Éppen ilyen a Fogarasi-sziget

Időről-időre érdemes visszatérni egy dunai szigetre, dokumentálni a változásokat, azóta megírt tanulmányok alapján kiegészíteni, kijavítani a korábban írt beszámolókat, megválaszolni levegőben lógó kérdéseket, ellenőrizni a régi jóslatokat, mi valósult meg belőlük több mint egy évtized távlatában, különösen akkor, ha ilyen csapadékszegény, és kisvizekkel jellemezhető évtizedről van szó, ami rövid távon is komoly változásokat okozhat a neve miatt a legnehezebben hivatkozható dunai szigeten is.

Éppen ilyen volt a Fogarasi-sziget (jobbra), 2025. november 15-én, szombaton, Vácott mért 34-35 cm, Esztergomban mért 77-78 cm vízállásnál, 65 centiméterrel alacsonyabb értéknél, mint legutóbb (balra).

Köd ül a Dunán

Szono mama Dédai

Szigetként múlsz el

Korhadó gally hull

A víztelen árokban

Mozdulatlan ül

Itt erdő lesz majd

Fák falják föl a sarat

Tövükben hód rág

Mederből tűnt víz

Párálló iszapillat 

Kereng a fűzfán

Apadást követ

Nád- sás- és békasereg

Lándzsájuk rozsdás

Agyagsziklákon

Megtörő fáradt folyó

Lerakja porát

Eltűnsz csillogás

Beborul tükörképed

Ezek már más fák

Egyre többet tudunk a Dédai-sziget történetéről

A Fogarasi-sziget északi csúcsa 1966-ban (Fortepan#176433 Chuckyeager tumblr)

Egy sziget dunai sziget története sosincs kész, mindig kerül elő valami újabbb érdekesség, hiányzó forrás vagy tanulmány, de a blog formátum szerencsére lehetőséget biztosít régi írások frissítésére. Néha azonban annyi minden kerül elő egyszerre, hogy az adatokat célszerű egy új posztban összefoglalni. Ez a helyzet a Pilis északnyugati részén található Szamárhegy tövében fekvő, meglehetősen régi dunai szigettel is. Márkus Péter családi fényképei és a sziget múltba fordul jelene kapcsán több mint 11 éve foglalkoztunk utoljára a területtel és annak történetével. 

Ez az Esztergomhoz tartozó sziget egyedülálló abban, hogy három teljesen elfogadott és térképeken használatban lévő neve van: Dédai-sziget, Fogarasi-sziget és Szentmária-sziget, közülük egyik sem domináns, tehát ha valaki írni szeretne erről a szigetről, önkényesen el kell köteleződnie valamelyik névváltozat mellett, mint például a címben, vagy egyszerre használni mindhármat, mint ahogy itt a blogon korábban is tettük a szövegrészben.

Ádám Szilvia 2020-as doktori dolgozatában külön fejezetet szentelt a Fogarasi-szigetnek, sok érdekes új adatot közölt a sziget múltjáról, hasznosításának időbeli változásáról, és a folyószabályozás okozta változásokról [1]. A doktori dolgozat mellett a 2014-ben írt két bejegyzéshez érkezett kommentek között is voltak hasznosak, például kiderült ki is volt az, akitől a "Fogarasi" elnevezés származott, de ezen kívül más forrásokból is bővültek ismereteink a Dédai-szigetről. 

A Dédai-sziget és a hasonló nevű csárda 1886-ban a mai állapotokra vetítve (mapire.eu)

A "Dédai" névváltozat egy etimológiai folyamat végén alakult ki, először személynévből lett településnév, majd a település nevéből szigetnév. A névadó Déda ispán a XIII. század elején élt, aki a környékbeli birtokait III. László királytól kapta. A róla elnevezett középkori falu ugyan elpusztult, de a régi név a sziget és a sziget melletti csárda (lásd fönti térkép) révén fennmaradt. Mivel a régi dunai csárdák részét képezték a régi folyóparti tájnak, fontos információkat szolgáltatnak a korábbi hidrológiai állapotokról, fontos közölni ennek a csárdának az 1926-os nekrológját: 

Egy másik igen látogatott kirándulóhely volt a szentgyörgymezei határban a dédai csárda. Amint elnevezése is mutatja, ez már nem pusztán kirándulóhely volt. A dédai csárda a pilismaróti országút mellett, a dédai szigettel szemben épült. Az épület a közbirtokosságé volt. Itt pihentek meg a vadászok, télen bálok után egész társaságok mentek ki szánkón és ott fejezték be a mulatságot. Nyáron kedvelt kirándulóhely volt. Visegrád, Dunabogdány, Dömös, Pilismarót népe előtte vonult el Esztergom felé. A molnárlegények idehozták eladni a lopott lisztet. Előtte a Dunán természetes strandfürdő volt, melyet főleg vasárnapokon lepett el a közönség. Szép csárdásnék, szép csárdásleányok mérték ki az esztergomi régi jó szőlőnedűt. Egy szép napon férjhez ment a csárdásné vonzó külsejű leánya. Azóta nem akadt bérlő a csárdára. Üres maradt. A hideg északi szél szétszaggatta tetejét, ablakait, ajtóit ellopkodták, csupasz falait szétmosta a zivataros eső és a kimozdult téglákból is napról-napra kevesebb maradt annyira, hogy ma már csak egy kis emelkedés és néhány diófa jelzi a kutatószemnek, hogy valamikor itt is épület volt; csárda volt, melyből állandóan hangos jókedv csendült ki, ahol összejött, találkozott messze környék népe az akkor még boldog sorban élő, természetet kedvelő esztergomi polgársággal. Elmúlt a szép, a boldog idő. És mint városunk sok más részén, itt is nehéz szívvel nézünk a sokszor taposott nyomokra. Már csak kevesen vannak azokból a régiekből, akik férfikoruk delén sok kellemes órát töltöttek el ezen eltűnt kedves tanyán. [2]

Litzner Miklós térképész 1823-ban a Szent Mária-szigetet és a szomszédos Helemba-szigetet meredek partfalú, magas szigetként írja le, amit alámosott a Duna, mindkettő felszínét cserjés növényzet borította. A Duna Mappáció leírásához tartozó térképlapok szerint a Dédai-szigetet magas partja ellenére a nagyobb árvizek teljesen elborítják. 

