fel van túrva, készülnek egyfelől a turistaszezonra, másrészt a következő árvízre. Az apátság alatt épül a nagymarosihoz hasonló árvízvédelmi fal.

Az apátságból remek kilátás nyílik a Duna-völgyre, mind nyugat felé, ahol egy vízerőmű rondítja el a látványt, mind pedig kelet felé, ahol a kanyargó Dunát lassan elnyelik a hajnali párába burkolózó hegyek. A túlsó parton Emmersdorf gótikus temploma látszódik egy vasúti viadukt mögött. Mintha a zebegényi ötlyukú hidat tennénk a nagymarosi gótikus templom mellé, miközben a háttérben a Börzsöny kékes csúcsai zárják le a látóhatárt. A mezőket bepöttyöző tanyák, a vasúti szerelvények és a kőszorással megerősített Dunapart azonban visszazökkent minket Ausztriába.

Melkből észak felé indultam közvetlenül a Duna mellett futó hibátlanul leaszfaltozott kerékpárúton. Könnyen le lehet erről térni, keskeny híd vezet a melki hajóállomáshoz, amely egy szigeten található. A híd alatt legnagyobb meglepetésemre egy több méter magas fenékküszöb van, hallépcsővel kiegészítve. Így már érthető a szépen csendesen folydogáló mellékág az apátság alatt.

Közvetlenül Melk városa alatt kezdődnek a Dunát kísérő magas sziklafalak. A Cseh-masszívum Ausztriába átnyúló déli nyúlványain réselte át magát a Duna, prekambriumi kőzeteken. Az erősen meggyűrt átalakult (metamorf) kőzetek lépten nyomon végigkísérik az autóutakat, az erdei ösvényeket, a várak falait. Színpompás rétegeik minden geológia iránt fogékony embert elvarázsolnak. A Duna fölé emelkedő sziklafalakon túl itt még nem hegyek emelkednek, hanem fennsík-szerű szántóföldek. Mindez azonban a partról nem látszódik.

Wachau sziklaszorosa előtt a Stadtlau szigete búcsúzik a szélesebb, lassabb folyású Dunától. Mellékága horgász és vízimadár paradicsom, csendes vize és fái a Gemencre emlékeztetnek. Alig néhány helyen lehet lejutni ide, aki keréképárral jár erre könnyen kihagyhatja ezt a szép helyet.

Stadtlau-sziget csúcsánál, a Melk-Emmersdorf közötti híd alatt torkollik a Dunába a Pielach-patak. Első ránézésre csupán egy tipikus fürge alpesi folyócskának néz ki, de úgy tartják ez Ausztria egyik legtisztább vizű vízfolyása. Nem ritka benne a másfél méter hosszú, védett dunai galóca (Hucho hucho). Torkolatánál erősen bevágódik saját hordalékkúpjába, függőleges kavicsfalakat alkotva. Ez a hordalékkúp minimum ökölnyi kavicsokból épül fel, anyaguk főként mészkő.

Ez a "szemcseméret" végigkíséri a Dunát a Wachauban, helyenként a parthoz közeli zátonyokat alkot, melyről - mint később látni fogjuk - meglehetősen nehéz elmondani, hogy természetes, vagy mesterséges eredetű-e. A kavicsos medret mindkét oldalon magas kőszórás védi az erőmű alatti elmosódás ellen. 

Már a melki híd alól felrémlett a távolban egy régi szervita kolostor. Néhány száz méterrel arrébb feltárult a Duna addig rejtett kanyarulata Schönbühel mesebeli várával. A folyó fölé emelkedő sziklaszirtre épült vár tornyával uralja az egész panorámát. A várkastély magántulajdon, gróf Széchenyi István feleségének, Seilern Crescentia rokonainak birtokában van.

Egészen érdekes hogyan maradhatott meg az a zátony a Duna medrében, amely bizonyítja, hogy a két parton emelkedő sziklák a folyó alatt is folytatódnak. Nem lett volna meglepő, ha ezt a hajózási útvonalhoz igen közel eső szálban álló kőtömböt felrobbantják, vagy teljes egészében elkotorják, de szerencsére nem így történt.

A magasba törő sziklafalak és vártornyok mit sem érnek a körülöttük köröző madárrajok nélkül. Ezek a madarak a várfal lőréseiben fészkelnek. Táplálékukat részben a vár tövében épülő kavicszátonyról szerzik be.

Schönbühel település várkastélya ellenére sem jelentős település. Nem is önálló, a szomszédos Aggsbach faluval körzetesítették, és e két falun kívül még hat másikat tagoztak be hozzájuk közigazgatásilag. Ha egy pillantást vetünk a lakosságszámukra, kirajzolódik a szemünk előtt egy igazi aprófalvas térség. 

• Aggsbach-Dorf (420)
• Aggstein (57)
• Berging (79)
• Gschwendt (0)!!!
• Hub (70)
• Schönbühel an der Donau (341)
• Siedelgraben (9)
• Wolfstein (57)

Wachau aprófalvai szerencsére nem elnéptelenedő települések képét mutatják, maximálisan kihasználják az idegenforgalmi szezon nyújtotta lehetőségeket. Egyvalamire kell nagyon ügyelni, ezekben az apró falvakban nincsenek kisboltok és kiskocsmák sem, ezért érdemes élelemmel alaposan felpakolva útnak indulni.

Miután Berging irányában elhagyom a Dunát a hegyvidék kedvéért a táj lassan átalakul. A szántóföldeket, legelőket lassan felváltják előbb a lombhullató, később a fenyvesekkel kevert erdők. A turistaút láthatatlanul követi az erdőben kanyargó hibátlan aszfaltutat. Turistajelzések tekintetében ezen a tájon lenne mit fejleszteni, hiszen míg Magyarországon szinte látótávolságban vannak egymástól a jelzések, itt a legritkább esetben, gyakran még a fontosabb elágazásokban sincsenek feltüntetve a helyes irányok. Térkép, GPS nélkül olyasvalaki, aki nem rendelkezik errefelé helyismerettel semmiképpen ne induljon el.

A jobbparti Wachau, másik nevén a Dunkelsteinerwald egy meglehetősen ritkán lakott középhegység jellegű erdőség. Védettsége ellenére intenzív erdőgazdálkodás folyik a területen. Teljes rálátás nem volt a vidékre, de a turistaútvonalak mentén amerre jártam az derült ki, hogy errefelé nem igazán elterjedt a szálaló erdőművelés. Gyakran előfordult, hogy az erdőből egyszercsak minden átmenet nélkül tarvgásos terület következett. Öröm az ürömben, hogy ilyen esetekben remek rálátás esett a mélyben kanyargó Dunára és a távolban felsejlő Aggstein várromra. 

Mielőtt leér az erdészeti út Aggsbach-Dorfba (megkülönböztetve a Duna túloldalán álló Aggsbach-Markttól) már érezni, hogy a hegyvidékből ismét a folyóhoz közelítünk. Ösvény ugyan nem vezet a balról magasodó, tarvágott sziklaoromra, legfeljebb a kíváncsiság. Arasznyi fenyőfacsemetéken átjutva egy sziklán növő satnya tölgyesből száz méterre alattunk ismét feltárul a Duna. Odalenn út kanyarog, és az ember úgy érzi, mintha a Szamár-hegyről nézne le Dömösi átkelés megállóhelyre és a szemközti település templomtornya pedig Nagymarosból lenne ismerős. Ugyan nem Vadálló-kövek az itt előbukkanó sziklák, más is az anyaguk, de a növényzet és a kilátás hasonló.

