2012. március 18., vasárnap

Már nem zátony, még nem sziget - A Zebegényi-sziget 1972-ben

    
Bencétől kaptam ezt az 1972-ben postára adott képeslapot, mely a Dunakanyart ábrázolja Zebegénynél.  Valahonnan a vasút fölé magasodó löszdombokról készülhetett ez a felvétel. Balról a Börzsöny déli vonulatai úsznak be a képbe, rájuk felhő árnya vetül, míg a háttérben halványabban a Visegrádi-hegység  látszik és annak legmagasabb pontja a Dobogókő (699 m). Előtérben kifliként úszik a Dunában a Zebegényi-sziget. Egyetlen fát sem látunk rajta, éppen ezért ez a kép - számomra - felbecsülhetetlen érték. Egy sziget születésének pillanata ez, amikor a zátony már nem is zátony, de a sziget sem valódi sziget. A növényzet már megtelepedett a kavicson, de ha vannak is rajta fák, azok még olyan fiatalok, hogy kivehetetlenek ilyen távolból. 

Az éppen 40 éves nyári idill az elsuhanó vasúti szerelvénnyel és a virágot szedő lánnyal arra ösztönzött, hogy megkeressük azt a szép helyet, ahol pontosan 40 éve a fényképész megnyomta az elsütő gombot.

 
A zebegényi állomástól induló Pozsonyi úton sétáltunk észak felé. Támpontunk volt a közeli vasúti sínpár, és a kép előterében látszó tornyos nyaraló. Mindössze huszonnégy házszámot kellett gyalogolnunk és pár lépést megtenni lefelé egy meredélyen burjánzó gazban. Ez a látvány tárult szemeink elé:
 
 
A nyaralót azóta már elbontották, nyomát sem leltük. A Duna-part felett emelkedő löszdombokat már nagyrészt felparcellázták. Ez a kis rét azonban ma is megvan, nem áll rajta ház, bár meglehetősen elvadult állapotban van. A fényképész ma feltehetőleg más helyet keresne magának, itt a fiatal fák már jelentősen zavarják a kilátást. Felnőttek a fák a Zebegényi-szigeten is, deréknyi vastag törzsüket elnézve nem is gondolnánk, hogy előttük tényleg nem volt itt semmi. Megnőtt maga a sziget is, újonnan épült felső harmadán már most magasabb füzes található, mint az 1972-es felvételen. Ezért fordulhat az elő, hogy a sziget már "kilóg" a '72-es képeslapról.


Ha bárkinek van otthon elfekvőben hasonló, dunai szigetes témájú képeslapja, régi családi fotója és szívesen megosztaná a nagyközönséggel, az kérem küldje el a dunaiszigetek@gmail.com címre.

9 megjegyzés:

Csokis írta...

Egy indexes fórumon linkelte be valaki a cikket, és vitatkoznék a datálással. Persze nem a feldással, az nyilván az, de ez a fotó nem negyven éves, az tuti. Egyrészt arrafelé akkoriban már nem ilyen vonatok jártak. Másrészt ha én még nem is úszhattam át, de már gyerekként is vágytam arra a szigetre, és azon akkoriban bizony már fák voltak. De majd rákérdezek a szüleimnél, és megtúrom apám diáit akkortájból.

Szávoszt-Vass Dániel írta...

Szándékosan írtam a '72-ben feladott képeslapot. A képről az is elképzelhető, hogy a '40-es évek végén készült. Nemrég láttam egy '78-as fényképet a Zebegényi-szigetről - és valóban - akkor már olyan nagy fák álltak rajta, mint manapság.

Csokis írta...

Na, tegnap úrrá lettem szépen fejlődő Alzheimer kóromon, és ha már Zebegényben jártunk, megkérdeztem az anyukámat. Azt mondja, hogy ő 55, vagy 56 nyarán úszott át először oda, és akkor már szép, nagy fák álltak rajta. Úgy sikerült belőni az évet, hogy érettségi után tették át a nyaralásukat Kismarosról Zebegénybe, így ez az alsó határ. A felső pedig az, hogy nagyapám 58 januárjában halt meg, 57 nyarán már nagyon beteg volt, tehát akkor már nem úszhattak együtt. Szóval toljuk tovább, legalább a 40-es évek elejére. :-)
Ja, és nagyon szeretem a blogot, terjesztem is hírét mindenfelé. További jó írásokat kívánok (magunknak).

Szávoszt-Vass Dániel írta...

Na egyre szűkül a kör, a keresett dátum körül! :) Köszönöm az információkat és a méltatást!

Névtelen írta...

Most hallottam zebegényiektől, hogy az 50-es években egy jeges ár tarolta le a sziget növényzetét. A képeslap nem sokkal ezután készülhetett (ill. az a kép, ami a képeslapon van). Csokis kolléga beszámolójának figyelembevételével 1957 vagy inkább 1958 és 1960 között lehetett ilyen a sziget. B

Willem József írta...

Jó napot! 1965-66 telén volt az a jeges ár, amelyik letarolta a fákat a szigetről. A jég által közrefogott fák, csak a Dömösi szorosban dőltek el, addig olyan volt az egész mint egy úszó sziget. Gyerekként követtük az attrakciót, felejthetetlen élmény volt. Annyi volt a feltorlódott jég, hogy még májusban is volt belőle a Duna parton. A Duna parti ház volt a híres Vén diófa vendéglő. Üdvözlettel Willem József

János Sós írta...

Üdvözletem!
A fentrol.hu oldalon találtam egy 1966 nyarán készített légifotót.
A szigeten láthatóan fák állnak, viszont a víz mintha részben elöntötte volna, pl. a közepén az a kifli alakú kis öböl, illetve, mintha a fák lombjain is át-áttűnne a víz...

János Sós írta...

Bocsánat, az előbb lemaradt maga a felvétel...
http://www.fentrol.hu/hu/legifoto/24651?r=1&c=2105082.7205855:6072694.9760325:10
Illetve egy másik, ugyan akkori fotóval szeretném bizonyítani a Duna magas vízállását:
http://www.fentrol.hu/hu/legifoto/24594?r=1&c=2105082.7205855:6072694.9760325:10
Itt az Ipoly is láthatóan kiöntött, a víz már a Szobi kisvasút végállomását fenyegeti...Érdekesség:
Alul a Basaharci zátony/sziget áll??? Mert nem két szem fa van rajta, hanem egész kis erdő!
És gratulálok a bloghoz!

János Sós írta...

Üdvözletem újfent!
A következő videót Krebsz Gábor töltötte fel:
https://www.youtube.com/watch?v=Rxu24KYDPkk
A videdó elején(1967-ben)látkató a sziget, bár a faállomány mintha kissé foghíjas volna!(Az említett jeges ár?)
A következő videón régi képeslapok sorakoznak ugyanonnan...
Érdekesség, hogy látható köztük olyan, amit ugyanonnan fotóztak le, viszont a sziget már sziget, a közepén láthatóan már magasabb fák állnak...
https://www.youtube.com/watch?v=H32jlYfi6ww
Talán az említett lokálpatrióta úr tud segítséggel szolgálni a képek dátumát illetően...

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...