Die Ufer der beÿden Inseln Helembai und Dedai Sziget sind hoch und steil, oben zwar meistens Gesträuch bewachsen, doch werden selbe unterwaschen und brechen stark ab. Unter die Dedai Insel führt beÿ mitlere und niedere Donauwasser der Treppelweg. [3]

A csupán partjain fás Szent Mária-sziget 1900-ban,
előtérben a hasonló állapotú Helemba-sziget (képeslap, saját gyűjtemény)

Ez a meredek partfal a hosszú évszázadokon keresztül viszonylag állandó morfológiájú Fogarasi-sziget belső oldalán mind a mai napig megmaradt és megfigyelhető. Ezt a stabilitást a XX. században két dolog billentette ki visszafordíthatatlanul, a folyószabályozási munkálatok, illetve a nagyipari dunai kavicsbányászat. A Helemba-szigetet délről megkerülő mederszakaszt egy túracsónak térkép már az 1930-as években is úgy jellemezte, hogy "sekély meder", amit a folyószabályozás során felépített sarkantyúk is konzerváltak, a hajózás számára kijelölt és kikotort hajózási útvonal végleg a Helemba-szigettől északra került, ami végső soron azt eredményezte, hogy Trianonban a Helemba-sziget a hasonló nevű faluval ellentétben Magyarországon maradhatott. A jobb parton, Szentgyörgymezőnél megépített sarkantyúk miatt erőteljes hordaléklerakódás indult meg a déli ágban, a Szent Mária-sziget és a Törpe-sziget között, és északi előterükben kiülepedő homok, kavics és sóder bányászatát 1962-ben már légifelvételeken örökítettek meg. A kitermelt mederanyagot a nyugati szigetcsúcsnál betöltött mellékágon keresztül szállították teherautókkal a hideglelőskereszti kőbánya területére, az itteni lerakatból terítették az anyagot szerte a megyében környékbeli vállalatok és magánszemélyek számára még az 1980-as években is.

Búbánat; Hideglelős-kereszt. A kőbánya lábánál időnként sóderhegy nyúlik a magasba [...] Ha a vízállás is úgy akarja, nemsokára újra megjelennek a kavicskotrók, s néhány nap alatt újabb sóderhegyet emelnek a Fogarasi-sziget orránál kikotort jó minőségű, iszapmentes hordalékból. Azért nem többet, mert a túlzottan magas vízállás jócskán megrabolhat. Aztán meg ősz jön, kevesebben építkeznek — vázolják tudatos gazdaként a közeljövő tervét. Jövőre új teherautókkal, rakodógéppel, betonkeverővel gyarapodnak. S akkor még gyorsabban tűnik majd el innen egy-egy sóderhegy. Építő és szolgáltató kisszövetkezet. Ez a hivatalos elnevezésük. Már az idén is komoly mennyiségű kevert betont adtak el az esztergomi városgazdálkodásnak és vízműveknek. De állandó vevőjük a KOMÉP és a Pilisi Parkerdő és Fafeldolgozó Gazdaság is [...] [4]

A Szent Mária-sziget 1943. (Fortepan#72459 Lissák Tivadar)

Volt egy lejárat a keleti, alsó szigetcsúcsnál is, ahol a Törpe-sziget kavicszátonyait termelték ki, így a vízáramlást a Dédai-sziget mellékágának mindkét végén egyszerre kezdték lezárni. Már az 1930-ban készült túracsónak térképen is megjegyezték, hogy a Szent Mária-ág 70 centiméteres (vélhetően budapesti) vízállás alatt nem hajózható, de 1991-ben még keresztül lehetett evezni magasabb vízállásnál, de 2005-ben a felső, nyugati szigetcsúcsnál a mederanyagon felnövekedő füzes benőtte a mellékág medrének felső szakaszát. A következő, 2006-os év újabb lépést jelentett a Fogarasi-sziget pusztulásában; a korábbi kezelő TSZ által 1963-ban fásított sziget nemesnyárasát illetéktelenek letermelték, annak ellenére, hogy a sziget 1997 óta a Duna-Ipoly Nemzeti Park része volt. Az elkövetők betöltötték a medret, így tudták elszállítani a faanyagot, ezt a betöltést később az önkormányzat még 2009 előtt kikotortatta, a létrejövő, markáns, meredek falú, de évtizedek után is mesterségesnek tűnő átvágáson egy híd vezet át a Szent Mária-szigetre, melynek sem kisvíznél, se nagyvíznél nincs semmi értelme. Előbbi esetben az árkon árhol keresztül lehet menni száraz lábbal, árvíznél pedig a híd mindkét oldala víz alatt van.  

A Fogarasi-sziget 1965 körül. (képeslap, saját gyűjtemény)

A sziget, más dunai szigetekhez hasonlóan csak a legutóbbi időkben erdősült be, már a középkorban is elsősorban kaszálóként és fűzfavessző-nyerő helyként hasznosították, azaz csak a partja mentén voltak fás szárú növények, a középső rész fátlan volt, mint ahogy azt az 1900-ban feladott képeslapon is megfigyelhetjük. 1945-ben azonban történt egy érdekes momentum a hasznosítás tekintetében, ami más szigetekre kevésbé volt jellemző; Fogarasi Károly gazdálkodó parasztember a földosztáskor szerzett itt kilenc hold földterületet, (akit nemzeti parasztpárti kapcsolatai miatt az 1956-os forradalom idején szentgyörgymezei parasztok delegáltak az esztergomi Nemzeti Tanácsba) és a téeszesítésig itt gazdálkodhatott a meglehetősen termékenynek tűnő szigeten. 1948-ban így írt munkásságáról a Szabad Szó: 

[...] Megcsodáljuk Fogarasi Károly újgazda tudását. Fogarasi kilencholdas szigetet kapott a földosztás során, másutt már nem jutott. Ladikon vitte a szigetre a lovát s szerszámait. S íme, három év munkájának eredménye itt van az asztalon: 40-42 kilós tökök, óriási káposzták, hatalmas paprikák és hófehér gyapot, amit Esztergom vármegyében másutt nem lehet látni. [5]

Ezáltal Fogarasi Károly olyan híres magyar sziget-névadók sorába lépett, mint például Luppa Péter, Rafás Máté vagy Fegyveresi Ádám. 

  

Ajánlott és felhasznált irodalom:

[1] Ádám Szilvia: Dunai szigetek ártéri erdeinek természetvédelmi, ökológiai és tájtörténeti kutatása. Gödöllő 2020. 81-82 p.