Aggsbach-Dorf a jobbpart legnépesebb települése Wachauban. Rendezett utcáin igazi gyöngyszem-épületeket találni, mint például ezt a XVIII. századi Nepomuki Szent János Szoborral díszített házat. De van a faluban ősi kovácsműhely, felduzzasztott patakkal, valamint a környék ásványait bemutató múzeum.

Wachau világörökségi területén összesen 31 kolostor állt a történelem folyamán, ebből egy éppen ebben a faluban. Sajnos már a legtöbb wachaui kolostort elhagyták a lakói, és egyszerű templomként funkcionálnak. Aggsbach karthauzi rendje már nincsen jelen, de a falakkal övezett kolostor szépen felújított épülete látogatható a falu mögötti rejtekében.

Aggsbach falut elhagyva eleinte szántóföldek, majd virágzó almaligeteken keresztül vezet az út vissza az erdőbe. Egy-egy tisztásra kiérve még felbukkan a Duna, aztán ismét elkanyarodik az ösvény egy meredek völgybe. Innen már csak pár száz méter kaptató és meg is érkezünk az immár Vadálló-kövek méretű gneisz sziklákra épített Aggstein várához.

Ugyancsak magántulajdonban van az 501 méter magasságban fekvő Aggstein mesebeli vára. És ugyanaz a gróf Seilern-Aspang család birtokolja, akik a fentebb bemutatott Schönbühel várát. Magyarországon külön-külön is elképzelhetetlen, hogy egy régi nemesi család megszakítás nélkül a saját kastélyában éljen, és az, hogy a saját birtokukon fekvő várromot állagmegóváson túl helyreállítsanak és turistalátványossággá tegyék. Ausztriában az előbbi eset mindenesetre gyakoribb, mint a második. Aggstein váránál jegypénztár, ajándékbolt, odabenn pedig hangulatos étterem és kiállítások fogadják a turistákat. A helyreállítási munkálatok finanszírozása először gróf Alexander Beroldinger, majd 1930 után gróf Oswald von Seilern-Aspang nevéhez fűződik, az utóbbi évtizedek helyreállítását részben EU-s pénzekből fedezték.

Aggstein váráról így ír az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben c. sorozat Alsó-Ausztriát bemutató kötete:

"Örökzöld borostyán, történet és monda fűződik Aggstein várának romjaihoz, mely még most is büszkén és szinte fenyegetően tekint alá a szédítő magasságú sziklatetőről a Duna völgyébe. Egy magas őrtorony emelkedik föléje; erős, de nagyon hasadozott bástyák és sziklafalak keritik a tágas várat. A csinos „Rosengärtlein”-hoz veszedelmes a följárás, mégis megmászszák roskatag létrákon költői lelkületű látogatók. Egy feneketlen mély kútjából még most is lehet vizet merni; de betömődtek a földalatti folyosók, melyek a völgyfenékre nyíltak és a melyeken át a Kuenringek kirohantak, mikor a kereskedőhajókat kirabolták, míg vétkes keresetüket meg nem akadályozták és a rablófészket le nem rombolták."

A kötet nem részletezi a vár történetéhez fűződő legendákat, ezt most itt bepótolom. Az idézetben érintett "Rózsekert" nem más, mint a vár kápolnájától (a kis harangtoronyról lehet felismerni) jobbra lévő sziklaszirt, amelyhez a vár falából nyílik egy kis ajtó. A Rózsakert funkciójáról eltérő vélemények vannak, a romantikusabb elmélet szerint a zord várfalakon belül élő kisasszonyok számára csináltak itt a vár urai egy kis kertecskét, ahová elvonulhattak beszélgetni. Egy sokkal valószínűbb elmélet szerint ez a szirt funkcionált a vár kivégzőhelyeként, ahol a váltságdíjukat ki nem fizető rabok szabad akaratukból dönthettek saját sorsukról; vagy éhenhalnak ezen a csupasz sziklaszirten, vagy leugranak a mélybe. 

Aggstein várában az efajta kivégzés nem lehetett ritka, ugyanis birtokosai, a Kuenringer-család a XIII. század tipikus rablólovag-életmódját folytatta. Az 1231-es várostromhoz kapcsolódó legenda szerint Hadmar, e néven a harmadik Kuenringer egy hatalmas vasláncot feszített ki a Duna fölött, akadályozva és sarcolva a folyami kereskedőket. Aki megfizette a vámot, mehetett Isten hírével, aki nem, az mehetett a várbörtönbe, ha nem fizettek érte, akkor a Rózsakertbe. II. Frigyes, Ausztria utolsó Babenberg hercege ezt elunta és elhatározta, hogy megleckézteti Hadmart. Mivel a vár egy hosszabb ostromot is kiállt volna, cselhez folyamodott. Egy Rüdiger nevű bécsi kereskedővel megállapodtak, hogy Regensburgban felszerelnek egy kereskedőhajókból álló flottát, amit megpakolnak értékes áruval és egy komolyabb hadsereggel. Hadmar nem tudott ellenállni a csábításnak és megpróbálta elfogni a hajókat. Amikor rablócsapatával a hajóra lépett, a herceg reguláris katonái elfogták és a hajókon Bécsbe szállították, ahol már várta őt Frigyes. A vezető nélkül maradt várat elfoglalták, Hadmar pedig csak úgy menthette meg életét, ha mindenkit kártalanít és megbánja bűneit. Néhány évvel később egy kis dunamenti faluban meghalt, miközben Passauba igyekezett, mint egyszerű zarándok.

Aggstein várából kitűnő kilátás nyílik a szemközti Groisbachra (balra) és Willendorf in der Wachau falura. Igen, ez az a Willendorf. Itt ásta ki 1908-ban egy régészcsoport a magyar Szombathy József vezetésével a Willendorfi Vénusznak nevezett kőkorszaki figurát, mely a mai napig a leghíresebb a maga nemében. A Duna fölé emelkedő löszplatókból rengeteg állatcsont, kőkorszaki használati tárgy került elő, melyek megtekinthetők a helyi Steinzeit Múzeumban. Sajnos a vénusz-szobor nincs itt, ezt a Bécsi Természettudományi Múzeumban lehet megtekinteni. Mindenesetre egy életnagyságú (mármint embernagyságú) másolata szoborként díszíti a 169 fős falu főterét.

A várromtól délre, közvetlenül a Duna és a Tiefenbach patak találkozásánál találjuk Aggstein falut a maga 57 lakójával. A helybéliek minden sík területet felhasználnak a mezőgazdaságra, ezért nagyon szépen elkülönül még mintázatban is a domborzat. Meglehetősen kevés errefelé a szántóföld, minden talpalattnyi helyet felhasználnak a nagyobb hozzáadott értékkel megtermelhető alma, barack és szőlő termesztésére.

A már említett Dunkelsteinerwald betelepülése viszonylag későn, a XVII-XVIII. század táján zajlott, elsősorban erdészek révén. A környékbeliek az erdőlakókat "kosarasoknak" is hívták, ugyanis az erdészet mellett kosárfonással, seprűkészítéssel foglalkoztak. Maria Langegg falu (68 lakos) a dombtetőn álló zarándokhelynek, majd szervita rendi kolostornak és egy vendégfogadónak köszönheti kialakulását. A vendégfogadó az 1540-es években épült és a mai napig eredeti funkcióját megtartva működik. A szerzetesek 1974-ben elhagyták a kolostort, azóta az épület zarándokmúzeumként működik.

