2012. november 24., szombat

Még szerencse, hogy itt ez a Duna


Karinthy Ferencnek, Karinthy Frigyes fiának Leányfalun volt nyaralója a Móricz Zsigmond utcában. Legnagyobb sajnálatára. Ugyanis sokkal jobban szerette volna, ha Móricz Zsigmond lakik a Karinthy Ferenc utcában. Tárcáiban gyakran írt a dunai nyarakról, rövid életképeiben sajátos humorral elevenedik meg a '60-as és '70-es évek vízparti világa. A leányfalusiak kedvelt Kacsa-szigete is felbukkan az egyik történetben. Ilyen borongós őszi napokon egy kis derűt hozhat mindennapjainkba ez a három könnyed, vidám történet.

Leányfalu. Karinthy Ferencé a sárga ház és a kispolszki, a szomszéd házban forgatták a Linda néhány jelenetét. Takács István képe.


NYÁRI SZÜNET

Amint becsukott az Opera, F. megjelent Leányfalun. Légszomja van, harsogta mindenkinek, akivel találkozott; van azonkívül egy Skóciából származó gémfejű botja: az első napokban harminc-negyven kilométereket gyalogolt, Dunabogdányig és vissza, Visegrádig és vissza. Esténként egyéb szomjait csillapítja, a legváratlanabb helyeken bukkanva föl, Kisorosziban, Tahiban, ismerős és ismeretlen villákban: baritonja kizeng az országútra, mindig tudni lehet, hogy hol van, mint a preparált óriásbálna, amit a rádió is bemond: saját költeményeit olvassa fel a nyaralóknak. Nekem már nem meri, mert megfenyegettem: minden versért egy operaáriát énekelek.
Aztán fölfedezte a Kacsa-szigetet: reggel felfújja a gimimatracát, és átcsurog, kifekszik a szigetcsúcsra, és meztelenül napozik, mert úgy egészséges, ha a napfény a teljes bőrfelületét éri. Le is égett szép hólyagos-vörösre, ideátról nézve olyan, mint egy partra mászott nagy rák. Közben énekel, skálázik, a Dunából felugráló halaknak leadja az egész repertoárját: Figaro, Wozzeck, Kékszakállú... Ez lett a veszte: maszek áriázása odacsalta a rendőrségi motorcsónakot.
-Az elvtárs mit csinál itt?
-Napozom.
-De miért meztelenül?
-Csak így ér valamit - magyarázza barátunk, és vastag hangja megborzolja a néma vizeket -, a sugárzás ugyanis egyenletesen oszlik meg a bőrfelületen: magának is nagyon ajánlom, barátom...
-Ez közszeméremsértés. Megbírságolom ötven forintra.
-Tessék - nyújt át F. egy százast. - A mai és a holnapi.


KÁNIKULA


Tíz óra elmúlt. a Duna-kanyar egyik vízparti nyári vendéglőjébe böhöm-széles, nagy darab úriember állít be, ingujjban és gyűrött vászonnadrágban, pulóverét hanyagul maga után vonszolva. Lépeti-tekintete arra vallanak, hogy már több hasonló intézményt megjárt, de a fülledt estében csupán az italosokkal lehetett kontaktusa, mert tüstént így szólítja a pincért:
-Mi van enni?
-Egy szép bécsi jó lesz?
-Nem nem lesz jó - törli meg zsebkendőjével nyakát zordonan a vendég. - Adjon nekem egy csúnya bécsi szeletet. 
-Igenis, kérem, egy csúnya bécsi - hagyja rá a felszolgáló, s hamarosan már hozza is, kissé oda is támaszkodik álltában az egyik székhez, ahogy a pincérek szoktak pihenni:
-Elég rossz?
-Megjárja - hümmög a falatozás közben amaz, majd villájával a víz felé bök. - Még szerencse, hogy itt ez a Duna.
-No persze, kérem szépen.
-Képzelje, ha nem folyna itt. ez a vendéglő, a terasz meg ez a sok villa, mind egy sorban, lépcsőkkel, stégekkel, a strandok, csónakházak, miegymás... És mind potyára, ebben a kánikulában, mert nincs benne víz...
-És a hajóállomás! - veszi a lapot a pincér. - Akkor azt is hiába építették volna!
-Meg a rév, a komp!
-Nem is tudna átmenni, megfeneklene a homokon!
-A horgászok se sok halat fognának.
-Az ám, csak dobná be a pecát a sok marha a száraz sóderba!
Még elcsevegtek egy darabig, közben a vendég újabb ételekkel és italokkal erősíti meg magát. De tizenegykor, sajna, záróra, fizetni kell.
-Volt egy bécsim, túrós csuszám, hat minyon, két nagyfröccs, három konyek.
-...Igenis, kérem három konyak.
-Konyek. Én konyekot ittam.
-Rendben van, kérem tisztelettel, három konyek... Az összesen hetvenkettő tíz.
-Nyolcvan - dob oda az ingujjas egy pirosat, de nem nyúl a visszajáró húszas után, csak nézi pislogva, gyöngyöző-vörös arccal.
-Valami probléma van?  - érdeklődik a felszolgáló.
-Azt mondtam, hogy nyolcvan.
-Úgy is van. Hát nem százassal méltóztatott fizetni?
-Nem uram, én egy százötven forintossal fizettem. Nézze meg oda tette legfölülre.
-Hát persze, kérem szépen - kapcsol a pincér. - Ezért adtam vissza egy hetvenforintost.
-Ja úgy, akkor jó - gyűri zsebre megnyugodva a vendég, és kifelé indul, lecsüngő pulóverével a kavicsot söpörve.