[2] Esztergom és Vidéke, 1926-05-23 / 41. szám

[3] Duna Mappáció leírásai §II_232, 1823. október

[4] Dolgozók Lapja, 1983-09-18 / 221. szám

[5] Szabad Szó, 1948-08-19 / 190. szám

Adalékok a Némai-sziget revitalizációjához

Néhány fontosnak tűnő részlet kimaradt a Pozsonyi Regionális Természetvédelmi Egyesület (Bratislavské Regionálne Ochranárske Združenie - BROZ) legújabb dunai revitalizációs projekt leírásából, ami a csallóközi Kolozsnémához tartozó parton valósulhat meg a közeljövőben. Ezek a részletek a beruházás szempontjából pesszimista kekeckedésnek tűnhetnek, azonban komoly hatással lehetnek a revitalizált terület további sorsára. 

A Némai-sziget és a hozzá kapcsolódó zátony kisvizes időszakban (forrás: BROZ)

Éppen átellenben Gönyűvel, és nem messze az idén revitalizált Erebe-szigettel épült egyszer öt sarkantyú az alsó-csallóközi Duna szabályozása érdekében. Ezek mind különféle szöget zártak be a parttal, különböző hosszúsággal, különböző magassággal létesültek, hogy a Mosoni-Duna torkolatánál megküzdjenek a rendszeresen felkavicsosodó mederrel, ami különösen áradások után formálódott át, rendszerint úgy, hogy minél jobban megkeserítse a hajósok életét. Az öt sarkantyú közül különösen a 120 és 180 méter hosszú alsó kettő szűkítette le a medret az 1791-es folyamkilométer tábla két oldalán, a meder kimélyülését okozva, miközben a köztük megtörő vízáramlás kedvezett az üledékfelhalmozódásnak. 

E két sarkantyú egy érdekes mederformát alakított ki, egy három részből álló szigetet, ahol a részek folytonosságát megszakítja a sarkantyúkon átbukó víz által okozott kimosódás. A parttól egy fokozatosan szélesedő csatorna választja el, és ezt a parti ágat szeretné a BROZ kimélyíteni a sarkantyúk tövének elbontásával, hogy Némai-szigetnek (Nemanský ostrov) nevezett hármasból valódi sziget válhassék, ahol a főági áramlást és vízmélységet sokalló halfajok is megtelepedhetnének. A vízimadarak számára is kellő nagyságú személyes tér jönne létre az elszeparált Némai-szigeten, ahová ezentúl az errefelé járó emberek sem tudnának egykönnyen bejutni, sem autóval, sem gyalog. 

A tervezett új csatorna helyszínrajza. (forrás: BROZ)

Az elmúlt év a tervezés időszaka volt, a szlovákiai Vízkutató Intézet (VÚVH) segítségével elkészült a technikai dokumentáció, de a konkrét munkálatok még nem kezdődtek meg. Szlovákiában ez az első olyan alkalom, hogy sarkantyúk tövét bontják el a part mellett, miközben a folyóba nyúló végüket meghagyják a hajózás érdekében. Távlati terv, hogy a Kolozsnéma település tágabb környezetében meglévő nyolc sarkantyút is megbontják a Néma-sziget melletti négyen kívül. Jelenleg ez utóbbi projekt engedélyezési szakasza zajlik többek közt a Magyar - Szlovák Határvízi Bizottsággal és a Szlovák Közlekedési Minisztériummal. 

A projekt leírása nem említi ugyan, de fontos tény, hogy a projekt abban a tekintetben is egyedülálló, hogy egy újszülött, alig 15 éve létező szigetet fognak revitalizálni. Továbbá, a Némai-sziget születésénél nem más bábáskodott, mint maga a bősi duzzasztómű, ami némiképpen ellentmond a WildIslands kissé jóindulatú "B - értékes természetes sziget" kategorizálásának. (És mivel a bősi víztározó revitalizációjára jelenleg nincs BROZ-projekt, kérdéses, hogy milyen hosszú életű eredmény várható a Némai-szigetnél). 

A Némai-sziget születésénél nem ez az egyetlen érdekesség. A Duna jobbpart történetét kutatva visszamehetnénk egészen az 1700-as évek végéig, amikor Kolozsnéma végleg elvesztette közvetlen kapcsolatát a folyóval, amikor a jelenleg sűrű ártéri erdő által borított terület helyén kanyargó Duna-ágak lefűződtek, és ezzel három korábbi Némai-sziget is megszűnt létezni, bár körvonalaikat mai napig fel lehet fedezni odafentről az ártéri erdő eltérő lombkoronájával. De ez a korábbi sziget-generáció mellékszál lenne a jelenlegi revitalizáció kapcsán. A második, fiatalabb, és mélyebben fekvő sziget-generáció történetben van némi bizonytalanság, egyrészt nem tudni pontosan melyik évben épült az öt sarkantyú, másrészt annak ellenére, hogy általában a hordalékfelhalmozódás a sarkantyúk építése után indul meg, itt mégis úgy tűnik, hogy a némai kavicszátonyok már a folyószabályozási művek előtt is léteztek.

A Némai-zátonyok az alsó két sarkantyúval 1962-ben (fentrol.hu)

Az öt sarkantyú egy 1962. október 27-i légifelvételen láthatók először. Három évvel korábban, 1959. május 9-én a kőszórások még nem törik meg a középvizes időszakban fotózott vízfelszínt, és a parton sincs markáns jele a csatlakozó műtárgyaknak. Mivel sem, az 1930-as vízisport térképek, sem az 1941-es magyar katonai térkép nem jelöli őket, vélhetően az 1954-es szigetközi árvíz után dönthettek az építésükről, bár erre vonatkozó forrást sem találtam.

A korábbi térképeken már feltűnnek a Némai-zátonyok, bár alakjuk és kiterjedésük nagyobb volt a mostaninál. A sarkantyúk felépülése után kiterjedésük nem változott számottevően, bár egy 1990-es légifotó arra enged minket következtetni, hogy sok más dunai szigethez hasonlóan itt is zajlott a bős-nagymarosi beruházáshoz szorosan kapcsolódó ipari mértékű sóderkitermelés. Ugyancsak visszanyomozható, hogy a három Némai-zátonyon egészen 2006-ig nem telepedett meg (fás szárú) növényzet, azaz nem feleltek meg a szigetek alapvető kritériumának. A közel 100 éven keresztül zátonyos terület szigetté válását szinte biztos, hogy a bősi duzzasztó alvizén bekövetkező vízszintsüllyedés okozhatta. Ugyanez a hatás "szívta le" a Mosoni-Dunát, és vezetett a torkolati műtárgy 2023-as megépüléséhez. A revitalizációs projekt következtében a három különálló rész valószínűleg gyorsan egybe fog forrni, és a szigeti erdő nyugati irányban terjed tovább, a természetvédelmi szempontból ugyancsak értékes kavicszátonyok rovására. 

