A Duna új forrásai

Az évmilliók óta zajló Duna-Rajna vízgyűjtő-háború egyik mellékhadszínterén a Duna ismét vesztésre áll. A Donauversickerung-jelenség miatt a folyó hossza hamarosan száz kilométerrel rövidülhet. A sorozat harmadik részében a jelenkori folyamatok alapján megpróbáljuk kikövetkeztetni a jövőbeli Duna forrásainak helyét. 

A Sváb-Alb mészkőszirtjei a Beuron apátság mellett. Foto: Schwäbische Alb Tourismusverband e.V.

Merthogy a Donaueschingeni kastélypark gyönyörű kútja, amely Tiberius császár óta a Duna forrásaként ismert a Rajna egyik eldugott mellékvölgyébe kerül át a Breg és Brigach forráságakkal együtt. A Duna "lefejezése" hátterében egy érdekes jelenség áll, melyet már korábban két (fentebb linkelt) bejegyzésben bemutattunk. Most ismét felvesszük a fonalat és részletesebben is kibontjuk azt a választ, miszerint ez az új, immár rövidebb Duna valahol a Sváb-Alb egyik kevésbé frekventált mellékvölgyében fog eredni.

"Donauversickerung"

A Sváb-Alb középhegység mészkőszirtjei adják a keretét a Duna legfelsőbb szakaszának. A 800-1000 méter magas középhegység Jura időszaki mészköve remekül karsztosodik, azaz a víz gyorsan oldja. A mészkőhegység koszorújában kanyargó Duna valamint a mellékfolyói helyenként kiszélesedő ártereket alakítottak ki maguknak a felszínen, miközben a leszivárgó — talajtól, növényzettől, légkörtől — savas vizek a mélyben tágítják a kőzet repedéseit üregekké, később barlangokká. A még gyermekcipőben járó, kb. 10 köbméter/másodperc középvízhozamú Duna folyócska a württembergi Immendingen és Fridingen között egyszerűen eltűnik a mederből. A mélyben húzódó kőzetrepedések az év bizonyos szakaszában képesek egy adott vízhozamot teljesen elnyelni.

A Duna elszivárgások helyszínrajza

A Duna itteni völgyének magasságviszonyai jelentős szerepet játszanak a folyó elszivárgásában. Immendingentől 12, Fridingentől 19 kilométerre található a Radolfzeller Aach patak forrása, amely a Bodeni tavon keresztül a Rajnába ömlik. Ez Németország legbővízűbb (karszt)forrása, volt olyan időszak, amikor másodpercenként 24000 liter (24 m³/sec) víz ömlött ki a forrásbarlang száján keresztül. Az átlag kb. 8 m³/sec, melynek egy része a Duna medréből származik. Ez a forrás az immendingeni Brühl kanyarulathoz képest — ahol a legerősebb az elszivárgás — 181 méterrel van mélyebben, a Fridingen  melletti mészkő-medertől pedig 135 méterrel. Ettől a két szélső ponttól 15 ill. 7 méter a vízszínesés kilométerenként a Rajna völgy irányába. Ez a láthatatlan patak tehát nem csak oldással, hanem mechanikailag is tágítja a mélyben található mészkövek repedéseit. Mindeközben a Duna Immendingen és Fridingen között 1,2 métert esik kilométerenként.

Nézzük, hogyan alakul át a táj először a mélyben, aztán a felszínen is!

Elszivárgás az év közel felében.

Ott, ahol a Duna medrét a leginkább repedezett mészkő alkotta az évezredek, évmilliók alatt az elszivárgó vizek lassan kialakították a maguk útját a mélyben. Először csak néhány cseppnyi víz szivárgott el. Később, ahogy a mészkő elkezdett egyre jobban oldódni a cseppekből vízerecske formálódott, amely a gravitáció és a kőzet rétegei hatására dél felé kezdett vándorolni. Ott pedig, ahol a kőzet hirtelen véget ért — esetünkben Aach városka mellett — forrásként lépett a felszínre és patakként csordogál tovább a Rajna felé. A Duna kezdetben tudta pótolni az elszivárgó vízmennyiséget, de ahogy a repedésekből hasadékok, a hasadékokból üregek, majd az üregekből barlangok váltak egyre gyakrabban fordult elő, hogy a kisvizek mind eltűntek. Csak a közepes- és nagyvizek jutottak át. 

Valahol itt tart most a helyzet. A jövőben az év egyre nagyobb részében, egyre nagyobb vízhozamok tűnhetnek el, mígnem a hasadékok olyannyira kitágulnak, hogy a Duna vize Fridingen alatt teljes egészében átfolyik a föld alatt a Rajnába. Ez az aachiak számára nem túl jó hír, mert az addig a Dunán levonuló árvizek ezentúl az ő településükön keresztül fog levonulni. A környékbeli földbirtokosok számára pedig a karsztbarlangok felnyílása okozhat gondot, amikor a föld alatti üregek olyannyira kiszélesednek, hogy akár be is szakadhatnak. Egy ilyen karszt aknán letekintve egyre több helyen láthatjuk majd a Dunát mint búvópatakot. Végső soron egy szurdokvölgy alakul ki, olyasmi, mint a Wutach-patak felső szakaszán, amely régen ugyancsak Duna forráság volt, csak azt a Rajna már korábban elorozta (alábbi képen). 

A Wutach patak kaptúrája (A kelet-nyugati Duna-völgyet délről érte el a Rajna mellékfolyója) 

Ha csupán a földtani folyamatokat vesszük figyelembe és a Duna-völgy megmentéséért tett emberi erőfeszítéseket (meder kibetonozása, meder áthelyezése az elszivárgásos részekről) mellőzzük a következőképpen alakulhat a Felső-Duna sorsa. Mivel az Immendingen melletti Brühl réten tapasztalható a legjelentősebb elszivárgás vélhetően a forrástól a rétig tartó 100 kilométeres szakasz kerülhet át elsőként a Rajna vízgyűjtőjéhez.