Maria Langegg falut elhagyva egyre jobban ritkultak a turistajelzések. Néha traktorokkal széttaposott patakvölgyekben kellett hosszasan bolyongani, míg egyszer csak - térkép alapján - meglett a fára festett piros-fehér-piros egyen-turistajelzés. Időnként a fák közül ismét felbukkant a Duna. Swallenbach falu melletti hegyomlás révén adódott ismét a magyar Dunakanyarral vont újabb párhuzam. A hegy lábánál futó vasutat veszélyeztető sziklaomlás első ránézésre nagyon hasonlít a Szentendrei-sziget északi csúcsával szemközt emelkedő Kis-Villám hegyre, amelyből ugyancsak hiányzik egy jelentős darab.

Már a késő délutánba hajlott az idő, amikor egy hosszabb erdei út végén újra kiértem a Dunához és a kezdőképen látható tipikusan wachaui látvány fogadott. Példás sorokba rendezett szőlőtőkék, út mentén csordogáló patakra hajló almafasor, a hegy oldalában álló hófehérre meszelt stáció, mellette padok és csodálatos kilátás a szemközti Spitz an der Donaura, a felette emelkedő Ezervödör (Tausendeimer)-hegyre, Hinterhaus várára és a Duna fölött meredeken emelkedő Ördögfalra (Teufelsmauer). 

A Tausendeimerberg régi szőlőtermő vidéke a városkának, a legenda szerint jobb termésű években ezer vödör szőlő is megtermett rajta. Elnézve a mostani felparcellázottságát, bizonyára ez ma már jóval több.

Aki még nem unja, a spitzi Teufelsmauerhez is tartozik egy legenda (ez ebben az bejegyzésben az utolsó előtti). Az ördög fala egy olyan sziklaorom, amely évszázadokon át akadályozta a közlekedést a Duna partján, egészen addig amíg egy vasúti alagúttal és töltéssel ezt ki nem küszöbölték.

Az éppen Wachauban tartózkodó ördögöt igencsak feldühítette, hogy a közeli Szent János templomba mennyien járnak, ezért elhatározta, hogy a Duna felduzzasztásával elpusztítja az épületet. Munkáját azonban csak éjjel végezhette, hajnalra, amikor a kakas kukorékol készen kellett állnia a kőgátnak. Mivel előre tudta, hogy ez lehetetlen, összefogdosta a környék összes kakasát, nehogy hírt adhassanak a hajnal érkeztéről. Egy öregasszonynak sikerült elrejtenie egy szem kakasát, így az hajnalban kukorékolásával tönkretette az ördög munkáját. A félbehagyott sziklagát még mindig ott magasodik a Duna fölött.

Wachau nem csupán a csodálatos tájak miatt világhírű, híres az itt termelt szőlőből készült bor is. A környező vidékeknél jóval enyhébb, naposabb és nedvesebb mikroklímának köszönhetően ritkák a kemény telek, ezért nem kell félni, hogy elfagynak a szőlőtőkék. A Duna vizében elraktározott hő a hidegebb időszakokban is enyhíteni tudja a hőmérsékletet. A Kárpát-medence melegebb éghajlata itt találkozik az atlanti csapadékosabb légtömegeivel, gyakran okozva sűrű ködöt. 

Ugyanúgy mint Magyarországon, az itteni szőlőtermesztést is a rómaiak honosították meg a Duna jobb partján. Az V. századtól kezdődően terjeszkedett át a szőlőtermesztés a túlsó partra. Nagyon nehéz lenne elképzelni, ha pl. a magyar Dunakanyarban, Nagymaros fölött ilyen szőlőteraszok húzódnának, mint itt, Spitz an der Donauban. 

Wachauban elsősorban olaszrizlinget és zöldveltelinit készítenek, azaz fehérboros vidék ez. Léteznek tipikusan helyi fajták is, például a Neuburger. Ezt a szőlőtőkét állítólag a XIX. század közepén halászta ki két helybéli paraszt a Dunából, majd miután elültették szárba szökkent és elterjedt egész Wachau-szerte. Aki szereti a száraz fehérborokat Wachau kötelező úticél!

Spitz an der Donauba komp visz át a négy jobbparti Arnsdorfból. Egy olyan katamarán komp, amelyet két villanypóznak közé kötött dróton húznak át. A kompon van egy jegypénztár, ahol az energiát napelemekből nyerik. Helyet kapott a kicsiny irodában egy kályha is, amelyet a hajón raktározott fával fűthetnek télen. Ráfér még két autó is.

Spitz an der Donau Szentendrére emlékeztet, de annál sokkal erősebb a barokk jelenlét. Ebben a városkában nem építenek panelházakat két középkori épület közé, és mintha az az építészeti modern individualizmus sem létezne, amit a kaliforniai-típusú és az egymásra stílusukban egyáltalán nem hasonlító kertes házak teljes hiánya jelez. Itt még találni szépen felújított gótikus lakóházat, melynek a bejárati ajtaja leginkább egy XIII. századi templom oldalbejáratára emlékeztet. Felette ősrégi freskó, majd az utcáról visszanézve észrevenni még egyet. Gótikus templom a dombon, tövében barokk kastély, kertjében nincs semmi más: ezernyi almafa. 

Spitz-től egy kilométernyire keletre újabb sziklafal emelkedik, azon túl van Szent Mihály hét nyula azaz az utolsó legenda mára. St. Michael falu 25 lakosára egy román stílusú templom jut, mely a legősibb címet viseli egész Wachauban. Spitz és Weißenkirchen között a vasút megépítéséig áthatolhatatlan sziklafal zárta el az utat, melynek legmagasabb része 400 méterrel emelkedett a Duna szintje fölé. Az Atzberghez egy legenda is fűződik, amely megmagyarázza mit keres ez a hét nyúl a templom tetején. Wachau kellemes adottságai közé tartozik, hogy igen ritkák a kemény telek. Történt egyszer, hogy mégis beköszöntött egy kifejezetten fagyos tél, amikor ráadásul rengeteg hó is esett. Olyan sok hó esett, hogy az Atzberg és St. Michael temploma között egészen a tetőgerincig feltornyozta a szél a havat. Egyik éjszaka hét nyúl tévedt le a hólejtőn, és pihent meg a templom tetején. Az éjszaka azonban megérkezett az enyhe idő és a hó olyannyira elolvadt, hogy a 7 nyuszi már nem tudott lejönni a tetőről, ott gubbasztanak a mai napig.

Aki nem hiszi látogasson el Wachauba! 

Bécs Ördögárka

IN ENGLISH

A XIX. századi városfejlődések együtt jártak a csatornázás fejlődésével. Addig jobbára a folyók voltak a fő gyűjtők és a kisebb vízfolyások szolgáltak csatornaként. Felszámolásuk előtt már elviselhetetlen bűzt árasztott Budán az Ördögárok és Pesten a Rákos-árok. Az Osztrák-Magyar monarchia második fővárosa egyrészt betemette, másrészt föld alá kényszerítette a dögletes bűzt árasztó csatornákat, melyek legtöbbször szemétlerakóként is funkcionáltak. Kevesen tudják, hogy ez időben a Birodalom fővárosa hasonló gondokkal küszködött, itt a város névadója a Wien-folyó áradásai és járványveszélye miatt volt szükség határozott és drasztikus beavatkozásra. 

Burkolják Bécs Ördögárkát, 1895 körül.