A Némai-zátonyok 2006-ban, még fás szárú növényzet nélkül (Googleearth)

A Némai-sziget a régi szigeteket rejtő ártéri erdővel (forrás: BROZ)

Tipikus gödrök a sarkantyúk alvizén (forrás: BROZ)

Dunai szigetek mostanában már csak így keletkeznek, tüneti kezeléssel. 

Az ember odamegy valahová, rábök egy számára nem szimpatikus területre, és azt mondja, hogy revitalizáció. Igazából a markolósnak mindegy is, hogy egy mellékágat betemet, vagy kikotor, duzzasztómű betonozásánál forgolódik lánctalpain a holdbéli tájon, vagy egy ártéri erdőben kanalazza ki a fákkal és egyéb élőlényekkel benőtt partvédelmi műveket, a pénzét így is, úgy is megkapja. Aztán a kipipált építési projekt után a természet vagy megfelel az emberi igényeknek, és alkalmazkodik, vagy nem, az ember lelkiismerete, hogy a bősi duzzasztómű árnyékában tett valamit a természetvédelemért, meg lesz nyugtatva. 

Ha esetleg mégsem, akkor hamarosan kezdődhet minden elölről.

Források:

• https://wildisland.danubeparks.org/fileadmin/user_upload/A.2.3_Klizska_Nema.pdf
• https://broz.sk/en/there-will-soon-be-one-more-wild-island-on-the-danube-in-klizska-nema/
• https://www.facebook.com/broz.ba/posts/pfbid0ix6fkSDYHXVZTLxuQoAKBUJCiEJ2bsaSvHPFkrYuPr4JEeW9EnyVbjq87o4uyKr3l

Se rák, se víz

pedig elvben mindkettőre szükség lenne, hogy Bécsben egy régi Duna-ágat Krebsenwassernek nevezzenek. Ha már nincs egyik sem, talán jobb is lenne annak nevezni, ami: Unteres Heustadlwassernek, ugyanis ez a két víztest a nagy bécsi Duna-szabályozás előtt egy közös medret alkotott a Práterben. 

Hogy miről is van szó? Az 1875 előtti és utáni bécsi Duna arculata között ég és föld a különbség. A folyószabályozásig a bécsi szakasz egy állandóan változó, átalakuló, a sziget- és zátonyképződésnek igencsak kedvező terület volt, ahol nem alakulhatott ki egy markáns főmeder, ahol a bécsieknek állandó küzdelmet kellett vívni az évről-évre változó medrű folyóval, és ahol a jobb és balpart közötti kapcsolattartás meglehetősen nehéz volt. A Krebsenwasser őse, a Heustadl-Duna egykor a bécsi Duna egyik főága volt, amely az 1600-as évek elejétől kezdett a jobb part, azaz Bécs felé vándorolni, majd a XVIII. század elején érte el legnagyobb szélességét. Kanyarulatfejlődése átszakította a Lusthaus felé vezető fasort és 1704-1713 között azzal fenyegetett, hogy átszakad a Bécsi-ágba is, ami a mai Donaukanal elődje volt. Ezt a katasztrófát egy mederelzárással sikerült elkerülni, de emiatt a század folyamán a Heustadl-ág fokozatosan elsorvadt, és már csak egy mellékág volt a sok közül, amikor 1875-ben végleg elzárták a főágtól. 

A Krebsenwasser és a Heustadlwasser kettévágása 1875 után (mapire.eu)

A bécsi Praterben összesen négy egykori Duna-ág maradt meg az 1875-ös radikális folyószabályozási beavatkozás után, amikor is a Duna történetének egyik legnagyobb szigetfelszámolása zajlott. A maradvány-ágak közül bejártuk már a Kéjlaki-Dunát (Lusthauswasser) és a Heustadlwasser felső ágát. A bécsi szigettenger felszámolása egyetlen nyílegyenes mederrel azt eredményezte, hogy a város megkezdhette a terjeszkedését az árvízmentessé váló területeken a Duna-medrek labirintusa, a zátonyok és szigetek rovására. 

Hol járunk, mit látunk? A sorvadó Hesutadlwasser és a bécsi Práter. (forrás)

Mivel a Prater réges-régen Bécs városligeteként funkcionál, az itteni beépítésnek nagyjából gátat szabtak a természetvédelmi szempontok, és fennmaradhattak bizonyos nyílt vízfelszínű mederszakaszok, de például Európa egyik legforgalmasabb közlekedési útvonalát, a nyolcsávos A23-as autópályát mégiscsak itt vezették keresztül 1978-ban.

A Práter alsó része az új Donaukanal nyomvonallal. (forrás)

Az autópálya kapcsán annyit legalább figyelembe vettek, hogy hídként vezették át az erős, parkos területen, azonban ez mégsem az a klasszikus lombkoronasétány, amit egy ilyen helyre normális esetben építenének. A helyhiány miatt Bécsben, és más nagyvárosban is az infrastrukturális beruházások sokszor a maradék természetvédelmi területek rovására valósulnak meg, mint például a balparti Lobau árterén keresztül tervezett újabb bécsi közlekedési folyosó esetében. Ha csak magát a Krebsenwassert nézzük a Felső-Heustadlwasser nélkül, itt is két út darabolta tovább a megmaradt Duna-holtágat. A Haustadlwasser és a Krebsenwasser megszakadásától, a Praterkai vasúti megálló környékétől keletre a Lusthaus csillagához északkelet felől érkező Aspernallee az első. Ezen közúti forgalom halad, a metszéspontban egy keskeny áteresz biztosítja az összeköttetést a két mederrész között. A bécsi horvátok által látogatott Maria Grün katolikus templomától keletre egy keskeny földtöltés vezet át a medren, alatta ugyancsak betongyűrűből épült áteresz van, ezen az úton viszont csak egy kirándulók által használt erdei ösvény vezet keresztül a Dammhaufengasse felé. Ezen kívül egy további ösvény is átvezet a medren, ott ahol az erdő kissé felnyílik és egy nádasnak adja át a helyet, jelezvén, hogy e mélyedésben még nem érett meg az idő a fásszárúak térhódításához.