Hogy mikor fog mindez bekövetkezni? Lehetetlen megjósolni. Számítások szerint évente 7000 tonna oldott mészkő bugyog elő az Aachtopf forrástavában, ami körülbelül 2700 köbméternyi kőzetnek felel meg. 

A Duna Tuttlingennél

Immendingennél a Duna középvízhozama kb. 10 köbméter másodpercenként, ez a vízmennyiség hiányozni fog az alsóbb szakaszról. Amikor ez a teljes vízhozam az év minden napján a föld alatti barlangrendszerbe kerül a Duna jelenlegi forrásai megszűnnek létezni. Ennek a száz kilométeres szakasznak új nevet kell majd találni, földrajzilag valószínű, hogy a hosszabbik forráság neve öröklődne át, így Bregnek hívnák ezt a víznyelőig tartó szakaszt. 

A megrövidült Duna pedig kénytelen lesz új forrás után nézni. Tuttlingen felett két nagyobb mellékpatak vizét veszi fel a Duna; Möhringennél a Krähenbach-t, Tuttlingennél pedig az Eltát. Közel azonos hosszúsággal (16,3, ill. 15,7 km) és vízhozammal (1 m³/sec) rendelkeznek és az is közös bennük, hogy mindkét vízfolyás a tunningeni szeméttelep mellett ered; tőle délre a Krähenbach, északra pedig az Brandgraben, amely később egyesül az Eltával. Nem valami idilli terület egy ilyen nagy hírű folyó forrásvidékének...

A helyzetet némiképpen bonyolítja, hogy az Elta néven nevezett pataknak van egy hosszabb mellékága, a Schura városka mellett eredő Brandgraben, amely később felveszi a Schönbach nevet. Ez a két vízfolyás Seitningen-Oberflacht településtől délre egyesül. A Krähenbach vízrendszere ennél jóval egyszerűbb, forrástól a torkolatig ezen a néven ismert, jelentősebb mellékpatakja nincsen.  Eldönthetetlen, hogy kettejük közül melyik lenne "az igazi" forráság, az bizonyos, hogy ebben az esetben Tuttlingen lenne az első "dunai város".

A Duna három új forrása

Az immendingeni batükaptúra (mélybe fejeződés) kialakulása esetén mint láttuk a Duna felső szakasza a Rajna vízgyűjtőjéhez kerül át, a forrásvidék pedig 100 kilométerrel kerül keletebbre. Most tekintsük át azt a földtörténetileg később bekövetkező szcenáriót is, miszerint Fridingen mellett is teljesen elnyelődik a Duna már amúgy is lecsökkent vízhozama.

Immendingen és Sigmaringen között így alakul a Duna középvízhozama (dőlt betűvel a vízmércék folyamkilométer szerinti pozíciója):

Immendingen 9,4 m³/sec 2757 fkm

Möhringen 8,6 m³/sec 2749 fkm

Fridingen 6,1 m³/sec 2730 fkm

Beuron 12,6 m³/sec 2715 fkm

Sigmaringen 17,2 m³/sec 2683 fkm

Mint látható, az Immendingen utáni huszonhét kilométeres szakaszon eltűnik a Duna vízhozamának harmada annak ellenére, hogy három mellékpatak is érkezik észak felől. Fridingennél a Duna középvízhozama már csak 6,1 m³/sec. Így nem csupán egy helyszíni szemle, hanem a vízhozam adatok elemzése is jelzi, hogy itt bizony elszivárgás történik. Az Immendingennél eltűnő másodpercenként átlagosan 10 köbméter víz hiányban a hasadékok fejlődése lelassul, de a lassú víz partot mos elv idővel itt is érvényesülni fog. A három balparti mellékpatak (Krähenbach, Elta és Bära) vize ugyancsak a Rajnába kerül majd a földalatti járatokon keresztül. Amikor ez a mélybefejeződés is végbemegy a Dunának ismét új források után kell majd néznie!

A Fridingen melletti kanyarulatok.
Az elszivárgás a kép bal alsó sarkában jelentkezik, a Heiland Kapelle mellett (mapire.eu)

Fridingen és Sigmaringen között, pontosabban a Bära és a Schmeie patakok között a Duna az egyik legszárazabb mészkő térszínen halad át, ahol egyetlen jelentősebb mellékvizet sem vesz föl. A táj jellegét remekül összefoglalja a kezdőkép; magas mészkőszirtek között kanyarog itt még a Duna, érintve a hatalmas Beuron főapátságát is. Amennyiben Fridingennél is eltűnik a teljes vízhozam ez a  kb. 40 kilométer hosszúságú szakasz feltételezhetően teljesen kiszárad. Esetleg egy apró erecske marad a széles mederben a Schmeie torkolatáig, amely vélhetően át fogja venni a Duna forráságának szerepét. 

A Schmiecha patak és egyben a Duna leendő forrásvidéke Onstmettingen mellett.

Éppen ezért nem árt jobban megismerkedni a patakkal, amelyre az a hírnév vár, hogy a Duna legfőbb forrásága lehet. A 893 méter magas Heiligenkopf-hegy keleti lejtőjén eredő Schmiecha csak a felső folyásán, Az Albstadt-patak torkolatáig viseli ezt a nevet, utána Schmeie néven folytatja tovább egészen a torkolatig. Felső szakasza javarészt urbanizált területeken halad át, kiépített mederben, alsó szakaszán, a mészkőszirtek között jóval vadregényesebb. Hossza 41 kilométer, közepes vízhozama 1,6 köbméter másodpercenként. Elképzelhető, hogy a Rajna győztes hódítása után a Schmeie vízhozama nagyobb lesz, mint a nyugatról érkező Maradék-Dunáé. 