A bécsi várostervezés - a csatornázás révén magvalósuló rohamos vízminőségjavulással egy időben - új kihívások elé került. Már nem tekintenek ellenségként a folyóra, és lassan megteszik azokat az első lépéseket, melyek átvitt és szó szerinti értelemben is rehabilitálhatják a Wien-folyót. Azt a folyót, mely nem csak nevét adta a városnak, hanem történelme során védelmezte az ellenségtől.

Tyúk és tojás esete - Melyik Wien volt előbb? 

A Wien elnevezés először a Salzburgi Évkönyvekben jelenik meg 881-ben, ad Uueniam formában (ad Weniam), az azonban nem derül ki, hogy a városról, avagy a folyóról van-e szó. Alsó-Ausztriában kifejezetten gyakori, hogy egy-egy dunamenti települést az ott beleömlő mellékfolyóról nevezzenek el (pl. Enns, Ybbs, Aggsbach stb.), így a történész-etimológusok valószínűsítik, hogy Bécs a Wien folyóról kapta nevét.   

A Wien-folyó, mint Vindobona természetes védelmi vonala

A folyó kiemelt jelentősséggel bírt Bécs kialakulásában és fejlődésében. Stratégiai szerepe volt a város délkeleti védelmi vonalában. Az ókorban Vindobona légiós táborát a Wien és az Ottakring-patak övezte két irányból, alkotva természetes vizesárkokat a település körül. A római korban a Duna ágas-bogas mellékágai valóságos szigettengert alkottak a kiszélesedő ártéren, a Wien ezen mellékágak egyikébe ömlött.

A Wien (jobbra) torkolata és Bécs városfala 1686-ban

Éppen úgy, mint a Csallóközben a Duna főága itt sem volt alkalmas a hajózásra. A középkorban az egyik Duna-mellékágból kezd kialakulni már a ma is ismert Donaukanal, ahol a hajósok egy viszonylag állandó szélességű és mélységű folyóágban közelíthették meg a várost, úgy, mint a Mosoni-Dunán a magyar szakaszon. A Wien folyó Bécs városának legkeletibb bástyája tövében ömlött a Dunába, mely torkolata fölött egy rövid (keleti) szakaszán kitöltötte a Grabennek nevezett egykori várárkot.

A szabályozás előtti meder

Erzsébet királyné itt is járt.

A Wien folyó a Bécsi Erdőben ered, egy Rekawinkel falu fölött emelkedő hegy oldalában, 540 méter tengerszint feletti magasságban. Forrása foglalt, rajta emléktábla őrzi a Kaiserbründl-t 1882-ben meglátogató Erzsébet királyné emlékét. A forrás kifolyójának mérete csalóka, mintha csupán egy békés csermely eredne útnak innen, nem pedig az a folyó, mely többször fenyegette özönvízzel Bécs városát.

A Wien folyónak (a Dunához hasonlóan) két forrásága van. A Száraz (Dürre)-Wien és a Hideg (Kalte)-Wien Pressbaum község házai között egyesül, az an der Wien utca végében. A meder Bécs város határáig nagyjából egyenesen, kelet-északkeleti irányban fut. Ezt tekinthetjük a folyó természetes szakaszának. Purkersdorfot elhagyva a Wien folyó kelet-délkeleti irányt vesz fel és szabályozott-kiépített mederben jut el a Donaukanal-ig.

Bécsben a Wien "kerületválasztó" folyó, azaz egyik kerület sem nyúlik át a folyó másik oldalára. A városi szakasz - hasonlóan a budapesti Ördögárokhoz - részben fedett, a szabályozás óta.

Bécs Ördögárka

A Bécsi Erdő (Wienerwald) középhegység fő tömegét alkotó homokkő jelentősen meghatározza az alig 34 kilométer hosszú Wienfluss vízhozamát. A csapadékvizeket ez a kőzet igencsak nehezen nyeli el, ezért a lehulló csapadék komoly hányada a völgyekben talál magának lefolyást. Mivel a 230 négyzetkilométeres vízgyűjtő jelentős része homokkő alapkőzetű, a másik része pedig városi, azaz lebetonozott területre esik, a Wien folyó közel jár ahhoz, hogy torrens vízfolyásnak (vadpataknak) nevezzük. A torrens vízfolyások jellemzője, hogy száraz időszakban is van vízhozamuk, azonban a csapadék (és a sziklás vízgyűjtő terület) hatására ez akár száz, vagy ezerszeresére is emelkedhet. A lefutó árvizek gyorsak, és a digitális korszak előtt gyakorlatilag előrejelezhetetlenek voltak.

Várható legnagyobb árvízek a Mauerbach és Wienfluss esetében

A Wien folyó esetében az átlagos vízhozam mindössze 200 liter másodpercenként, azaz 0,2 köbméter. Árvíz esetén ez az érték felkúszhat 450 köbméterre. Egy ilyen kiszámíthatatlan vízhozamú folyót egy nagyváros általában semennyire sem tűr el maga mellett. 

1785-ben a folyó árvize elöntötte a Schönbrunn kastély pincéit és földszintjét. Mivel ez már egy igen komoly fenyegetés volt a nemrégiben elkészült császári rezidenciának, nem várhatott tovább; a Wien folyót meg kell regulázni! A francia forradalom és az azt követő háborúk azonban közbeszóltak ezért csak 1814-17 között indulhatott meg az első szabályozási munkálat Schönbrunn és a torkolathoz közel eső Stubentor között. Az 1830-as árvíz után kolerajárvány tört ki a városban, melynek köszönhetően egy év alatt szennyvízcsatornákat építettek a folyó mindkét oldalán. Ezeket a bécsi népnyelv Kolera-csatornának nevezte el. A két párhuzamos csatorna a Donaukanal-ba ömlött a Wien folyó torkolatánál.

Ebben a korban Budának és Pestnek is megvolt a maga természetes szennyvízcsatornája: az Ördögárok és a Rákos-árok. Budapest terjeszkedésével mindkét árok sorsa megpecsételődött, ugyanis patakvíz és régi Duna-víz helyett jobbára már csak kommunális és ipari (mészárszékek, cserzőműhelyek, stb) szennyvíze áramlott medrükben. A Rákos-árok a mai nagykörút helyén haladt, az 1838-as árvíz után végleg feltöltötték. Az Ördögárkot pedig befedték, bár 1875-ben egy hatalmas villámárvíz felszakította - a ráépült házakkal együtt - ezt a boltozatot. Az Ördögárokra már csak Nepomuki Szent János horváthkerti szobra emlékeztet.

A folyó ma is látható képe az 1895-99 között lezajlott munkálatok következménye. A városi hatóságok két fő szempontot vettek figyelembe. Az első és legfontosabb: a medret úgy kell kialakítani, hogy a Wien többé semmiféle kárt ne okozhasson a gyors fejlődésnek és terjeszkedésnek indult császárvárosban. Ennek érdekében az 1000 évente várható legnagyobb árvízi hozamot vették alapul, amikor a város határán belül gyakorlatilag teljes egészében kőmederbe terelték. Tervben volt a teljes városz szakasz befedése, ám ez végül anyagi okok miatt csak néhány helyen valósult meg, például a belvárost délről övező Naschmarkt-Karlsplatz-Stadtpark között. A helyzetet tovább bonyolítja, hogy a városi vasutat, amely ma a 4. számú metróvonalként funkcionál a Wien folyó medre mellett vezették. A vasutat csupán egy betonfal választja el az időnként hatalmas vízhozamokat produkáló folyótól.