A Krebsenwasser Aspernallee felőli, mára beerdősült medre.

Töltés a régi medren keresztül, a Dammhaufengasse felé, alatta áteresszel.

Ahol még nem hódít az erdő...

A Krebsenwasser reggeli fényben, keresztben.

A Krebsenwasser reggeli fényben, hosszában.

Azért maradt némi víz, háttérben egy üzemen kívüli vízmércével

A Krebsenwasser keleti vége, ahol a növényzet még nem vette át az uralmat

Élők és holtak.

2025. október 28-án a Krebsenwasser medrének csupán a legmélyebb részében volt némi víz, amit többnyire nádas rejtett el a kíváncsi szemek elől. Remélhetőleg ha maradt néhány példány a névadó rákok közül, itt vermelhetnek el, csapadékosabb időkre várva. A 30 méter széles és 300 méter hosszú mederrészben lévő egyetlen vízmérce ebben az időpontban szárazon állt. 

Az Aspernallee felé eső beerdősült szakaszon a meder morfológiája ugyan felismerhető volt, ám semmiben sem különbözött növényvilágában a környező, magasabban fekvő erdőrészektől. A talaj valamennyire süppedősebb és nedvesebb volt, de felszíni víznek nyoma sem volt, és erre nem is emlékeztetett semmi. A Krebsenwasser mélyebb része vélhetően csak talajvízből és csapadékból kap vízutánpótlást, amit az alig kétszáz méterre folyó jelenlegi főág alacsony vízállása leszívhat a kavicságyon keresztül. 

Az a vízhiány, holtágkiszáradás, beerdősülés amit a Krebsenwasser esetében tapasztalni nem csak a Práterben figyelhető meg, hanem a szemközti parton megmaradt Lobau területén is. Ez egy természetes folyamat, hiszen a vízáramlás hiányában (árvizek bejutása a Práterbe gyakorlatilag lehetetlen manapság) a vízbe hulló por, falevél, szemét, stb. képtelen kiürülni. Ez a folyamat azonban lehet gyorsabb vagy lassabb is, annak függvényében, hogyan alakul a terület csapadékviszonya és talajvízállása. A 2025-ös év a rendkívüli kisvizei miatt fog bevonulni a hidrológia történetébe, ennek a helyzetnek a leképződése mutatkozik meg a Krebsenwasser esetében is az őszi kisvizes időszakban. 

Itt sem maradt más hátra, mint a végleges kiszáradás dokumentálása.

Szerémből Bácskába - A péterváradi Hadi-sziget lefűződése

Pétervárad Hadi-szigete egykor részét képezte a "Duna Gibraltárjának" is nevezett péterváradi erődkomplexumnak, de a szigeti sáncokat ma már hiába keresnénk, pusztulásuk egy időben történt egy főmeder-áthelyeződéssel, amely végül nem csak a sáncok, hanem a Hadi-sziget eltűnéséhez is vezetett, alig néhány évtizeddel a központi folyószabályozási munkák megkezdődése előtt. 

1. kép Pétervárad erődítményei és a csata 1716. augusztus 5-én, keletre tájolva (forrás)

Történetünk helyszíne Pétervárad erődje, Újvidékkel szemben, ahol különleges módon, Esztergomhoz hasonlóan a Duna főágát egy lokális magaslat északi irányba téríti el. Ezen a lokális magaslaton az 1688. évi visszafoglalás után szinte azonnal a Habsburg Birodalom az egyik legnagyobb és legmodernebb erődjét építette fel a középkori előzmények magján, de annál jóval nagyobb kiterjedésben. A déli végek kulcsa elkészülte után a Duna mindhárom partjára kiterjedt, a jobb parton "az ég csúcsáig felnyúló magas dombon" [1] állt a péterváradi fő erőd és annak sáncrendszere, a szemközti ártéren, Újvidéken hídfősáncok őrizték a hajóhidakat, és ezen kívül, valamikor 1694 után egy csillag alakú sáncerőd épült a péterváradi Hadi-szigeten, hogy ellenőrizze a két Duna ág forgalmát.

Az elmúlt évszázadok alatt Péterváradnál a hirdológiai helyzet alaposan megváltozott, szigetek jöttek létre és tűntek el, de ebben a folyószabályozásnak csak alárendelt szerepe volt. A szigetek közül a Hadi-sziget volt a legjelentősebb, amit különböző források Jenő-szigetként is említenek, ennek névadója vagy Savoyai Jenő, a péterváradi győző, vagy Charles Eugène de Croÿ herceg volt, aki megkezdte a modern erőd kiépítését. Egy ízben előfordult a Császár-szigetje névváltozat is.

Ahogy a régi Szerém (egészen pontosan a Katonai Határőrvidék Péterváradi Ezrede) és Bács-Bodrog vármegye határa is kirajzolta, a XVII. végén a Hadi-sziget bal oldali ága alkotta a Duna szélesebb, fő ágát, öt kilométeres mélységben belevágva a Bácskába, mielőtt visszafordult volna délre, Karlóca irányába. Az erőd tövében kanyargott a keskenyebb ág, amely az idő múlásával egyre szélesedett, természetes úton főággá alakult, miközben a régi főág elsorvadt, eltűnt és manapság a Hadi-sziget már a Bácska részévé vált. 

Ebben az írásban a hidrológiai változásoknak három legfőbb momentumát mutatjuk be; a szigeti sáncok pusztulását, a Péterváradi-Duna-ág kanyarulatváltozásait, valamint a Hadi-sziget eltűnésének folyamatát. 

2. kép A péterváradi csata helyszínrajza, 1716. augusztus 5-én, délre tájolva (forrás)

Fennállása során a Duna két ágát ellenőrző, csillag alakú hadi-szigeti sáncok úgy választották ketté a folyót, mint egy orrdísz a korabeli hadihajókon. Pusztulását a karbantartás hiánya vagy hiábavalóságán kívül éppen ez az elemeknek való kitettsége okozta, egyrészt az áradások rendszerint elöntötték az alacsony ártérként jellemezhető Hadi-szigetet, másrészt az erózió, főként a jeges árvizek folyamatosan rombolták a sziget leginkább kitett részeit, nem csupán a sziget orrát, de a túlsó végét is, amire még később ki fogunk térni. 