Összefoglalásul tehát négy forrás lesz versenyben a kitüntetett helyszínért; éppen annyi ahány most van (Donaueschingen kastélykert, Breg és Brigach forrása ill. e kettő összefolyása). 

1. Krähenbach, 806 m, Tuningeni szemétteleptől délre (48° 1′ 11″ N, 8° 37′ 16″ O)
2. Elta,  780 m, Gunningentől ÉNY-ra, az Espachstraße mellett (48° 3′ 37″ N, 8° 40′ 52″ O)
3. Brandgraben-Schönbach-Elta, Tuningeni szemétteleptől északra (48° 2' 26″ N, 8°  37' 1" O)
4. Schmeie (Schmiecha), 848 m, Heiligenkopf-hegy keleti lejtőjén  (48° 17′ 40″ N, 8° 57′ 46″ O)

Természetesen nem zárhatjuk ki a lehetőséget, hogy egyéb források is bejelentkeznek majd a megtisztelő címért. Egy bizonyos, érdekes téma lesz a jövő geográfusai és hidrológusai  számára! 

Képzeletbeli térkép az Új-Felső-Dunáról

Ha a jövőben teljesen végbemegy a Duna mélybefejeződése át kell írni a földrajzkönyveket. 

• A Duna már nem a Fekete-Erdőben fog eredni (a teljes hegységet bekebelezi a Rajna vízgyűjtő területe), hanem a Sváb-Alb középhegységben. 
• Csökken a forrásvidék magassága; míg a Breg forrása 1078 méteres magasságban van, addig a Krähenbach 806, az Elta 780, a Schmiecha pedig 848 méteren. 
• A Duna hossza a fridingeni víznyelővel körülbelül 160 kilométerrel rövidülhet, de mivel a Breg forráság is beleszámítódik ebbe az értékbe, a Schmeie patakkal némiképpen kompenzálódik a végeredmény.
• Körülbelül 1500 négyzetkilométerrel csökken a Duna 801463 négyzetkilométeres vízgyűjtő területe. Legalább kerek, könnyen megjegyezhető szám lesz. 
• Az első dunai város Sigmaringen lesz, ahol Borus Demeter, Jules Verne dunai hajósa megnyerte a horgászversenyt. 
• Az egyetlen dolog ami miatt nem kell aggódni az a vízhozam és a vízállás kérdése lesz. A Rajna által elhódított (Zala folyónyi) 10-15 köbméter másodpercenkénti közepes vízhozam a budapesti vízhozamnak kb. fél százalékát teszi ki. Egyszóval Magyarországon vajmi keveset érzünk meg a változásból.

Ajánlott és felhasznált irodalom:

• https://de.wikipedia.org/wiki/Donauversinkung
• http://www.schule-bw.de/faecher-und-schularten/gesellschaftswissenschaftliche-und-philosophische-faecher/landeskunde-landesgeschichte/module/epochen/geowissenschaft/kalksteine/immendingen/3materialien.htm
• https://de.wikipedia.org/wiki/Schmiecha

Még sosem volt ekkora a Zebegényi-sziget

2018 őszén még sosem volt ekkora a Zebegényi-sziget sem, a többi még létező dunai szigethez hasonlóan. Október 25-én dőlt meg a közeli nagymarosi vízmérce rekordalacsony vízállása -72 centiméterrel. Zebegénynél az volt a kérdés, hogy sziget marad-e az új LKV idején is a Zebegényi-sziget. 

Zebegényi-sziget 2018 október. Polgár Balázs képe

Ahhoz, hogy kijelenthessük, hogy a Zebegényi-sziget még sosem volt ekkora kiterjedésű meg kell bizonyosodnunk róla, hogy nem létezett-e valaha a történelem folyamán ennél nagyobb méretben. Nos, Zebegényben egy kifejezetten fiatal sziget található. XIX. századi történelmi térképeken hiába keresnénk, először 1930-ban bukkan fel homokzátonyként jelölve, de szigetként létezésének első nyomtatott bizonyítéka 1966-ból származik (fentrol.hu légifotó). Ugyanebben az évben, 1966. április 14-én a Pest Megyei Hírlap örömmel közölte a hírt miszerint a nyaralók kedvéért a Pilismarót-Zebegény között közlekedő kishajó ezentúl megáll a Zebegényi-szigetnél is. Ha itt végigpörgetjük a légifotókat megbizonyosodhatunk róla, hogy a címben tett kijelentés valóságalappal bírt 2018. október 23-án, Nagymarosnál mért -60 centiméteres vízállásnál, amikor az alábbi fényképek készültek. 

A Zebegényi-sziget az augusztusi kisvíz idején (Augusztus 11. ~ -17 cm vízállás N.Maros)

A Zebegényi-sziget fiatalságához megfelelően "karcsú testfelépítés" párosul. Még a rendkívül alacsony vízállás miatti hízás sem gyarapította számottevően a sziget szélességét. A hosszúságát annál inkább. Középvíznél a Zebegényi-sziget hossza körülbelül 450 méter, területe 1,5 hektár. Ebből a fásszárú növényzettel borított rész hossza 370 méter, területe 1,1 hektár. A zátonyos 80 méter kisebb része található az északi csúcson, míg a déli csúcsnál egy méretes kavicszátony-nyelv nyújtózik folyásirányban. A sziget szélessége 50-60 méter körül váltakozik közepes vízállásnál.