 
Másik szempont volt egy esetleges rekordvízhozam tárolása, visszatartása. Ennek érdekében a városon kívül, Weidlingauban 7 medencéből álló záportározó készült. A hétből 6 a Wien folyó számára, egy pedig az északi mellékpatak, a Mauerbach-on közvetlenül annak torkolata fölött. Betonfalak osztják a tározókat kazettákra, melyek összesen 1160000 köbméter vizet képesek befogadni. Normál esetben csak átcsörgedezik rajtuk a két patak, amikor azonban átlép egy határértéket a vízhozam, a medencéket elkezdik feltölteni. 

A záprtározókban építésük óta visszatelepedett a növényzet, némelyikben egy kisebb erdő is felnőtt. Ez igencsak kedvezett a hódok megjelenésének. A XIX. században kihalt rágcsálókat száz évvel később tervezett telepítéssel honosították vissza az ausztriai Duna-szakaszon. Néhány elkóborolt hódcsalád aztán felúszott a kikövezett mederben és kolóniát alapított a bécsi záportározókban.

Vissza a természethez

Bécsben már sohasem lesz újra természetes medre a Wien folyónak, a lezúdló árvizek kőfalak hiányában azonnal alámosnák a környező utcákat, hidakat és házakat. Éppen ezért minden erre irányuló törekvést éles viták kísérnek az osztrák fővárosban. Ez történt azzal a kezdeményezéssel is, mely egy 300 méteres szakaszt varázsolna újra élővé a záportározók alatti szakaszon, a XIII. (Hietzing) -XIV. (Penzing) kerület határán található Ferdinand Wolf Park és a Brauhausbrücke között. 

A terv szerint a betonmedret szélessége meghagyása mellett tagolják gyorsabban és lassabban folyó szakaszokra. Partjaira őshonos növényeket telepítenének, őshonos állatokkal együtt. A meder szélén futó kerékpárút megmaradna és új lépcsők építésével válna jobban megközelíthetővé a helyiek számára. A Wien folyó revitalizációja nem valószínű, hogy mélyebbre hatol majd a városi betondzsungelbe. Habár ez a háromszáz méternyi szakasz rövidnek tűnhet, a 34 kilométeres folyó legalább valamennyit visszakap régi medréből. A revitalizáció a bécsi Universität für Bodenkultur tervei alapján valósul meg. Hogy mennyire lesz tartós ez az emberkéz által létrehozott rövidke természet csak néhány kiadósabb árvíz után tudjuk meg.

Ugyan nem revitalizáció, csupán városrendezés, de mégis szorosan kapcsolódik a Wien folyóhoz az a terv, mely három szakaszban fedné be a mederrel párhuzamosan - egyelőre szabad ég alatt - futó városi vasútpályát. Ez mindenesetre új értelmet adnak a folyóterasz kifejezésnek. A három, egymástól független ún. terasz közül az első 2015-re készül el a Pilgramgasse és Nevillebrücke között. A terv megvalósítását különösen indokolttá teszi az a tény, a környező, sűrűn beépített kerületek zöldfelülete csupán 3-6 százalák között változik. Ugyancsak különbséget jelent a fentebb vázolt tervekkel, hogy itt elsősorban nem a természet igényei kerülnek előtérbe, sokkal inkább az embereké. Ezek a tervek ugyan nem bontanák meg az egységes kibetonozott medret, de a vasútpálya befedése révén mindenképpen közelebb kerülhetnének a bécsi emberek a városuk névadó folyójához.

Új értelmet nyernek a "folyóteraszok" Bécsben

Remélhetőleg a trend idővel Budapesten is megfordul és bizonyos külvárosi szakaszokon szabadon engedhetjük végre betonbazárt patakjainkat.

Felhasznált források:

http://www.wien.gv.at/umwelt/wasserbau/gewaesser/wienfluss/
http://taj-kert.blog.hu/2010/05/15/a_becs_partjan_becsben
http://www.buergmann.net/penzing/wf_info.htm
http://www.wien.gv.at/english/transportation-urbanplanning/river-wien-valley-terraces.html


E cikk eredetileg az Élet és Tudomány LXIX. évfolyam 12. számában jelent meg 2014 március 21-én. 

Kilátás Preßburgra

IN ENGLISH

Keresve sem találhattak volna alkalmasabb helyet emlékművüknek a Porta Hungarica osztrák oldalán emelkedő Braunsberg hegyénél a Szlovákiából elűzött német nemzetiségűek. Különös pikantériáját adja a helyszínnnek, hogy a pozsonyiak egyik kedvelt ausztriai kirándulóhelyéről van szó, ahonnan remekül rálátni a fővárosukra. Aki azonban a legeslegjobb képet szeretné elkészíteni Lamácsról, Dévényről, a Zerge-hegyről vagy a várról annak el kell gyalogolnia az emlékműhöz. Sokuknál már a Felvidék szó kiveri a biztosítékot mit gondolhatnak vajon Nordkarpatenland országról és annak német nyelvű városairól?

Kilátás Preßburgra

A Magyarország és az osztrák hercegségek között húzódó határ gyakorlatilag Aba Sámuel és III. Henrik császár megállapodása óta (1043) állandó volt. Majdnem 900 éven keresztül a Braunsberg legészakibb csúcsán magasodó Röthelstein és a túlparti Dévény vára között, a Porta Hungarica szigetvilágán lépett magyar földre a Duna. Évszázadokon keresztül kíváncsisággal vegyes borzongással nézték e két várat a Magyarországra hajón érkezők, akik elhagyták a biztonságot nyújtó német nyelvterületet és beléptek a vad magyar pusztára. Ugyanezt érezhették az ún. Schwabenzug telepesei és a XIII. században érkező bajor hospesek, akik Pozsonyban és annak környékén telepedtek meg. 

Pozsony vármegye egykori német nemzetisége szervesen kapcsolódott a nyugatmagyarországi (Vas, Sopron és Moson vármegye) németekhez, azokkal egybefüggő területet alkottak. Az általuk eredetileg lakott terület a XVI. századtól kezdve felvonulási és frontterületté vált a török elleni harcokban. Az elpusztult városokba, falvakba - mivel német földről már nem érkeztek újabb bevándorlók - szlovákok és részben magyarok érkeztek. A folyamatos fogyás, beolvadás ellenére a XX. század fordulóján az I. világháború előtt végzett  utolsó népszámlálás még mindig 50000 pozsony-környéki németet talált, akik közül 32000-en Pozsony városában éltek. A Duna és Kis-Duna menti falvak közül Dévény, Főrév, Dénesd, Torcs, Misérd, Csölle, Pozsonyligetfalu és Dunahidas volt német többségű.

"Die Karpatendeutschen in der Slowakei 1914-1945" - Paul Brosz 1972.

 
A közhiedelemmel ellentétben tehát a Csallóköz sosem volt "színmagyar", a német falvaknak részben a Felső-Csallóközt lefedő somorjai járás adott otthont. A német településterület ekkor még kiterjedt a Kis-Kárpátok keleti lejtőin fekvő bortermelő szabad királyi városokra, ahol néhány száz éve az erős német többséget szlovák váltotta fel, úgymint Modor, Bazin és Szentgyörgy.

Kilátás a Braunsbergre Hainburg várából

1918 után teljesen felborultak a pozsony-vidéki etnikai viszonyok, alig 10 év alatt eltűnt a német és magyar többség Pozsonyból és a közeli falvakból az erőteljes cseh és szlovák betelepülés miatt. A Nyitra és Turóc vármegye határvidékén elterülő Hauer-földön, valamint az Alsó és Felső-Szepességben valamivel lassabb volt ez a folyamat.