Napra pontosan ismert a szigeti sáncok keletkezésének pillanata, és annak ellenére, hogy a Habsburg zsoldban álló hadmérnökök 1688-1693 között jelentősen megerősítették Péterváradot, a munkálatok ekkor még nem terjedtek ki a Hadi-szigetre. A szigeti sáncok felépülése a törökökhöz köthető, az eseményt egy ostromtérkép [2] és egy hadinapló is megörökítette az 1694. szeptember-októberi sikertelen török ostrom során:

"Vasárnap (1694. szeptember 12-én) a jobb szárnyon sánczkosarak állíttattak föl, s három nagy és tíz kis löveg számára gátonyok készíttettek. A dunai hajóhad kapitánya, Ali pasa, egy kijelölt szigeten mellvédet s négy löveg számára gátonyt készíttetett, s a Duna két partján álló bástya megkezdte a harczot a császári török hajóhad ellen." [3]

A következő török támadás idején, 1716-ban már kiépített, vizesárokkal és négy füles bástyával megerősített sánc állt a sziget orrában, a korábbi török ütegállások helyén. Habár a támadás idején a törökök több elkötött hajómalommal sikeresen megrongálták a két péterváradi hajóhidat, a szigeti sáncok nem kaptak komolyabb szerepet Savoyai Jenő döntő győzelmében, ami utat nyitott egy évvel később Nándorfehérvár bevételéhez és ezáltal a Temesköz felszabadításához. Érdekesség, hogy Belgráddal szemben a Száva torkolatában ugyancsak áll a mai napig egy Hadi-sziget, amit Nagy-Hadi-szigetként szokás emlegetni, annak ellenére, hogy négyszer kisebb volt a péterváradinál. 

Pétervárad a XVIII. század során a délvidéki védvonal legfontosabb erőssége maradt, de ezt a szerepet rövidebb időszakokra Belgrád vette át. A török fenyegetés fokozatos megszűnésével Pétervárad jelentősége némiképpen csökkent, ami nem csak a Határőrvidék polgári közigazgatásba tagolásában jelent meg, hanem a hadi-szigeti és az újvidéki sáncok felhagyását is jelentette.  

3. kép A szigeti sáncok és a szélesebb északi ág 1750-ben (forrás)

A Hadi-sziget "orrdísze" utoljára 1866-ban szerepel térképen, mellette a "Ruine" azaz romok felirat szerepel [4], de már 20 évvel korábban is csonka formában ábrázolták mint "Alte Schanze" (régi sáncok). Végső romlásában vélhetően komoly szerepe volt az 1838-as jeges árvíznek, bár már korábbi térképeken [5] is csak az északi fülesbástyákat látni, a sáncok alsó része a vizesárokkal együtt hiányzik. Az erózió miatt az erőd feltárása ma már lehetetlen, valahol a Duna közepén kellene keresni, a Žeželjev híd és a Ferenc József csatorna áthelyezett torkolata között. Az újvidéki, azaz balparti sáncokat a szabad királyi város Duna irányába tartó terjeszkedése számolta fel a XIX. század végén.

4. kép A péterváradi Hadi-sziget 1794-ben (forrás)

Az erózió nem csupán a Hadi-sziget orrát érintette, hanem a "hátulját" is, ez a folyamat ugyancsak természetes volt, az árvizek és a meanderezés rovására írható. A tárgyalt korszak egyik legjelentősebb mederáthelyeződése a Péterváradi-ágban következett be, ami nem csak azt eredményezte, hogy ez vált fokozatosan a főággá, de két lépésben meg is növelte a Hadi-sziget területét, és így Ortvay Tivadar 1878-as szigetösszeírásában már a 12. legnagyobb dunai szigetként szerepelhetett [6]. 

5. kép A péterváradi régi sáncok romjai a Hadi-szigeten 1846-ban (forrás)

A XVIII. század végén a Péterváradi-ág keleti irányban hagyta el az erődöt, majd tett egy éles hurkot észak felé, Káty irányába, és egy Polgár-szigetnek (Bürger Insel) nevezett félsziget legészakibb pontján találkozott a régi főággal (lásd 4. kép). Ez a félsziget a kanyarulatfejlődés miatt fokozatosan nyúlt észak felé, miközben a "derekánál" elvékonyodott, és egy bizonytalan időpontban, 1794-1834 között át is szakadt, három és fél kilométerrel rövidítve a kanyarulatot, melynek következtében a folyó esése az adott szakaszon megnőtt. A Bürger-(fél)sziget északi része ezután a Hadi-szigetbe olvadt, méghozzá igen gyorsan. 

6. kép A Jenő-sziget éppen főággá váló déli, és lefűződő északi ága 1856-ban (forrás)

Valamikor 1847-1856 között egy újabb szakadás következett be, és a maradék Bürger-félszigetből egy rövid életű dunai sziget keletkezett, amit egyaránt neveztek Bürger Inselnek és Majurska Adának, legalábbis Ortvaynál ez utóbbi névvel szerepel. Az ismételt mederrövidülés következtében a vízhozam egyre nagyobb része kezdett a Péterváradi-ágban lefolyni, mígnem annyira kiszélesedett, hogy ez vált a fő ággá. A váltás a mérnököknél előbb jelent meg, mint a hazai szakirodalomban; 1856-ban a Pasetti-féle térképeken már ezen az ágon haladt keresztül a kijelölt hajózó útvonal, de 1865-ben Hunfalvy még az északi ágat nevezte főágnak:

[A Duna] Pétervárad mellett szétágadzik ; főága még odább É -ra tart, mígnem Káty irányában K.-re s azután D.-re fordúl ; mellékága mindjárt Pétervárad mellett fordúl K.-re s Kátytól DNy.-ra egyesül a főággal. A két ág között a terjedelmes Jenő szigete van, mely mellett a főág Újvidéktől ÉNyÉ.-ra is képez egy szigetet. Néhány apró sziget Szuszek és Pétervárad közt is van, kivált Futaknál. Jenő szigete keleti oldalán egy Kátynak tartó ág szakad ki, mely a főfolyammal egyenközűleg DK.-re s K.-re kanyarodik s F. és Alsó-Kovilt, meg Gardinováczot érintvén a főfolyammal egyesül, melylyel feljebb is közlekedik. [7]

A teljes áthelyeződés a Kiegyezés idejében már véglegessé vált, a Péterváradon 90 napon keresztül pusztító 1876-os jeges árvíz után két évvel Ortvay Tivadar már egyértelműen a Péterváradi-ágat nevezi főágnak: (A kácsi ágat nyilván már nem mondhatni többé a Duna főágának), amellet, hogy részletes leírását adja a Hadi-szigetet körülölelő más szigeteknek:

