Készül egy új sziget Halászteleknél

Ennek illusztrálására talán elég is lenne néhány kép, rövid leírás a sziget-csíra paramétereiről, esetleg némi vízállásadat, hogy mikor érdemes meglátogatni, és már készen is van a készülő szigetről szóló bejegyzés. Azonban a Halásztelek melletti szigetképződés nem csak egy lokális jelenség, ami a helyi folyószabályozás, illetve a Duna Budapest alatti kanyarulatfejlődésére vezethető vissza. A Deák-szigetnél kibukkanó terjedelmes kavicszátony globális folyamatokra is rávilágít, melyek direkt és indirekt módon az emberi tevékenység alakít.

A Halászteleki-zátony víz alatt és felett 

Budafoki vízmércén mért 90 centiméteres vízállás idején a halászteleki "kövön növesztett Deák-sziget" mellett egy jókora kavicszátony látható. Ilyen esetben alig emelkedik ki a vízből, leginkább a rajta álldogáló sirályokról vagy vízitúrázókról lehet észrevenni. 2024. augusztus 31-én, déltájban, amikor a Deák-szigetről szóló írás fényképei készültek nem lehetett a partról látni, hogy be lehet-e gyalogolni a minden oldalról vízzel körülvett zátonyra. A bátorságot a korábban látott légifelvételek és olvasói fényképek adták meg végül, melyeken egyértelműen kirajzolódott egy lehetséges útvonal a Deák-sziget felső csúcsától kiindulva. Bátorságra ilyen esetben azért is szükség van, mert egy bizonyos mélység után már nem látszik a meder alja a zavaros vízben, rejtőzhetnek itt nagyobb kövek, de a kavicszátony sodorvonali oldala is hajlamos meredeken leszakadni, ahová nem szerencsés beleesni. Ilyen tátongó mélység nyílik például a Garam-torkolatnál a hajózási útvonal peremén. 

Zátony Halásztelek mellett, kisvizes időszakban, pilótaszemmel.

Végül is combig érő vízben sikerült átjutni a Halászteleki-zátonyra, melyhez ebben a bejegyzésben szimbolikusan hozzá is vágunk egy üveg pezsgőt, hiszen minden névtelen zátonyt megillet egy földrajzi név. A Halászteleki-zátony egy nyéllel kapcsolódik a parthoz, pontosabban a nagyobbik Csala-szigethez és a kisebbik Deák-szigethez, utóbbitól folyásirányban lefelé egy viszonylag mély csatorna választja el. A lapos kavicszátony anyaga összecementált kavics, csak nagyon kevés helyen süppedős ez a mederanyag, ami azt jelzi, hogy meglehetősen stabil (nem vándorló) mederformáról van szó, amit az árvizek alig-alig tudnak áthalmozni, vagy másképpen átmozgatni. Erre a stabilitásra utalnak a korábbi légifotók is, ahol a zátony már három évtizeddel ezelőtt is hasonló pozícióban állt. Hossza nagyjából megegyezik a Deák-szigetével, de ez a háromszáz méter a vízállás függvényében gyorsan tud változni, mivel meglehetősen lapos és terebélyes mederforma, beleértve természetesen a víz alatti részeit is. Annak ellenére, hogy 2024. tavaszán-kora nyarán egy viszonylag tartós magas vízállás borította el találni rajta lágyszárú növényzetet a legmagasabb pontját kijelölő sóderhalom szűk környezetében. Ez a zátony legszélesebb pontja is egyben, innen folyásirányban egyszerre keskenyedik és laposodik el. Budafok 90 centiméteres vízállásnál egy kisebb elkülönülő zátony kapcsolódik hozzá (lásd első kép), de csak a sekély víz alatt. Itt találni némi laza sóderes mederanyagot. Nem csak sóderből áll a Halászteleki-zátony, a belső partján találni némi iszapot is, ahol az erre mászkáló madarak hagynak nyomot.

Sirályok a zátonyon.

Kisvíz a Deák-sziget északi előterében.

Érkezés a zátonyra.

Kavicssivatag.

Sirályok és kémények.

Madarak az iszapban.

Zátonyokra márpedig szükség van a Dunán. Akkor is, ha zavarják a hajózást, akkor is, ha megakad rajta a jégzajlás, vagy ha jobban mutatna az anyaga egy beton-üveg toronyházban. Megtörik a folyó egyhangúságát, megszüntetik a csatornázott folyókra olyannyira jellemző sivár unalmat, "az azonos poklát" (L'Enfer du Même), növelik a biodiverzitást, változatosabb élőhelyet biztosítanak a halaknak, madaraknak és egyéb vízi élőlényeknek. Halászteleknél a zátonyképződés egyik fő oka, hogy a Duna egy kanyarulatot ír le ezen a szakaszon és a sodorvonal a tétényi és érdi parthoz közelít (bár éppen a túlsó part mentén fűződött le három nagyobb sziget), lassabb vízsebességet, ezzel együtt üledékfelhalmozódást okozva a Csepel-sziget mentén. Erre vonatkozó térképes felmérések már 100 évvel ezelőtt is készültek, azaz olybá tűnhet, hogy a Halászteleki-zátony egy természetes mederforma a Dunában. 

Ez azonban nem jelenti egyértelműen azt, hogy majd a zátonyból nagy valószínűséggel kialakuló (idővel beerdősülő) Halászteleki-sziget is természetes folyamatok következtében alakul ki. A térségben zajló antropogén folyamatok például a folyószabályozási munkálatok, úgymint a duzzasztás, mederkotrás és a párhuzamművek építése nem csak a Szentendrei-Duna és a Dunakanyar meder-paramétereit alakították át drasztikusan, ezek a hatások az egész Duna-szakaszon jelentkeznek. Többek között nagyon úgy néz ki, hogy a legutóbbi ideig természetes (klimatikus és tektonikus) hatások által befolyásolt dunai teraszképződést is már antropogén hatások alakítják. 

Ezek a direkt beavatkozások egyre csökkenő hordalékmennyiséggel és süllyedő vízszintekkel jellemezhetők, ami azt eredményezi végső soron, hogy addig a mélyben lappangó mederformák egyre gyakrabban emelkednek ki a víz alól, és az egyre ritkábban elárasztott zátonyok egyre nagyobb eséllyel erdősülnek be. Ezt tetézhetik az indirekt antropogén hatások, elsősorban az éghajlatváltozás következményei, ami járhat a dunai kisvizek gyakoribbá válásával, és a vízhozam csökkenésével, amit az elmaradó csapadék, illetve az Alpok gleccsereiben tárolt víztömeg fogyása okozhat. A kombinálva érvényesülő direkt és indirekt antropogén hatások nem csak a szigetfejlődést gyorsíthatják fel, hanem a meglévő szigetek eltűnését is. Így egy emberöltő múlva a halászteleki Csala-sziget és Deák-sziget már csak archív felvételeken lesz tanulmányozható, miközben mellettük egy új sziget "készül".