Kevésbé ismert tény, hogy 1938. novemberében az első bécsi döntéssel nem csupán Magyarország kapott területeket az egykori Csehszlovákia szlovák részéből, hanem Lengyelországon kívül Németország is. Dévénybe (Theben) és az ekkor már tízezer fős, szlovák többségű külvárossá duzzadt Pozsonyligetfaluba (Engerau) német csapatok vonultak be. E két település az Észak-Burgenlandból és Alsó-Ausztria tartományból kialakított Niederdonau Reichsgauhoz került, ezen belül a Bruck an der Leitha központú járáshoz (Kreis). 

Pozsonyligetfalu megszerzése stratégiai jelentősségű volt a németek számára, ugyanis Magyarország és Szlovákia közé beékelődve szinte teljesen ellenőrzésük alatt tarthatták Pozsony vasúti és közúti forgalmát. 1938. őszén maga Hitler is meglátogatta Pozsonyligetfalut, távcsővel szemlélte az egykor német polgárságú magyar koronázóvárost Preßburg/Pozsonyt.

Dévény vára a Braunsbergről

Ezután tragikus gyorsasággal vált semmivé a felvidéki német nemzetiség és velük együtt pusztult el a 800 éves történelmük. Szlovákia területén már 1944-ben megkezdődtek a németek elleni atrocitások, elsősorban a szlovák-felkeléshez közel eső Hauer-vidéken. A szovjet hadsereg közeledtével a németek által szervezetten indult meg a német kisebbség áttelepítése Ausztriába, majd tovább Németország felé. Alig 20000-ren maradtak a 150000-ből. Aki maradt, az 1945-től a Benes-dekrétumok hatálya alá került, hacsak nem sikerült bizonyítani az "antifasiszta" tevékenységet. Nőknek, gyermekeknek és öregeknek eleve esélyük sem volt a maradásra.  A "demokratikus" Szlovák Nemzeti Tanács határozott, hogy az országot meg kell tisztítani a németektől, fejüket kopaszra kell borotválni, megkülönböztető jelzést kell viselniük és koncentrációs táborokba gyűjtötték őket. Azok is így jártak, akik a háború után próbáltak visszatérni szülőházaikba, ahol ekkor jobb esetben már szlovák telepesek laktak, rosszabb esetben csak üszkös romokat találtak.

Szlovákiában jelenleg 5000 német nemzetiségű állampolgárt tartanak nyilván, többségük a fővárosban él. Időnként ők is elzarándokolnak a Hainburg felett magasodó emlékműhöz.

Sziget osztott tulajdonban

Ha Szigetszentmiklósról nézzük ezt a szigetet, érintetlen, burjánzó természetet látunk, ruganyos erdei láptalajon járunk, ahol virágba borul minden tavasszal. Ha Szigethalom felől nézzük egy átlagos kertvárost látunk, melyet amellett, hogy két oldalról víz övez, keresztül-kasul átjárják apró árkok és vízerek. Nehéz helyzetben lennénk, ha valaki megkérdezné melyik szigetről is van szó. A szigetnek legalább két, egymástól teljesen eltérő arca van, mindemellett neve sajnos nincsen.

Szigethalom és Szigetszentmiklós között a közigazgatási határt a - hova máshova mint Taksonyba vezető - Taksony vezér híd képezi. A Ráckevéről ismert módon, a Kis-Duna leszűkítésével elkészíttett hidat hadiipari szükségletek hozták létre. A II. világháború alatt megalapított Dunai Repülőgépgyár Részvénytársaság csúcsidejében 7700 munkást foglalkoztatott, szállításukat eleinte a HÉV vonalán oldották meg, de később szükségessé vált, hogy vasúti fővonal is vezessen a gyárhoz, valamint a Tököli repülőtérhez. Ennek érdekében épült meg a taksonyi híd, melyet 1944. január 21-én adtak át a forgalomnak. A vasúti mellett közúti forgalmat is lebonyolított. 1998-ban a Hídépítő Zrt. újjáépítette, a vasúti forgalom ezáltal megszűnt.

A híd fesztávja mindössze 50 méter. Ez azt jelenti, hogy ennyit hagytak meg a Dunának az eredeti 380 méteres szélességéből (ebben a sziget is beleértendő).

Visszatérve a sziget nemlétező nevére, nem mondható el, hogy ne néztünk volna utána minden lehetséges helyen. Már akkor gyanakodni kellett volna, amikor az 1930-as Soroksári-Duna vízisport térképen nem szerepelt név. Kis túlzással, ami ezen a térképen nem szerepel, az nem is létezik. Ugyan a szigetet feltüntették rajta, de a név lemaradt róla. Nincs név a katonai felmérések szelvényein, nincsen név az EOTR 10000-es térképlapokon, nincs szó a sziget nevéről sem Szigethalom, sem Szigetszentmiklós honlapján.

Hosszas kutatás és helyszíni terepszemle után mindössze két vékonyka nyomra leltünk. Az egyik nyom egy Cartographia vízisport térkép az '50-es évekből. A még beépítetlen helyet nemes egyszerűséggel szigetnek nevezik. Sokkal nem kerültünk előrébb. A második nyom egy utcanévtábla, mely arról tudósít, hogy feltehetően Dunaszigetnek nevezik ezt a helyet. Talán leszögezhetjük, hogy semmi köze a szigetközi Dunasziget településhez, mindenesetre jó lenne, ha szigethalmi vagy szigetszentmiklósi helytörténészek segítenének tisztázni a sziget nevét. Különben ezt a dunai szigetet is a Névtelen szigetek kategóriába kellene sorolnunk.

A szigetet a Taksony vezér híd töltése teljesen a csepel-szigeti parthoz kapcsolja. A híd mellett mindkét oldalon út fut, melyek közül a déli aszfaltozott. Az április elején szerét ejtett terepbejáráson a sziget északi, természetközeli csúcsával indítottunk.

Európa második (!) legnagyobb úszólápjának képezi részét a sziget szentmiklósi harmada. Úszóláp alatt ez esetben azt kell érteni, hogy a növényzet a Duna felszínén úszó szervesanyagban gyökerezik, a talaj alatt itt a folyó található. Könnyű felismerni a süppedős talajról, és arról, hogy az ember óvatlan lépés esetén térdig elmerülhet a tőzegben. Nem csak a sziget északi csúcsán száradó nádas ilyen, magában az erdőben is igen nedves süppedős a talaj, tele frissen bújó páfrány-csemetékkel. Mivel a termőréteg vékony és nem nyújt stabilitást a megtelepedő növényzetnek a nagyobb széllökések komoly kárt tudnak okozni a sekély gyökérzetű fák között.

Ahogy a szigetcsúcs süppedős nádasaiban kószáltunk egy pillanatig sem volt olyan érzésünk, mintha a Duna mellett járnánk. Talán inkább a Velencei-tóra emlékeztetett a táj. Normális körülmények között egy ilyen úszólápnak semmi keresnivalója nem lenne a Duna-parton. Azonban a Soroksári-ág lezárása óta nem beszélhetünk normális körülményekről. Mint, ahogy a Tisza-szabályozás után lett szikes (és védett) a Hortobágy, a Duna elzárása óta alakult ki Szigetszentmiklós és Szigetcsép között úszóláp, méghozzá a második legnagyobb Európában.

A Taksony vezér hídtól délre megszűnik a természetközeliség érzete, egy standard vidéki lakópark aszfaltozott utcáin bandukolunk, a kertekben törpék és amerikai iskolabuszok között alakul a felhozatal. Egy kerítésen megpillantjuk a sziget névadó utcatábláját, vagy legalábbis az utcáét, de kell, hogy legyen valami összefüggés e kettő között.