A kameniczai szigeteken alúl a Duna merően éjszaki irányt vesz, hogy aztán Péterváradnál két nagyobb ágra szakadjon s a csaknem gömbölyű Hadi-szigetet képezze. Ezt nyugaton, éjszakon és keleten az Ó-Duna vagy a kocsi Dunaárok öleli körül, mig délfelől a Nagy-Duna zárolja be. A nagy Hadi-szigetet balfelől ugyancsak a kácsi Dunaárokban a Kapitanova-Ada, éjszakon a Felber-Sziget, keleten pedig a Majurska-Ada veszi körül, mig maga a Hadi-sziget, főleg éjszakkeleti részében több belszigetre oszlik. A Felber-sziget keleti csúcsa közelében a kácsi Dunaágból egy kisebb ág szakad ki, a Dunavácz, mely éjszakkeleti iránynak Kácsnak, onnan aztán délkeletnek a két Kovilnak és Gardinovácznak tartva, számos ujabbi elágazásokban egész szigethálózatot képez[...] [8] 

7. kép A lezárt északi ág 1890 után (forrás)

Ha a Péterváradi-ág kifejlődése magától nem ment volna végbe, vagy éppen késlekedett volna, a folyószabályozási munkálatok valószínűleg ugyanezt a hidrológiai helyzetet eredményezték volna. Az északi ágat valamikor az 1890-es években végleg lezárták, éppen az egykori szigeti sáncoknál. Ennek ellenére a balparti árvízvédelmi töltést először nem közvetlenül a Péterváradi-, hanem a régi, Kátyi-ág mentén építették meg, ekkor még egy terjedelmes árteret hagyva meg a folyónak. Ezen belül a Kátyi-ág 1941-re teljesen eltűnt, ekkor már a Péterváradi-ág mentén is volt töltés, és csak az erdősávok íve és néhány ásott csatorna nyomvonala emlékeztet arra, hogy egykor itt, az újvidéki olajfinomítók alatt, egy hőerőmű szomszédságában folyt a Duna főága.

Felhasznált irodalom és térképek:

[1] Evlia Cselebi török világutazó Magyarországi utazásai 1664-1666

[2] https://maps.hungaricana.hu/hu/OSZKTerkeptar/533/view/?bbox=-269%2C-4749%2C8262%2C-1010

[3] Pétervárad ostroma 1694-ben.  Hadtörténelmi Közlemények 1890. évfolyam 3. kötet.

[4] https://maps.hungaricana.hu/hu/HTITerkeptar/35757/view/?pg=1&bbox=1265%2C-2710%2C4182%2C-1139

[5] https://maps.hungaricana.hu/hu/HTITerkeptar/2121/view/?pg=44&bbox=5242%2C-5341%2C8159%2C-3769

[6] Ortvay Tivadar: A magyarországi dunaszigetek alakja és iránya, területnagysága és partmagassági viszonyai Mathematikai és Természettudományi Közlemények, 15. kötet, 1877-1878. 

[7] Hunfalvy János: A magyar birodalom természeti viszonyainak leirása 3. (Pest, 1865)

[8] Ortvay Tivadar: A magyarországi dunaszigetek alakja és iránya, területnagysága és partmagassági viszonyai Mathematikai és Természettudományi Közlemények, 15. kötet, 1877-1878. 

Irónia a Freizeit-szigeten

Épül a Freizeit-sziget Oberndorf mellett (kép: Lorenz Wolf, Regensburg)

Volt egy évtized, amikor szigetépítési láz lett úrrá a bajor Duna-szakaszon. 1974-1985 között Regensburg környékén német mérnökök három szigetet hoztak létre a már jócskán csatornázott, és a magyar szakaszhoz képest meglehetősen keskeny Dunán; bizonyára vissza szerettek volna adni valamit a tájnak, amitől nem sokkal azelőtt fosztották meg. A revitalizációs és természetvédelmi projekt két fázisban zajlott, 1974-1978 között Regensburg Stadtamhof városrészéből csináltak egy szigetet, ahol a beruházásnak komoly műemlékvédelmi szempontokat is figyelembe kellett vennie. Ezzel egyidőben Regensburg és a Majna-Duna csatorna kezdő, avagy végpontja melletti Kelheim között, a bad abbach-i kanyarulatban is megkezdődtek a munkálatok. 

Épül a mellékág Bad Abbach mellett (kép: Lorenz Wolf, Regensburg)

A Duna egy éles kanyarulatot ír le Szent II. Henrik német-római császár, Gizella magyar királyné bátyja állítólagos szülőhelyéül szolgáló vár tövében, Poikam és Oberndorf között. A magányos, kerek kőtoronnyal szemben kitágul a Duna ártere, remek helyszínt biztosítva egy új dunai sziget számára. Ennek érdekében a bajor mérnökök 1974-ben kiástak egy új, 3700 méter hosszú, 65 méter széles Duna-ágat, keresztül a szántóföldeken. Ennek felső kiágazása a poikami vasúti hídnál van, a 2402-es folyamkilométernél, a sziget alsó csúcsa pedig Oberndorf és Gundelshausen közé került. Az új Duna-ág a legkeskenyebb részén mindössze 12 méter széles, viszont egy érdekes mérnöki megoldás miatt vízszintje három-négy méterrel magasabban van a bad abbach-i régi ághoz képest.  

Az 1978-ban átadott új sziget a keresztségben a "Freizeit", azaz Szabadidő nevet kapta, beszédes nevéhez méltóan később felépült rajta egy városi szennyvíztelep, a Turn- und Sportverein Bad Abbach sportpályái, egy fesztiválközpont, strandfürdő, valamint egy kavicsbánya is. A szigetre mindkét partról vezet híd, korlátozott gépjárműforgalommal, a régi Dunaág felett átívelő híd Bad Abbach francia testvérvárosáról, Charbonnieres-les-Bains-ről kapta nevét. A szabadidős résztől nyugatra a Freizeit-szigeten létrehoztak egy természetközeli élőhelyet is madármegfigyelő toronnyal, ahová a Duna áradása egy mesterséges fokon keresztül rendszeresen kiönthet az ártérre. A megnyúlt félhold formájú sziget és az új Duna-ág létrehozásával több helyük lett a halaknak, egyéb vízi élőlényeknek és a vízimadaraknak, változatosabbá vált a táj hidrológiája.