A Zebegényi mellékág alsó szakasza

A Zebegényi-sziget kavicszátony szintjei (balra az alacsony, jobbra a magasabb térszín)

A Zebegényi-sziget déli csúcsa a magaspartról fotózva

A Zebegényi mellékág felső szakasza (háttérben Szob templomtornya)

A Zebegényi-sziget északi, madaras csúcsa

2018. októberében az alacsony vízálláskor a sziget több mint 620 méter hosszúságúra nyúlt. Déli részén a kavicszátony kb. háromszorosára nyúlt. Déli csúcsa a Pilismaróti és Zebegényi hajóállomást összekötő képzeletbeli vonalat is átlépte. Északon a zátony ugyancsak megnyúlt Szob felé, de nem olyan mértékben mint délen. Érdekes módon a sziget szélessége nem változott számottevően. A balparti oldalán a sziget meredek partfala továbbra is a fák tövében húzódott. Tehát a Zebegényi-sziget ilyen rendkívüli kisvíz idején is valódi, azaz vízzel minden oldalról körülvett szigetnek bizonyult. 

És ez mindenképpen jó hír!

Még sosem volt ekkora a Helembai-zátony

A Duna felszíne alatt egy hatalmas zátony formálódik Esztergom és Szob között. Habár a 2018 őszi rekordalacsony kisvíz idején is csak három különálló darab látszik belőle elképzelhető, hogy a közeljövőben egy összefüggő nagy zátonyt látunk majd a közeljövő hasonlóan aszályos időszakban. 

Írta: Szávoszt-Vass Dániel és Szokolics György, fényképek: Szokolics György

Szigetek, zátonyok Esztergom és Szob között. (fotó: Kaszás Gergő)

A nemzetközi hajózóúttól délre, azaz Magyarország felé eső Helemba-sziget, Helembai-zátony és Szobi-zátony a Dunakanyar bejáratánál helyezkedik el a Kovácspataki-hegység és a Visegrádi-hegység által körülölelt területen. 2015. szeptemberében ugyancsak kisvizes időszakban már bejártuk a területet, kutatva, hogy mennyire függ össze ez a három mederforma. Három év elteltével a zátonyok helyzete, alakja némiképpen változott és a még alacsonyabb vízállás sohasem látott nagyságban mutatta meg mi rejtőzik a víz alatt. 

A Szobi-zátony lankásabb északi oldala.

A Szobi-zátony legnagyobb kiterjedése körülbelül 680 méter volt. Szob-Pilismarót rév feletti csúcsa viszonylag meredeken végződik el, ez a pont tekinthető a zátony-komplexum legkeletibb pontjának. Ennek közelében, 2018. október 22-én Esztergomban mért -10 centiméteres vízállásnál egy kör alakú kis aprókavicsos szigetet találunk, melyet 2 méteres csatorna választ el a nagy, orsó alakú szigettől. Ez egy új mederforma, az elmúlt három évben alakult ki, magassága ennél a vízállásnál körülbelül fél méter. 

Kerek-zátony

A Kerek-zátonytól nyugatra, az északi part mentén viszonylag sekély a víz, de ettől eltekintve a Szobi-zátony mindkét oldalán meredeken szakad be a meder. A kisvizes időszakra jellemző rendkívül tiszta (azaz átlátszó) vízben akár 2-2,5 méter mélységig le lehet látni, de ezeken a szakaszokon a kavics-lejtő hamar eltűnik a szem elől. Megigéző nézni, ahogy a parttól alig egy-két méterre eltűnik a meredek kavicsos lejtő a kristálytiszta vízben.

Kilátás nyugatra a Szobi-zátonyról

Felmerülhet a kérdés, hogy miért volt ennyire tiszta és átlátszó a Duna vize az alacsony vízállás idején? Ennek egyszerű oka volt: megszűnt a lebegtetett hordalék utánpótlása. A folyó partjai végig olyan vonalon futottak, amely messze a partfal talajszintje alatt volt. Szinte kizárólag kavicságyban folyt a Duna, azaz a hullámzás oldalról nem moshatott be finomabb szemcséket és a mellékfolyók vize is jóval kevesebb agyag, iszap és szerves anyagot hordozott. Továbbá megszűnt a hajóforgalom nagy része, így a hajók által keltett, a partot elmosó hullámok is gyakorlatilag hiányoztak. 

A Szobi-zátony meredek déli partja

A Szobi-zátony éppen az Ipoly torkolatában épült fel, de az anyaga nem az Ipolyból származik. Az Ipoly szorgalmasan építgeti a maga zátonyát a part mellett. Ilyen alacsony vízállás idején nagy szintkülönbséggel, saját hordalékkúpjáról bukik bele a Dunába. Ez a rész kisvíz idején a szobiak "kisoroszi szigetcsúcsa", sokan látogatnak ide ki bámészkodni. De ezt a hordalékkúpot és a zátonyt markánsan elválasztja egymástól a hajózóút. Miközben a Szobi-zátony három oldalról meredek falakkal szakad a Dunába nyugat felé, egy sekély nyúlványa nyújtózik nyugat felé, a Helembai-zátony irányába.

Madarak a Varjú-zátonyon

Ezen a nyúlványon sok helyen madarak jelzik azokat a sekély részeket, ahol a víz kellően alacsony a pihenéshez, de elég mély ahhoz, hogy ragadozók semmiképpen ne zavarják őket. Nem mintha a zátonyokon vadállatok élnének... Egy ilyen madárról neveztük el a Varjú-zátonyt, mely mederformaként a Szobi-zátonyhoz kapcsolódik, de a legkisebb vízállás esetén is egy csatorna választja el a fő tömegétől. Az elmúlt három év alatt ez a zátony alaposan "meghízott". A korábbi három apró zátony összenőtt és most egy nagyobb, körte formát alkot, ahol az elvékonyodó szár a Helembai-zátony irányába mutat. 

