2015. szeptember 6., vasárnap

Dunai élet Dunaújvárosban


Dunaújvárost talán kevéssé ismeri, aki csak autóval vagy busszal halad rajta keresztül. Pedig az egykori Dunapentele, a későbbi Sztálinváros tartogat meglepetéseket. Ezek közül a Szalki-szigeten található szabadstrandot és kempinget mutatom be néhány fotón. 
Írta: Schell Gergely
fényképezte: Schell Gergely és Fabi Dávid



Egy múltba halványuló dunai kenutúrán a Dunagyöngye Halászcsárdától párszáz méternyire vertünk sátrat. Hosszasan vacsoráztunk és pálinkáztunk a kerthelyiségben, másnap hajnalban pedig a hálójukat rendezgető halászok sirálylátta zsíroskenyerükből vendégeltek meg minket. Ezek a szép emlékek vittek rá arra, hogy ide beszéljek meg egy találkozót, utána pedig tegyek egy rövid fotósétát a nagyon közeli strandon. Mindezt azért írom le, hogy az olvasó el tudja képzelni a hely értékét.




A strand nem a Nagy-Dunához, hanem egy mára kettévágott mellékághoz tartozik. Nyár végén, vasárnap délután is viszonylag sokan napoznak és fürdenek itt. Ez a keskenyebb mellékág vadregényes, szép látvány a szemnek, miközben elő-előbukkan egy háztető vagy templomtorony a fák közül. Mivel inkább állóvízről beszélünk, a part mentén néhány méter szélességben szervesanyag képez vékony, de észrevehető réteget. Első ránézésre nehéz volna megmondani, tó vagy folyó mellett állunk.



Füves, homokos és kavicsos pihenőhelyeket is találunk, ahogy napnak kitett és árnyas területek is vannak. (Nem úgy, mint némelyik másik strandon, ahol legfeljebb a napernyő segít elkerülni a leégést.) Igényesen rendben tartott tűzrakóhelyek, kukák, sportolásra alkalmas homok, zuhanyzók, mosdók mellett haladunk el, és hamar kempingezőket, sátrakat látunk. A fák között és a nagy, zöldfüves réten családok uzsonnáznak épp. 


A büfénél söröznek, beszélgetnek az emberek. Zajlik az élet. A fürdés, strandhasználat szabályairól tábla tájékoztat. Fotóimmal és írásommal ezúttal is azt szeretném bemutatni, hogy a dunai életnek nem csak múltja, hanem jelene is van. Érdemes építeni rá!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...