Készül az új meder (kép: Lorenz Wolf, Regensburg)

Felmerülhet a kérdés, hogy nem volt-e felesleges pénzkidobás ez a nagyszerű természetvédelmi projekt; szigetet csinálni Stadtamhofból, és két új dunai szigetet létrehozni Bad Abbachnál és Geislingnél, de a tervezők a megtérülésre is gondoltak, mindhárom sziget kapott ugyanis egy formás duzzasztóművet, ahol a folyó szorgalmát felhasználva villamos energiát lehet termelni, a hajósok sem jártak rosszul a szép új betonzsilipekkel, és a hajóik méreteit messzemenően figyelembe vévő új Duna-ággal, ahol könnyen elkerülhetik a Duna esésviszonyaiból fakadó nehézségeket, ahogy ráfordulnak az ugyancsak hajóik méretére optimalizált Duna-Majna csatornára Kelheimnél. 

Az év dunai szigete - 2025

Újra itt az ősz, és a Dunai Szigetek blog immár tizenharmadszor hirdeti meg az Év Dunai Szigete szavazást! A szigetek kiválasztása most is a szokott sémát követi, egy külföldi, egy magyarországi létező és egy magyarországi eltűnő sziget közül lehet választani, idén azonban a válogatás kissé provokatívra sikerült, a listán találni egy szlovákiai mesterséges szigetet, egy újjáélesztett szigetet és egy végstádiumát élőt. 

2025. október 13-tól december 30-ig tart majd a szavazás a három jelöltre.

A szokásos bevezetőben fontos megismételni, hogy a szavazás fő célja, hogy rávilágítson a közel három ezer kilométeres folyószakasz több ezer szigetére, hiszen gyakran a helyiek sincsenek tisztában milyen változatos élőhelyekről van szó, milyen szerteágazó és ősi története lehet egy dunai szigetnek. Különösen annak fényében, hogy a 2013-as indulás óta volt olyan nyertes is, ami azóta elvesztette sziget jellegét. Sokan ugyanis előbb jártak a Seychelles-szigeteken, mint például az alábbiak valamelyikén. Mivel ez már a tizenharmadik szavazás, úgy tűnik sikerült hagyományt teremteni és a többi "Az Év hala, ásványa, bogara", stb. szavazás mellett ennek a kezdeményezésnek is lassan híre megy nem csak Magyarországon, hanem a környező országokban is.

Eddigi nyerteseink:

2013-ban a váci Kompkötő-sziget

2014-ben az esztergomi Helemba-sziget

2015-ben a kismarosi Kismarosi-sziget

2016-ban a dunaújvárosi Szalki-sziget

2017-ben a Szlovákiába szakadt Csallóköz

2018-ban a soroksári Molnár-sziget

2019-ben a Rácalmási Nagy-sziget

2020-ban a ráckevei Kerekzátony-sziget

2021-ben a Mohácsi-sziget

2022-ben az esztergomi Prímás-sziget

2023-ban a soroksári Gubacsi-sziget

2024-ben a szigetszentmártoni Rafás-sziget

Az idei jelöltek kiválasztásában szerepet játszott az aktualitás, idén bejártuk a revitalizált Erebe-szigetcsoport mellékágát, ami egyelőre egy építési területre hasonlít, a szentendrei Pap-sziget mellékágát is, ahol a növényzet térhódítása megállíthatatlannak tűnik, és harmadiknak ott van a bősi víztározóban felépített Madár-sziget, ahová majdnem sikerült idén eljutni egy karbantartó csapattal, akik a sziget gyomlálását végzik évről-évre.

ABC sorrendben mutatjuk be a jelölteket a bősi víztározótól a Szentendrei-Dunáig:

Erebe-szigetek, Nagyszentjános-Ács (Gönyű)

2024 egyik legfontosabb dunai revitalizációs projektje Gönyűtől keletre, az Erebe-szigetek mellékágában zajlott, a párhuzamműveinek megbontásáról több videó készült. Ünnepélyes felavatása 2025 februárjában volt, majd márciusban a blogon is bemutattuk, hogyan néz ki a frissen "elkészült" meder. A természetvédelmi projektnek hármas célja volt: a mellékágak szövevényével és változatos kavicszátonyokkal jellemezhető terület biodiverzitásának növelése, a vizes élőhelyek helyreállítása, valamint a helyi lakosság életminőségének javítása. A Natura 2000-es besorolás mellett a szigetcsoport jelentőségét kiemeli, hogy a Gemencen kívül egyedül itt található dunai erdőrezervátum. Bejárására érdemes egy egész napot rászánni. 

Az Erebe-sziget és ami kilátszik belőle az 1965-ös árvíz idején

A "revitalizált" part 2025 tavaszán

Madár-sziget (Vtáčí ostrov), bősi víztározó - Somorja (SK)

A bősi víztározó kellős közepén található zöld szemesostoros formájú mesterséges sziget, egy szépségtapasz a bősi duzzasztómű által okozott példátlan sziget-pusztítás arcán. Partját kőszórások védik a hullámmarás ellen, felszíne fészkelőhely számos madárfajnak, és biztonságos menedék a vonuló madarak számára. Mivel mesterséges élőhelyeket csak mesterségesen lehet fenntartani, ezért lelkes természetvédők évente kitelepülnek és kigyomlálják a szerintük oda nem illő aljnövényzetet és fákat. Ezen kívül a bejutás ide lehetetlen, sőt szigorúan tilos. 

A Madár-sziget helye az elárasztás előtt még elpusztított csallóközi ártéren

Kulcslyuk szaporodni kívánó sirályoknak

Pap-sziget, Szentendre

Ha sietünk, még láthatunk valamit Szentendre utolsó dunai szigetéből, ahol a mellékág egyre inkább egy erdő képét mutatja, ahol a feltöltődő mederben egyre ritkább vendég a víz. A blogon részletesen tárgyalt Pap-sziget sorsát valószínűleg a Szentendrei-Dunán végbemenő medersüllyedés is megpecsételte volna, de a mellékágban keresztbe felépített földhányás alaposan felgyorsította ezt a folyamatot, amin az sem segített, hogy a gátat később hídra cserélték. A változás évtizedes viszonylatban is szembeötlő, gyakorlatilag a szemünk láttára tűnik el ez a dunai sziget. 

A Pap-sziget 1959. október 15-én (fentrol.hu)

Beszélni kell róla, mi folyik a Pap-szigeten.

---------

online polls

A szavazás 2025. december 30-án, délben zárul. Eredményhirdetés a 2026. év első bejegyzésében!