Vándormadarak paradicsoma. Kövek és kavicshátak a Szobi- és a Helembai-zátony között

Mindössze 100-140 méter a távolság a Szobi- és Helembai-zátony között, de mederformákat tekintve ez a legizgalmasabb rész. Kajakból egyszerre könnyű és nehéz megfigyelni a víz alatt rejtőző világot, ugyanis ez a világ helyenként előbukkan kövek és kavicszátonyok formájában, máshol olyan sekély a víz (10-40 cm), hogy szabad szemmel látni minden egyes kavicsot és kagylót. Persze ezeken a sekély, 70 centiméternél sehol sem mélyebb sebes folyású szakaszokon arra kell ügyelni, hogy a kajak alja ne sérüljön. Tapasztalható ugyanis egy viszonylag erős áramlás, amely a pilismaróti oldalról húz át a szobi oldalra, valamint egy gyengébb, amely éppen az ellenkező irányba halad, közvetlenül a Szobi-zátony felett. 

Bokáig érő víz a Duna kellős közepén

Itt akár ki is lehet szállni és egy sétát tenni a bokáig érő vízben a Duna kellős közepén. Azonban a két zátony fő tömege továbbra is elválik egymástól. A 2015-ben megfigyelt, 1,4-1,6 méter mélységű 6-7 méter széles Varjú-árok az a pont, ahol a két zátony tömege elkülönül egymástól. Ez az áramlási csatorna az elmúlt években a várakozás ellenére nemhogy feltöltődött, de tovább mélyült, mélysége 2018-ban már megközelítette a 2 métert (1,8-1,9 m). Ezzel párhuzamosan a benne áramló víz ereje is megnőtt, így egyhamar nem lesz összefüggő nagy zátony a Dunán.

A Helemba-zátony homokos nyúlványa

A két zátony közötti szakasz nem csak a meder mélysége miatt változatos, de az anyaga miatt is. Aprókavics váltakozik nagyobb kavicsokkal, sőt ki tudja honnan idekerült kőtömbökkel, melyek közül kétség kívül a legérdekesebb a Helemba-sziget keleti csúcsán található kerek "ágyúgolyó". Ahogy közeledünk a Helemba-zátony felé úgy változik a hordalék szemcsemérete és amikor kikötünk a legkeletibb nyúlványán lábunk süppedős finom homokot ér.  

Itt szó szerint a szemünk láttára épül a zátony. Mindkét oldalról érkező hullámok rakják le szorgos hangyaként a magukkal görgetett szemcséket ott ahol találkoznak. A homokzátony pedig szemcséről szemcsére magasodik; az pedig, hogy ilyen szemcseméret tartomány megtelepedhet itt bizonyíték arra, hogy az áramlás magasabb vízállás esetén is csak formálja, mozgatja de nem bontja el a Szobi-zátony felé épülő nyúlványt. 

A Helemba-zátony északi oldala a Helemba-szigettel a háttérben

A Helemba-zátony közel 800 méter (kb 1708,9-1709,7) hosszúra nőtt az őszi kisvíz idején. Mivel keleti szomszédjánál nemcsak hosszabb, de magasabb is a növényzet megtelepedése előrehaladottabb állapotban van rajta. A "landmark" három fűzfa mellett ezernyi apró fűzfa csemete telepedett meg, érdekes módon olyan sorokban, amelyek futása követi a zátony (elsősorban déli) szintvonalait. Ez nem véletlen, a magokat valószínűleg a hullámzás tette partra miközben apadt a folyó. Egy egész ültetvényt telepített meg a Duna, megalapozva egy jövőbeli sziget alapjait, amelynek majd más nevet kell találni, hiszen a Helemba-sziget már foglalt. 

A fűzfákon kívül az "ember" is megtelepedett

A természet megtelepedésével párhuzamosan az ember is fel-felbukkan a szigeten. Vannak akik csak sétálni, gyönyörködni jönnek, vannak akik céges bulit rendeznek itt és itthagyják a szemetüket. Vannak akik megpróbálják helyben elégetni a szemetüket, aztán csodálkoznak, hogy nem ég el sem az alu sörösdoboz, sem pedig az üveg. Bizonyára sohasem hallottak még róla, hogy a zátonyok és a szigetek a Duna-Ipoly Nemzeti Parkhoz tartoznak hivatalosan. Mindemellett a Helemba-szigeten ipari méretekben vadásszák a régészeti leleteket a fémkeresősök, akik lehet, hogy egy múzeum megbízásából dolgoznak, de az is lehet, hogy nem.

A Helemba-zátony a hasonló nevű sziget (azaz nyugat) felé lassan ellaposodik, mintegy háromszáz méterre tőle még mindig alig egy méteres a vízmélység.  Több helyen nagyon régi fadarabok vannak a meder agyagos-kavicsos alján. Érdekes kérdés lehet, hogyan kerültek oda a Duna fenekére. Itt is jelentkezik az erős keresztirányú áramlás egy, a két zátonynál megfigyeltnél mélyebb és hosszabb szakaszon. A Helemba-sziget keleti csúcsán is felbukkant egy zátony október 22-én, ahol egy korábbi, október 20-i evezés alkalmával még csak a madarak jelezték, hogy rejt valamit a víz mélye.

Sőt a Helemba-sziget felső csúcsán is előbukkant egy kavicszátony közvetlenül a kőszorással megerősített zigetcsúcs felett. Azonban az Esztergom felé eső ágban már nyoma sincs a Kis Helembai-szigetnek, amelyet elkotorhattak korábban.

A három mederforma; a két zátony és egy sziget remekül megfigyelhető "odafentről" a Hideglelős-kereszttől.

