Weißenkirchen sokkal jobban néz ki egy dunai szigettel

Weißenkirchen in der Wachau (wikipédia)

A kezdőkép bal alsó sarkában lévő szótlan szigetről van szó, a Wachau utolsó, dürnsteini kanyarulata felett, Weißenkirchennél, ahol a domború, jobb parton meglehetősen nagy, és számos szigettel találkozni, a bal part azonban Melkig jobbára szigetmentes volt. Ez a pillanatnyilag is nevenincs szigetecske nem sokat beszél a saját múltjáról, nem találni meg régi térképeken, régi légifelvételeken vagy régi képeslapokon, sőt van olyan új Wachau turistatérkép ahonnan lemaradt, csak egy Google Timelapse visszapörgetés nyújt némi támpontot, ahol a sziget helyén egészen 1995-ig nyílt Duna medret látni, és csak ebben az évben jelenik meg egy kis földdarab a folyóban.  

Egy 1985-ben feladott légifényképből készült képeslapon viszont már egy korábbi állapotban is tanulmányozható; felbukkan mint zátony, egy kisebb medertágulatban, amit a folyószabályozás már megpróbált felszámolni, hiszen annak ellenére, hogy a folyó hegyek között folyik és kevés lehetősége van kanyarogni, itt a Duna még jóval keskenyebb a magyar szakaszhoz képest, ezért szükséges volt itt is szűkíteni a medret a hajózás érdekében. Épült egy párhuzammű a szomszédos Joching település alatt, a folyóban végződő kőszórás végén limány alakult ki, ami kedvezett a hordalék kiülepedésének. A hordaléktömeg egyre hízott a mederben, és harminc-negyven évvel ezelőtt felszínre bukkant és a növényzet megtelepedésével egy új, 160 méter hosszú és 30 méter széles, fél hektárnyi sziget született Weißenkirchenben, megszépítve, változatosabbá téve az itteni Duna-partot.

Felbukkan a kavicszátony 1985-ben.

Wachau az osztrák Duna egyik olyan szakasza a kettőből, amit nem sikerült belépcsőzni duzzasztóművekkel, így a folyószabályozási művekre szükség van. A már említett párhuzamművön kívül a bal parton sűrű fogazatként épültek ki sarkantyúk is, összeszorítva a folyó medrét úgy, hogy a sziget alsó csúcsa is egy ilyen kőszóráshoz tapad hozzá. A Duna itt megőrizte az eredeti esését, ami azzal jár, hogy a hordalékviszonyok sajátossága miatt a weißenkircheni sziget fő tömege óriási kavicsokból áll, és ez a mederanyag kisvíznél igencsak látványos alapot képez, magyarországi szemnek az ökölnyi darabok igen szokatlannak tűnhetnek. Ez nem homok, ez nem sóder, egy részük nem is kavics, hanem görgeteg, azaz a 6,4 centiméteres mérettartományon felül helyezkedik el, amit csak a legerősebb vízmozgás tud elszállítani. Erre a masszív kavicságyra finomabb szemcsés üledék telepedett, amelyben a növényzet szárba tudott szökkenni.

Wachau, kavicssivatag, némi folyóval és a reggel fényeivel

Kavicsgörgeteg, méretaránynak használt objektívsapkával

A weißenkircheni sziget alsó, északi csúcsa.

Sarkantyú zárja le a sziget mellékágát kisvíznél

Pataktorkolat a sziget alsó csúcsánál

A weißenkircheni sziget felső csúcsa

A görgetegeken kívül más nyoma is van a víz erejének, ami kapcsolódik a tavaly szeptemberi Borisz-árvízhez, így ez a bejegyzés tekinthető egy sorozat harmadik epizódjának, ahol már az előbbi részekben volt szó az ártéri hordalékfelhalmozódásról és a fákra mászott szénaszörnyekről. Ezen a weißenkircheni szigeten a Borisz ugyancsak alaposan otthagyta a nyomát, leglátványosabb formában a főági oldalon.

A 2024. szeptemberi árvíz víznyomása, amihez társult a szállított uszadék romboló hatása alaposan megtépázta a sziget fáit; leszakadt ágak, megcsonkított, megdőlt fák, lehorzsolt kéreg és kimosott gyökérzet emlékeztet arra, hogy a folyó ha akar szigeteket épít, ha pedig éppen ahhoz támad kedve porig rombolja őket. 

És ez így van rendben.

Utószó: nem, a Wachau-t nem érte utol a világvége, a bejegyzéshez felhasznált fotók még a vegetációs időszak előtt, 2025. március 5-én, délelőtt készültek.