Jól szituált, gondozott kertek között időnként valószínűtlen felszínformák keresztezik utunkat. Sekély patakmeder-szerű árkok darabolják fel részekre a sziget déli felét. A nyitó térképen látható medrek maradványai ezek, manapság már csónakkal sem járhatóak, legfeljebb egy-egy kacsapár tud itt elevickélni, bár az ő lábuk is leér helyenként. Oldalról ezeket a mini Duna-ágakat is lassan birtokba veszi a növényzet, éppen úgy, mint a nagy ágban.

Ottjártunkkor a sziget legjellegzetesebb díszítő eleme az utcahossznyi letekeredett magnókazetta szalag volt, ami minden kiálló dologra rátekeredett. Láttunk még avar alá rejtőzött piros béemvét, amelyen már a humuszosodás bizonyos jeleit is felfedezni véltük. Nem mellesleg az autó tárva nyitva volt, közel az alábbi telefonfülkéhez, melyben telefonkészülék helyett botanikus kert telepedett. Benne a felirat még mindig hirdette: ne rongáld a telefonfülkét mert életet menthet!

A déli szigetcsúcs számunkra elérhetetlennnek bizonyult, ugyanis családi ház áll itt. Kovácsoltvas kerítése vízbe kényszeríti azokat, akik a déli csúcs kilátására áhítoznak. A szigetet övező nádast itt szépen nyírják, nyilván a kies panoráma érdekében.

Itt is, mint oly sok helyen a Ráckevei-Duna mentén rengeteg az eladó vízparti ingatlan. Ez már azonban  korántsem az a kategória amit pl. a Kerekzátony-szigeten tapasztaltunk. Ezek komoly családi házak, minden lehetséges luxussal felszerelve. Szó, ami szó, aki családi házat keres egy dunai szigeten annak a szigethalmi oldalt ajánljuk, aki a természetet kedveli jobban és egy valódi süppedős úszólápra kíváncsi az járja be a szentmiklósi részt.

A kettőt nem nehéz elkülöníteni, 10 méter magas hídtöltés választja el őket hermetikusan.

FRISSÍTÉS: 

Miközben 2019-ben a szigethalmi önkormányzat nevet keres a szigetnek Hajdú Mihály: A Csepel-sziget helynevei c. kötete ismerteti a nevét: Gulyásica, azaz Gulya itató sziget: 

Köszönet a találatért Mikesy Gábornak!

FRISSÍTÉS 2.: 

2021-ben végre előkerült egy térkép is, amelyen szerepel a név. Ráadásul egy olyan változatban, amelyet a Csepel-sziget helynevei kötet még nem ismert! Golosica:

Golosica-sziget (forrás)

A Dunai Hidak Fotópályázat nyertesei

Megvannak a Dunai Hidak fotópályázat nyertesei! 

Köszönet mindazoknak, akik vették a fáradságot és beküldték képeiket a fotópályázatra! A tavalyi 64 képnél is több érkezett be, egészen pontosan 73 db, harmincegy pályázótól. Ez mindenképpen nagy előrelépés. Érdekes módon a szavazási kedv jócskán alábbhagyott, a beküldőknek csupán fele szavazott a többiek képeire. Mivel a szavazás már akkor is érvényes, ha csupán egy ember küldi el a kedvenc képeinek a sorszámát ezzel végül nem lett gond. Volt egy olyan kép is, melyek láttán alig tudtam megállni, hogy ne szavazzak, szerencsére találni fogok rá megoldást, hogy az is díjazott legyen valamilyen módon! :) Nos hát akkor lássuk, ki nyerte meg a fődíjként felajánlott négy térképet!
 

A közönségdíjas képért járó, Szarvas András által felajánlott, szabadon választható térképet hatalmas többséggel Daszkalopulosz Thanaszisz nyerte meg. Pályamunka címe: Jedlik híd: Az éjszakai kék világítás mintegy pengeként vágja ketté a híd külső és belső oldalát. A kép Győrben készült.

Az első három helyezett kiválasztásában csak az vehetett részt, aki vette a fáradságot és küldött be képet a pályázatra. Ezzel szerettem volna a fődíjaknál elkerülni azt, hogy a legtöbb "ismerőssel" rendelkező pályázót díjazzam. A pályázók három képre szavazhattak, sorszámmal ellátva, ez alapján kaptak súlyozást a képek. Az első hely 4 pontot ért, a második kettőt és a harmadik egyet. A tavalyi pályázaton kialakult holtverseny miatt volt szükség arra, hogy az első helyezett idén kissé több pontot érjen. Ezáltal idén sikerült elkerülni ezt a helyzetet.

Egy megosztott harmadik helynek köszönhetően 8,5 ponttal lett harmadik Csalay Balázs: Vonalak című képe. A felújított Újpesti vasúti híd zöld mintázata sok más pályázót is megihletett. Nyereménye két szabadon választott térkép!
 

Második helyezett lett 12 ponttal Takács Zoltán: Lánchíd c. pályműve. A kép láttán olyan érzése lehet az embernek, hogy a háttérben álló Gresham-palota mintegy túlparti alagútként szerves folytatása a hídnak. Nyereménye három szabadon választott térkép Szarvas András jóvoltából. 

13 ponttal első helyezést ért el Kunné Ács Andrea csodálatos képe a budapesti Margit hídról, ő kapja a fődíjért járó négy darab szabadon választott térképet.

Gratulálok a nyerteseknek! Mindenki másnak pedig köszönöm a lelkesedést, és ígérem lesz még lehetőség képeket beküldeni, egy következő pályázat keretében!

A pályázatra beküldött többi kép ezen a linken érhető el: http://dunaiszigetek.blogspot.hu/p/dunai-hidak-fotopalyazat-2014.html

Köszönet Szarvas Andrásnak és térképkészítő műhelyének a felajánlott térképekért. Nélküle ez a fotópályázat nem jöhetett volna létre! 

A nyerteseknek járó térképek közül itt lehet választani: http://www.map.hu/Katalogus/Turista_biciklis_terkepek-atlaszok/Turista_biciklis_terkepek

Mi történt a Kompkötő-szigeten?

Ugyan nem egy Pál utcai fiúk vagy Tüskevár de mindenképpen ajánlott ifjúsági regény Tamás Lajos "Mi történt a Kompkötő-szigeten?" c. regénye, főképpen a váciak számára! A múlt század harmincas éveiben játszódik a történet, amikor a Kompkötő még valódi sziget volt a Duna kellős közepén. Egy igazi paradicsomi hely, ahová még nem épült meg a Duna egyik legnagyobb mellékágelzáró keresztgátja. Aktualitása a témának, hogy részben váci olvasóinknak köszönhetően az év dunai szigete megtisztelő címet a Kompkötő-sziget nyerte el 2013-ban.

"Ismeritek a Kompkötő-szigetet?
A Duna visegrádi hajlásán alul, a folyó váci ágában zöldel, szemben a szentendrei szigettel.
A Kompkötő-sziget tulajdonképpen tilos terület.
Ősszel vadászok csörtetésétől és kopók csaholásától hangos, de télen csak néha-néha pukkan bokrai között egy-egy puska. Tavasszal és nyáron csendjét vadász-zaj nem veri fel. Az öreg Márkus a sziget vadőre és ezért díjmentesen lakhat ott. Tehenen és lovan kívül háziállatot is tarthat magának és művelheti a kunyhó körüli területet.  [...]

Menjünk és nézzünk szét kissé a szigeten. [...]