Sosem volt ekkora még a Helembai-zátony

A Szobi- és Helembai-zátony közti szakasz

A Helemba-zátony ellaposodó nyugati vége

A Helemba-zátony épülő, homokos keleti nyúlványa

A három részes Szobi-zátony: Varjú-zátony, a Szobi-zátony és a Kerek-zátony

2018. október végén tehát még mindig nem volt elég alacsony a vízállás ahhoz, hogy egy egységes zátony jöjjön létre a Dunakanyar nyugati kapujában. Azonban érdemes kisvízről kisvízre figyelemmel kísérni e három mederforma alakulását, hiszen viszonylag kevés olyan hely maradt a Dunán, ahol "élőben" követhetjük nyomon a mederközépi zátonyképződést, formálódást és a szigetté válás folyamatát.

Sírkövek a Petőfi híd tövében

Kácsor László könyvében leírtak szerint százával hevernek a sírkövek a budai Duna parton, gyarkolatilag márványból készült a rakpart. Csakhogy a Gellérthegy "alatt" helyszín félreértelmezése miatt a Szabadság és Erzsébet híd alatt egyetlen darab sem került elő. Ellenben előkerült jópár (ha nem is száz) a Petőfi híd környékén. Kovács Tamás abszolút dícséretet érdemlő módon nem csupán a köveket örökítette meg az utókor számára, hanem a sírköveken látható neveknek is utánanézett. Írása rövidítve eredetileg az Indexen jelent meg, de nekünk is elküldte a teljes verziót jóval több fényképpel!

Írta: Kovács Tamás

Sírkövek a Műegyetem alatt

Viszonylag ismert történet, hogy a Petőfi híd lábánál a budai oldalon sírköveket is lehet találni a rakpart kövei között. Az 1960-as években kerültek oda az éppen akkor felszámolt, de már évtizedek óta nem használt Németvölgyi temetőből. A Dunai Szigetek blogon már évekkel ezelőtt kikutatta, megírta a történet lényegét. Eredetileg a Gellért rakpartot írták helyszínnek, és ezt támasztja alá a cikkben idézett forrás és kép is. Vincze Miklós a 24.hu-n 2017-ben viszont lefényképezett pár sírkövet, de nem a Gellért rakparton, hanem a Petőfi híd lábánál.

A napokban folyamatosan megdőlő negatív rekordok miatt felkerekedtem megnézni, hogy megvannak-e még a kövek. Röviden: igen, megvannak. Amit lehetett, lefényképeztem, igyekeztem minél inkább összerakni az elhunytak történetét, és dokumentálni minden sírkövet. 

Töredékek a Döbrentei térnél

A Döbrentei téri töredék a rézsű felső részébe van beépítve az Erzsébet-hídtól északra. Nem szeretnék senkit befolyásolni a gondolkodásban, ezért nem írok tippeket, hogy szerintem mi lehetett a szöveg. A környezetéből látszik, hogy ezt a rézsű utólagos megerősítésekor tették be pótlásként, ahogy ezt látni fogjuk majd több sírkő esetében. Ha bárkinek van tippje, hogy mit látunk, ne tartsa magában. Innentől a Petőfi hídig nem találtam feliratos követ.

Formájában, anyagában a rakpart köveitől különböző „temetőgyanús” kőből sok van, és a séták alapján elég jól le lehet korlátozni, hogy milyen részleteket érdemes figyelni. A lépcső fokait a rakpart kiépítése óta nem cserélték, megerősítést, javítást is csak pár helyen végeztek. A rézsűs kiépítésű részeken több a javítás, szerencsére messziről látszódik, ha valahol pótlás, javítás történt. A sírköveket a fenti kivételével (persze az se biztos, hogy az sírkő) egyértelműen a lábazati részhez építették be. A hatvanas években leborított kövek kényelmesen beépíthetőek voltak egy későbbi (vajon mikori?) lábazati megerősítéskor.

Devics András sírköve

Devics András sírkövét konkrétan beleépítették a lábazatba. Bár a töredéken évszám nem olvasható, de sikerült kideríteni, hogy feleségével Jugovits Katalinnal a Németvölgyi temetőtől nem messze, a Tabánban lakott, a ma már nem létező Felsőhegy utcában a 73-as szám alatt. Itt egyébként egy elég nagy ház állt, a tömb átnyúlt a ma már szintén nem létező Hadnagy utca felé is. 

Középen, a 288-as számmal jelölt házban laktak Devicsék.
A Hosszú utca ma a Hegyalja út.

A képen pont a Hadnagy utca másik oldala, és a Felsőhegy utca pár sarokkal odébb eső szakasza látszik, de ezek alapján talán el lehet képzelni Devics életét.

A Hadnagy utca a Sánc utca felől nézve (Fortepan: 86048)

Hogy mikor halt meg, nem tudom, de az 1800-as évek végén még vígan élt, 1912 körül viszont már halott kellett, hogy legyen, különben nem temethették volna a Németvölgyi temetőbe. (A házukat 1902-ben 18 ezer koronáért vette meg a Főváros, a Tabán évtizedeken át tartó kisajátítási programjában.)

Néhai Demski Nándorné

Demski Nándorné esetében nem volt ekkora szerencsém, a világon semmit nem sikerült róla kiderítenem, azon túl, hogy valószínűleg nem egyedül nyugodott a sírban. Felette egy 1884-es évszám és gótbetűs felirat látható, de a sírkő többi részét hordalék fedi.

...ely Adol... sírköve

__ely Adolfról (?) semmit nem sikerült kideríteni, még a nevét sem. Elemy és Adolf sírkövén is látszik viszont, hogy már mások is felfedezték maguknak.

Elemy Károlyné sz. Szabó Ilona

Elemy Károlyné haláláig az Érsek utcai elemi leányiskolában tanított. (Az utcát ma Pethő Sándor utcának hívják, és az iskola más néven, de működik.) Gyakorlatilag a katedrán halt meg, még az 1907/08-as névsorban is szerepel.

