2013. október 4., péntek

Digitálisan is elérhető hazánk legfontosabb vízügyi szakirodalma!


Szeptember óta digitális formában is elérhető a magyar vízügy két legfontosabb kiadványa, a Vízügyi Közlemények és a Hidrológiai Közlöny. Az Országos Mezőgazdasági Könyvtár és Dokumentációs Központ honlapjáról elérhető állományokat az Arcanum Adatbázis Kft. nagyszerű munkájának köszönhetjük. Így nem kell minden egyes alkalommal a könyvtárakba fáradnunk ha valaminek utána akarunk nézni a magyar vízügy múltjáról és jelenéről. Igen, a jelenéről is, ugyanis a digitalizálással együtt szűnnek meg a kézbe vehető, nyomtatott példányok.

Vízügyi Közlemények 1894. A Gubacsi zárás korabeli ábrán

A Vízügyi Közlemények hazánk legrégebbi vízügyi szakfolyóirata. 1879-ben jelent meg először a Kavassay Jenő által szerkesztett jogelőd, a Kultúrmérnöki Jelentések. 1890-ben új nevet kapott a kiadvány, ekkortól hívják Vízügyi Közleményeknek. Rövid szünetek ugyan voltak a kiadásban, de sajnos 2005-ben jelent meg az utolsó évfolyam (Balaton különszám), azóta pénzügyi okokból szünetel a megjelenés.

Tematikáját tekintve a vízügy szinte minden aspektusát érintették a megjelenő cikkei: hidrológia, hidraulika, hidrogeológia, talajmechanika, vízkémia, amelyek az alaptudományokhoz; az árvízmentesítés és -védelem, vízrendezés és vízszabályozás, szennyvíz-elvezetés és -kezelés, víztisztítás és vízellátás, vízhasznosítás, vízvédelmem, vízépítés, vízgazdálkodás és gazdaságtana, valamint a vízjog. A méltán világhírű magyar vízépítés egyik tudományos zászlóshajója volt. A digitális átállás talán új esélyt ad a szakfolyóiratnak, a tervek szerint 2014-től évente négyszer jelentkeznek majd, és igyekeznek bepótolni a 9 év alatt felhalmozódott ismeretek publikálását.


A jobb eligazodást egy saját keresőprogram is segíti, melyben a cikkekben előforduló kulcsszavakra kereshetünk. A Vízügyi közlemények széles térbeli spektrumára jó példa: ha rákeresünk a francia Saône folyóra, 222 találatot kapunk. A magyar nyelvű cikkek mellett találunk németül, angolul, olaszul és más idegen nyelven megjelent írásokat is, elsősorban a korai időszakból.

Kereshetővé váltak az egyes helységek, mely egy új lehetőséget rejt a helytörténészek számára. A cikkek digitalizálásával elérhetővé váltak a nagyszerű ábrák, melyekért komoly összeget kellene fizetni mondjuk egy szakdolgozónak az Országos Széchenyi Könyvtárban.

 Vízügyi közlemények 1891. A Saône jégzajlása Lyonnál 1879/80 telén

A Hidrológiai Közlöny valamivel fiatalabb kiadvány, az első példány a Magyarhoni Földtani Társulat Hidrológiai Szakosztályának jóvoltából 1921-ben jelent meg. 1949-ban ez a szakosztály egyesült a Magyar Mérnök és Építész Egylet Vízépítési Szakosztályával létrehozva a Magyar Hidrológiai Társaságot.

A Hidrológiai Közlöny első száma

A Hidrológiai Közlöny rövidebb megszakításokkal folyamatosan jelentkezik új kiadványokkal, immár a 93. évfolyamnál tart. További két Magyar Hidrológiai Társaság által jegyzett kiadvány is elérhető ugyanezen a linken; az 1961 óta megjelenő Hidrológiai Tájékoztató és a társaság országos vándorgyűléseinek tanulmánykötetei. A Hidrológiai Közlöny, a vízügyi Közleményekhez hasonlóan ezentúl kizárólag digitális fortmátumban érhető majd el. Így talán több emberhez jutnak el a hidrológia és segédtudományainak eredményei!

Ábra az 1943. évi Hidrológiai Közlönyből


Kellemes böngészést!

Hidrológiai Közlöny: http://apps.arcanum.hu/hidrologia

Vízügyi Közlemények: http://apps.arcanum.hu/vizugyi

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...