PLEIN AIR


A Duna közepén zöld bója ring a vízen, a zöld bója mellett kék gumimatrac, a kék gumimatracon piros fürdőruhás, fehérszőkére szítt hajú lány: a piros-fehér leány egyedül ringatózik a nagy augusztusi délben a nagy víz közepén, a kék matracon, a zöld bójába kapaszkodva. Csend, kék, zöld, fehér, piros.
Fentről egy kajak csurog alá, lassan, lustán, a fiú épp csak megmártja a kéttollú evezőt, meg se csobban a víz, hagyja, hogy vigye az ár. Elcsurog a bója mellett, akkor mégis visszafordul, húz egyet-kettőt fölfelé, megkerüli, aztán megint le, így kering körülötte. A lány hason fekve is látja, de nem szól, nem moccan. A part ide is, oda is jó kétszáz méter.
-Szió - mondja a fiú
A lány nem felel, fekszik a kék gumimatracon, bal keze a vízbe lóg. A fiú újra elhúz előtte.
-Elég jó idő van, ami azt illeti.
Erre sincs válasz. Ide most már direkt kérdés kell, eldöntendő és feleletet provokáló.
-Nem jössz egy kicsit kajakozni?
-Nem.
Ez már valami, ha elutasítás is.
-Miért nem?
-És a matracom? Elvigye a víz?
-Hozzákötjük a kajakhoz... Na?
-Nincs kedvem.
-Lekopjak?
A lány csak a vállát rándítja, fektében a gumipárnán. A fiú ismét elhúz mellette, majd:
-Nem unalmas így egyedül?
-Elég jól bírom.
-Jól van, nem kell úgy fölvágni.
-Én nem vágok föl.
-Akkor gyere kajakozni.
-Mondom, hogy nincs kedvem.
-Miért jársz valakivel?
-Minek azt neked tudni?
-Jó fej?
-Nem rossz.
-És most hol lóg?
-Üzemi gyakorlaton.
-Milyen krapek?
-Elég rendes krapek.
-Na igazán, nem akarsz kajakozni? - tér vissza a fiú a lényegre, ám a lány ez ügyben megingathatatlan, most is csak a fejét rázza, fehérszőke hajának egy tincse a folyó tükrét borzolja.
-Akkor meghalok - jelenti ki a dunai lovag, s átfordul a kajakkal, fejjel lefelé lóg a vízbe, a csónaknak csak a feneke látszik, szép csöndben sodorja az ár. Fél perc, egy perc, két perc, ekkor a lány kezd nyugtalan lenni - nem tudja, hogy ez amolyan evezős mutatvány, páka a neve: a fiú odalent bebújik a kajakba, mint egy búvárharangba, öt percig is kibírja, van elég levegő.
-Na igazán, ne izélj... - szól oda, aztán, hogy erre se billen vissza a csónak, ijedten-bátortalanul: -Megfullad! Segítség!... - és hangosabban, a víz fölött elröppenő kis sikollyal: - Segítség! Emberek!...
-Szóltál valamit? - bukkan fel a fiú faarccal, csöpögő-nedvesen.
-Hülye - mondja amaz, és átfordul a matracon, a másik part felé, hogy ne is lássa. A fiú még egyszer megkerüli, de ebből már nem lesz közös kajakozás, ez vili, azaz világos; lassanként továbbcsurog, elmarad mögötte a zöld bója, kék gumipárna, piros fürdőruha, sugárzó szőkeség. Azért nincs harag, még vissza is kiált:
-Szió.
-Szió. - dünnyögi a vízbe a lány.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...