Márkus bácsiék hajléka és földje a sziget déli részét foglalja el, reszkető levelű nyárfák és szürke-zöld fűzfák közé bújtatva.A sziget középső része legelő, telehintve bokrétának való mezei virágokkal, miknek tarka-barka csokrát ha meglengeti a májusi szellő, olyan illatfelhőt áraszt a kunyhó lakóira, hogy annál különb szagot még a patikában sem árulnak. Itt csilingel kora tavasszal a kikeleti hóvirág, itt szerénykedik a bokrok alatt a kék ibolya, itt berzenkedik a kékszirmú szarkaláb és itt várja fehér bóbitájának kifejlődését a gyermekláncfű, hogy aztán rábízza ejtőernyős csemetéit a nyári szél sodrára. Olyan pompás látvány ez, mintha repülő-ünnepen a fényes gépekről aláhulló fehérernyős pilóták százai lebegnének a kék ég alatt.Van itt még gólyahír, vérehulló fecskefű, vadszekfű, kenyérmorzsavirágú pásztortáska és más egyéb. Csak a gimnázium növényismerő tudós professzorai tudnák a nevüket mind felsorolni.

A tarka-barka virágszőnyeget, melyhez hasonló szépségűt nem szőnek gyárban, fehérhasú nyírfák, égrekapaszkodó jegenyenyárfák és partkötő fűzfák szegezik a földhöz. Ezt a gazdagon terített fűasztalt tépi naphosszat Gedeon, a kecske. Meg is fizet érte hálával és bőséggel, mert van úgy, hogy esténként három liter tejet is kiemel alóla Péter.

A sziget északi része vad, szinte áthatolhatatlan bokros, fás terület.
Itt is fűzfa és nyárfa az uralkodó, de kifehérlik itt-ott közülük virágos mellényével egy-egy nyírfa is. Köztük a járást bodza- és tüskés szederbokrok nehezítik.
Itt víg élet folyik.
A gombák, ibolyák, gyöngyvirágok birodalmában egyáltalán nem gyáva nyulak százai baktatnak, fülelnek.
Mitől is félnének? Ellenségük csak az ember, ő is csak a vadászat idején.
A tavaszi süldő nyulak még nem ismerik a puskadörrenést; őszig szabad a vásár és a bukfenc.
Egyszer történt meg, hogy egyik téli napon rókát tett közéjük egy parthoz ütődő jégtábla. A nagy riadalomnak aztán Bundi vetett véget. Megszimatolva a hivatlan vendéget, addig hajkurászta, míg nyakszirten nem ragadta a vörös rokont. Márkus bácsi szögredobott rókaprémes kucsmája a tanu rá.
A bokrok között cserren, riadozik a fácán, a faágon ugrándozik a mókus és a fakéreg kunyhóajtóján kopog a harkály. A fák csúcsán az őrgébics figyel és a lombok között vadgalamb turbékol.
 - "Turri úrr turrót furr" - pletykálkodik naphosszat, míg csak az előbb alattomosan keringő, majd kilőtt nyílként egyenesen rácsapó vércse el nem némítja.
Énekesmadarakban sincs hiány. Itt gyakorol a fülemile-dalárda és ha partraszállsz dühösen kiált rád az emeleteslábú nádiveréb.
"Kara-kara ki-ki-ki..."
A homokos parton búbos vöcsök és pipaszárlábú gém bóbiskol. Lusta mozdulatlanságukból csak egy-egy csónak közeledtére lebbennek a légbe.
Egyszóval, ezen a részen zajban, rikácsolásban nincs hiány.
Az már természetes, hogy esténként a parti füzes között békák ezrei ungolnak és brekegnek.
A szigeti szemlének ezzel vége. Ha valamit most nem vettünk volna észre, majd rábukkanunk az elbeszélés folyamán..."

Nehéz napok járnak a városban az alkoholistákra, állatkínzókra és egyéb gazemberekre. A rejtélyes Fehér Kéz falragaszokat hagy a tettesek ajtaján, világgá kürtölve bűnüket, hogy kocsmában isszák el a gyerekek elől azt a kevés pénzt is, hogy verik a szerencsétlen lovat, vagy azt, hogy dohos kenyeret szállítanak nyerészkedésből az iskolába. A városiak hiába találgatnak nem tudják kideríteni kik állhatnak az ügy hátterében, akik még arra is képesek, hogy valamennyi kalitkában tartott madarat egyszerre szabadon engedjék.

Nyár van, a Kompkötő-sziget a helyi gyerekek Balatonja, ide járnak úszóversenyt rendezni, indiánosat játszani. Mindegyiküknek saját jellemző tréfa-neve van, Kajakos, Bogaras, Lombik, stb. És ott van gól, aki péksegédként onnan kapta a nevét, hogy tésztából gyúrt focilabdát sütött magának, amiért később járt a pofon. Iszappal bekent indiánok támadnak az ólakra, ahol a sápadtarcúak elkeseredetten védekeznek. Csata után pedig irány a folyó, hiszen mindenki csurom sár lesz a végére. Végig nyomukban lohol ez elmaradhatatlan Bundi kutyus, akinek később komoly szerepe lesz a történetben.

Titkos hely is van a szigeten, ahol a csősz által örökbefogadott Péter tanulószobát rendezett be magának és a fiúktól kapott könyvekből titokban tanul és jár be vizsgázni a gimnáziumba amikor letelik a tanév. Nehogy megtudja az öreg Márkus!...

Pezseg a vízi élet a városban. A Dunán evezős és úszóversenyeket rendeznek, ott van a polgármester, a püspök és mindenki más aki számít. Péterke is rajthoz áll és megnyeri az első díjat. Jó tanuló, jó sportoló.

Miközben a város rendőre, Bunkó nyomozást folytat a sokak számára kellemetlenné váló Fehér Kéz után a városban újabb bűncselekmény történik. Kirabolnak egy trafikot, a tulajdonos idős nénit pedig megkötözik. A helyszínen pedig felbukkan egy újabb Fehér Kéz. Lehet, hogy ők állnak a rablás hátterében? Mindenesetre az ügyefogyott Bunkó detektív már a szigeten is nyomoz az egyik fiú árulása nyomán.

Nem csupán Péter tanulószobája az egyetlen titkos hely a szigeten. Az északi rész bozótosában két szökött fegyenc húzta meg magát, a környékbeli földeket dézsmálva. Péter kihallgatja a beszélgetésüket. A rablók a székesegyház kincseire pályáznak, aztán iszkiri, át a határon. A fiú egyedül van a szigetenk, gyorsan ki kell találnia, hogyan tudná értesíteni a városbélieket. Aztán a rablók fogságába esik.

Lelepleződik a Fehér Kéz, kiderül kik plakátozták tele a várost a felnőttek gonoszságával. A zord rendőrfelügyelő a kihallgatás végére azt kívánja, bárcsak a saját semmirekellő, lusta fia is a Fehér Kéz tagja lenne! A trafik kirablását azonban nem ismerik be.

Péternek sikerül értesítenie a várost a rablók terveiről. A csendőrség már várja őjet a székesegyházban. Az árva Pétert ünnepli a város, a városbeliek etetik és ruházzák eztán. A püspök komoly összeget fordít egy árva gyerekek részére felállítandó otthon javára, melynek helyszíne nem is lehet más, mint a Kompkötő-sziget!

A történet itt akár véget is érhetne, de sajnos távol a Dunától folytatódik. Hogy hogyan? Inkább nem árulnám el!... 

A szerző saját rajzaival.