Egy mondat a mohácsi partelmosódásról

Alig öt nappal Kossuth Lajos születése előtt kötött ki Mohács mezővárosában a fríz származású német tudós, Ulrich Jasper Seetzen. Afrikába tartó útja során augusztus 28-án szállt hajóra Bécsben és október 16-ig utazott a Dunán, egészen Orsováig. Útja során naplót vezetett, melybe a tájleíráson kívül olvashatunk a folyó magyarországi szakaszának gazdaságáról, társadalmáról, hagyományairól, sőt a megvásárolt áruk értékét is feljegyezte. Különösen tetszett neki például a dinnye. Útleírását magyar és német nyelven 2020-ban adta ki a Balassi Kiadó és a Georg Olms Verlag.

 

A Duna Mohácsnál 1782-ben (maps.hungaricana)

Mohács városánál, 1802. szeptember 14-én, kedden az alábbi mondatot tartotta feljegyzésre méltónak:

Fél 7-kor kötöttünk ki Mohácsnál. A Duna jobb partját itt nagyon alámossa a víz, és néhány közelálló kis házikót ezen a helyen le is kellett már bontani.

Mohácsról szóló mondatának érdemes külön bejegyzést szentelni, mert érdekes dunai eróziós tevékenységről ad hírt, illetve támasztja alá korábbi ismereteinket. De mi okozhatta ezt a partelmosódást, ami már a városka házait fenyegette? Ugyanazok voltak az okok, amelyek 1823 augusztusában a Mohács-Buda országutat alámosták és végső soron új nyomvonalra kényszerítette a forgalmat?  

A XIX. század elején a Mohács és a Csele-patak torkolata között jelentkező igen erőteljes jobb parti alámosódás Mohács városánál már nem éreztette a hatását. Mohács parti házsorait valószínűleg két, 1850 körül eltűnt dunai sziget okozhatta. A Téglagyári-sziget a Sokác-rév felett állt, míg a Sóhivatali-sziget Mohács belvárosával szemben a mai kompnál, vagyis a régebbi sóhivatalnál. E két sziget történetét 2017-ben már bemutattuk, de akkor nem kapcsoltuk azokat a mohácsi parterózióhoz. Pedig a fenti, 1782-es térképen ott a magyarázat szaggatott vonallal. 

A kialakuló zátony, majd sziget kettéosztotta a folyó sodorvonalát, mely közül a jobb oldali parthoz tartó a Mohácsi-szigetet, a bal oldali pedig Mohács városát fenyegette. Ezt valahogy úgy kell elképzelni, hogy a meredek, de laza folyami üledékből álló partot a Duna fokozatosan alámosta, az egyensúlyát elvesztő part aztán leomlott. Fák, kerítések, konyhakertek válhattak ilyen formán a Duna áldozatává, és amikor már a házak kerültek volna sorra, a lakók a költözés mellett döntöttek, a házukat lebontották és biztonságos helyen építették újra. 

A folyóparti házsorokat fenyegető veszély csak a kövezett partfal megépítésével, illetve a második Téglagyári-sziget 1914. februári jégzajlás utáni eltűnésével szűnt meg. E három Mohács-környéki sziget maradványaiból jöhetett létre később a Czigány-zátony, Mohácstól délre.