Hogy az ő sírja hogyan került a Németvölgyi temetőbe, és a sírköve onnan a Dunába, nem olyan egyértelmű, mint Devics esetében, Elemy ugyanis a nyolcadik kerületben, a Mária utca 56. szám alatt lakott. Halálhírét több budapesti újság is lehozta.

Reiter sírkő

Reiter sírkövéből csak az első két betű lógott ki, sikerült addig letakarítani, hogy olvashatóvá váljon még pár adat. Mellette több, hasonló méretű, anyagú, formájú kő van, és biztos vagyok benne, hogy a lábazati kőhányás (tényeg ez a neve!) alól is előkerülne még pár ezen a szakaszon.
   

Szekrényi Joz... síremléke

Szekrényi József(né?) sírköve megérdemelne egy alapos tisztítást, sajnos erre most nem volt lehetőségem, pedig a nevén kívül van még információ a kövön, ami alapján talán el lehetne indulni.

Névvel, vagy legalábbis névtöredékkel ezt a 6 követ sikerült azonosítani, ehhez jön még 9 olyan darab, ahol bátran lehet fogadni rá, hogy valakinek a sírját jelölte valaha. Bármennyire kerestem, nem találtam több feliratos követ, viszont tele van a partszakasz más, oda nem illő kőtöredékekkel, amikről azt gondolom, hogy a temetőből származhatnak, és természetesen sok a Petőfi híd burkolatából idekerült kőlap is.

„Gyanús” töredékkel tele van az eredeti helyszínként felmerült Gellért rakpart is, de itt nem találtam egy feliratot sem.

Mivel a németvögyi temető 1963-as felszámolásának idején a Kopaszi gát már majdnem száz éve állt ezért nem feltételezhető, hogy a köveket eleve a töltésbe építették be. Erre utalhat az is, hogy a legtöbb sírkő a lábazatnál szóródik szét. A sírköveket sokkal valószínűbb, hogy a rakpart javításra használták, ill. a lábazat megerősítésére. (SzVD)

Nem tudom, hogy ennek a gyűjtésnek van-e bármi tanulsága. Amikor ott jártam, még azon gondolkodtam, hogyan lehetne elvinni, megmenteni a köveket, de most már inkább azt gondolom, hogy így, jelenlegi helyükön sokkal többet mondanak Budapest történetéről, mintha kiállítanák egy steril környezetben.

• Mindeközben valaki mécseseket vitt a sírkövekhez: https://index.hu/mindekozben/poszt/2018/10/28/gyonyoru-meghato_gesztus_mutatja_hogy_nem_minden_varoslako_erzeketlen_es_elidegenedett/
• (Az RTL-es bejátszás a sírkövekről (is) 21.35-től: https://www.rtlmost.hu/hirado-p_7724/rtl-hirado-2018-10-26-c_12199687, itt meg felkonf nélkül: http://rtl.hu/rtlklub/hirek/latszanak-a-lerombolt-hid-elemei)

Zátonyok szárazon és vizen a Garam torkolatnál

A 2018 őszi kisvíz egyik legérdekesebb jelenségével a Garam torkolata alatt találkoztam. A Duna szlovák oldalán, messze benn a mederben, de még mindig a bal parthoz közelebb közvetlenül a hajózóút mellett bokáig érő vízben súrlódott kavicságyon a kajak. Ekkor Esztergomban 4 centiméteres vízállást mértek, ami majdnem harminc centiméterrel volt az október 24-én mért új, -21 centis LKV fölött. 

Zátony a Duna közepén.

A Garam-torkolat kiterjedt víz alatti zátonya a két folyó közös hordalékából épül fel, melynek nagyobb hányadát a Garam adja. Középvíznél a Garam több ágon keresztül éri el a Dunát. A leghosszabb ága Garamkövesd és Kovácspatak között rakja le hordalékát, míg a legrövidebb szakasz a vasúti hídról is jól látható egyenes szakaszon tart Esztergom-Szentgyörgymező legszélső házai irányába. A hordalékból felépülő zátonyokon képződő szigetvilágról korábban Farkas László írt beszámolót a blogra, most kifejezetten a zátonyokra koncentrálunk. Víz felett és víz alatt egyaránt.

Az alábbi videó talán jól érzékelteti a helyzetet (bár jobb lett volna -21 cm-nél lefilmezni ugyanezt, úgy, hogy a háttérben elhalad egy teherhajó). 

A Garam-torkolat zátonyai már régóta keserítette meg a hajósok és a part mentén lakók életét is. A zátony ugyanis nem csak gázlót képezett a két part között, de ezen a gázlón télidőben előszeretettel torlódtak fel jégtáblák. 

"A Garam torkolata alatt keletkezett garamkövesdi gázló megjavítását már régóta előirányozták, a Magyar—Csehszlovák Közös Műszaki Bizottság is foglalkozott a kérdéssel, de a rendezés halasztódott. A Garam ökölnyi köveket és egészen durva kavicsot szállít a Dunába, mely ott lerakódik és hatalmas zátonyokat alkot. Az előnyomuló zátony a gázlóban egyre komolyabb hajózási nehézségeket okozott. 1943-ban szabályozták a gázlót 60 m széles vezérárokban 55 000 m3 kavics kotrásával és 2 db jobb oldali sarkantyú beépítésével 6670 m3 kőből. A munka igen jól sikerült, azóta ez a gázló megszűnt." Ihrig Dénes (szerk.): A magyar vízszabályozás története (OVH, Budapest, 1973. 205.p.)

