2018. október 1., hétfő

Az "Év dunai szigete" szavazás selejtezője 2018


Ismét beköszöntött az ősz és elérkezett ezzel együtt a Dunai Szigetek blog talán legjobban várt eseménye; a hatodik év dunai szigete szavazás. Immár hagyomány, hogy két döntőst az olvasóink egy selejtezőn választanak ki a bárki által nevezhető dunai szigetek közül. Első alkalommal, 2013-ban még nem tartottunk selejtezőt, az új rendszer 2014-ben indult. 2014-ben 10 szigetet neveztek olvasóink, 2015-ben 14-et, 2016-ban 17-et, tavaly, 2017-ben pedig 18-at. Idén 13, meglehetősen mesebeli nevű sziget közül lehet választani.


Legelőször még nem volt selejtező, egyből a három szigetre lehetett szavazni. 2014-ben, amikor az első olvasói nevezés és selejtező zajlott összesen még csak 436 szavazat érkezett, ezzel szemben 2015-ben már rekordmennyiségű szavazat érkezett 1716, 2016-ban ez lecsökkent 328-ra, majd 2017-ben 682-ra emelkedett a szavazatszám. Remélem sikerül idén ezt meghaladni és így nagyobb hátszéllel juthat be a döntőbe a 2 legjobb, amely szigetek mellé a döntőben majd jön egy harmadik; a Dunai Szigetek blog jelöltje. A szavazás 2018. október 12-én éjfélkor zárul és másnap estétől következik a döntő, mely 2018. december 31-én fejeződik be.

A választék a Győrtől a Rácalmásig terjed. Részletes beszámolókért érdemes felkeresni a jobb oldalon található címkefelhőt, három híján az összes szigetről írtunk már valamit. Nem is szaporítanám a szót, íme a választék ABC sorrendben:




12 megjegyzés:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...