A Garam-torkolat alatt képződött gázlón egy 1930-as térkép kiterjedt zátonyt jelöl a folyó kellős közepén. A vízisport térkép készítésének idején a torkolat még a Kövesdi-sziget keleti csúcsánál volt, napjainkra ez áthelyeződött a sziget nyugati csúcsához, oda ahol a térkép további zátonyokat jelöl. 

A Garamkövesdi-sziget 1962 őszén (fentrol.hu)

Az 1943-as kotrás és sarkantyúépítés ellenére a  gázló egy 1962. október 27-én készült légifotón is felbukkan, méghozzá ugyanott. Alakja azonban nem hasonlít egyetlen ismert mederformához sem, elképzelhető, hogy a furcsa alakját a kotrásnak köszönhette. A légifelvétel készítésének időpontjában a budapesti vízállás viszonylag alacsony volt; 96 cm. Ennek ellenére fél kilométer hosszan kilátszik a vízből. 2018. október 20-án, Budapesten mért 58 centiméteres vízállásnál azonban 15-25 centiméter víz borította. Elképzelhető, hogy 1962 óta a zátony tetejét elkotorták, vagy a folyó sodrása mosta el a felső fél méternyi kavicsréteget.

Homokos és iszapos üledékek a Garamkövesdi-sziget keleti csúcsánál.

A Garam által szállított hatalmas mennyiségű kavicstömeget jól jellemzi az alábbi idézet: 

"A Garam torkolata előtt a széles középvizi meder hátrányait fokozza még az is, hogy a Garam árvizei sok hordalékot hoznak, és a Dunába érve, nagyrészt lerakják. A Garam-torkolat és a csatlakozó dunaszakasz tele van zátonyokkal, amelyeken a növényzet előbb-utóbb gyökeret ver, s így idővel ezek a zátonyok szigetekké alakulnak. Ilyenek a Helembai-, a Dédai- és a folytatásukban keletkezett többi sziget." Vízügyi Közlemények, 1951. (33. évfolyam) 1. szám. A magyar Dunaszakasz szabályozásának kérdései

Tehát a Dunakanyar nyugati részén szemünk láttára épülő zátonyok és szigetek a Garam hordalékbőségének köszönhetők? Részben igen, részben pedig a kellő szélességű medernek, ahol a kavicsfelhalmozódás és a hajózóút képesek az együttélésre. 

Amióta azonban a Garam torkolati szakasza lerövidült és a Kövesdi-szigettől északra található ág már csak a magasabb vízállásokat vezeti le a hordalék összetételében is változás észlelhető. A Kövesdi-sziget alsó felén hiányzik a kavics. A szárazra kerülő partszakaszon a homok és az iszap dominál az ártéri erdő legszélső fái és az alacsony vízállású Duna között. Esztergomban mért 4 centiméteres vízállás idején a part éppen ott ér véget ahol az ellaposodó partszakasz hirtelen mélyülni kezd. Mivel a tartósan alacsony vízállás együtt járt a lebegtetett hordalék csökkenésével, a folyó átláthatósága jelentősen nőtt; 1-1,5 méteres mélységig le lehetett látni. A garamkövesdi oldalon egészen egyszerűen el lehetett volna evezni úgy, hogy az ember észre sem veszi a meder közepén emelkedő zátonyt. 

A Garam jobb partja már a Duna medrében épül.

Ezen a torkolat alatti szakaszon tulajdonképpen még mindig a Garam vizén jár az ember, a két folyó vize csak lassan keveredik el. Az eltérő színű víz légifotókon néha egészen Kovácspatakon túlig nyomozható. A meder közepén található zátony körülbelül -18 centiméteres vízállásnál bukkanna elő. Azaz pár órán keresztül elő is bukkant, hiszen az új Esztergomi LKV ezt az értéket 3 centiméterrel alulmúlta október 24-25-én. Hossza megegyezik a légifotón látható zátonyával, habár magassága csökkent és az alakja az áramlási viszonyoknak köszönhetően immár orsó alakú. Anyaga nagyméretű kavics.

A Garam folyó torkolatvidéke. Kilátás keletre. 

Ez a kavicsanyag nyugat felé tovább nyomozható a mederben, szárazon és vízen is. Október 20-án a szárazon lévő rész szélessége megközelítette a 200 métert.  A víz alatti rész egyenletesen és csak nagyon kis mértékben mélyült. A Garam folyóra nehézkesen lehetett csak ráfordulni a hullámzás, a sodrás és a sekély vízmélység miatt. Mindkét oldalán ellaposodó kavicszátonyok kísérik, néha azt sem tudni hol végződik a víz és kezdődik a part. 

A szárazra került kavicszátonyon már megjelentek az élővilág nyomai. Egysrészt a növényzet kezdi birtokba venni a területet, a szigetként jellemezhető fás területekről lassan meghódítják a szabad földterületet. Másrészt megjelent az ember és minden elképzelhető jármű. Három tényező vonzza ide az embereket; a látványosság, a halak és a kavics. Bámészkodók, horgászok és illegális kavicstermelők járják a tájat. Utóbbiak a legszemérmesebbek, nekik csak a nyomaikat lehet felfedezni az ingyenes nyersanyag lelőhelyként hasznosított területen. 

Az apadó Duna által "leszívott" Garam medrében folyamatos a hordalék mozgása a Duna irányában. A hordalékkúp épülése miatt a folyó sodorvonala (és a hajózóút) lassan dél felé szorul. A Szamárhegy tövében megépített két hatalmas sarkantyú feladata, hogy ezt a vonalat visszanyomja a szlovák oldal felé, a Helemba-szigettől északra és biztosítsa a hajózási útvonal kellő vízmélységét.  

Ha esetleg a meder közepén megbújó zátony idővel szigetté válik Szlovákia fennhatósága alá kerül majd, hiszen a hajózó útvonal tőle délre található.